Leírás
„ELSŐ KÉP.
A POGÁNY ALKONY.
Szín: a Kapitólium csúcsa. Oldalt Jupiter tárt temploma, melynek lépcsőin augurok, mögöttük Sibilla áll.
ELSŐ AUGUR:
(A távol jósjeleit figyelve.)
Jó-rossz előjel úgy váltakozik,
Hogy bölcs legyen az, ki meglássa itt,
Mi volna tetszőbb az isteneknek?
MÁSODIK AUGUR:
Sötét jövő, csak a csend segíthet.
HARMADIK AUGUR:
Mindenhol szerte a hamu alatt
Izzik, piroslik a sok indulat.
Az elnyomottak bosszúra vágyva,
Vadul tekintnek az éjszakába.
Istentelenek hordákban járnak,
A jobbak tétlen, tétován állnak,
S amíg nyomor közt küzd a tömeg,
A palotákból dalütemek,
Tivornya hallik s a nép, az árva,
Húzza igáját, éhezve, fázva,
— Látod?
ELSŐ AUGUR:
Látom. — Jól látom. Mindenfele
Egész világ egy vággyal tele,
Hogy jönne bárki, ember vagy isten,
Akárki, csak már rendet teremtsen,
Vegye le láncát a millióknak,
Álljon határul a zsarnokoknak,
És tűzzön új, szent, igazi célt,
Mert céltalanság az, amiért
Évezrek óta, — érzi a nép, —
Küzd.
MÁSODIK AUGUR:
Mily ismeretlen, rejtélyes jelek.
HARMADIK AUGUR:
Sohasem látott ember még ilyet.
SIBILLA:
(Kicsit előrehajolva, kezében tárt könyvet tartva, merengőn nézve a távolt, szakadozottan,
vontatva, majd mindegyre lelkesültebben)
— A jelenen túl, — messze — odébb,
Új ember jön — jön — nem látni még.
— Isteni fényár közepett ragyog,
Szívéből égi, örök szólamok,
Szeretet csendül s ajkain át,
Hit, vigasz árad, keze csak áld. —
Amerre megy — megy, nyomán a nép,
S gyógyítja, köti ezrek sebét.
(Augurok Sibilla köré húzódva figyelnek.)
S még messzebb, — messzebb, — amarra ott,
Míg egyrész dőzsöl, másrész zokog,
Milliók szeme őrajta pihen,
S ő új erőt ád, olyant, amilyent
Nem adott senki, olyant, ami’
Félénk szívűt is hőssé teszi.
(Szünet, zavartan összehúzódva.)
— S a cirkuszokban tobzódik a nép,
Mindegyre jobban kívánja a vért.
— Mi ez?!
(Megriadtan, majd magánkívül.)
— Az istenek is ijedten állnak.
Az alvilágban félnek az árnyak,
Egyhol sötétlik, míg máshol dereng,
S amíg a lélek tétován mereng,
Keleten addig ott, arra, ott,
Valami pirkad, fénylik, — ragyog. —
S Ő egyre jön, jön, — fegyvere nincsen,
S amíg hódolva imádja minden,
— Jelen, jövő, múlt, rabszolga, úr, —
Addig Ő csendben, némán vonul
Isteni útján célja felé,
S látom, a jövő, — látom, — Övé!
(Háttérben kürtök harsannak, felrezzenve megrázkódik, majd látomásait vesztve, eszmélően
folytatja.)
— Jaj, — messze járt a jövőben lelkem,
Valahol távol, időben, térben.
— Láttam az újkor kuszált szálait,
Csak megzavarta e nagy lárma itt
Az álmodásom.”
Értékelések
Még nincsenek értékelések.