Leírás
„Az új század is eljött. Az emberiség pedig megülte vele a lakodalmát. Nagy ünnepies menyegző volt! Emberek rendezték! Csapra verték a szíveket és nevettek, mikor a piros vér kibugyogott és elárasztotta a Földet. Ez volt az italuk!…
A nemzetek egymásnak estek és marcangolták egymás testét. Vijjogva nevettek, mint a bolondok, mikor a másik fel-fel sikoltott fájdalmában. Tépték, harapták egymást. Ez volt a menyegzői lakomájuk…
Mikor pedig egyik-másik haldokolva felbukott és kínjában még egy utolsót beleharapott a neki szent fekete földbe, akkor a többiek megrészegedve a vértől, a győzelemtől, összefogódzkodtak és rémesen kacagva járták a haldokló felett a diadal táncát. Ez volt az ő menyegzői táncuk!…
Büszke kemény férfiak álltak a végeken. Belefúrták magukat Doberdó kemény szikláiba, véresen gázoltak át az Isonzón, megmakacsolták magukat a Kárpátok gránátszagatta fenyői között, lengyel rögöket öntöztek vérükkel. Védték a Hazát! A drága, Szent Hazát!
És míg ők kint küzdöttek, tűrtek, szenvedtek, addig előjöttek a hegyek martalócai. Előbb óvatosan dugták ki fejüket a sziklák mögül és körülnéztek, hogy vajon, mit csinál Ő? Látták, hogy Ő most harcol! Ekkor lassan elősompolyogtak a havasok rejtekeiből. És mindig többen jöttek! Mindig többen! A rongyos martalócgárda hatalmas embercsordává duzzadt. Vad, féktelen öldöklési vággyal a szívükben, mezítláb botladoztak le a völgyekbe. És útjukban kigyulladtak a kis magyar falvak. Az éjszakákat a védtelen szüzek sikoltozása, a nappalokat az apró, ártatlan gyermekek halálsikítása tette zajossá. És ők csak mentek! Hazát foglaltak! A mezítlábakra felkerültek a lopott csizmák és a rongyos pásztoröltözeteket felváltották a rabolt ruhák. Hazát foglaltak! Földet szereztek. Ők!..
Ő pedig, aki kint küzdött, a diadalordítás hallatára egy pillanatra hátrafordult Aztán megsuhintotta kardját és lecsapott. A „diadalmas hódítók” erre ijedten szétrebbentek és félelmükben üvöltve húzódtak vissza a hegyekbe és újra meglapultak a sziklák között. Csak bátortalanul mohó szemmel pislogtak a gazdag föld felé. Nézték, a zsákmányt, de moccanni sem mertek!…
Azután jött az összeomlás. Őt, a kemény katonát leterítették. A martalócok pedig újra kezdtek szállingózni le a völgyekbe. Megint kigyulladtak a faluk és ők megint „hódítottak”…
Azután nekifeküdtek a földnek és a rónákba, a hegyekbe apró gyerekbicskával girbe-görbe vonalakat túrtak. Szemébe kacagtak az Istennek és azt mondták: „Íme, az új határ!” Gúnyolódtak az Istennel, hogy az csak Egy országot tudott teremteni, míg ők hármat szabtak ki! Ők, az új istenek, az új honalapítók, felosztották Mária országát! Ők, a történelem nagyjai!
Gondolták, hogy el tudják egymástól választani a két Szerelmest, a Dunát és a Tiszát! Gondolták, hogy a komor hegyek ezentúl az ő bástyáik lesznek! Gondolták, hogy csak úgy fel lehet hasogatni darabokra a Kárpátokat! Gondolták, hogy a Szent Koronából csak úgy ki lehet tördelni a legszebb gyémántokat!…”
Értékelések
Még nincsenek értékelések.