Friss híreink

2023.11.12.

Malán Mihály: A székelyek termete

Malán Mihály legutóbbi írásának megjelenésekor jeleztük, hogy több hasonló kis tanulmány is fogja még követni azt.
Ennek az ígéretünknek teszünk most eleget A székelyek termete című füzetével, mely tudományos alapossággal vizsgálja meg és rendszerezi az ide vonatkozó adatgyűjtés eredményeit.

2023.11.05.

Huber Lipót: A vérvád történetének vázlata

Vérvád – vérgyilkosság – rituális gyilkosság

Ezek a kifejezések nem újkeletű dolgok. Külföldön a vérvádnak könyvtárnyi irodalma van, mely évszázadról-évszázadra gyarapodott a vélt vagy valós vérgyilkossági eseteknek köszönhetően.

De mi is az a vérgyilkosság?

Egy olyan, főleg vallási meggyőződésből, babonás hitből fakadóan elkövetett gyilkosság, mely cselekménytől az elkövető kiengesztelődést, megbocsátást vár el saját maga iránt Istentől és célja az áldozatbemutatás általi feloldozáshoz jutás. Emellett felmerül még a gyűlölet és a bosszú eshetősége is. Gyűlölet Jézus Krisztus iránt, bosszú a kereszténység megalapítása miatt. A gyilkosság során az áldozat vérével végzett különböző rituálék adják tárgyunknak lényegét, ennek az áldozati vérnek a megléte a kulcsa az egész cselekménynek.

Huber Lipót kutatásai során megállapítja, hogy a XIII. századtól kezdve maradtak fenn írásos adatok arra vonatkozóan, hogy zsidók keresztény vért használnak rituális célokra. Valószínűleg mindezekre korábban is volt példa, de a nyomda feltalálása és az információáramlás körülményes mivolta miatt ezeknek az eseteknek a lejegyzésére és áthagyományozására sokkal kevesebb lehetőség nyílt, mint párszáz évvel később.

Magyar nyelvű és elfogulatlan tudományos értekezés e tárgyban Huber jelen művének megjelenéséig nem állt rendelkezésre, ezért hiánypótló munkának tekinthetjük.

Megtudhatjuk belőle azt is, hogy mivel a fiatal (szűz) áldozatoknak keresztény mivoltuk miatt vették vérüket, a Katolikus Egyház nagyon sok esetben beatifikálta (boldoggá avatta), kanonizálta (szentté avatta) és évszázadokon át tisztelettel vette körül emléküket. Általánosságban így volt ez a II. vatikáni zsinatig, amikor a liberalizáció következtében visszavontak minden velük kapcsolatos kultuszt, tiszteletüket elfojtották. Erre a liberális történetírás is vérszemet kapott és ezt az évszázadokon átívelő történelmi eseményhalmazt, világi és egyházi nyomozások eredményeit, könyvek garmadáit és mártírhalált halt keresztények emlékének százait dobták egyszerűen a felejtés szemeteskosarába és tették mára nevetség tárgyává az ilyen eseteknek a felvetőit.

Hivatkozási alapjuk minden esetben az alábbiakra szorítkozik: a rituális gyilkosságok kitalációk, hazugságok, antiszemita uszítások eredményei voltak csupán. Sok esetben az áldozat létezését is kétségbe vonták (csak kitalált történet volt), de legtöbb esetben az elbagatellizálás (a gyermek csak figyelmetlenségből veszítette el életét), az áldozathibáztatás (a gyermek öngyilkos lett) és a gyilkosság tényének figyelmen kívül hagyása (kínzásokkal csikarták ki a tanúvallomásokat a vélt gyilkosokból) voltak az okok az addigi nézetek felülbírálásához.

Mindenki hibás volt tehát, csak az elkövetők nem.

Huber művéhez több, mint 170 illusztrációt csatoltunk, melyek mind korabeli festmények, freskók, fa- és rézmetszetek, valamint szobrok, amelyek tértől és időtől függetlenül beszédes mementók a vérvádak valódiságát tekintve.

Figyelem!

Ebben a műben nagyon szuggesztív erejű, helyenként rendkívül brutális és felkavaró ábrázolássokkal találkozunk, ezért olvasását szigorúan csak 18 éven felülieknek ajánljuk!

Ember- és állatkínzásoknak garmadája rajzolódik ki szemeink előtt mind az írott, mind pedig az illusztrált részeiben. Ép ésszel felfoghatatlan és mérhetetlen gyűlölet lett dokumentálva Huber 50 fejezetet számláló cikksorozatában, mely az elmúlt 800 év leghíresebb vérvád-eseteit és ezeknek lélektanát, szociográfiáját veszi górcső alá.

Ismételjük: Egyes esetekben rendkívül realisztikus és véres illusztrációkkal ellátott művet csak felnőtt olvasóinknak javasoljuk.

2023.10.08.

Zivuska Andor: Bűnös-e Marietta?

Marschalkó Lajos nemrég publikált kisregényének, a Bűnös Marietta?-nak meleg fogadtatása volt 1932-ben.
A kritika is elismerően nyilatkotozzróla, melyről Zivuska Andor írt egy méltatást a Debreczeni Ujság 1932. július 17-i lapszámában.

2023.09.30.

Marschalkó Lajos: Bűnös Marietta?

Az előző kiadványunkat, A pók-ot, úgy jellemeztük, hogy egy kisebbfajta történelmi eseménynek számít.
A ma publikált e-könyvünk sem kevesebb, szerzőjét tekintve pedig világhírű író, újságíró.
Van szerencsénk bemutatni Marschalkó Lajosnak egy olyan művét, ami még pályája legelején született és még csak az ígéretes, fiatal írói gárda tagságát gazdagította. Egyik legelső regénye olyannyira ismeretlen a nagyközönség előtt, hogy az olyan tematikus oldal, mint a marschalko.hu sem ismeri, de még csak a Wikipedia sem tesz róla említést.
Árverésen tudomásunk szerint csak kétszer fordult elő - a világháló szerint. A Bűnös Marietta? című kisregénye a Nyíl Klasszikus Regényújság 59. számában jelent meg és jellemzően ma is alig bukkan fel belőle példány, holott többezres példányszámban nyomták egykoron.
Gyűjtőknek, az író rajongóinak, életrajzkutatóknak, krimikedvelőknek és az olvasás szerelmeseinek - egyszóval mindenkinek kötelező!

2023.09.15.

Farkas László: A pók

Egy kisebbfajta történelmi esemény a mai kiadványunk!
Mint ahogy napokkal ezelőtt elkezdtük beharangozni, Farkas Lászlónak az 1939-ben nagy nehezen megjelentetett regénye, A pók mára szinte teljesen beszerezhetetlen, ami által ismeretlen munka még a gyűjtők körében is!
A könyv viszontagságos útjáról, kiadásának nehézségeiről, elkobzásáról, elhallgatásáról, majd 1945-ös betiltásáig már beszámoltunk egy korábbi cikkünkben, illetve írói körökben a kritikai fogadtatásáról is publikáltunk egy rövid anyagot.

Az izgalmakkal teli, letehetetlen mű tehát mától elérhető repertoárunkban, mindenkit bíztatunk az elolvasására és újrafelfedezésére!

2023.09.14.

A Bessenyei körben elismeréssel fogadták Farkas László Pók c. regényének bemutatását

Hogyan vélekedett a kritika Farkas László könyvéről, melyet leginkább Dövényi Tarnopol-jához lehet hasonlítani? Itt elolvasható.
Farkas László méltán népszerű és beszerezhetetlen könyve holnaptól elérhető weboldalunkon, mely - túlzás nélkül - egy kisebb fajta szenzációval is felér!

Könyvtörténelmi esemény 24 óra múlva, de addig is beszéljen róla a kritika!

2023.09.10.

Dr. Malán Mihály: A hadikfalvi székelyek szem- és hajszíne

Malán Mihály, a neves antropológus eddig sajnos csak egyetlen munkájával szerepelt kínálatunkban, nevezetesen A német sterilizációs törvény és végrehajtása. Jelen füzetét még számos másik fogja követni, tekintettel személyének és életművének jelentőségére.
Kortársaitól viszonylag szerencsésebb életutat tudhat maga mögött, mert tudományos munkásságának és objektív szemléletének köszönhetően az új rendszerben is megkerülhetetlen alakja maradt a hazai antropológiai kutatásnak.

Jelen műve: A hadikfalvi székelyek szem- és hajszíne

2023.09.09.

