Leírás
„A halál nem más, mint az örök élet kapuja, melyen át a lélek az örökkévalóság birodalmába vándorol. A lélek, amely percben átlépte az örökkévalóság kapuját, Isten ítélőszéke elé jut, ott kitárul előtte, mint nyitott könyv, egész élete: gondolatai, vágyai, szavai, cselekedetei, bűnei és erényei s Istentől elveszi jutalmát vagy büntetését, de csak azt, amit megérdemelt. Olyan lesz ez az ítélet, hogy a lélek akár üdvözöljön, akár elkárhozzék, kénytelen lesz mondani a Zsoltárossal: Igaz vagy, Uram! És igaz a te ítéleted!
Az ítélet elhangzása után a lélek elfoglalja az örökkévalóság birodalmában azt a helyet, melyet az igaz Bíró neki jutalmul vagy büntetésül kijelölt. Ha Isten igazságossága azt a lelket, amely csak az imént költözött el a földről, bűnösnek, büntetésre méltónak találja s kimondja fölötte az Ítéletet: Távozz tőlem, átkozott, az örök tűzre, abban a percben, mintha villám sújtaná a lelket, az Isten trónja mellől lebukik a pokol kárhozatába.
Ha az örök élet összes régióit meg akarjuk ismerni, akkor be kell néznünk az örökkévalóság szédületes örvényébe, a pokol kárhozatába is. Tudom, hogy rettenetes és félelmet keltő kép ez, ámbár nincs emberi ajak, mely a pokol kárhozatát híven le tudná rajzolni; de az az egy-két gyarló vonás is, mellyel a Szentírás nyomán az örök kárhozat rémeit inkább csak sejthetjük, mintsem világosan el tudnánk képzelni, elégséges arra, hogy félelemmel és borzadással töltsön el bennünket.”
Értékelések
Még nincsenek értékelések.