Leírás
Dr. Schütz Antal: Katholikus hitvédelem:
„ELŐSZÓ.
Az apologéta szervezi az igazság védelmét és építi a hívő meggyőződésnek útjait. Az igazság nagy ügye kötelességévé teszi, hogy védekezésében a mindenkori támadásokhoz igazodjék és állásait egyre jobban kiépítse, emberszeretete arra készteti, hogy építkezésében felhasználjon minden alkalmas új anyagot és módszert, ha mindjárt az ellenféltől hódította is el. Munkája sohasem kész, hanem «hű a haladékony időhöz». Ennek nyomait viseli ez a kiadás is, mely egyébként az előzőnek lényegében és formájában változatlan mása.
Schütz Antal.
A MÁSODIK KIADÁS ELŐSZAVÁBÓL (1913).
A hitvédelem tanításának a középiskola legfelső osztályában főként két nehézsége van. Az egyik a szorgalmi idő rövidsége. Ezen a jelen könyv úgy akar segíteni, hogy a legszűkebbre szabott «okvetlenül szükségest» az egész anyagon végig megkülönbözteti az apró szedésű «ajánlatostól», mely utóbbiból a fennmaradt idő szerint lehet válogatni (esetleg olvasmánynak). Részben ezért került függelékbe az ószövetségi kinyilatkoztatás védelme, mint amelynek apológiai jelentősége elsőrendű ugyan, de az e könyvben is követett (s a püspöki előírásban is vallott) apologetikai fölfogásban szükség esetén mellőzhető, vagy legálább nagyon megrövidíthető. Lehetőség szerint utaltam továbbá az előző felsőosztályokban tanultakra. A «Katholikus vallástan a középfokú iskolák
felső osztályai számára» c. könyvem előző részeiben már tekintettel voltam arra, hogy a hitvédelemnek aránytalanul kevés idő jut; így akárhány dolog (így különösen a 25—30. §§) egyszerűen ismétlésnek tekinthető. Végezetül: nagy gondot fordítottam arra, hogy könnyen áttekinthető diszpozíció, logikus szempontok szerint haladó kifejtés és lehetőleg egyszerű fogalmazás által a tanulást megkönnyítsem, de egyszersmind a fejlettebb logikai igényeknek is eleget tegyek. Innen a négy alapeszmére való koncentrálás: Isten és az ember, Krisztus és az Egyház; innen a legtöbb érvelésnek formai visszavezetése az okság elvére; innen az új- és ószövetségi kinyilatkoztatás isteniségének a négy ismertetőjegy szerinti bizonyítása.
A másik nehézség az, hogy az apologetika nagy elmebeli és etikai erőkifejtést követel. Ezt az általános nehézséget a középiskolában még bonyolítja az a körülmény, hogy a még ki nem forrott ifjú elme a nehézségek iránt igen fogékony, azokat könnyen átérti és megjegyzi, ellenben a pozitív érvelés, illetve cáfolás teljes fölfogásához még kevés az érettsége és szellemi ereje. Ennek megkerülése végett már az anyag megválasztásával külön tekintettel voltam a mai ifjúság igényeire, amint azokat a felsőosztályos középiskolai és a főiskolai ifjúsággal folytatott sok évi érintkezésből és a korszerű apologetika tudományos tanulmányozásából megismertem. Szándékom volt el nem hallgatni egyetlen komoly nehézséget sem, amellyel az intelligens magyar ifjú vagy már a középiskolában, vagy a főiskolában találkozhatik, de egyúttal törekedtem olyan érvelésre, mely a legszigorúbb tudományos kritikát is állja, természetesen szem előtt tartva az Utasítást: «határozott tudományos alapon, de népszerűen!» A tapasztalat arról győzött meg, hogy az apologetika nagy kérdéseit vagy alaposan kell tárgyalni, vagy jobb egyáltalán föl sem vetni. Ezért az alaposabb tárgyalás elől a legfőbb kérdésekben (Isten, lélek, Krisztus) nem tértem ki. Ahol ez nem volt ajánlatos, ott az irodalmi utalásokhoz folyamodtam; aki egy érvet nem ért meg, vagy egy nehézségre nem tud választ, annak sokszor elég tudni azt, hogy van egyáltalán válasz. Az irodalom kiválasztásában a korszerűség és megbízhatóság volt irányadó.
Ma a nagy létkérdések ismét a szellemek érdeklődésének homlokterében állnak. Kérészéletű bölcselmek és határaikat átlépő szaktudományok versenyezve kínálják világnézeteiket. Jézus Krisztus igazsága ebben a versengő toborzásban nem maradhat korszerű szószólók nélkül, — ebben a jegyben született meg a jelen könyv. Az örök igazság azonban csak odaadó, komoly munkával hódítható meg; a mennyország erőszakot szenved, és az erőszakosok ragadják el azt, — ez az apologetikával foglalkozók hivatása.”
Walter János dr.: Isten képe a természetben:
„BEVEZETÉS.
A természet és a modern ember.
A modern embernek a természet szeretetére a művelődés eddigi irányának ellensúlyozása miatt több szempontból szüksége van.