Bágyoni Váró Andor: A pók az első zsidókutató regényünk

Dövényi Nagy Lajosnak a Tarnopolból indult el... című könyvében olvasottakkal vetekszik Farkas László: A pók c. ultrarealista regénye, mely brutálisan nyersen, a valósághoz teljesen hűen mutatja be a háború előtti paraszti és polgári viszonyokat, hogy milyen az, amikor a pók kiveti a hálóját és áldozata fennakad a kölcsön uzsorakamatán.
A pók nem öli meg szerencsétlent azonnal, hanem először gúzsba köti, hogy megfossza a menekülés legkisebb esélyétől is, majd pedig szépen lassan kiszívja minden életnedvét, hogy az kínok kínja között múljon ki - azért, hogy ő maga élhessen és szedhesse további áldozatait.
Tegnapi bejegyzésünkben bemutattuk e könyv göröngyös útját, amely szimbolikusan szintén az általa bemutatott pók áldozata lett.
Ezt a művet mindenkinek ismernie kell!
Hamarosan kínálatunkban!

Bágyoni Váró Andor: A pók az első zsidókutató regényünk

2023.09.08.

Bágyoni Váró Andor: A pók az első zsidókutató regényünk

Magyar szerzőtől kevés olyan szépirodalmi művet tudnánk felsorolni, mely a 19-20. századi társadalmi-gazdasági helyzetét kívánja elemezni kifejezetten a keletről beszivárgó-bevándorló népek okozta egyre inkább kiszélesedő kérdés szempontjából.
Az egyik ilyen munka talán Bartha Miklós Kazárföldönje, mely irodalmi stílusa ellenére inkább társadalomtudományi elemzés.
Ott van még a Tharaud-fivéreknek A kereszt árnyéka c. opusza, de ők viszont csak egy kelet-magyarországi zsidó diaszpóra belső életét és nem a társadalomra gyakorolt hatásait mutatták be egyébként megrázóan közeli képen.
Említhetnénk még Weressné Elekes Viola: erdélyi írónőnek A kaftán című regényét még, vagy Dövényi Nagy Lajosnak a Tarnopolból indult el... c. szenzációs cikksorozatát is, de utóbbi sajnos csak cikksorozatként jelent meg 1944. végéig (egyesek szerint 1945. elejéig).
Felpétzi Győry Jenőnek A soproni zsidókapuja a középkorban játszódik, ahogyan Móricz Zsigmond Fortunátusa szintén...
Viszont létezik egy szinte teljességgel ismeretlen munka, mely a velejéig hatol a témának, csodálatos témavezetéssel és letehetetlen írói stílussal rajzolva meg azt a folyamatot, mely tragikus végkimenetelét okozta rengeteg családnak, mely egykor hazáját elhagyni kényszerített sok tízezer magyart keleten, hogy elkerüljék az éhhalált.
Ez a regény mára mondhatni beszerezhetetlen, aukciókon 10 évente egyszer bukkan fel, akkor is súlyos 10 ezrekkel licitálnak érte egymásra a gyűjtők. Nem is csoda, hiszen a könyv életútja is rögös volt, nem merte kiadni senki, majd elkobzások, tiltások, elhallgatás jellemezte azt az 500 példányt is, melyet nagy nehezen mégis sikerült megjelentetni. Mivel titokzatos kezek eltüntették a könyvpiacról és a kiadó is elállt az újabb kiadástól, valamint az 1945-ös index is további beszolgáltatásra ítélte, az is egy kisebb fajta csoda, hogy létezik még belőle néhány példány magántulajdonban.
Szóval közlésre és olvasásra is mindenképpen érdemes, sőt, ilyen előélet után mindenkinek kötelessége újra felfedezni Farkas László: A pók című, szívet és öklöt egyaránt összeszorító döbbenetes regényét, melyet Bágyoni Váró Andor újságíró úgy jellemzett 1944-ben, hogy "az első zsidókutató regényünk".
Hamarosan kínálatunkban!

2023.09.05.

Dövényi Nagy Lajos: Vérrel folyó Kubán vize

Dövényi Nagy Lajosnak már számos írása megtalálható kínálatunkban, köztük olyan ritkaság és könyv alakban eddig soha meg nem jelent úti riportja, mint a Bolyongás Kazárföldön.
Ezúttal ismét egy különlegességgel készültünk, amelyben a szerző a sokoldalúságát bizonyítja - nem is akármilyen módon.
Történetírói vénáját volt már alkalma bemutatni nekünk a Vérben és vasban című könyvében, melyet Gárdonyi híres regényének, az Egri csillagoknak a folytatásának szánta. Most megint kitett magáért, mert jelen munkájában ismét a történelem hullámainak kellős közepére repít minket: az őshazát keleti irányba elhagyó magyarok történetét rajzolja meg a Vérrel folyó Kubán vizében.

2023.07.03.

Farkas István: A magyar fajta védelme

Farkas Istvánnak: A magyar fajta védelme c. füzetével indítjuk a júliust. A műben egy, a magyarság megmaradásáért mélységesen aggódó püspök szavai rázzák fel a az olvasót és ébresztenek mindenkit tevékeny közreműködésre népünkért.
Ritka és értékes munka, jó szívvel ajánljuk!

2023.06.01.

Milotay István: Olaszliszka

Milotay István újságírólegendánk néhány cikke már olvasható adatbázisunkban. Amíg első teljes kötetének pubikására sor kerül, fogadják olvasóink ízelítőül Olaszliszka című, remek szociológia írását, melyet leginkább a Goncourt-díjas Tharaud-fivéreknek: A kereszt árnyéka című regényére hasonlít mind témaválasztásban, mind stílusban.

2023.05.23.

Dobszay Károly: Bumeráng

Megboldogult Dobszay Károly szerkesztésében megjelent és általa ránk hagyományozott kiadványoknak utolsó darabja következik most.
Hasonlóan, mint az előző esetben, a téma most is Sértő Kálmán, illetve körülötte kialakult vita. A költő versesköteteinek új, hazai kiadása váltott ki parázs vitát egykor, melynek továbbfejlődése késztette Dobszay Károlyt arra, hogy egy újabb brosúra keretében vegye védelmébe Sértő Kálmánt és az ő szellemi hagyatékát.

Bumeráng - Újabb adalékoka Sértő-vitához című kötet sem hiányozhat sem Sértő Kálmán, sem pedig Dobszay Károly tisztelőinek virtuális könyvespolcáról!

Az előző füzet itt érhető el: Dobszay Károly: Az igazság védelmében.

2023.04.05.

Óda Solymosi Eszterhez   Marschalkó Lajos: TiszaeszlárAz utóbbi napokban publikáltuk Marschalkó Lajos Tiszaeszlár című művét, valamint e könyvnek egy méltatását a Magyar Élet c. napilapból, 1944-ből, mely a Még mindig kísért a tiszaeszlári vád… címet viseli.
E tematikus publikációkat ma egy újabb művel bővítjük. Az Óda Solymosi Eszterhez egy vers- és illusztrációskötet, melynek tartalma kivétel nélkül a tiszaeszlári per ideje alatt, 1882-84 között készült. A festményeket, illusztációkat, verseket és karikatúrákat tartalmazó munka Marschalkót idézve: "a magyar fajvédelem hőskorában" keletkezett és az azóta eltelt 140 évnek a reakcióit eleveníti meg és tárja szemeink ele, visszarepítva minket Istóczy, Ónody és a többiek korába.
Mind a szöveges, mind a képi tartalom szinte teljesen ismeretlen azóta is a nagyközönség számára, reméljük, hogy ugyanolyan izgatottsággal fogja mindenki olvasni, amilyen izgatottsággal készítettük elő e művet!

Ínyenceknek kötelező, mindenki másnak pedig ajánlott olvasmány!

2023.03.12.

Szálasi Ferenc: Nagytér, élettér, vezetőnép

Szálasi Ferenc halálának évfordulója megfelelő apropó ahhoz, hogy Nagytér, élettér, vezetőnép című eszmefuttatását a publikum elé tárjuk.
Műfaja politikai filozófia, mely az előadásának évében, 1943-ban, nagyon is reálisnak tűnő jövőképet vázolt a jelenlévők elé.
Ausztráliában, Sydney-ben jelent meg 1982-ben, a Hungarista Mozgalom kiadásában.
Kínálatunkban megtalálható még Szálasi Ferenc alapvető munkája és 3 beszéde is.

2023.03.05.

Dr. Angyal Pál: Fajvédelem és büntetőjog

Dr. Angyal Pál, a nagynevű jogász szerepel már korábbról repertoárunkban. Hatalmas életművéből most egy újabb munka került fel a kínálatunkba: Fajvédelem és büntetőjog címmel.
Témája a címéből következően adott, ami most egy kicsit kényesen hangzik, de akkor, a '30-as években minden túlzás nélkül hétköznapi volt.

Ínyenceknek csemege!

2023.01.31.

Hubay Kálmán: Vallok magamnak

Jelen munka egy igazi unikumnak számít. Hubay Kálmánnak fiatalkori (1922-1925 közötti) szépirodalmi munkáit gyűjtötte egy csokorba Vallok magamnak cím alatt.
Hubayt elsősorban a politikai életből ismerjük, szépirodalmi megnyilvánulásai a nagyközönség számára szinte teljesen ismeretlenek. Ezáltal a szerző életének és lelkének egy teljesen új dimenziójába nyerünk betekintést.

