Somogyi József: A faj

550 Ft

Szerző: Somogyi József
Cím: A faj
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: n.a.
Oldalszám: 112
Fájlok:

  • PDF – szöveges, OCR-es karakterfelismeréssel
  • Epub

Tartalom:

ELŐSZŐ

BEVEZETÉS. Jelszó és igazság

I. A FAJMÍTOSZ
1. A mitikus fajelmélet kialakulása
2. Az északi fajmítosz
3. A fajtisztaság mítosza
4. A fajmítosz világnézeti következményei
5. A turáni-magyar fajmítosz
6. Zsidóság és fajiság

II. AZ ÖRÖKLÉSTAN ALAPVONALAI
1. Az átöröklés biológiája
2. A lelki átöröklés
3. A környezet
4. Jellemünk kettős rétege
5. Az átöröklés összefoglaló méltatása

III. A FAJISÁG PROBLÉMÁJA
1. Az emberfajok egysége és változékonysága
2. Az emberfajok kialakulása
3. A faji asszimiláció
4. Fajnemesítés (eugenika)

IV. AZ EMBERFAJOK ANTROPOLÓGIÁJA
1. Az emberiség faji tagolásának nehézségei
2. A főbb fajok antropológiai jellemzése
3. A magyarság faji képe

V. A FAJOK PSZICHOLÓGIÁJA
1. Kultúra és faj
2. A fajpszichológiai vizsgálódások nehézségei
3. A fajpszichológia módszerei
4. A főbb emberfajok lelki alkata

VI. METAFIZIKAI ALAPVETÉS
1. Az élet elve
2. Test és lélek
3. A faj metafizikai alapja
4. Történeti visszapillantás

BEFEJEZÉS

Leírás

“Minden kornak vannak jelszavai. Ezek ama sokszor vak, öntudatlan, de annál hatalmasabb hajtóerők, melyek a tömegeket lelkesítik, fanatizálják és olykor hatalmas alkotásokra vagy pusztításokra serkentik. A hatásuk alatt cselekvő tömeg pedig általában nem mérlegeli, sőt rendszerint nem is képes mérlegelni e jelszavak értékét. A tömeg nem objektív érveken alapuló értelmi belátással, hanem pusztán szubjektív, érzelmi, hangulati alapon hozza meg a maga megfellebbezhetetlen ítéletét az uralkodó jelszavak szentesítésére. Csak ezek mellett ismer el tudományos tekintélyeket, hős vezéreket, dicsfény övezte vértanukat és mindazokat, kik e jelszavakkal szemben objektív kritikával állást foglalni merészelnek mint tudatlan sarlatánokat, hitvány bérenceket halálos ellenségként gyűlöli. Ezért amily könnyű a divatos jelszavak szolgálatával sikerre, hírnévre, népszerűségre szert tenni, éppoly hálátlan, kockázatos feladat e jelszavakkal szembeszállni, vagy akár csak elfogulatlan kritikában részesíteni azokat.

A divatjelszavak iránti fanatizmus azonban nemcsak a pallérozatlan fejűek kiváltsága. Sokszor nem mentesít ettől a doktorkalap vagy a professzori katedra sem. Olykor patinás nevek, magas tudományos kitüntetések többszörös tulajdonosai is egyszerre elvesztik az objektív kritika vezérfonalát, mihelyt világnézeti jelszavak területére tévednek. Amilyen éles szemmel észrevesznek minden elrejtett adatot, ami előre elfoglalt álláspontjukat látszik igazolni, éppoly vakok az ellenkező tényekkel szemben, amikbe szinte lépten-nyomon beleütköznek. Éppígy figyelmen kívül hagyják azt az alapvető módszertani elvet is, hogy ugyanannak a ténynek többféle oka, magyarázata lehetséges és a többieket vagy észre se veszik vagy önkényesen foglalnak állást a nekik kedvező mellett anélkül, hogy a többi mellőzését indokolnák. Hogy azután a fanatizmus, az önérdek vagy a kényszerű meghódolás olykor többé-kevésbé tudatos ferdítésekre is vezet bővebben ne fejtegessük. Így a divatos jelszavak körül gomba módra keletkező »tudományos« irodalomban nagyon sok a kapós divatcikként terjesztett selejtes tömegáru.

Nyugtalanlelkű korban könnyen jutnak uralomra beteglelkű, egzaltált, pszichopata próféták is, akik a kor jelszavával hatalmas tömegeket tudnak fanatizálni, melyek vakon követik a vezért azt hivén, hogy Istentől küldött, csalatkozhatatlan lángelme után haladnak. A vezetők viszont a tömeg rajongásában saját tanaik igazolását látják, azt vélvén, hogy az igazság mindig a tömeggel és annak hangjával arányos. Így fanatizálják egymást tömeg és vezetők mind nagyobb szélsőségek felé.

