Leírás
„Az égen mint megvert hadsereg utóvédei rohantak nyugat felé a szürke felhőfoszlányok. A máramarosi hatalmas erdőségek kékeszöld pasztellszínekben mondottak búcsút az ősznek, és fázósan simultak a hegyek oldalához. Lent a völgyben esővert kis rutén falu lapult a sáros horpaszok között, s az összevissza épült utcákon sehol egy ember, sehol holmi nyoma az életnek. A falucska főutcája hegy iránt haladt, s fenn a dombon leégett templomfalak tanúskodtak, hogy nem jó dolgok történhettek errefelé. A koromtól megfeketedett templomtorony csúcsán lévő kereszt vízszintesre dőlve tartotta magát, ide-oda himbálózva, már ahogyan azt a hegyekről érkező szél parancsolta. Pár lépésnyire — mint vízözön előtti ősállatok — három kilőtt tank mutatta az elviharzott háború nyomait és a szenvedést, ami nyomában járt. Az egyik tank tornyából cafatokká tépett vörös lobogó integetett a falu felé, nem éppen biztatóan hirdetvén a hegyek túlsó oldaláról érkezett szabadságot. Három, csont-bőrig lesoványodott kóbor kutya kaparászott élelem után a tankok tövében. Néha fejüket ég felé emelve, hosszú, elnyújtott vonítás szakadt ki belőlük, még jobban aláhúzva a késő őszi délután fájdalmas szomorúságát. Egyébként semmi nesz, csak az eső suhogása és az égen vágtató komor fellegek.
Nem messze a kihalt falutól ezüst sínpár kígyózott a völgyek mentén, mint vékony köldökzsinór, ami még világhoz, kultúrához és civilizációhoz köti a vidéket. A sínpár kanyarogva tűnt el a dombok mögött, hogy azután alig száz méternyire a falutól ijedten megálljon. Két hatalmas, szürkésfehér sorompó zárta el útját, mutatván, hogy az egyik sorompón innen már más a világ, mint a másik sorompón túl. De ez csak jelképes valami volt, mert az új országhatárt jelző két tilalomfa mindkét oldalán egyformán mérték az életet és a halált.
A sorompókon túl, alig pár száz méternyire, szomorú kis vasútállomás szürkéllett a novemberi esőben. Egyszerű, igénytelen kis épület, amilyent százával építettek annak idején az Osztrák—Magyar Monarchia közös nevezőre hozott hivatalos stílusában. Az Alföldön éppen úgy, mint Tirolban vagy akár itten a máramarosi havasok között. Az irodában monoton kopogású morzegép mutatta az idők múlását, no meg, hogy a szomszéd faluból már elindult a héten háromszor közlekedő személyvonat. Osztály nélküli, vaskályhával fűtött, piszkos váróterem várta az utasokat. Fenn az emeleten az állomásfőnök kétszobás lakása. Kissé odább az állomástól tető nélküli bakterház. Szoba-konyhás, pöttömnyi épület. Mögötte az egy tehén számára való istálló a hozzáragasztott disznóóllal. De most üres volt a félig leégett bakterház, és üresek az istállók is. A baktert és feleségét agyonlőtték a partizánok, a tehenet elvitték a visszavonuló katonák, a megmaradt két disznón pedig a falusiak osztoztak.”
Értékelések
Még nincsenek értékelések.