Posted on Hozzászólás most!

Gyárfás Elemér: A szovjet-propaganda és a romániai magyar kisebbség

Megjelent: Magyar Kultúra, 1931. évfolyam
Megjelent: Magyar Kultúra, 1931. évfolyam

Köztudomású, hogy a szovjet-kormány rendszeres, kidolgozott terv alapján igyekszik felborítani nemcsak a kapitalista gazdasági rendszert, hanem az összes polgári államokat s az egész keresztény civilizációt is. E terv keretében kiadott utasítások szerint dolgoznak a kommunista szervezetek az összes országokban. Elégedetlenségeket és zavarokat keltenek, kihasználják a háború után előállott súlyos gazdasági helyzetet és folytonos izgatásaikkal akadályozzák a polgári kormányokat konszolidáló munkájukban.

A szovjet-kormány e világhódító tervének főként három állam van az útjában: Lengyelország, Magyarország és Románia. Ha nem is állanának világos jelek és kétségtelen bizonyítékok rendelkezésünkre, a fenti három ország földrajzi helyzete és társadalmi berendezkedése is meggyőzhet mindenkit arról, hogy a szovjet-kormány támadó propagandája elsősorban és főként ezek ellen irányul.

Mellőzve most Lengyelország kérdését, az alábbiakban csupán Magyarország és Románia helyzetével kívánok foglalkozni.

Magyarország, mely Közép-Európa tengelyében fekszik, természetes kulcsai Dunának s a Nyugatról Keletre vezető összes közlekedési utaknak. A magyar nép, alapjában latin eredetű kultúrájával és többségében katolikus vallásával, izolált sziget a nagy szláv tengerben és egyben az egyetlen összekötő út Németország és Ausztria felé, melyek ugyancsak nagy mérvben ki vannak téve a bolsevista befolyásnak. Magyarországon a bolsevizmusnak sikerült 1919-ben már a közhatalmat is kezébe kerítenie s az aránylag rövid, de igen keserű emlékű bolsevista-korszak nyomai itt ma is érezhetők. A magyar nemzet konstruktív erőit tömörülésre kényszerítették a bolsevista uralom visszaélései s ennek visszahatásaként Magyarországon kifejezetten keresztény és lényegében konzervatív-jellegű irányzat jutott uralomra, mely megbecsüli a történeti múltat s a nemzet tradícióit s amelynek sikerült, kisebb változásokkal, 12 éven át felszínen maradnia. A Magyarországon ma uralmon lévő rendszer szétrombolása nyithatja meg egyedül az utat a szovjet számára Nyugat és Dél felé s következőleg e cél elérése egyik legfőbb törekvésük, melynek megvalósításában joggal számítanak mindazoknak az elemeknek támogatására, melyek 1919-ben már egyszer uralomra juttatták és támogatták Magyarországon a bolsevista uralmat. Ezek az elemek részben ma is Magyarországon rejtőzködnek, egyelőre némán és hallgatagon; jelentékeny részük azonban 1920-ban az utódállamokba menekült és itt várja és készíti elő a vörös csillag feljövetelét.

Románia, mely polgári és keresztény királyság s amelynek népét latin eredete és kultúrája ugyancsak megkülönbözteti az őt körülvevő szláv népektől, már a világháború előtt is egyik legnagyobb akadálya volt az orosz imperializmus Dél felé — a Boszporusz és Konstantinápoly felé — irányuló törekvéseinek. A Fekete-tenger fölött való kizárólagos uralom is Bizánc meghódítása volt már akkor és ez ma is Oroszország legfőbb célja. Besszarábia megoldatlan problémája igen alkalmas ürügy lesz a szovjetek számára, hogy ennek révén a kérdésnek bármikor fenyegető aktualitást adjanak.

A szovjet-kormány tervének sikerülte mindkét állam teljes megsemmisülését jelentené s következőleg a vörös veszedelem mindkét országra nézve sokkal fenyegetőbb és ijesztőbb, mint ezeknek egymással szemben jelenleg fennálló gazdasági és nemzeti ellentétei. Kevesen voltunk, akik már a háború előtt is felismertük és, hirdettük a román-magyar érdekközösséget, főként az orosz imperializmussal és a pánszláv-törekvésekkel szemben. A nyugati kultúra e két előretolt bástyájaként elszigetelt eme két országnak a közös bolsevista veszedelemmel szemben való érdekközösségét ma már nem lehet kétségbe vonni s ma már csak az a probléma, hogy megtaláljuk a legmegfelelőbb módokat és eszközöket arra, hogy mindkét ország közvéleményét is meggyőzhessük e közös veszedelemmel szemben való érdekközösségről és azután a két állam hivatalos állásfoglalását is ennek megfelelőirányba terelhessük.

Nem lehet közömbös tehát e kél állam egyikére sem az az út és mód és azok az eszközök, amelyeket a szovjet-kormány felforgató törekvései megvalósítására kiválasztott, főként, amikor nyilvánvalóan látható, — amint az alábbiakban ki fogom mutatni — hogy a szovjet-kormány programjában elsőrendű szerepet játszik az erdélyi magyar kisebbség és főként a Székelyföld egységes tömegeinek tervszerű bolsevizálása.