A mű magánkiadásban és rendkívül kis példányszámban látott napvilágot tavaly. A könyvesboltok polcain kár keresni, hiszen kereskedelmi forgalomba nem került. Digitális formában csak nálunk kapható!
Ezúttal mondunk köszönetet a kiadónak, hogy az elektronikus változatot rendelkezésünkre bocsátotta!

2023.01.07.

Dobszay Károly: Az igazság védelmében

Eredményekben gazdag új esztendőt kívánunk minden tisztelt Olvasónknak!

Idei első publikációnkat Sértő Kálmánnak szenteljük, azon belül is hányattatott életének, akit még halálában sem hagytak nyugodni.
Dobszay Károly tollából született meg ez a rövid kis szösszenet, de a szükség szülte. Sértő is eldicsekedhet azzal a teherrel, amelyet pusztán azért kellett cipelnie, mert lelkiismerete azok közé vitte, akik kiemelték őt a liberális budapesti posványból.

Dobszay Károly életművének egy töredékét ránk hagyta, melynek ez az utolsó előtti, ikonikus darabja. Mindenki épülésére!

2022.12.31.

Elhunyt XVI. Benedek pápa

Elhunyt XVI. Benedek pápa. Húsba vágó írás született az eltávozott pápáról egykoron. Igaz, nem XVI. Benedekről, de az írás lényegén nem változtat. Sőt! Aktuálisabb, mint valaha!

Felhívjuk olvasóink figyelmét a december 31-ig beváltható 20% kedvezményt biztosító kuponkódra is. A vásárlás során az OLCSOBBAN kuponkódot kell megadni, és máris egyötödével csökken a végösszeg!

2022.12.05.

Süllős Lenke: Októberi énekek

Emlékezzünk meg ma az egykori hungarista költőnőről, Süllős Lenkéről, aki alig néhány éve adta vissza lelkét Teremtőjének.
Verseskötetét - ami néhány világnézeti cikkét is tartalmazza - szerkesztőjének, Dobszay Károlynak köszönhetjük, mely a tizenkettedik a sorozatban. Csemege a magyar nemzeti emigráció kutatóinak.

2022.11.26.

Egy rossz és egy jó hír

Tisztelt Látogatóink!

Kezdjük először egy rossz hírrel:

Portálunk 2016-os indulása óta -, tehát több, mint 6 éve - nem változtattunk a kezdeti árainkon. Kiadványaink tarifáit szándékosan tartottuk a minimumon, hogy mindenki számára elérhetőek legyenek azok a ritkaságok, melyeket tematikusan hozunk olvasóink elé.
Sajnos ezen nehéz szívvel, de kénytelen vagyunk változtatni. Mindenki számára ismertek a világpolitikai események és az elszabaduló infláció… Az árak emelkedése a webszolgáltatónkat sem kerülhette el. Az eddig megszokott webtárhelyért 2023-ban már többet fognak elkérni, mellyel minket is belekényszerítenek némi áremelésbe.
Az eddigi árszabásaink oldalszám szerint alakultak. Egy összehasonlítással mutatjuk be az eddigi, és 2023. januárjától esedékes árainkat:

Oldalszám Ár Új ár (2023-tól)
10-19 100 ft 200 ft
20-29 200 Ft 300 ft
30-39 300 Ft 400 ft
40-49 400 Ft 400 ft
50-59 400 Ft 450 ft
60-69 450 Ft 450 ft
70-79 450 Ft 500 ft
80-89 500 Ft 500 ft
90-99 500 Ft 550 ft
100-109 550 Ft 550 ft
110-119 550 Ft 600 ft
120-129 600 Ft 600 ft
130-139 600 Ft 650 ft
140-149 650 Ft 650 ft
150-159 650 Ft 700 ft
160-169 700 Ft 700 ft
170-179 700 Ft 750 ft
180-189 750 Ft 750 ft
190-199 750 Ft 800 ft
200-209 800 Ft 800 ft
210-219 800 Ft 850 ft
220-229 850 Ft 850 ft
230-239 850 Ft 900 ft
240-249 900 Ft 900 ft
250-259 900 Ft 950 ft
260-269 950 Ft 950 ft
270-279 950 Ft 1000 ft
280-289 1000 Ft 1050 ft
290-299 1050 Ft 1100 ft
300-309 1100 Ft 1150 ft
310-319 1150 Ft 1200 ft
320-329 1200 Ft 1250 ft
330-339 1250 Ft 1300 ft
340-349 1300 Ft 1350 ft
350-359 1350 Ft 1400 ft
360-369 1400 Ft 1450 ft
370-379 1450 Ft 1500 ft
380-389 1500 Ft 1550 ft
390-399 1550 Ft 1600 ft
400-409 1600 Ft 1650 ft
410-419 1650 Ft 1700 ft
420-429 1700 Ft 1750 ft
430-439 1750 Ft 1800 ft
440-449 1800 Ft 1850 ft
450-499 1850 Ft 1900 ft
500-599 2000 Ft 2250 ft
600-699 2250 Ft 2500 ft
700-799 2500 Ft 2750 ft
800-899 2750 Ft 3000 ft
900-999 3000 Ft 3250 ft

Némi vigasz a keserűségben, hogy az eddig is minimáláras kiadványainknak csak alig érezhetőn fognak megemelkedni. Amint látható, jellemzően csak a kevesebb oldalszámmal rendelkező írásoknál szembetűnő az árváltozás, a vaskosabb könyveknél elenyésző a különbözet.

Az új árszabás 2023. januárjától lép életbe, addig mindenki az eddig megszokott alacsony áron tudja beszerezni a kiszemelt termékeket.
Külön felhívjuk a figyelmet Az ekonyv.org teljes repertoárja 2016-2020 című könyvgyűjteményre, mely a jelzett időszak teljes anyagát felöleli. Az egyébként több, mint 168 ezer forintot érő tételek még töredék áron: 12.900 forintért vásárolhatók meg. Januártól ez a gyűjtemény is magasabb áron érhető majd el.

És most jöjjön egy sokkal kellemesebb hír is:

Szeretnénk vásárlóinkat némileg kompenzálni a rossz hírek miatt, ezért egy 20%-os kedvezménykupont biztosítunk minden kiadványunk megvásárlásához!
A kuponkód, melyet a vásárlás során kell megadni:

OLCSOBBAN
A kuponkód korlátlanul felhasználható mindenki számára, egyetlen dologra kell csak odafigyelni, hogy december 31-ig lehet használni!

2022.11.21.

Fiala Ferenc: Zöld könyv

Fiala Ferenc egy remekbe szabott kis füzete következik ma, mely 1939-ben látott napvilágot - akkor még a szerző megjelölése nélkül. A névtelenség mögötti ok a hungaristák akkori tömeges letartóztatása és a Magyar Nemzetiszocialista Párt betiltása. Szálasi börtönben, Málnási rab, gróf Széchenyi Lajos is szintén a rácsok mögött van a vezetők közül. Lapokat tiltanak be. Több tucatnyi fővárosi és még több vidéki hungaristát internáltak - a hatalom dolgozott.
De nem pihent a hungaristák szabadlábon lévő része sem. Hubay rákapcsolt a szervezkedésbe, Fiala pedig megírja az akkori idők legnagyobb hatású propagandakiadványát: a Zöld könyvet.
A lecsukott százak helyére ezrek lépnek be a hungarista táborba...

Kiváló kortörténeti írás!

A mű Dobszay Károly érdeme, ez a rendelkezésünkre bocsátott anyagainak soron következő, tizenegyedik része.

2022.10.28.

Fiala Ferenc: Az utolsó választás – 1939

Fiala Ferenc eddig is gazdagon szerepelt tartalmaink között, ám tovább erősítjük még néhány munkájával repertoárunkat.
Ma egy 2010-ig szinte teljesen ismeretlen, ám annál fontosabb kis dolgozatát illesztjük be kínálatunkba, mely az 1939-es választásokat mutatja be testközelből, első kézből.

Kis technikai infó hozzá:
Eredetileg 1959-ben, a kanadai Hungarista Tájékozatató-ban megjelent 5 részes cikksorozatot 1986-ban egy füzet formátumú kiadás is követte. Jelen kiadás ennek a füzetnek a digitalizált változata. A folytatásos cikksorozat és a különlenyomat kissé eltér egymástól, mert Fiala csiszolgatott rajta kicsit közel 30 évvel az első megjelenése után. Ez a változtatás pusztán irodalmtörténeti szempontból lehet érdekes, a mű lényegét, mondanivalóját és történeti hűségét tekintve irreleváns számunkra.

A mű Dobszay Károly érdeme, ez a rendelkezésünkre bocsátott anyagainak soron következő, tizedik része.

2022.10.19.

