Leírás
„Ma, amikor a jelek szerint az utolsó idők árnyai bontakoznak ki a jövő sötét egén, ma, amikor egyre nagyobb területet foglal el a bűn embere, helyénvalónak látom a mai egyoldalú tudományoktól szemeink elé húzott vastag függöny mögé is bevilágítani.
Minden időben várták a világ végét és — sose jött… Az Úr utáni ezredik esztendőben fel is készültek rá és — mégse jött… Ma is milliók hiszik, a jobbak kívánják és mégse jön… Ezek a világ fiainak ellenvetései ama állítással szemben, hogy a huszadik század az utolsó idők százada, hogy korunk az utolsó idők kora. Majd meglátjuk, helytállnak-e eme állítások?…
Sokan írtak erről a kérdésről, de mind csak a maga vallási szögéből írt, kihagyva mindent, bármily értékes volt is az, ami más. Ez a könyv — tekintet nélkül mindenre — egy célt szolgál: a lehetőségig összhangosítani az utolsó időkre vonatkozó komolyabb jövendöléseket. Tudom, hogy a nevetségessel határos ma, ebben a tudományos sötét korban — mikor az anyag leple borítja a szellemet — ilyenbe hinni; mégis nyílt kérdéssé kell tenni ezt a sokunk lelkében vajúdó kérdést, nem félve, hogy megcsusszan-e fejünkön a presztízs. Hogy ez a könyv a világ fiai előtt nem talál hitelre, az nyilvánvaló, de hisz a Szentírás sem talált, pedig az Isten íratta. S ez természetes is, mert minden könyv csak egy bizonyos rétegnek íródik, egyik a lelki-embereknek, másik a testi-embereknek… Hívőnek, hitetlennek… Két úrnak nem lehet szolgálni, se írni…
Hogy mennyire benne vagyunk a világ romlásában, mutatja a szépről a torz felé hajló művészet… az ideál helyett szeretőket nevelő irodalom… a zenének a jazz felé való elfajulása… a bensőséges hitnek külsőségekre való átváltódása… a tudományoknak a természet felé való egyoldalúelhajlása…
Amit évszázadokon át megőriztünk, az ma mind-mind kimozdult helyéről s nem a szebb, jobb, igazabb, szentebb felé, hanem le a torz, a rossz, a hamis, a bűn irányában s az isteni képmásságra hivatott emberen már-már verődnek az állati képmásság csúf vonalai: önzés, hiúság, testiség… S ami legszörnyűbb, még ez a kor emlegeti a homo sapiens-t, a bölcs embert. Ilyen önhittség, ilyen tudományos vakság mellett nem várhatunk mást, csak olyan sorscsapásokat, amelyek alaposan kiábrándítsanak bennünket az önimádás tébolyából…
S ez jön, de kell is, hogy — jöjjön!!!
A ma embere mindent tud, ami gép, sport és élv, de semmit az isteni tudományokból, legfeljebb — kevés kivétellel —, hogy hogyan lehet Istentől kérni és kapni… De hogy mi az Isten célja, az ember hivatása, mi a mindenek előtt való legfontosabb, arról legtöbbnek nincs tudomása. Eltakarja lelkét a test… a lényeget a forma… És Isten írásai helyett az emberek írásaiból doktorálnak. És a huszadik század embere ott van, ahol a régi pogánykor embere volt: az állati élet szintjén, a kereszténység mellett úrrá lett a pogányság: a Rang, a Pénz, az Élv.
Az a kis kivétel, az a megmaradt kis nyáj pedig szomjas lélekkel sírdogál és tévelyeg, mint a pásztor nélkül való juhok…
Olyan minden, mint a beteljesült idő…”
