Petruch Antal S. J.: Fényszóró

Leírás

ELŐSZÓ.

Kezdettől fogva benső kapcsolat áll fenn A Szív-újság szerkesztősége és olvasótábora között. Bizonyíték erre többek közt a napi posta. A rengeteg kérdés között gyakran akad közérdekű, a felelet rá föltétlenül érdekelné a nagyközönséget. Ezért 1943 elején elhatározta a szerkesztőség, hogy az általános érdekű problémákra nem levélben, nem is a szerkesztői üzenetekben, hanem külön rovatban fog felelni. Így született meg A Szív „Fényszóró” rovata. Életrevaló ötletnek bizonyult és az olvasóközönség nagy helyesléssel fogadta. „Mint ,A Szív’ állandó olvasója” — írja például egy tisztviselő — „nagy figyelemmel olvasom a ,Fényszóró’ rovatot, melyben a rovatvezető a legkényesebb kérdésekre is közmegnyugtató választ ad olvasóinak”. Egy másvalaki pedig: „Közel tízéves hűséges olvasója vagyok ,A Szívnek’, … a ,Fényszóróban’… nagyon bölcs feleletek vannak; miután ,A Szívet’ egészen kiolvastam, külön visszatérek a ,Fényszóróra’.”

Aki ismeri az embereket, magától értetődőnek tartja, hogy a tömeges elismerés mellett kifogások is hangzottak el a Fényszóró ellen. Íme egy levél:

„43. XII. 8.

Kedves Szerkesztő Úr.

Ma, ezen az ünnepen, a tábori mise után kezembe nyomtak egy Szív-újságot s a Fényszóró rovatban az olasz és német katona vallásosságáról, egyben pedig katonai értékéről esett szó azzal a konklúzióval, hogy a hősiesség alapvető követelménye a vallásosság, egyben a jelenlegi egyházellenes és országszerte elterjedt propaganda hihetetlenül naiv.

A Fényszóró rovatvezetője utal arra, hogy Spanyolország és Portugália nagysága, fénykora arra az időre esik, amikor tízezrével építették a templomokat és kolostorokat. Ugyanez vezette a felfedezőket is. De mi vezette akkor azokat a kalandorokat, akik szintén hősök voltak a maguk nemében s akik végigdúlták, ami útjukba került, és egy pillanatig sem haboztak, ha céljuk érdekében gyilkolni kellett? Vagy mire vezethető vissza, mondjuk, a vandálok vagy a Róma piacán germán rabszolgák rettenthetetlensége, az angol és francia kalózok bátorsága, mi vezette Attila és a tatárok tömegeit?…

És, kedves Szerkesztő Úr, tudjuk nagyon jól, hogy milyen esendő és következetlen az ember; míg nincs baj, nevet, ugrál, jár a szája, persze, néhány légitámadás után más a helyzet. Tudom, tudom, hogy milyen erőt képviselt Németországban az egykori katolikus párt, s az is közismert, milyen törés van az idősebb német generáció és a fiatalok között, ami a vallást és a templomot illeti… Ennek tudatában kérdem én Szerkesztő Úr, miért olvasta rá arra a szerencsétlen kérdezősködőre a vallásosságot, mint a hősiesség függvényét, kiváltkép úgy, hogy a harctéren verekedő német fiú rettenthetetlenségét az otthon, a ,nehéz idők’ jeleként is a templomba tóduló katolikus tömegek vallásosságával és hitével magyarázta meg. Vagy vegyük azt a relációt, hogy az imádkozó „jók“ kérésére a jó Isten megacélozza az odakint küzdő Wotan-hívők vagy legjobb esetben közönyösek, szóval minden körülmények között tékozló fiúk izmait? Tekintve, hogy piarista diákmúltam bizonyos mértékig kötelez, szomorúan lenyelem ellenvéleményemet és nem firtatom a kérdéses cikknek a „harctereken gyónó-áldozó katonák tömegeire” vonatkozó kitételeit, ami éppoly lehangolóan hatott rám, mint mikor valami választás előtt, mondjuk, a Kisgazdapárt propagandafőnökének ezerszer hallott célzásait hallom a mögöttük álló tömegekre…

Előre köszönve esetleges válaszát és így fáradságát, katolikus és magyar üdvözlettel

őszinte híve

dr. H. I.

…remélem, a körülményekre tekintettel annyi mindennel együtt a sajtóhibákat is elnézi nekem s nem arra helyezi a hangsúlyt a válaszában, hogy a ,képpen‘-t hány p-vel kell írni…”

Miért iktattuk ide ekkora terjedelemben ezt a levelet?

