Dr. tasnádi Kovács József: Krisztus és a Zsidók

200 Ft

Szerző: Dr. tasnádi Kovács József
Cím: Krisztus és a Zsidók
Alcím:
 Isten és a Sátán örök harca 
Kiadás helye: Hajdúböszörmény
Kiadás éve: 1920.
Oldalszám: 10
Fájlok:

  • PDF – szöveges, OCR-es karakterfelismeréssel
  • Epub

Tartalom:

Leírás

„Jézus Betlehemben megszületvén a békés, munkás, egyszerű de tisztességben élő népű Názárethben nevekedett, amely környezettől kirívóan ütött el a jeruzsálemi farizeus, sadduceus aranyborjú imádásba fúló hatalmi kapzsiságba fúló akarása a zsidó papoknak, véneknek és írástudóknak és az ezek által vezetett és oktrogyáltan suggerált népnek.

Jézus kiegyenlítődést kereső valóságos önzetlen emberszeretete Isten imádása és a gonosztól elfordulása őtet az egész emberiség Messiásává: Krisztussá tévé.

Minden népek között örökkön egymás ellen küzdő Isten és Ördög harcába az emberiségnek a kárhozattól való megmentéséért mint Isten-Fia beavatkozik, első tekintetét a már akkor teljes gonoszságba: hatalmi vágyba és Moloch imádásba süllyedt fajára fordítván.

Hogy a Jót megmenthesse a Gonoszt kellett legyőznie. Ezt cselekedte nem erőszakkal, de a Szeretetnek a lelkekbe, elmékbe és szívekbe beoltásával, — hogy a jóval lelki harmóniát teremtve visszavezesse az embereket az Isten igazságához.

Nem forradalmat szított, mert az igaz törvényeket érvényesítette békés eszközökkel, az igaz ige hirdetésével.

A Zsidó ellene szegült, mert a Pap átitatta a saját hatalmát szolgáló saját eszméivel a vagyon éhségében, — mert a Krisztusi „világosság” ellensége volt a gonosz „sötétségének”.

Ez a viszony vonul keresztül a keresztyénység és zsidóság egész érintkezésén mindvégig kiengesztelhetetlen ellenül állítván szembe egymással ezeket és ez az oka, hogy míg nyugat népei befogadták a Szeretet vallását, addig a nyugat népei közt élő zsidóság Kr. u. 70-től kezdve ma is külön faji szokásaiban élve annak ellene tör a bosszúálló Jehova bigott imádatában, — megvetvén az általános emberi erkölcsi felfogást a maga, különböző, külön faji „erkölcseinek” súlya alatt.

A valódi Krisztusi erkölcs nem más, mint a becsületes ember erkölcse, mert a becsületesség sem más, mint erkölcsi élés Krisztus eredeti tanításai és cselekedetei szerint.

A jóra és rosszra egyaránt termett, de a jóra nevelhető embertől Jézus nem követelte, hogy Krisztus legyen, mert Isten-Fia csak egy volt; hanem azt követelte, hogy beszédeiben és tetteiben igyekezzék emberi lehetőség szerint az ő példáját követni.

Jézus halt meg az emberekért, hogy azok Krisztusa legyen és nem az emberek halálát kívánta a saját uralma és gazdagsága eléréséért.”

(Visited 229 times, 1 visits today)

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Dr. tasnádi Kovács József: Krisztus és a Zsidók” értékelése elsőként

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .