Buda elestének évfordulóján emlékezzünk meg a Keleti Front legendás hírű önkéntes alakulatáról, a spanyol Kék Hadosztályról.
Első hallásra talán furcsán hangzik, hogy a Kék Hadosztály felállítása részben összefügg a portugál parasztgyerekek fatimai víziójával, és az ezzel kapcsolatos próféciával.
A jezsuita DeCaire leírása szerint azon a napon bizonyos elváltozás ment végbe Fatima környékén a Nap „magatartásában”. Elhalványult, majd újra fölragyogott és egy kör mentén kerékként forgott körbe s közben a szivárvány színes sugaraival ragyogta be az eget. Aztán cikk-cakk alakban közeledni látszott a Földhöz, a bámuló nézőkhöz s végül visszament eredeti helyére. Ezt követően az egyik parasztlányka, Lucia hosszan „elbeszélgetett a Szűzzel”, aki kijelentette, hogy már nem sokáig bírja visszatartani Fiának a világra haraggal lesújtó karját, továbbá pedig átadott neki három próféciát, illetve titkot.
E prófécia szerint Oroszország meg fog térni a közeljövőben és a római Egyház jogara alá kerül.
Jegyezzük meg azonban, hogy semmiféle csillagászati intézet, megfigyelő állomás, valamint Fatima körzetén kívül egyetlen más emberi szem sem tapasztalta a Napnak ezt a furcsa viselkedését. Egyszóval az egész vízió természettudományos szempontból képtelenség.
Annyira képtelenség, hogy a 30-as évek elejére még a legkritikátlanabb Fatima-jóslat hívők körében sem igen beszéltek az egész dologról. Annál kevésbé, mivel semmi olyan tény nem mutatkozott, amiből a Szovjet összeomlására lehetett volna következtetni.
Annál váratlanabbal és meggyőzőbb erővel lángolt föl újra a Fatima-kultusz a háború kitörése idején s még inkább a német hadüzenet és az első győzelmek után. Úgy találták sokan, hogy hirtelen mégis értelme lett a próféciának.
A „reakciós” katolikus Egyházon belül szuggesztív erővel lépett föl az a gondolat, hogy a „szovjet megtéréséről” szóló fatimai jóslat most a németek győzelmein keresztül fog beteljesedni. Sőt az Egyházon belüli „jobboldali” szárny határozottan úgy „tudta” hogy Szent Mihály arkangyal küzd a németek oldalán az istentelen bolsevizmus ellen. A „hallgató pápa” elrendelte, hogy azonnal készítsék elő a jezsuitákat Oroszország megtérítésére, képezzék ki őket az orosz nyelv és orosz ismeretek vonalán. Mellesleg megjegyezve azért „hallgató” a pápa, mert soha nem emelte föl szavát a zsidók elgázosítása ügyében, soha nem tiltakozott a koncentrációs táborokban történt atrocitások ellen. Előtte mindig csak a bolsevista oroszok megtérítése s nem a zsidóság szenvedése lebegett.
Természetes az, hogy a pápa nem tiltakozott a zsidók kiirtása ügyében, mert zsidóirtás nem is volt. Ha ilyesmi végbement volna, akkor a pápa tiltakozott volna.
Az Egyház e „jobboldali” szárnya magatartásának megbosszulására — ha úgy tetszik: nácitlanítására — fogtak össze a zsidók és a szabadkőművesek XII. Pius halála után abban az elképesztő méretű hadjáratban a Vatikán ellen, aminek eredményét a II. Vatikáni Zsinatban és az azóta lefolyt eseményekben láthatjuk. Nem tudták megbocsátani az Egyháznak azt, hogy oly nyíltan szembeszállt a zsidó-bolsevista világhódító tervekkel, illetve, hogy a nemzetiszocializmusnak a Szovjet fölötti győzelmét katolikus térítéssel akarta teljessé tenni. Nagyon is emlékeztek az Egyháznak a zsidó Szovjet leveréséhez fűzött reményeire s ezeknek a jövőben való megismétlődését szándékoztak lehetetlenné tenni egyszer s mindenkorra. Ezért árasztottak el az Egyházat zsidókkal és szabadkőművesekkel, aminek eredménye ma már egy burkolt egyházszakadás s ami még ennél is rosszabb, a hívők elközönyösülése. A „nácitlanítással” magát az Egyházat is lezüllesztik.
Az Egyházon belüli reformokat természetesen nem nevezik nácitlanításnak, hanem „a racionalista, emberi oldal kihangsúlyozásának”. Nyilván sokan voltak az Egyházon belül is, akik joggal érezhették úgy, hogy pl. ez a Fatima körüli jóslat és vízió semmi támogatást nem kapott a tényekben, tehát mégis igaza van azoknak, akik a modern időiknek megfelelően reálisabb politikát követnek a vallás tanítása terén is, azaz eltérnek a csodahívő, mágikus tanoktól — pontosan párhuzamosan a nemzetiszocialisták faj- és germánmítoszával — és ködös, tényellenes, misztikus tévelygésektől. Ennek megfelelően VI. Pál pápa a római katolikus vallásról úgy emlékezett meg, mint „Ember Kultusz”-ról. A szabadkőművességgel bejött az a racionalizmus, amely minden vallásnak ellensége. És nem kellett sok az atyák olyan meggyőzéséhes, hogy a fatimai dolgok túlbuzgó lelkületű, tanulatlan parasztok pszichés zavarai, amiket a realitások világában nem szabad figyelembe venni. Ennélfogva a fatimai jóslat dokumentumait mélyen elásták az archívumba, Luciát és néhány „makacs” rajongóját mint elmeháborodottakat bezártak a menhelyre.
Hosszú történelme folyamán az Egyház mindig is türelmesnek és elnézőnek mutatkozott a víziók, a csodák, a misztériumok iránt. Most fordult elő először, hogy a természetfölötti, a vallás lényegét adó transzcendens elem határozottan kénytelen volt teret engedni a racionalizmusnak.
Így aratott győzelmet a „józan ész a babona fölött”.
Ebbe a keretbe nyúl vissza a spanyol önkéntesek által fölállított Kék Hadosztály. Franco katolikus Spanyolországa kitüntetésnek vette, ha a fatimai prófécia megvalósulásához katonai erővel is hozzájárulhat és így biztosítja a kékbe öltözött fatimai Szűz diadalmas bevonulását az atheista Szovjetbe. A kék szín a Szűz égi köntösének a színe, ezért hordtak ezek az önkéntesek kék inget. Innen a Kék Hadosztály elnevezés. Ily módon a Kék Hadosztály nemcsak katonai jelleget viselt magán, hanem részben katolikus célokat, a Mária-kultusz reprezentálását is zászlajára tűzte. A lelkesedés hangulatában, a győzelem reményében és az isteni világ támogatásban való rendületlen hitükben igen hasonlítottak IX. Fülöp francia királynak keresztes hadjáratára, amikoris vagy 30 ezer gyereket „vonultattak föl a hit fegyverével a muzulmánok ellen”. Nincsen szebb — mondja Nietzsche — mint tönkremenni egy gondolaton. Az emberi lélek mélységei soha nem logikusak és a legkevésbé logikus a marxi „tudományos szocializmus”. Ezt viszont meggondolhatnák a Fatima fölött szégyenkező „embervallású” újkatolikusok.
Sietünk itt óva inteni az olvasót, nehogy úgy magyarázza a dolgot, mintha a Vatikán Hitler szövetségese lett volna. Az ezerarcú élet sokkal bonyolultabb, semhogy a dolgokat így le lehetne egyszerűsíteni. Más alkalommal már többször rámutattunk arra az ellentétre, ami a nemzetiszocializmus és az egyházak között fennáll. A fentiek megítélésében igen fontos a helyes perspektíva és csupán arra akartunk rávilágítani, hogy a Kék Hadosztálynak ilyen vallásos színezete is volt. S egyúttal arra is rávilágítottunk, ami a vatikáni balrafordulás mögött van.
Véleményünk szerint Fatimában — a racionális látszat ellenére — történt Valami, valami lényeges. C. G. Jung mutatott rá arra, hogy valahányszor megjelenik a kommunizmus valamilyen sikerrel a világban, vele párhuzamosan az egyházi-vallási vonalon heves reakciót vált ki. Így alig jelent meg 1848-ban a Marx-Engels féle Manifesztum, a bolsevizmus csírakezdeménye, 1854-ben kimondta a materializmus pszichikai-szellemi ellensúlyozásaképpen az Egyház a Szeplőtelen fogantatás dogmáját. És mindjárt jött is a lourdes-i Szűz megjelenése Bernadette víziójában. Lenin hatalomra kerülése idején jött a fatimai jelenés. A szellem próbált ellensúlyt adni az anyagnak. Amikor a II. VH. idején a bolsevizmus elfoglalta fél Európát, majd Kínát, XII. Pius pápa, a „hallgató”, szükségesnek látja kimondani a Mennybemenetel dogmáját. Tehát épp olyan időben, amikor látszólag a józan racionalizmus, a tudományos materializmus meghódította az emberek gondolkodását, olyan időszerűtlenül nevetségesnek tűnhet a Szűz mennybemeneteléről egyáltalán beszélni is. És mégis, a nagy műveltségű Pius úgy érezte, hogy az észt, a világot tagadóan a logikátlannak látszó dogmát kell kimondania. Jung igen nagy jelentőséget tulajdonít a misztikus ilyen „csökönyös” jelenlétének, amiben a tudatalatti heves, görcsszerű tiltakozását és küzdelmét látja a szerencsétlen materializmussal és közönnyel szemben. Ezzel Jung pusztán tudományos pszichológiai eszközökkel nemcsak hogy nem találja bolondságnak pl. a fatimai jelenést, hanem figyelmeztető ómenként fogja föl arra nézve, hogy tévúton jár az emberiség és hogy a válságból egyetlen kiút van csak: vissza Istenhez.