Tényleg a szovjetnek — Románia belbékéjének felforgatására irányzott akciójában — két út és lehetőség nyílik meg: az egyik Besszarábia bolsevizálása s a másik az erdélyi kisebbségek s főként a magyarok és székelyek szociális, gazdasági és nemzeti elégedetlenségének kiélezése és kiaknázása. A régi királyság lakossága kevésbé alkalmas ilyen törekvések céljaira. A régi királyságban nincsenek nagyobb ipari központok, intelligens és igényes nagy munkás tömegekkel; a román paraszt sokkal szelídebb, igénytelenebb és passzívabb természetű, kévéssel megelégszik, írástudatlansága miatt sajtó útján nehezebben izgatható fel, szorosan ragaszkodik hagyományaihoz és vezetőihez, az intelligenciának, a papságnak, sőt még a katonaságnak is nagy befolyása van a régi királyságban a közvélemény kialakulására és ezeken a területeken a szovjet-propaganda nem rendelkezik a román nyelvet jól beszélő agitátorok oly jelentős tömegével, mint másutt. Mindezek következtében — amint az események kialakulása is mutatja — a szovjet-kormány hódító propagandájának programjában a régi királyság csak másodrendű szerepet foglal el.

Nem érzem magam hivatva arra, hogy a besszarábiai és bukovinai helyzetekről nyilatkozzam, de e tartományok helyzete a legnagyobb figyelmei érdemli, mert értesüléseink szerint a szovjet igyekszik ott is erőteljesen kiaknázni az ukrán kisebbség folyton növekvő társadalmi és gazdasági elégedetlenségét, amit annál könnyebben megtehet, mert e kisebbség majdnem teljesen nélkülözi saját intellektuális és egyházi vezetőit.

Erdélyben a szovjet-propaganda lázas tevékenységet fejt ki főként két vidéken: az ipari központokban és a Székelyföldön, melyeket külön-külön fogok az alábbiakban megvilágítani.

I. Az erdélyi ipari központokban Szatmáron, Nagyváradon, Kolozsvárott, Marosvásárhelyen, a Zsil völgyében, Aradon és Temesvárott — jelentős számú intelligens munkástömegek élnek, jórészt szakmunkások; többségükben magyar nemzetiségűek, kisebb részük német vagy szláv, a románok száma aránylag csekély.

Az ipari munkásság már a háború elölt szocialista szakszervezetekben volt tömörülve és most, néhány évvel ezelőtt, sikerült ismét megalakítania a háború utáni években feloszlatott vagy megszűnt szakszervezeteit.

Sem a nemzeti eszme, sem a keresztény vallás jótékony befolyása nem tud behatolni ezekbe a szervezetekbe, melyek megingathatatlanul állnak az osztályharc önző elvi alapján és át vannak hatva attól a meggyőződéstől, hogy az emberiség megváltását csak a Marx és társai materialista elveinek győzelme hozhatja meg.

E szervezetek vezetése kizárólag olyan elemek kezében van, melyek határozott ellenfelei trónnak, oltárnak és nemzetnek s a legmérsékeltebbek és jóhiszeműek is közülük köztársasági érzelműek, vallástalanok és nemzetközi érzelműek, legfelső vezetőik pedig át vannak itatva a kommunista eszmékkel s jelentős részük már az 1919. évi kommunista uralom alatt többé-kevésbé jelentős szerepet játszott s már akkor öntudatos magatartásra nevelődött.

A legaggasztóbb jelenség az, hogy a mozgalom vezetői túlnyomó részben a magasabb műveltségű, úgynevezett intellektuel elemek — írók, újságírók, magántisztviselők közül rekrutálódnak s jórészük éppen az egyes vállalatok tisztviselői és specialistái közül, mely vállalatok vaksággal megverve — még támogatják vagy legalább is tűrik a mozgalmat, abban a balhitben, hogy miután annak vezetői is szolgálatukban állanak, módjukban van azt befolyásolni, ami pedig súlyos tévedés, mert a tapasztalat világosan mutatja, hogy a nem őszinte ál-agitátor, aki tényleg a kapitalista vállalat zsoldjában áll, elkerülhetetlenül elveszíti a munkástömegre gyakorolt befolyását, ellenben a vállalatok e türelmes magatartása lehetővé teszi olyan esetek előfordulását, amilyent a múlt év őszén Magyarországon lepleztek le, midőn megállapítást nyert, hogy az egész budapesti kommunista agitáció főnöke egyik nagy vállalat kitűnően javadalmazott igazgatójának álarca alatt rejtőzködött.

Ugyanezt a hibát követik el a román kormány egyes szervei és egyes román pártok is.

