Leírás
Padányi Viktor: Összeomlás (1918-19.):
“A tudós száz és százezer évek történetét úgy szerkeszti meg, hogy kalapácsával őskori kövületeket zúz, tör, fejt, vizsgál és a megkövesedett állat- és növénymaradványokból csalhatatlan bizonyossággal állítja elénk a különböző korszakok világát. A történetíró, ha egy kort akar megrajzolni, az események hosszú sorozatát vizsgálja agyával, átszűri lelkén, beleéli magát a kor lelkivilágába és azután halálos bizonyossággal vetíti azt lelki szemeink előtt vászonra, hogy úgy érezzük, mintha benne éltünk volna.
Ez a könyv ugyanaz, mint a tudós kalapácsa, mint a történetíró tolla, mert eseményeiben csalhatatlanul állítja elénk nemcsak a mi nemzedékünknek sötét borzalmakban, súlyos megpróbáltatásokban gazdag keserű életszakaszát, hanem dicsfénnyel övezi fajtánkat, fiaink erényeit és a hazaszeretetükben meg nem tántorodók magasztos lelki nagyságát.
A könyv robbanásig feszülő filmjének hátterében ott húzódik az összeomlás, a kommün és a cseh megszállás vérrel, korommal és lőporfüsttel felrajzolódó elkeserítő korszaka, amelynek sötét mocskában egyetlen tiszta folt az iglói géppuskások talpig magyar, talpig férfi és talpig katona alakja.
Hősöknek kijáró megbecsülést és tanulságot a jövő nemzedékek bátran meríthetnek ebből a könyvből, én pedig a jelenkor nevében egy babérlevelet óhajtok fűzni ezen igénytelen pár sorommal az iglói géppuskás hősök és férfiak koszorújába.
Budapest, 1941. év karácsonyán.
vitéz nemes MAGASHÁZY LÁSZLÓ tbk.
orsz. gy. képviselő,
az Országos Nemzetvédelmi Bizottság elnöke”
Dücső Csaba: Nincs kegyelem:
“Az új század is eljött. Az emberiség pedig megülte vele a lakodalmát. Nagy ünnepies menyegző volt! Emberek rendezték! Csapra verték a szíveket és nevettek, mikor a piros vér kibugyogott és elárasztotta a Földet. Ez volt az italuk!…
A nemzetek egymásnak estek és marcangolták egymás testét. Vijjogva nevettek, mint a bolondok, mikor a másik fel-fel sikoltott fájdalmában. Tépték, harapták egymást. Ez volt a menyegzői lakomájuk…
Mikor pedig egyik-másik haldokolva felbukott és kínjában még egy utolsót beleharapott a neki szent fekete földbe, akkor a többiek megrészegedve a vértől, a győzelemtől, összefogódzkodtak és rémesen kacagva járták a haldokló felett a diadal táncát. Ez volt az ő menyegzői táncuk!…
Büszke kemény férfiak álltak a végeken. Belefúrták magukat Doberdó kemény szikláiba, véresen gázoltak át az Isonzón, megmakacsolták magukat a Kárpátok gránátszagatta fenyői között, lengyel rögöket öntöztek vérükkel. Védték a Hazát! A drága, Szent Hazát!
És míg ők kint küzdöttek, tűrtek, szenvedtek, addig előjöttek a hegyek martalócai. Előbb óvatosan dugták ki fejüket a sziklák mögül és körülnéztek, hogy vajon, mit csinál Ő? Látták, hogy Ő most harcol! Ekkor lassan elősompolyogtak a havasok rejtekeiből. És mindig többen jöttek! Mindig többen! A rongyos martalócgárda hatalmas embercsordává duzzadt. Vad, féktelen öldöklési vággyal a szívükben, mezítláb botladoztak le a völgyekbe. És útjukban kigyulladtak a kis magyar falvak. Az éjszakákat a védtelen szüzek sikoltozása, a nappalokat az apró, ártatlan gyermekek halálsikítása tette zajossá. És ők csak mentek! Hazát foglaltak! A mezítlábakra felkerültek a lopott csizmák és a rongyos pásztoröltözeteket felváltották a rabolt ruhák. Hazát foglaltak! Földet szereztek. Ők!..