Oláh György: A Kazárföldön semmi sem változott

A legutóbbi Dövényi publikációnál megjegyeztük, hogy a szerző az Új Magyarság kiküldött újságírójaként számolt be úti élményeiről és tapasztalatait cikksorozatba foglalta. Nem árulunk el nagy titkot, hogy benyomásai lesújtóak voltak...

Egy évvel később, 1940. augusztusában Oláh György publicista is ellátogatott a környék településeire, hogy írjon a változásokról - ha egyáltalán voltak.

Akik olvasták Bartha Miklós Kazárföldönjét, azok tisztában vannak a kárpátaljai és Tisza menti állapotokkal, azzal, hogy hogyan élt a rutén őslakosság, vagy a magyar paraszti társadalom mennyire elnyomott, kihasznált helyzetben volt - saját szülőföldjén.

Oláh György kitűnő szociológiai érzékkel vetette papírra élményeit, benyomásait: A Kazárföldön semmi sem változott!

2022.10.15.

Szálasi Ferenc alapvető munkája és 3 beszéde

Október közepén mi is lehetne aktuálisabb téma, mint a 78 évvel ezelőtti hatalomátvétel?
A mai anyag nem feltétlenül kapcsolódik történelmileg a hatalomátvételhez, viszont az odáig elvezető útig mindenképpen van egy elvághatatlan szál: ez Szálasi Ferenc ideológiai rendszere.
Az Út és Cél-ban fektette le a hungarizmus alapjait és ideologizálta meg a későbbi hungarista állam alappilléreit.

Csemege műkedvelőknek!

2022.10.09.

Dövényi Nagy Lajos: Bolyongás Kazárföldön

Dövényi Nagy Lajos életrajzát olvasgatva feltűnő, hogy két cikksorozatát tartják legnagyobb bűnének - Szirmai Rezsőtől kezdődően, egészen napjainkig, Huhák Helénáig bezárólag.
Az első, és terjedelemben a legnagyobb a Tarnopolból indult el..., a másik pedig a Bolyongás Kazárföldön. Míg az első műve megért egy könyvkiadást is és elevenen él ma a köztudatban, addig utóbbi munkájáról alig hallott valaki és közülük is csak nagyon keveseknek adatott meg, hogy olvassák is.

Pedig ezen a művén van igazán a hangsúly, hiszen ez volt az előszobája a Tarnopolból...-nak.

Dövényi kiküldött újságíróként járt Munkácson -, és mint írja - olyan benyomásokat szerzett az ottani világról, melynek eredménye ez az elementáris erővel bíró cikksorozat - majd pár évvel később a regénnyé érlelődött és a benne még mindig elevenen élő tapasztalatok irodalmi egésszé kiteljesedett Tarnoplból indult el... című zseniális opusza.

Hogy mit várhatunk a Bolyongás Kazárföldön-től?
Aki már olvasta a Tarnopolból indult el...-t, az valami hasonlót, csak sokkal tömörebb tartalommal, igazi szereplőkkel, valódi történetekkel.

Aki pedig nem olvasta?
Nos, az sürgősen pótolja! De előbb kezdje ezzel a kis munkával. A hatás nem fog elmaradni, megígérjük!

2022.09.27.

Dr. Nyisztor Zoltán: Baptisták és adventisták

Egy kicsit térjünk most vissza a teológiai vonalára is.

Dr. Nyisztor Zoltán kiváló elemzése került a mai kínálatunkba, melyben a baptistákat és az adventistákat veszi górcsöve alá. Hogy nem a levegőbe beszél, arról tanúskodik az alapul vett rendkívül gazdag forrásanyag mindkét szekta esetében.

Dr. Nyisztor alapos munkát végzett ezzel a dolgozatával is, mint ahogyan repertoárunkban szereplő többi műve is mestermunka.

2022.09.26.

Kuthy Lajos: Hazai rejtelmek

Mikszáth Kálmán méltatásában következzen most egy nagy magyar klasszikus: Kuthy Lajos, aki számos más írása mellett a Hazai rejtelmek című nagy regényével vált országosan ismertté.

Kuthy titka, hogy a legelsők egyike volt, kik regénybe foglalták azt, ami ellen évtizedekkel később Barta Miklós, Egán Ede, Ónody Géza, Istóczy Győző, Verhovay Gyula, Simonyi Iván, stb. oly kétségbeesetten küzdöttek. (A Hazai rejtelmek 1846-47-ben jelent meg először. Hasonló témájú regénnyel talán csak Nagy Ignác előzte meg őt, a Magyar titkok c. folytatásos regényével [1844-45; majd 1908].)

Jelen regény Dobszay Károly szerkesztésében látott napvilágot.

2022.09.21.

Ráttkay R. Kálmán: Hitler és a magyarság

Ma nézzük meg, mi volt a III. Birodalom vezérének, Adolf Hitlernek a véleménye a magyarságról.
Ritka, sokat vitatott kérdéskör, melyre az elmúlt 75 év nagyon rányomta a bélyegét, mely által a tisztánlátás szinte lehetetlen.

Szinte.

Segít nekünk Ráttkay R. Kálmán: Hitler és a magyarság című cikkgyűjteményével a témában.

Az értékes forrásmű Dobszay Károly szerkesztésében született meg.

2022.09.18.

M. Katonka Mária: Hűség

Nemzeti emigrációnk kétségtelenül kiemelkedő alakjai közé tartozik M. Katonka Mária újságírónő, aki minden mondatában hűségéről tesz tanúbizonyságot. Hűségéről hazájáért, fajtájáért, eszméiért. Már önmagában ez is hősies cselekedetnek számít manapság, de ha még elolvassuk az előszóban leírtakat is személyiségével kapcsolatban, akkor nem marad kérdés senkiben:

"Amikor a bolsevista horda leigázza az országot, elvbarátaival együtt ő is nyugatra menekül. A megpróbáltatás nehéz hónapjaiban élete kockáztatásával is vallja meggyőződéses elveit. Nem riad vissza a hazatoloncolás, a „háborús bűnös”-sé nyilvánítás és kiadatás lehetőségétől sem.
Az amerikai egyenruhába bújt fejvadászok kihallgatják, neve a „háborús bűnösök“ listájára kerül. Ennek ellenére a salzburgi börtönbe zárt és kiadatásra váró, Szálasi Ferenc által vezetett utolsó magyar koalíciós kormány család nélkül maradt tagjait látogatja és igyekszik az éhezéstől legyengült rabok életét elviselhetőbbé tenni olyan élelmiszercsomagokkal, amelyek megszerzéséért éjjeli padlósúrolást vállal amerikai katonai klubokban."

Bizony, ilyen a Hűség.

A kiadvány Dobszay Károly közreműködésével született meg.

2022.09.10.

Marschalkó Lajos: Bujdosó énekek

"Marschalkó Lajos, az Ismeretlen költő" címet is kaphatta volna akár a mai publikációnk.
Marschalkó Lajos leginkább politikai és történelmi írásairól ismert, nem verseiről. Pedig nem volt utolsó költőnek sem - holott egyáltalán nem tartotta magát annak.
Aki nem ismerné életútját, feltétlenül olvassa el ezt a kötetét, mert egy új dimenziója tárul elénk az eddig ismert Marschalkóból.

Mint a korábbi két mű, ez is Dobszay Károly kreatív közreműködésével született meg 10 évvel ezelőtt.

2022.09.05.

Marschalkó Lajos: Vörös vihar

Marschalkó Lajos Cion Bölcseitől Sztalin elvtársig című írását kövesse most egy ismertebb, nagyobb lélegzetvételű, emigrációban született könyve, az árulkodó című Vörös vihar.

A mű nem csak egy történelmi novelláskötet, hanem egy életút, egy sorstragédia. Nem feltétlenül csak a szerzőé - hanem inkább hazájáé, Magyarországé. Bár minden mondatában ott zúg a személyes sors drámai alakulásának szele, de egy nemzet élet-halál küzdelmét lehet kiolvasni belőle - és élniakarásának mindent elsöprő erejét is.

Kötelező darab.

2022.08.21.

Marschalkó Lajos: Cion Bölcseitől Sztalin elvtársig

Marschalkó Lajos méltatlanul kevés írással szerepelt eddig kínálatunkban, melyen egy, a Függetlenség 1942-es évszámaiban megjelent cikksorozatának publikálásával próbálunk kicsit változtatni. Címe is árulkodó, mely a Cion Bölcseitől Sztalin elvtársig címet kapta. Izgalmas olvasmány, garantáljuk!

E kis könyvecske is Dobszay Károly szerkesztésében látott napvilágot.

2022.08.14.

Dr. Dömölki János: „A népért, a sötétség ellen, az igazsággal!”

