Uram Jézus! Aki ma születtél és a betlehemi jászolbölcsőből sugároztad fényedet a világra, e karácsony éjszakáján nem tudunk vezércikket írni, csak imádságot hozzád. Uram, aki az isteni szabadságot hoztad e földre! Királyi gyermek és gyermekek királya, tekints le ránk hű magyarjaidra és a földre, ahol nincs már jászolbölcső sem, mert — nem születik gyermek. A mi Krisztusunkat anyaméhbe veszti a külső és belső idegen hatalom. Magyar hazánkban nincs már szükség Heródes poroszlóira. Heródes népe ott a népegészségügyi minisztérium rendeletei útján irtja, pusztítja a meg-nem-született magyar kisdedeket is.
Szent hitünk értelmében „bűnös nép” könyörög hozzád a karácsony éjben. Mert valóban „bűnös” a Te magyari választott néped, amely kénytelen magtalanságba menekülni a nyomor és a terror elől. A szó bibliai értelmében „bűnös” nép az, melynek az egész világon legkisebb a születési arányszáma, amelyben — ismét csak az egész világon — a legtöbben követik el az öngyilkosság leghalálosabb bűnét.
Uram! De Te tudod, hogy mégsem bűnös ez a magyarság. Hiszen a magyar anyák szültek, mint a nádi farkas az ozmán uralom alatt, minden elnyomatásban, minden halálban. A magyar férfiak nem lettek öngyilkosok, hanem odavetették testüket, vérüket minden elnyomónak, hogy hősi halállal védjék odvaikat, kunyhóikat és családjaikat, ha idegen vész szakadt a nemzetre.
Tíz évszázadon át mindig megmaradt e nép számára valami, aminek Uram Te vagy a jelképe és örök fényességének szent hordozója: maradt az üszkök, a romok felett a Remény, hogy jő kor „mely után, buzgó reménység epedez százezrek ajakán”. Kelet véres fegyverei és Nyugat lelkisége ezt a reménységet lopták ki a jövendő magyar anyák szívéből. Ez a reménység, az újhodás, jobbulás lehetősége halt ki azoknak a férfiaknak szívéből, akik golyóval, vagy nyakukra akasztott kötéllel vetnek véget az életnek s akik azt hiszik, hogy magyar földön meghalt az élet értelme is. 33,9 öngyilkos és 1,3 ezrelékre süllyedt születési arányszám égbe sírnak és jászolbölcsöd elé járulnak 1966 magyar karácsonyán.
Aki lelátsz az égből, csonka, kis árva Hazánkra, aki látod a megszálló hadosztályok fegyverein a vörös csillagokat, a luxus hotelekben kéjelgő amerikai üzleteseket, a huszonegy év előtti ostrom és a szabadságharcosok sírjait, a Prímás börtönét, vagy kényszermenedékét — hidd el Urunk — hogy a magyarság soha nem nyerheti vissza életkedvét, nemzetet éltető reménységét, amíg idegen szurony és idegen üzlet őrzi vagy erősítgeti börtönrácsait. S addig nem bűnös ez a magyar nemzet. Csak nagyon, de nagyon szerencsétlen.
Urunk Jézus! Karácsony éjjelén Te vagy a népednek utolsó reménysége. Könyörgünk Hozzád, mielőtt elveszünk, hogy Te, aki vagy az Út, Igazság és Élet, mutass utat, tégy igazságot, adj életet és életkedvet s Reményt minden magyaroknak.