Ő pedig, aki kint küzdött, a diadalordítás hallatára egy pillanatra hátrafordult Aztán megsuhintotta kardját és lecsapott. A „diadalmas hódítók” erre ijedten szétrebbentek és félelmükben üvöltve húzódtak vissza a hegyekbe és újra meglapultak a sziklák között. Csak bátortalanul mohó szemmel pislogtak a gazdag föld felé. Nézték, a zsákmányt, de moccanni sem mertek!…
Azután jött az összeomlás. Őt, a kemény katonát leterítették. A martalócok pedig újra kezdtek szállingózni le a völgyekbe. Megint kigyulladtak a faluk és ők megint „hódítottak”…
Azután nekifeküdtek a földnek és a rónákba, a hegyekbe apró gyerekbicskával girbe-görbe vonalakat túrtak. Szemébe kacagtak az Istennek és azt mondták: „Íme, az új határ!” Gúnyolódtak az Istennel, hogy az csak Egy országot tudott teremteni, míg ők hármat szabtak ki! Ők, az új istenek, az új honalapítók, felosztották Mária országát! Ők, a történelem nagyjai!
Gondolták, hogy el tudják egymástól választani a két Szerelmest, a Dunát és a Tiszát! Gondolták, hogy a komor hegyek ezentúl az ő bástyáik lesznek! Gondolták, hogy csak úgy fel lehet hasogatni darabokra a Kárpátokat! Gondolták, hogy a Szent Koronából csak úgy ki lehet tördelni a legszebb gyémántokat!…”
Felvidékünk – Honvédségünk:
“A Kárpátok-övezte Dunamedence tökéletes földrajzi és gazdasági egység. Ilyet az Úristen csak keveset teremtett ezen a földön. Minden erővonala és összetevője központkeresően fut össze a Nagy Magyar Alföldön és parancsolóan megköveteli az egységes, központi politikai hatalmat. Csak egységes politikai hatalom, mely a medence központjában székel, teljesítheti ki a földrajzi és gazdasági egység minden erejét.
Ezt tanítja és példázza ennek a medencének a történelme!
Az ókorban és a középkorban, a magyarok bejöveteléig ez a medence a népek országúja és csatázóhelye volt. Minden hatalom, lett légyen az még oly erős is, amely kívülről akarta a medencét Birtokolni vagy idebenn annak csak egyes részeit töltötte ki, előbb vagy utóbb tönkrement és megbukott. Csak néptöredékek maradtak vissza mozaikszerűen egymás mellett a medencéken.
Ilyen, a medencének csak egyes részeit birtokoló vagy a Kárpátokon átnyúló államocskák léteztek itt, amikor Árpád a magyarokat a Kárpátok hágóin át bevezette erre a földre. Ez a helyzet magyarázza a honfoglalás gyorsaságát. És Árpád államférfiúi lángeszét dicséri az a tény, hogy fejedelmi törzsét a medence közepére telepítette le, az erővonalak és összetevők metszőhelyére és a többi törzset úgy tolta ki az egész medence kitöltésére.
Művét betetőzte a kereszténység és a nyugat eszméitől megilletett késői unokája, Szent István, az apostoli király, amikor az ősi öröklési rendet és a laza törzsszerkezetet erőszakosan letörte és az egységes nemzetet és egységes központi hatalmat megteremtette.
*
Ezer esztendőn át dacolt a történelem minden viharával szemben a Kárpátok-övezte Dunamedence tökéletes földrajzi és gazdasági egysége, melyet az egységes, magyar központi hatalom töltött ki.
Hiába vétkezett a nemzet vagy egyes tagjai ez ellen az örökérvényű törvény ellen. Nem rendítette meg a magyar államot az ősi öröklési rend érdekéken fellépő pogány reakció vagy később egyes Árpád-házi királyaink alatt dúló testvérháború. Hiába nyúltak át a Dunamedence határain a római szent Birodalom császárai, a tatár kán, a hatalmas török szultánok. Ideig-óráig le tudták tiporni a magyar államot, egy pár emberöltőre sikerült szétzúzniok ezt a gyönyörű egységet, de végeredményben mindig győztek a centripetális erők és újra és újra is diadalmasan feltámadt az egységes magyar államhatalom.”
Értékelések
Még nincsenek értékelések.