Ez vezet azután a jelszavak korai bukásához és pedig annál hamarabb, minél nagyobb fanatizmus lángolt fel körülötte. A rajongó érzelmi fellángolás ésszerű, objektív támasztékok hiányában önmagába roskad, a fanatikus kezdeményezések a valóság ércfalába ütközve szánalmas és nevetséges romhalmazzá lesznek, aminek eltakarítása éppen elég gondot és dolgot ad a józanabb kor kiábrándult nemzedékének. A tömeg most már fásult közömbösséggel vagy éppen a csalódottak ellenszenvével viseltetik a nemrégen még istenített jelszóval szemben, a vezetők nagy része pedig szégyenli vagy egyenest tagadni iparkodik, hogy valaha ama bálványnak egyik főpapja volt, mely azóta a gúny és gyűlölet céltáblájává lett. Vajon kiket tud még tűzbe hozni a francia forradalom »szabadság, egyenlőség, testvériség« jelszava, mely nagyapáink idejében lángba borította egész Európát. Avagy nem minden baj leggyűlöletesebb bűnbakjaként szerepel-e ma a liberalizmus szabadság-jelszava, amelyet pedig apáink még mint a társadalom minden betegségének legfőbb orvoslóját rajongva bálványoztak, nem tudván, hogy mily nehéz a szabadságot helyesen értelmezni és még mennyivel nehezebb azzal helyesen élni. És a mai nemzedék is a közelmúltban még ugyanolyan hatalmas arányban adta le szavát Marx tanai mellett, amilyen tömegben áll most annak halálos ellenségei közé. Az egykor ünnepelt vezérek pedig, amennyiben nem sikerült idejében káprázatos salto mortalékkal alkalmazkodniuk az új korszellemhez, lakat alatt vagy emigrációban, esetleg a pszichiáterek kezelésében elmélkedhetnek a jelszavak dicsfényének múlandóságán.

A valóság észszerű, azaz nem érzelmi, hangulati elemeken alapul, hanem észelvekhez igazodik. Ezért csak az igazság és a rá épített gyakorlati eljárás lehet maradandó szilárd és megnyugtató. Minden más, bármily tetszetősnek, célszerűnek és hasznosnak lássék is, legfeljebb csak ideig-óráig tartó, ingatag, kétes sikert arathat. Ha tehát nem csupán múló, kétes értékű divatsikerre törekszünk, rendületlenül ki kell tartanunk az igazság keresésénél és szolgálatánál. Márpedig az igazságot nem döntheti el a tömeg, az utca közhangulata, vagy akár a népszavazás sem. Ezért a legmámorítóbb jelszavakkal szemben is sértetlenül meg kell őriznünk az értelem elfogulatlan tisztánlátását, éles kritikai érzékét és a közhangulat, a divat-jelszavak, a tömegízlés felett állva, sub specie aeternitatis kell kutatnunk a problémák mélyén rejlő igazságot. Az önálló gondolkodási képességet és kritikai tisztánlátást pedig legjobban éppen az jellemzi, hogy milyen divatot — nem követünk.

Nem tagadhatjuk, hogy minden divat-jelszóban minden koreszmében van legalább egy szemernyi igazság is. Enélkül nem fejlődhetne ki tömegmozgató erővé sem. Ezért csupán a közhangulat iránti ellenszenvből, alapos érvek nélkül, mindenestül elvetni valamit éppoly oktalan kritikátlanság volna, mint mindenestől elfogadni mindazt, amit a divatos közhangulat támogat. A bölcs eljárás egyedül az lehet, hogy mindenben meglátjuk a létét megalapozó igazság-magvat, de éppúgy felismerünk minden túlzást és tévedést is.

Ezeknek az alapvető elvi megfontolásoknak előrebocsátása azért látszott szükségesnek, mert a »faj« ma nem csupán időszerű tudományos probléma, hanem korunk legdivatosabb, hatalmas tömegeket fanatizáló jelszava is. Ezzel próbálják korunk legnehezebb problémáit megoldani, erre iparkodnak Európa, sőt az egész emberiség jövőjét építeni. És egyúttal — valljuk be — alig van ma még oly homályos, zavaros, sokértelmű fogalom, mint éppen korunknak ez az új bálványa. Mint minden jelszó, ez is, minél többen és minél gyakrabban hangoztatják, annál határozatlanabbá válik, de — talán éppen ezért — annál könnyebben színezheti ki azt kinek, kinek egyéni fantáziája a maga külön ízlése, tetszése szerint. Régebbi, de szintén nem túl világos fogalmakat, mint »nép«, »nemzet«, ma mind nagyobb előszeretettel helyettesítik a »fajjal«, nem mintha ez világosabb volna, de újszerűbb, tetszetősebb, divatosabban hangzik. Ezzel csak nő a fogalmi káosz, de kápráztatóbb a csillogás és a tömeg, mint kritikátlan gyermek tapsol és ujjong annak, amit értelme fel nem fog. Ámde mit várhatunk attól a jövőtől, amit ilyen zavaros, homályos, kritikátlan fogalomra építünk?

Ránk, magyarokra nézve e kérdésnek különösen súlyos gyakorlati jelentősége van. Hiszen a fajkérdések viharzásának közepette, Észak-Dél, Kelet és Nyugat metszőpontjában, a különböző fajok egyik legbonyolultabb találkozási helyén adott számunkra hazát a Gondviselés. Amióta pedig e Gondviselés kegyelme folytán csonka hazánk határai hirtelen kibővültek a szentistváni határok felé, nemcsak területünk és lakosságunk, de faji és nemzeti problémáink is megsokasodták. S lehet a fajkérdés más nemzetek számára pusztán elméleti probléma vagy érdekes szellemi torna, ránk nézve ennek élet-halál jelentősége van. Mi a középeurópai faj- és népkaosz közepette nem mehetünk el közömbös nemtörődömséggel e problémák mellett, de nem is elégedhetünk meg a divatos, hangzatos elméletek szajkózásával, hanem hideg józansággal és elfogulatlan kritikával kell keresnünk az elméletileg és gyakorlatilag egyaránt időálló és teherbíró igazságot. Nem játszhatunk e kérdéssel úgy, mint a gyermek a veszedelmes robbanóanyaggal, ami a következő pillanatban cafatokra tépheti.”

(Visited 111 times, 1 visits today)

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Somogyi József: A faj” értékelése elsőként

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..