Amit mi, hungaristák, itt e kérdés körül helyteleníthetünk az az, hogy az emberek a mélytudati jelenségekhez, pl. a fatimai „vízió”, politikai-hatalmi színezetet, magyarázatot csatolnak. (A Szovjet meg fog térni és Róma jogara, alá kerül.) A vallást nem szabad összekeverni a politikával. És elsősorban a vallás szenvedi meg az ilyen összekeverést. Adjuk meg Istennek, ami az Istené, és a császárnak, ami a császáré.
Úgy látszik, hogy a tévelygés elkerülhetetlen az emberi életben. Mert ugyanilyen hatalmi-politikai értelmezést csatolunk Nostradamus, Paracelsus, Malachias, stb. jóslataihoz. A mélytudati tartalmakkal való játék olykor egészén veszedelmes és tragikus jelenségekhez vezethet.
„A Szovjet felszabadítását nem angyalok, hanem a hadsereg fogja végrehajtani” — mondta erre célozva egyszer Hitler. A kommunista ideológiát csak egy jobb ideológiával lehet legyőzni — tette hozzá. Jó volna, ha ezt végre megértenék a mai liberálisok, de jó volna, ha az angyalokra számító keresztények is megértenék. Erőt csak erővel lehet legyőzni. Isten tehet ugyan csodát, de aki túlságosan a csodákra hagyatkozik, elvesztheti Istent. Az embernek elsősorban kötelességei vannak a Földön, a tétlen csodavárás is oly istentelen, mint a hitetlenség.
Ha a jobb ideológiát, a nemzetiszocializmust megsemmisítjük, akkor valóban nincs mit szembeállítani a bolsevizmussal. Mindaddig fog terjeszkedni a kommunizmus a világban, amíg ezt az igazságot a világ föl nem ismeri. Az Isten szolgálatában a fegyver az Ima és nem az ágyú! A császár, a haza szolgálatában az ima a Fegyver és nem a Szűz víziója. Ha a kettőt nem választjuk szét, nem differenciálunk, akkor mind a kettőt rosszul szolgáljuk, még ha oly buzgók vagyunk is. Ha helyesen fogjuk fel e kettőt, akkor az nem ütközhet össze bennünk, nem vihet minket válságba. Épp ellenkezőben, teljes Emberré válunk, akiben szívesen lakozik az Isten.
Minthogy Spanyolország nem volt hadviselő a háborúban, csak önkéntes csapatokat küldhetett a Keleti Frontra. Ezek az önkéntesek alakították a Kék Hadosztályt mintegy 16 ezer emberrel. Fölszerelésben nem tették az elit hadosztály benyomását, de harci szellemben kétségtelenül a legkiválóbb alakulatok egyike volt. Teljesen német szabvány felszerelést kaptak — a kék ing kivételével. Csupán a vállukon hordták arany-vörös színben az „España” feliratot.
1941 augusztusában képezték ki a hadosztályt Németországban. Valóban a legalkalmasabb emberanyagból válogatták ki az állományt a hihetetlen nagyszámú jelentkező közül. Októberben vetették be őket először Leningrádnál. Itt törték át a Volkor folyó partján a szovjet állásokat. Kiváló magatartásuk elismeréseképpen parancsnokuk Esparza ezredes, elnyerte az első osztályú vaskeresztet.
1942 januárjában az 50 fokos hidegben Vzad környékén bevetett 205 emberből meghalt vagy megsebesült 173, fogságba egy sem esett. Az 1943 évi leningrádi téli szovjet offenzíva idején a 36. német gyaloghadosztállyal karöltve küzdöttek, 500 emberből csak 23 maradt meg. 1943 februárjában a Kék Hadosztály 2500 embert vesztett.
1943 októberében a Szövetségesek nyomására és háborúval való fenyegetésére Franco kénytelen volt a Kék Hadosztályt hazahívni. E csapatok harci értékére világít rá az, hogy a Szövetségesek így akartak könnyíteni a Szovjet arcvonalon.
De még november folyamán Hitler fölállította a Kék Légiót a hadosztálynak hazatérni nem akaró harcosaiból, mintegy 1500 emberből. Ezt Franco — ismételt külföldi nyomásra — 1944 márciusában föloszlatta. Végül a Kék Hadosztálynak még élő önkénteseit beosztották a németek a francia Charlemagne SS hadosztály kötelékébe s ezek ott haltak meg az utolsó szálig Berlinben, a Kancellária védelmében 1945 áprilisában.
A szerző kötete ide kattintva érhető el
