Fiala Ferenc: Válasz az áfiumokra

300 Ft

Szerző: Fiala Ferenc
Cím: Válasz az áfiumokra
Megjelent: 1940.
Kiadás helye: Budapest
Oldalszám: 27
Fájlok:

  • PDF – szöveges, OCR-es karakterfelismeréssel
  • ePub

Tartalom:

ELŐSZÓ.
„Hogy néz ki a nyilas, ha rásüt a nap?”
„Nyilas áfium, vörös maszlag”
„A nyilas mozgalom álarc nélkül”

Leírás

„Az utóbbi hónapok során számtalan nyilasellenes röpirattal árasztották el az országot. A röpiratok javarésze névtelen, vagy álnév mögött megbújó szerzőtől származik, de akadt olyan is — például a szociáldemokrata párt kiadásában megjelenő „A nyilasmozgalom álarc nélkül” című, — amelyet nem szégyelt szerzője. Korrekt politikai elv, hogy a névtelenül kiadott írásművekkel nem foglalkoznak. Tekintve azonban, hogy a fent nevezett röpiratok nemcsak néhány példányban, hanem igen nagy mennyiségben küldettek szét az országban, szükségesnek mutatkozott, hogy állításról-állításra, cáfoljuk meg az abban foglaltakat. Amíg csak szórványosan kerültek hozzánk az ilyen röpiratok mosolyogtunk és félretettük azokat. De később, — különösen az utóbbi hónapokban — igen elszaporodtak ezek a gyalázkodó hangú és hamis impresszummal, sőt hamis nyomdajelzéssel készült írásművek, ami azt bizonyítja, hogy nem egyes egyének „felvilágosító” hadjáratáról, hanem egy jól megszervezett társaság működéséről van szó.

Ennek az írásnak a célja, hogy ismertesse, visszautasítsa, s megcáfolja — a vádakat, írásunkban kerüljük — az ellenünk írt röpirattól eltérően — a gyalázkodó kifejezéseket, s ha néha mégis erősebb hangot használunk, azt tesszük azért, mert ez kijár a röpiratok ismeretlen íróínak, akikben nem volt meg a bátorság ahhoz, hogy nyíltan szórják felénk rágalmaikat, hanem álnevek mögé bújva kiabálták világgá a maguk gyalázkodásait.

Az első röpirat, amellyel foglalkozni akarunk: „Hogy néz ki a nyilas, ha rásüt a nap?”. Szerzőül dr. Dévay Károlyt tüntettek fel, felelős kiadó Almási István, nyomatott a Borsodi nyomda kft.-ben, Miskolcon. Megállapítottuk, hogy a Borsodi nyomda kft. nem létezik, mint ahogy ugyancsak nem létezik sem dr. Dévay Károly, sem pedig Almási István.

A második röpirat címe „Nyilas áfium vörös maszlag”. Szerzője ismeretlen, felelős kiadója ifj. Rácz Kálmán. A könyvet az impresszum szerint a kassai Attila nyomdában nyomták. Megállapítottuk, hogy ifjabb Rácz Kálmán is költött név és a füzetet már csak azért sem nyomtathatták a kassai Attila nyomdában, mert az egy szerűen nem létezik.

A harmadik röpirat „A nyilasmozgalom álarc nélkül”. Írója Mikes Péter, kiadó Szeder Ferenc országgyűlési képviselő, nyomatott a szociáldemokrata párt kötelékébe tartozó Conti-utcai Világosság nyomdában, Deutsch D. műszaki igazgatása alatt. Ez az utóbbi füzet egyébként a szociáldemokrata párt rendes füzetsorozatában jelent meg. Mikes Péter névévéi eddig nem találkoztunk — nem is óhajtjuk őt még jobban megismerni. A kiadóként szereplő Szeder Ferenc marxista honatya. Legutóbb a törzsökösök vacsoráján elmondott beszéde alkalmával hívta fel magára a figyelmet

*

Elöljáróban szükségesnek tartottuk a fentiek megemlítését, hogy józan magyar közönségünk lássa, hogy kik azok, akik rágalmakkal és vádakkal, legtöbbször a sötét ismeretlenség védelme alatt próbálják hátbatámadni azokat, akik nemzetiszocialistának, nyilaskeresztesnek vallják magukat.”

(Visited 217 times, 1 visits today)