Dr. Dömölki János első monumentális munkája után itt a következő opusz is: Dr. Dömölki János: „A népért, a sötétség ellen, az igazsággal!” (A szabadkőműves szövetség magyar nyelvű kalauza és bibliográfiája 1786-2017)

Ahogyan az előző művet, ezt is több évtizedes gyűjtő- és kutatómunka előzte meg. Dr. Dömölki az összes létező szabadkőműves anyagnak a legnagyobb lelkiismeretességgel járt utána és rendszerezte azokat könyvtári alapossággal. Ahogyan az előszavában Tompó László is leírja: úttörő munkát végzett a szerző. Nemcsak évszázadok múlva, hanem már most is hivatkozási alap ez a mű, mely elválaszthatatlanul hozzátartozik már a szabadkőműves irodalomtörténethez, akár pro-, akár kontra vizsgáljuk.

2022.04.20.

Adolf Hitler – ahogy a festők és rajzolók látták

Ahogyan az előző publikációinknál, az Út és Cél újságoknál jeleztük, sorozatot indítunk Dobszay Károly szerkesztésében vagy közreműködésében megjelent sajtótermékekből.

Nos, a mostani anyag bátran mondható világszenzációnak. Nem kevesebbre vállalkozott ugyanis Dobszay Károly, minthogy több évtizedes kutatómunkával összegyűjti és képes albumba rendezi a III. Birodalom vezéréről, Adolf Hitlerről készült festményeket és grafikákat.
Természetesen a művész nevével és a készítési idejével ellátva minden egyes opuszt.

A hatalmas munka végeredménye egy 369 oldalas, színes képes album lett. A mű valószínűleg nem teljes. Az évek során valószínűleg fognak még előbukkanni művészi ábrázolások a Führerről, de a munka oroszlánrésze elvégzésre került.

Ilyen monumentális kutatómunkára tudomásunk szerint még nem vállalkozott senki. Dobszay Károly sajnos nem élhette meg gyűjteményének kiadását, amit eredetileg három nyelven szeretett volna megjelentetni; németül, angolul és magyarul. Reméljük, hogy posztumusz megjelentetésével részben teljesítjük szándékát.

Az album ezen példánya német nyelvű. A galériában a magyar nyelvű változat borítóképe is látható.

2022.04.17.

Út és Cél - 1999. március Út és Cél - 1999. május

Nemrég elhunyt Dobszay Károllyal szerkesztőségünk szoros viszonyt ápolt az elmúlt jópár évben. Nagyon sok hasznos információt kaptunk Károlytól az emigrációs magyarság külső és belső ügyeiről, tevékenységéről, tekintve, hogy talán az utolsó ember volt, aki még ismerhette személyesen is Fiala Ferencet, Alföldi Gézát, Gömbös Ernőt, Tatár Imrét, stb.
Hiánya pótolhatatlan számunkra, de merjük remélni, hogy munkásságát, amit maga mögött hagyott, át tudta adni kellőképpen az utókornak publikációin keresztül.
A fiatalabb korosztály talán nem ismerhette őt eléggé, ezért kötelességünknek érezzük, hogy ezen változtassunk.
A mai naptól sorozatot indítunk Dobszay Károly munkásságából és rendszeresen közlünk le olyan tartalmakat, melyeket ő állított össze, vagy részt vett a szerkesztésében.
Természetesen munkássága szerteágazó volt, sok kiadónak és szervezetnek is végzett szellemi munkát, így csak azokat a tartalmait publikáljuk oldalainkon, melyhez kifejezetten hozzájárult és szabad felhasználásra elküldött részünkre.
Első két anyag a szerkesztésében megjelenő Út és Cél c. periodika két száma, melyek 1999. márciusában és 1999. májusában láttak napvilágot.

2022.04.08.

Nyakszirtlövés – A katyni halálerdő

Egy olyan dokumentumot mutatunk ma be, amit hiába keresne az ember a könyvtárakban, vagy az antikváriumokban. Nem lapul otthon a polcokon, nem digitalizálták az állami könyvtárak és külföldön is csak múzeumi darabok léteznek az eredetijéből.
Nem is csoda, hiszen jelentőségét tekintve évtizedekig tabu volt, az érintettek minden fórumon tagadták felelősségüket. Nem másról, mint a katyn-i tömegmészárlásról van szó, amit a hivatalos történelemkutatás majdhogynem a mai napig a németek rovására ír, holott az elkövető a bolsevista Szovjetunió volt és annak is a politikai rendőrsége: az NKVD.

Az ebben a könyvben leírt adatok és bemutatott fényképek óriási jelentőséggel bírnak az elmúlt 80 év történelmében még nemzetközi szinten is.

Mi magyarok is érintve vagyunk benne, hiszen a nemzetközi vizsgálócsoportnak az igazságügyi nyomozást végző vezetője Dr. Orsós Ferenc volt.

Legyen végre világosság: Nyakszirtlövés - A katyni halálerdő

(A művet köszönjük olvasónknak!)

2022.03.23.

Dr. Dömölki János: A nemzetrontó vallásellenes irányzatok boszorkánykonyhái

Egy formabontó kiadvány került ma terítékre, ugyanis nem a háború előttről származik, hanem meglehetősen friss, 2020-as kiadásról van szó. Ám tartalmi szempontból mindenképpen hiánypótló műről beszélhetünk, nemcsak gyűjteményes, összefoglaló mivolta miatt, hanem tematikája miatt is, mely mára egyáltalán nem része a közbeszédnek, holott jelentősége a mai napig is óriási.
Dr. Dömölki János hatalmas munkára vállalkozott könyve összeállításakor, hiszen egykori politikusaink megnyilvánulásait
gyűjtötte össze egy csokorba, melyek a szabadkőművességet érintették.

Ezúton is köszönjük a szerzőnek, hogy rendelkezésünkre bocsátotta ezt az évtizedes gyűjtőmunkát maga mögött tudó, hatalmas információs-adatbázist, mely 757 oldalával a legnagyobb terjedelmű e-könyv a repertoárunkban.

2022.02.20.

Röck Gyula: A vég akkordjai

Könyvszakmai nyelven a mai könyv "nem létezik", ezen a példányon kívül nem lehetett vele találkozni korábban árveréseken, nem bukkan fel még ritkán sem antikváriumi kínálatokban.
Jelen kötetnél valószínűleg az alacsony kiadási példányszám a magyarázat erre a jelenségre.
Tartalmát tekintve verseskötet, de nem a tucat-félékből. Szerzője - mint annyi más kötete esetében - egy fel nem fedezett zseni. Legmonumentálisabb költeménye a kínálatunkban már megtalálható A teremtés, vagy a még nem publikált Fehér Faust. Ha semmi mást nem írt volna Röck, csak ezt a két művét, már azzal is beírta volna nevét a magyar szépirodalom örökzöldjei közé, de szerencsére volt neki számos más opusza - és nem csak szépirodalmi.

Sajnos saját korában nem kapta meg a neki járó szellemi díjazást, így most rajtunk a sor, hogy posztumusz elismerésben részesítsük.

2022.01.03.

Dövényi Nagy Lajos: Tessedik, a kalászosok mestere

Boldog és eredményes új esztendőt kívánunk minden olvasónknak!
Kezdjük is 2022-t egy megkerülhetetlen magyar íróval: Dövényi Nagy Lajossal. Nem sokkal ezelőtt hoztuk le Párbaj a tengeren című remekbe szabott kis írását, most pedig egy újabb ritkasággal jövünk, ami nem más, mint Tessedik, a kalászosok mestere c. népi regénye.

Fogadják szeretettel Olvasóink!

2021.10.30.

Röck Gyula: Géniusz mesék

Röck Gyula nagyon termékeny szerző volt: több, mint 30 munka viseli a nevét címlapján és még legalább ennyi előkészületben volt - de sajnos ezek már nem jelenhettek meg. Sokoldalúságát mi sem bizonyítja jobban, hogy nem csak filozófiai és teológiai, hanem politikai, biológiai (tágabb értelemben véve: élettani), társadalmi és irodalmi területen is magabiztosan termelte műveit.

Utóbbi témakörben jelent meg ez a szinte teljesen ismeretlen, ám egyáltalán nem elhanyagolható kötete is, mely a Géniusz mesék címet kapta. A mese szó itt idézőjelben értendő - mert bár történeteit a fantázia szülte, nagyon is mélyreható bölcseleti alapjai vannak minden egyes elemének.

Nagyon ajánljuk a karácsonyi készülődésben minden korosztálynak!

2021.10.02.

Dövényi Nagy Lajos: Párbaj a tengeren

Bár mai könyvünk borítóján az a cím áll, hogy Tűz a tengeren, de a belíven és a köztudatban, illetve a könyvészeti adatokban is az az elterjedt, hogy Párbaj a tengeren. Ezt a szokást mi sem szakítjuk meg, így ezzel a címmel adjuk közre Dövényi Nagy Lajos remekbe szabott, izgalmas füzetét, mely a legendás Bismarck csatahajó utolsó előtti ütközetét mutatja be szinte testközelből.

Ahogyan Dövényi minden más műve, ez is tiltólistára került és roppant ritka is, mely egyből két ok az elolvasására!

Az ajánlóban megtalálható a már korábban publikált három másik könyve is, azokat se hagyjuk figyelmen kívül.