I. A túlnyomóan elméleti elemekkel megterhelt művelődési irány ugyanis főként a városban szobára kárhoztatja a gyermekeket s elsősorban szabad mozgásukat, zavartalan testi fejlődésüket akadályozza meg. A szegény gyermekek, ahelyett hogy szabadidejüket a természet ölén töltenék, ahol minden napsugár, mozdulat
és lélekzetvétel friss életet, pótolhatatlan örömöket jelent, lapos mellel, összeszorított tüdővel órák hosszait görnyednek szellemtelen regények felett, zongora mellett, angol, francia vagy német órán. Vagy táncteremben, moziban, zsúron szívja testük-lelkük az elpetyhüdtségnek, fásultságnak, az ifjúkori megöregedésnek fizikai és erkölcsi csíráit. Ennek egész természetes következménye, hogy a nemesebb ízlés már csírában kipusztul belőlük. Lassanként minden érzéküket elveszítik a természet és a természetes iránt s amint már serdültebb korban többre becsülnek tánctermet, utcai ténfergést és korzót, felnőtt korukban is vendéglők és kávéházak párásfüstös levegőjében töltik legszívesebben vasárnapjaikat.
II. A természet azonban nemcsak a szervezet egészséges kifejlődését segíti elő, hanem a szellemi és erkölcsi életre is kedvező befolyást biztosít. Amint a nagyemberekkel való társalgás átsugároz valamit nemességükből, a természettel való összeköttetés által ugyanaz történik velünk. A természet elég gazdag ahhoz, hogy esztétikai ízlésünket fejlessze s egész erkölcsi világunkat nemesebbé tegye. (…)”
Cathrein Viktor S. J.: Katholikus világnézet:
„A SZERZŐ ELŐSZAVA AZ ELSŐ KIADÁSHOZ.
Mindennap erősebb lesz a művelt kereszténynek az a törekvése, hogy hitét minél jobban megalapozza és fegyvereket szerezzen magának a kereszténységet mindenünnen érő szüntelen támadások ellen.
Előttünk a szomorú valóság, hogy a keresztényellenes sajtónak már a legjobb keresztény családokba is sikerült ügyesen beférkőznie, ahol a választékos stílus és tetszetős nyelvezet csalóka takarójába göngyölgetve adja be mérges piluláit. Nordau, Nietzsche, Haeckel, Chamberlain, Paulsen, Ziegler, Harnack és a többiek iratait katholikus körökben is igen nagy érdeklődéssel olvassák. A divat, a divat! Senki sem akar maradi lenni, azt gondolja, meg kell ismerni a legújabb kiváló könyveket is. Így lopódzik be a kicsi méregszelence észrevétlenül a család legbelső szentélyébe. És a méreg hatása csak annál veszedelmesebb, mert műveltjeink legtöbbje egyáltalán semmi, vagy nagyon is hiányos és felületes bölcseleti képzettséggel rendelkezik, a vallás tanításából pedig csak azt ismeri, amit az elemiben vagy a középiskolákban tanult és még el nem felejtett. Ilyen körülmények között éppen nem csodálkozhatunk, ha a régi boldogító hit és meggyőződés helyébe lassankint homály, tévelygés, nyugtalanság és kételkedés lépnek. Csak természetes, hogy a vallásos élet mindinkább elhidegül és a közönyösség végre is hitetlenségre vezet.
Ezekben a nehéz időkben minden kereszténynek, minden katholikusnak fontos, szent kötelessége, hogy magát a vallás tanaiban kiképezze, hitének alaptanairól világos ismeretet szerezzen és olyan könyveket tanulmányozzon, melyek e szent kötelességének teljesítésére képesítik.
De milyen könyveket olvasson? Milyeneket lehet neki ajánlani? Ez a nehézség. Nagyobb, tudományos munkák tanulmányozásához művelt társadalmunk legtöbb tagjának sem kedve, sem ideje, sőt nagyon soknak a kellő bölcseleti és theológiai képzettsége sincs meg. Puszta népiratok sem elégítik ki kívánalmaikat, kivált mikor ezek közül nem egy a kellő alaposságot is feláldozza, csakhogy annál népiesebb, világosabb legyen, amit mondani akar.
Eddig is szép számmal állanak ugyan rendelkezésünkre hitvédelmi iratok, melyek a művelt közönséghez kívánnak szólani és így a középúton járnak a tisztán tudományos és tisztán népies munkák között, — de ami van, még mindig nagyon kevés. Kívánatos, hogy házi könyvtárunkat minél több ilyen könyv ékesítse és így mindenki megtalálja azt a lelki táplálékot, mely egyéni ízlésének és sajátos szükségleteinek leginkább megfelel. Egy a sok közül a jelen munka is.
Megírásával eredetileg csak azt akartam, hogy a mai sok támadás és ellenvetéssel szemben a katholikus morálnak apológiáját adjam. Mivel azonban ezek a támadások nagyrészt tudatlanságon vagy félreértéseken alapulnak, nem akartam rájuk közvetlenül felelni, csak az volt a célom, hogy inkább közvetve adjam meg cáfolatukat, mikor alapvonalaiban, lehető világosan és könnyen érthetően, de mégis tudományos módszerben a keresztény morált bemutatom és így minden műveit embert meggyőzök annak igazságáról, következetességéről és szépségéről. Hamarosan láttam azonban, hogy a morálnak apológiáját csak úgy írhatom meg, ha egyúttal az egész theisztikus-keresztény világnézetre is tekintettel leszek. A keresztény erkölcstan nem lebeg a levegőben, nem alkot elzárt, izolált világot, ellenkezőleg benső összefüggésben van az egész keresztény világnézettel, hogy úgy mondjam: belőle nő ki, mint a fa a földből, a törzs a gyökérből. Ha valaki a keresztény világnézetet elveti, ezzel a cselekedetével a legélesebb ellentétbe kerül a keresztény morál legfőbb parancsaival; viszont senki sem oszthatja ezt a világnézetet anélkül, hogy a keresztény morált is ne vallaná.”
Értékelések
Még nincsenek értékelések.