Azért, mert tipikus. Élénken világít rá a legtöbb okra, ami miatt kifogások is hangzottak el a Fényszóró ellen.

Mi a levél lényege?

Ez: téved a Fényszóró rovatvezetője, amikor a hősiesség alapvető követelményeként a vallásosságot állítja oda; amikor „a harctéren verekedő német fiú rettenthetetlenségét az otthon, a ,nehéz idők‘ jeleként is a templomba tóduló katolikus tömegek vallásosságával és hitével magyarázza meg“.

Ha valóban ezt állítja a Fényszóró rovatvezetője, akkor legjobb esetben elképesztően naiv és tudatlan, ha ugyan nem lelkiismeretlen, nagyszájú demagóg, aki visszaél a tömegek bizalmával és jóhiszeműségével.

Azonban hol állítja azt a Fényszóró vezetője csak egyetlen szóval is, hogy vallásosság nélkül nincs hősiesség, bátorság, s hogy a német fiúk azért olyan rettenthetetlenek, mert az otthon lévők vallásosak és imádkoznak értük? Ha nem állítja, akkor nem sejteti-e legalább, hogy neki mégiscsak ez a felfogása?…

Nem állított és nem sejtetett semmi mást, mint ezt: az őszinte, mély vallásosság nem ellenkezik a rettenthetetlen bátorsággal és hősiességgel, amint tanúskodik erről a történelem és amint tapasztaljuk ezt ma a német katonáknál is: vannak köztük vallásosak és egyszersmind hősök is.

Miért feleltünk így?

Mert a nehézség így hangzott: „Az olasz nép vallásosabb, mint a német. Innen, hogy ez a világ első katonája, amaz pedig gyáva. Fölmerül tehát a kérdés: mit várhatunk vallásos katonától?“ (Lásd alább a 428. számú kérdést.)

Helyesen feleltünk-e meg erre a kérdésre, amikor rámutattunk arra, hogy a mély vallásosság és hősiesség egyáltalán nem ellenkeznek egymással?

Ha pedig helyes a feleletünk, jogosult-e akkor a kioktatás, melyben részesültünk?

Éppen olyan jogosult, mint amikor a kisdiák megrója bátyját, hogy nem vasút, hanem Kossuth az.

Van Kossuth, de van vasút is. Kossuth volt vasúton is, de azért lehet vasútról írni Kossuth nélkül. Rendszerint ezt felejtették el azok, akik kifogásolták a Fényszórót. Hogy hasonló hibába ne essünk, nézzük meg egészen pontosan, mi a kérdés és mi rá a tényleg adott válasz. Csak ez után kutassunk tovább, vajon helyes és kielégítő-e a felelet. Itt azonban ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a borzalmas vérzivatarban, melyben élünk, nem is lehet mindenről írni!

A Szív-újság Fényszóró rovatának kérdéseit-feleleteit bocsátjuk itt közre. Ezzel jellemeztük is már e szerény könyvet. Senki se keressen tehát benne rendszert vagy legalább is egyes kérdéseknek maradéktalan taglalását! Feladatunk nem ez. Nekünk a beküldött kérdésekre — lehetőleg röviden és a nagyközönség számára kielégítően — kellett megfelelnünk.

Miért rendeztük a Fényszórót sajtó alá?

Két okból. Részint azért, mert szüksége van erre a rovatvezetőnek, részint pedig azért, mert A Szív olvasói kérik.

Szüksége van rá a rovatvezetőnek. Ugyanis elég gyakran ugyanazokkal a kérdésekkel fordulnak hozzá. Újra meg újra nem közölheti le ugyanazt a feleletet. Kívánatos tehát, hogy kéznél legyen olyan nyomtatvány, melyre felhívhatja az érdeklődök figyelmét.

Kérik a Szív olvasói. Mert a szétszórtan megjelent válaszok holt tőke. Összegyűjtsék őket? Kivágással? Ezzel tönkre is teszik a lapot, de meg a kivágott anyag nehezen is kezelhető. Kiírják? Ez kellemetlen foglalkozás. Nem marad tehát más hátra, mint a kiadás.

A szerzőségre vonatkozólag elég legyen megjegyezni azt, hogy a nem tőlem származó megoldásokat a kérdés elé rakott csillaggal (*) jelöltem.

Reméljük, hogy a Fényszóró, mint különlenyomat is megnyeri majd az igazságot szeretők és keresők tetszését, és hogy sok jót fog művelni Isten nagyobb dicsőségére.

P. A.