2021.09.19.

Ernst von Jungenfeld: Páncélosok előre!

Egy hosszabb szünet után jöhetnek újra az érdekfeszítőbbnél érdekfeszítőbb munkák!

Kezdjük is a sort egy gyűjtők és hadászattal foglalkozók körében igen népszerű művel, mely egykor A mai háború sorozat részeként jelent meg és a német páncélosok gyors győzelmét volt hivatva olvasmányos formában bemutatni.

Ez a könyv nem más, mint Ernst von Jungenfeld: Páncélosok előre! című remekbe szabott írása!

A következő napokban is érdemes lesz visszalátogatni hozzánk, mivel olyan nevekkel fémjelzett opuszok érkeznek, mint Dövényi Nagy Lajos és Röck Gyula!

2021.06.20.

Takáts Ernő: Bosszúálló-e az ószövetség istene?

Igen érdekfeszítő munka a mai anyag, mert akár pro, akár kontra vizsgáljuk, igencsak népes táborokra oszlanak annak a kérdésnek a megválaszolói, hogy Bosszúálló-e az ószövetség istene?

Aki ezt a kérdést eme füzetben feszegeti és a választ is megadja, nem más, mint Takáts Ernő, a teológia doktora és a Szent István Társulat igazgatója. (Nem mellesleg az ÁVO áldozata...)

A kérdéskört a jövőben még vizsgálni fogjuk további szerzők bevonásával!

2021.06.18.

Dr. Somogyi Ferenc: Zsidójogunk fejlődésének áttekintése

Egy újabb csemege Somogyi Ferenc rövid füzete, mely érdeklődésre tarthat számot mind történelmi, mind pedig jogtörténeti szempontból. Röviden és tömören foglalja össze 1000 év magyar törvényeit, melyekkel szabályozni próbálták nagyjaink az újra felbukkanó zsidókérdést.
Elfogulatlanul és tárgyilagosan ismerteti a ránk maradt törvényeket, melyeket gazdag forrásanyagokkal támaszt alá.

2021.04.13.

Szigethi Barthos Andor: Az istentagadó

Jelen munka igencsak ritkán felbukkanó opusz, személy szerint mi körülbelül 15 éve láttunk belőle egy példányt. Ezzel (nem igazán) arányosan az ára is megnőtt - úgy harmincszorosára.

Nem olcsó mulatság könyvgyűjtőnek sem lenni...

Önnek semmiképpen sem kell 40-50 ezer forintért felkutatnia ezt a munkát, mert a digitális kópiája csupán 600 forintba kerül nálunk. Mellesleg igazi történelmi és ideológiai csemege is!

Szigethi Barthos Andor: Az istentagadó

2021.04.05.

Röck Gyula: Jézus megkísértése

Röck Gyula: Jézus megkísértése c. mélyen szántó munkájával és a feltámadásba vetett hittel kívánunk minden kedves Olvasónknak áldott húsvétot!

2021.03.14.

Flavius József ó-kori héber történetírónak a zsidók ősrégi voltáról szóló vitairata

Korábban már jelentettünk meg egy kivonatos munkát Flavius József két fő művéből, melyet Istóczy Győző jóvoltából olvashattunk magyarul. Ezúttal az egyik alapul vett fő mű - mondhatnánk: nagyágyú - kerül terítékre, mely nem más, mint Flavius József ó-kori héber történetírónak a zsidók ősrégi voltáról szóló vitairata.

Érdemes az opuszról tudni, hogy a legelső magyar nyelvű fordítás, mely önmagában is unikumnak számít. Becsét emeli fordítója, Istóczy Győző, illetve bilingvis, azaz latin-magyar kétnyelvű megjelenése is. Mindenki szellemi ember polcán  - esetünkben számítógépén - ott lenne a helye.

Erre tessék: Flavius József: A zsidók ősrégi voltáról

2021.02.28.

Petruch Antal S. J.: Fényszóró

Mi személy szerint is nagyon szeretjük az ilyen kérdés-felelet formájában megírt apologetikai munkákat, mert - egyébként érthető tartalmi hiányosságai ellenére is - sokkal személyesebbnek érezzük a stílusát.
Rengeteg, szám szerint 440 kérdést érintő munka, mely nem csak szigorúan vallási, hanem társadalmi, erkölcsi és kulturális témaköröket is feszeget, így széles rétegek számára is fényszóró ez a munka.

Petruch Antal S. J.: Fényszóró

2021.02.25.

Paul Allard: Hazugságháború

A könyv Franciaország Németország általi megszállásának előzményeit mutatja be a francia propagandának és újságírásnak a látószögéből. Korabeli hírlapcikkekből gazdagon idézett, tárgyilagos munka, melyek francia önteltséggel, lekezelően mutatták be a németeket, magukat pedig verhetetlen hadseregként aposztrofálták.

Franciaország ezt követő sorsát pedig már ismerjük a történelemkönyvekből...

Paul Allard: Hazugságháború

2021.02.17.

Bangha Béla S. J. összegyűjtött munkái – XXI. kötet

Talán a legtermékenyebb szerző portálunkon Bangha Béla.
Harminc kötetes életműgyűjteményének a 21. kötetét adjuk ma közre, mely az Örök élet igéi negyedik köteteként jelent meg. Ez a rész is szenzációs, rengeteget ad — de szerencsére ez egytől-egyig elmondható bármelyik kötetéről.

Fogadják szeretettel olvasóink!

Bangha Béla: Bangha Béla S. J. összegyűjtött munkái - XXI. kötet

2021.01.24.

Balla Ignác: A Rothschildok

Mai publikációnk nem csak formailag (keményfedeles, nagyalakú, vastag, időtálló papírból készült), hanem tartalmilag is (kendőzetlen őszinteség) egy erősebb kategóriába tartozó munka.
Magyar nyelven egyedülálló a témája —, legalábbis mi nem ismerünk ettől részletesebb és terjedelmesebb művet, mely a pénz-dinasztia felemelkedését taglalná.

Ínyenceknek kötelező!

Balla Ignác: A Rothschildok

2021.01.05.

Hundub

Tisztelt Olvasóink!

Ezentúl elérhetők vagyunk Hundub-on is, mely a Facebook hazai, cenzúramentes alternatívája kíván lenni.

Ígéretes kezdeményezésnek tűnik minden kezdeti hibája és hiányossága ellenére is, ezért tartalmaink a továbbiakban ezen a felületen is megtalálhatók lesznek.

Inspirációként: Hundub-os követőink egyedi kedvezményben részesülnek! Részletek a fenti linken.

2021.01.05.

Coudenhove-Kalergi: Stalin és tsa

2021. első kiadványa Coudenhove-Kalergi: Stalin és tsa című munkája, mely egy erőteljes bolsevizmus-kritika.

Kalergi sajátos látásmódja teszi még izgalmasabbá ezt az amúgy is kimeríthetetlen témakört.

Eredetiben manapság szinte fellelhetetlen - mint az oldalunkon található művek többsége -, ez is sok éves kutatómunka gyümölcse...

2020.12.31.

Cabral Lajos S. J.: Az áldozatok szava - Szabadkőműves terrorizmus

Idei utolsó publikációnk egy meglehetősen ritka füzet, meglehetősen kényes tartalommal. A szabadkőművességről manapság kizárólag csak pozitív kontextusban lehet olvasni és hallani. Ez a kis füzet bemutatja az érem másik oldalát is - abból az időből, amikor még politikai korrektség nélkül lehetett írni a mindennapjainkat érintő témákról.

Jöjjön egy mű a titkos társaságok árnyoldaláról: Cabral Lajos S. J.: Az áldozatok szava - Szabadkőműves terrorizmus.

2020.12.27.

Tisztelt Barátaink, Olvasóink!

Örömmel jelentjük, hogy karácsonyra ismét helyreállt és ezentúl a megszokottak szerint működik tovább weboldalunk!

Köszönjük mindenki türelmét és a kényszerleállás alatt küldött támogató üzeneteket!
Hűségükért, hűségetekért cserébe egy megkésett karácsonyi ajándékkal szeretnénk meglepni mindenkit - egy csupán rövid ideig tartó, viszont annál kecsegtetőbb ajándékkal: egy 50%-os vásárlási kuponnal!

A kupoTower Vilmos: Van Krisztusunk!n december 31-ig, éjfélig váltható be és kivétel nélkül minden termékünkre vonatkozik.
És a kuponkód, amit a vásárlás során kell megadni: weareback2021

-----

Most pedig térjünk át a soron következő publikációnkra, mely az oldalunkon már több alkalommal is szereplő Bácskay Bencsik Béla nevéhez fűződik, és ez esetben egy, a megszokottól eltérő művét mutatjuk be olvasóinknak. Az igen érdekesen hangzó Paradoxonok a logikában és matematikában címet viseli és garantáltan felkelti a matematikához nem vonzódó olvasók figyelmét is!

2020.07.28.

Tower Vilmos: Van Krisztusunk!

Van Krisztusunk! - ez a címe mai remekbe szabott kis művünknek.

Tower Vilmos jelentős számú művével dicsekedhetett eddig is oldalunk, de most ismét bővítjük a reá vonatkozó repertoárunkat. Igaz, egy kisebb lélegzetvételű, de jelentőségét tekintve egyáltalán nem elhanyagolható művét adjuk ma közre.

Érdemes a kapcsolódó munkáiban is szétnézni, mert van mit átismételnünk a mai időkben...

2020.07.15.

Még egy hihetetlen kedvezmény az ekönyv.org oldalon:

Figyelem!

Még egy hihetetlen kedvezmény az ekönyv.org oldalon:

  • 1.000 ft és 2.000 ft közötti vásárlás esetén 1.500 ft,
  • 2.001 ft és 3.000 ft közötti vásárlás esetén 2.500 ft,
  • 3.001 ft és 5.000 ft közötti vásárlás esetén 4.000 ft,
  • 5.001 ft feletti vásárlás esetén pedig 5.000 ft értékű kuponkódot küldünk vásárlóinknak, mely a következő vásárlásuk alkalmával azt megadva annak értékével csökkenti a fizetendő összeget. (A kapott kuponkódot december 31-ig lehet beváltani.)

Az akció pedig 2020. július 25-ig, éjfélig tart.

Szerintünk nem érdemes kihagyni! 🙂

2020.07.12.

Lovass János: N.S. Germánia

Magyar nyelven nem igazán van Lovass János: N.S. Germánia című művétől nagyobb oldalszámmal leírás a III. Birodalom mindennapjairól.

Lovass könyve nem törekszik teljességre; nem mutatja be az ideológiai sarokköveket, melyeket a nemzetiszocializmus felállított; nem akarja a német hadsereget kora legjobb haderejének beállítani; nem pazarol a kelleténél több szót a népjóléti intézkedésekre, sőt az érdemeltnél sokkal szűkszavúbb a zsidókérdést és az I. világháborút követő országcsonkítást illetően is.

Inkább csak bemutatja azt az országot, melyről azóta is a legegyoldalúbb hisztériakeltés folyik. Elmeséli a német mindennapokat, a városi és a falusi életet, érinti a gazdasági és hivatali intézkedéseket, a gyermekek, a nők és a férfiak új világát, leírja néhány polgár véleményét az élet legkülönfélébb dolgát illetően. Ezért is egyedi ez a könyv.

Ja, és mára beszerezhetetlen.

2020.06.03.

Henri Pozzi: A háború visszatér…

Gyásznapra.

Marjay Frigyes és Felkai Ferenc fordításában, Orbók Attila előszavával megjelent:

Henri Pozzi: A háború visszatér... című felkavaró műve.

És Pozzi jóslata bevált, a háború visszatért.

Történelmi adalékokban hallatlanul gazdag munka, a trianoni centenáriumra kevés jobb olvasnivalót tudnánk ajánlani.

2020.06.01.

Dr. Giczy József: A katolikus papság érdemei hazánk és az emberiség történetében

Egy nagyon fontos mű került ma publikálásra: Dr. Giczy József: A katolikus papság érdemei hazánk és az emberiség történetében.

Fontos, mert témáját tekintve hiánypótló. Nem sok ehhez fogható munkát tudnánk ezen kívül idecitálni, mely ilyen alapossággal lett megírva! Fontos, mert apologetikai vitákban nélkülözhetetlen fegyvert kapunk e könyvvel kezünkbe az olyan felvetésekkel, mint: "a papság a tudomány és a műveltség ellensége", vagy "az egyház a haladás hátráltatója" - és az ehhez hasonló kijelentésekkel szemben.

Mivel az Egyház ellenségei e könyvet úgysem fogják soha elolvasni, mert azzal meg kellene változtatni minden eddig hitt nézetüket, pont ezért kell ezt az opuszt minden hívőnek ismernie és olvasnia!

Nagyon beszédes már a tartalomjegyzéke is!

2020.05.18.

Szerezze meg most az ekonyv.org teljes kínálatát!

Példátlan akció az oldal történetében:

Jelenleg 308 digitális mű kapható kínálatunkban, pontosan 168.600 forint értékben. Ezen művek eredetiben történő megszerzésére manapság a lehetetlenség határait súrolná, vagy jó esetben egy élet munkájába és egy vagyonba kerülne.

Most lehetősége van beszerezni mind a 308 munkát tőlünk a 168 ezer forint töredékéért!

Az akció 3 napig él, így sok idő nincs a gondolkodásra, május 20-án éjfélkor zárjuk a meghirdetett lehetőséget.

Tehát amit kínálunk: 308 digitális könyv, köztük néhány példányban létező ritkaságok, unikumok és mindezeket csupán 12.900 forintért. Szerdáig. Ez nagyjából 5 drágább könyvünknek az ára.

Ilyen lehetőség többé nem lesz, egyszeri alkalomról van csak szó!

(Az ajánlat csak az eddig megjelent könyvekre vonatkozik, az ez utániakra nem! A hozzáférés örökös marad!)

2020.05.15.

Ferdinand Ossendowski: Véres napok, cári rabokA hosszabb kihagyás után egy vaskos művel jelentkezünk be újra, nem is akármilyennel!

Legújabb kötetünket Ferdinand Ossendowski neve fémjelzi.
Korábban említettük többször is, hogy 1945-től rengeteg jobb sorsra érdemes szerző került a szőnyeg alá, akikről manapság a tájékozottabbak is csak alig-alig hallottak. Ilyen Ossendowski is, kinek számos könyvét fordították magyarra és világszerte ismert írónak számít.

Jelen könyve még az 1945-ös cenzúrán is fennakadt, így duplán érdekes!

Olvasmányossága folytán mindenki digitális könyvespolcán ott a helye!

2020.02.26.

Bosnyák Zoltán: Istóczy Győző élete és küzdelmeiHa a januárt Istóczy Győzővel kezdtük, folytassuk vele a februárt is!

Bosnyák Zoltán életrajzi írása elég teljes képet fest Istóczy politikai működéséről, ami a maga nemében egyedülálló információforrásnak számít mind Istóczyról, mind pártjáról, mind koráról.

- - -

Egy szolgálati közleményt is ide kell iktatnunk:
Sajnos technikai okokból lassult a publikációs kapacitásunk, így a probléma kiküszöböléséig olvasóink türelmét kérjük!

Köszönjük!

2020.01.19.

Tacitus római történetíró: A zsidókról

Az év első publikációja egy elég unikális munka. Olyannyira, hogy ha összeállítanánk egy listát a legnehezebben beszerezhető művekről, akkor nagy valószínűséggel benne lenne a top10-ben, de az is lehet, hogy dobogós helyen végezne.

Magát a művet szerintünk senkinek nem kell bemutatnunk, Cornelius Tacitus római történetíróról már mindenki hallott, hogy van egy A zsidókról címet viselő írása is, azt is sokan tudják, bár annál kevesebben olvasták.

Nos, mindezt fokozva: Istóczy Győző fordította magyarra és 1903-ban jelent meg. Jól hangzik? Szerintünk nagyon is.

Több, mint 10 éve kerestük. Most eljött a pillanat, hogy az olvasók se keressék tovább.

2019.12.31.

Bartha Miklós: Verőfény

A Kazárföldön szerzőjének, Bartha Miklósnak kevesen ismerik irodalmi munkásságát, holott ez volt az igazi erénye.

A most következő kis könyvecske is bizonyíték tehetségére, mely a Verőfény címet viselő novelláskötet.

Bátran ajánljuk mindenkinek 2020. egyik első pihenőnapjaira kikapcsolódásként!

Boldog új évet kívánunk mindenkinek!

2019.12.28.

Tisztelt vásárlóink!

Szeretnénk felhívni a figyelmet néhány időről-időre visszatérő jelenségre, mely megnehezíti a dolgunkat abban, hogy problémamentesen szolgáltassuk ki termékeinket vásárlóink részére.

Néhány kiragadott, de jellemző hiba:

  • Nem valós adatokat adnak meg ügyfeleink a vásárlás során, többek között az email címet. Az ebből fakadó hiba, hogy így nem értesülnek a vásárolt termékek státuszáról, aktiválásáról, tehát nem tudja a vásárló, hogy már réges-régen letölthető már a vásárolt kiadvány.
    (Egyes email szolgáltatóknál előfordul, hogy a Promóciók vagy SPAM mappákban landol a kiküldött email, de mivel ezt nem tudjuk befolyásolni, így mindenkinek magának kell ellenőrizni az email-fiókját.)
  • Tovább bonyolítja a helyzetet, ha az email mellett a telefonszám sem valós, így végképp nem tudunk kapcsolatba lépni a vásárlóval probléma esetén. Különösen bosszantó, ha esetleg már átutalta az összeget, de valamilyen egyedi probléma folytán a tranzakciót pontosítani kell és sem mi nem tudjuk elérni a vásárlót, sem ő nem jelentkezik email-címeink egyikén sem...
  • Jellemző eset, hogy vásárlóink úgy gondolják, hogy webshopunk antikváriumként üzemel, kínálatunk valós, kézzel fogható könyvekből áll és kiszállítást kérnek. Fontos tehát leszögeznünk, hogy kínálatunk kivétel nélkül elektronikus könyvekből áll, azaz PDF formátumú szkennelt másolatokról van szó. Teljes mértékben megegyeznek az eredetiekkel, de csak másolatok, melyeket laptopon, számítógépen, tableten, telefonon, vagy akár okostévén tudnak olvasni. Ha esetleg kinyomtatják, akkor tudnak egy kézzel fogható kópiát létrehozni belőlük.
  • Szintén a fentiekhez kapcsolódik, hogy futárszolgálattal kérik kézbesíteni a rendelt műveket.
    Mivel kínálatunk teljes mértékben digitális, így annak egyetlen kézbesítési módja a letöltés. Nincs szükség postára, futárszolgálatra, vagy valamilyen harmadik fél által történő kiszállításra.
  • Előfordult már a fentiek kombinációja is, hogy a vásárló tucatnyi művet megrendelt, melyet kiszállítással kért kézbesíteni, de mind a megadott email cím, mind pedig a telefonszám valótlannak bizonyult, így az ügyfelet nem tudjuk tájékoztatni a fennálló problémáról. Ő pedig csak várja és várja a megrendelt kiadványokat... Sajnos a fent említett hibás vagy hiányos adatközlésből fakadó kellemetlenségekért nem tudunk felelősséget vállalni, így mindkét fél rosszul jár. 🙁

Kérjük tehát tisztelt olvasóinkat és vásárlóinkat, hogy a fenti hibák kiküszöbölése érdekében minden esetben valós adatokat adjanak meg, várják meg a visszaigazoló emailt és utóbbinak hiányában vegyék fel velünk a kapcsolatot a hello kukac ekonyv pont org címen.

Felhőtlen vásárlást és zavartalan olvasást kíván:

az ekonyv.org csapata.

2019.12.27.

Dr. Szivos Donát O. S. B.: Világáramlatok sodrában

Újév előtt még legalább egy műnek helyet szerettünk volna szorítani, melyek közül mindenképpen prioritást élvezett szemünkben Szivós Donát: Világáramlatok sodrában című könyve.

Olyan ez a mű, mint a viharos tengeren hánykolódó hajónak a part menti világítótorony. Tájékozódási és igazodási pont a hullámok ostroma között.

Év végén szeretnénk ezt a jelképes tájékozódási és igazodási pontot  átadni főleg a fiataloknak -, de az idősebb korosztálynak is épülésére - a jelenleg talán hatványozottabban is dúló világnézeti viharok túlélésére.

2019.12.24.

Áldott karácsonyt!Minden kedves vásárlónknak kívánunk áldott, békés, kegyelemteljes karácsonyt és eredményekben gazdag új esztendőt!

2019.12.18.

Méhely Lajos: A magyar faj önvédelmi harcaMéhely Lajostól sajnos eddig igencsak csekély mennyiségű írás lett publikálva, holott életútja és életműve ennek az ellenkezőjét indokolná.

Zajlanak az előkészületek egy cikkcsokor összeállítására az írásaiból - szigorúan a teljesség igénye nélkül, de addig egy nagyobb lélegzetvételű írását kínáljuk bemelegítésnek. Ez egy 1933-ban megjelent, és A magyar faj önvédelmi harca címet viselő munka, melynek most digitális változatát adjuk közre.

2019.12.15.

Alfréd Rosenberg: Zsidókérdés - világprobléma

Ma egy igencsak megosztó személyiség könyvét adjuk közre: Alfréd Rosenbergét.

Az írás rövid, de tömör. Meglehetősen ritka mű, ráadásul Fiala Ferenc fordította. Terjedelme folytán nem is drága, így ott a helye a kosárban!

2019.12.13.

Kövess minket Facebookon!Visszatértünk a Facebookra!

Kérjük látogatóinkat, hogy kövessék új oldalunkat is, hogy azonnal értesüljenek híreinkről, új megjelenésekről, kedvezményekről.
Facebookos követőink részére időről-időre kedvezménykódokat biztosítunk, melyekről kizárólag csak az FB-csatornánkon adunk hírt, itt a weboldalon nem.

A megosztások szintén jutalmazva lesznek, de erről kicsit később bővebben is beszámolunk.

2019.12.06.

Bangha Béla S. J. összegyűjtött munkái – XX. kötetIsmét egy kerek szám: 20.
Bangha összegyűjtött munkáinak huszadik kötetéhez érkeztünk, mely az Örök élet igéinek harmadik kötete is egyben.
Banghai alaposság, banghai cáfolhatatlanság jellemzi ezt a kötetét is, mind mindegyiket.

Jó szívvel ajánljuk olvasását, különösen az adventi ünnepkörben!

UPDATE: Hihetetlen áresés! A 38.050 ft-os, 20 kötetet most 2.490 forintért - azaz alig több, mint egyetlen kötet áráért - kaphatod meg, ami 93.5%-os kedvezményt jelent! Ilyen mértékű kedvezménnyel garantáltan nem fogsz találkozni többet sem itt a webáruházban, sem az antikváriumok kínálatában!

A könyvcsomag korlátozott ideig, 2019. december 23-ig érhető csak el! Ha valamit nem szabad kihagyni, akkor ez a lehetőség az! Éljél vele!

2019.11.15.

300

De Heer J.: ArmageddonMérföldkőhöz érkeztünk. Megjelent a háromszázadik kiadványunk is, mely egy igen misztikus és szimbolikus témát ölel fel: az armageddoni végítéletet, az apokaliptikus világvégét.
Unikális munka, fizikailag és tartalmilag egyaránt, bár témába vágó írások már fellelhetők oldalunkon, mégis ritkaságszámba megy.

A jubileumi 300. elérhető művet egy 300 ft-os kedvezménnyel ünnepeljük Olvasóinkkal, mely kedvezmény beváltható minden olyan vásárlás alkalmával, amely meghaladja a 300 forintot. A kuponkód nemes egyszerűséggel:

300

2019.10.26.

vitéz Csikós Jenő: A másik front…A közelgő szomorú dátum aktualitása folytán Csonka Emilnek az 1956-os felkeléssel kapcsolatos könyvének (A forradalom oknyomozó története 1945-1956), idevágó fejezetéből ragadunk ki egy részletet.

A könyv egyébként teljes egészében elérhető a webshopunkban és aki ezen sorok elolvasása után kedvet érez a teljes mű elolvasásához, az ne habozzon, mert a 437 oldalas PDF dokumentum közel 900 lábjegyzetet és forrásmunka-megjelölést tartalmaz, így igen alapos és kidolgozott munkára számíthatunk.

Oknyomozati mű révén folyamatosan szinten tartott feszültség és izgalom jellemzi, mégis részletekig kidolgozott és szigorú tényszerűség mondható el róla.

2019.10.20.

vitéz Csikós Jenő: A másik front…Rengeteg olyan szerző hiányzik még repertoárunkból, akik méltatlanul lettek szőnyeg alá söpörve a háború utáni évtizedekben, holott munkásságuk, vagy éppen szaktudományuk pont az ellenkezőjét indokolná.
Az egyik ilyen szerző Csikós Jenő, ki számos minőségi művével már régen kiérdemelt volna egy újrakiadást. Csikóstól személyes kedvencünk a most bemutatott A másik front... című könyve, mely a diverzió és dezinformáció - a korának megfelelő -, különböző formáival foglalkozik.

2019.10.16.

Ha az Olvasó még nem hallott Dr. Edward R. Cawthronról, nem ismeri a háború utáni ausztrál nemzetiszocialistákat és nem tudja, hogy mindezekhez hogyan kapcsolódunk mi magyarok, akkor feltétlenül olvassa el Sagittarius kordokumentáció jellegű írását a Cikkek rovatban!

2019.09.23.

A méltatlanul elhanyagolt Cikkek menüpontba került be ma egy új írás, méghozzá nem is akárkinek: Kecskés Pálnak egy igen érdekes opusza.

2019.08.06.

A Bangha-életműsorozat 19. kötete került be ma kínálatunkba, mely igencsak érdekes kérdésköröket feszeget. Nem vallásos olvasóinknak is igencsak tanulságos fejezetekkel.

2019.07.23.

Ezúttal a neves Méhely Lajosnak egy korai munkáját adjuk közre, A származástan mai állása címmel. Ritka munka!

Korábbi híreinket ide kattintva érheted el

Alfréd Rosenberg: Zsidókérdés – világproblémaMa egy igencsak megosztó személyiség könyvét adjuk közre: Alfréd Rosenbergét.

Korábbi híreinket ide kattintva érheti el