A romániai ipari munkásságnak állítólag mérsékeltebb szocialistákra és nyílt kommunistákra való szétválása csupán látszólagos, amint ezt maguk a szocialista vezetők, sőt egyes szocialista képviselők is elismerték. A két táborra oszlás csak harci eszköz volt, mely azonban a román választói törvény közismert rendelkezéseire való tekintettel teljes csődöt mondott, úgyhogy a jövőben előreláthatólag már a választások alkalmával is egységes munkás-blokkal fogunk szembenállani.

Az utóbbi években a mozgalom jelentősen megerősödött. Maniunak az a taktikája, hogy pártjának listáira szocialista képviselőjelölteket is felvett, azt eredményezte, hogy a munkástömegek — miután a szocialista képviselők megválasztását a Maniu-párt nagy tömegeinek szavazatai amúgy is biztosították — túlnyomóan a nyílt kommunista listára szavaztak, melyre 5000-7000 szavazat esett Bihar, Marostorda, Arad és Temes megyékben. Két év óta a mozgalomnak már jól szerkesztett és elterjedt napilapja is van, a Munkás Újság, mely napról-napra erősbödik és céltudatos agitációt fejt ki.

A legutóbbi képviselőválasztások, de különösen a most megtartott Bihar megyei időközi választás eredményei világosan mutatják, hogy mindazok a szavazatok, melyeket a Magyar Párt elveszít, a kommunista listára esnek.

A legutóbbi évekből a tények egész sorozatával igazolhatjuk, hogy a munkásmozgalom vezetőinek főcélja a magyar szavazatok megnyerésére irányul. Erre való tekintettel — teljesen figyelmen kívül hagyva a románság érzékenységét — magukévá tették a magyar kisebbség legnépszerűbb programpontjait és legégetőbb panaszait s nagy meglepetéssel kell látnunk, hogy egyes román szocialista képviselők, mint Lucian, Jumanca stb., a magyar nyelvnek a közigazgatási életben való használatáért szállnak síkra, sőt a magyar hitvallásos iskolák egyes követeléseit is magukévá teszik!

II. A Székelyföldön a helyzet még sokkal veszedelmesebb. Míg a többi vidékeken az osztályharc elvi alapján irányított mozgalom szemben talál ugyancsak öntudatos más társadalmi osztályokat és egy lényegében mégiscsak konzervatív kisgazda osztályt, addig a Székelyföldön a kommunista eszmék hódítását megkönnyítik a következő körülmények:

1. A Székelyföld társadalmi tagozódása mindig sokkal egyszerűbb volt és ma is egységesebb, mint bármely más vidéken. A székelység a múltban katonai célra s a vagyonközösség elvi alapján volt megszervezve, mely a közbirtokosságok alakjában napjainkig fennmaradt. A székelység nem volt s nincs ma sem élesen elkülönült társadalmi osztályokra oszolva, melyeknek életmódja és műveltsége egymástól nagyon eltérő volna, hanem valóban demokratikus alapon volt megszervezve s csak papjaik, tanítóik és kevés számú intelligenciájuk alkotta és alkotja ma is vezetőosztályukat, mely azonban sohasem veszítette el kapcsolatát a néppel, melyből származott s amelybe utódai visszatérnek. Nagybirtokosok és nagyiparosok nincsenek á Székelyföldön, a kereskedelem is főként az örmények kezén van. Mezőgazdaságuk kevésbé fejlett, főfoglalkozásuk az erdőkitermelés, melyet jórészt közösben űznek ma is. A székelység társadalmi tagozódása tehát leginkább hasonlatos a kollektivista rendszerhez s következőleg ennek itt kétségtelenül megvan a jelentős vonzóereje.

2. A katonai szolgálatra megszervezett székelység mindig szabad nép volt, nem volt aláverve senkinek, életeleme volt a szabadság és függetlenség s úgy az önálló erdélyi fejedelmeknek, mint később a Habsburg-házból származó uralkodóknak is sok gondot adott az ő kormányzásuk, mert a szabad és független székelyek nem hajoltak meg könnyen és önként semmiféle külső hatalom előtt, hanem csak a saját kebelükből szabadon választott vezetőiket voltak hajlandók elismerni. A letűnt évszázadok különböző forradalmi mozgalmaiban Mihály vajdától Rákóczi Ferencen át 1848-ig — a székelyek mindig a központi hatalommal szembenálló irányzatot támogatták.

A román impérium bevezetésekor elkövetett sorozatos és sarkalatos hibák mélységes keserűséget hagytak hátra a székelység lelkében s ezeknek hatása e lényegében konzervatív népet fogékonnyá tette bármely oldalról jövő ellenzéki irányzatok számára. A Magyar Párt, az őt terhelő súlyos politikai felelőség teljes tudatában, a felmerült konkrét esetekben mindig óvatosan kerülte azt, hogy tovább szítsa a székelység elkeseredését s tőle telhetően igyekezett e keserűség minden kirobbanásának elejét venni. Ilyen körülmények között elvitázhatatlan taktikai előnybe jutottak a Magyar Párttal szemben azok, akik felelőtlen izgatással kihasználhatják e nép szenvedélyes természetét.

3. Az agrár-reform, melynek állítólagos célja a szociális különbségek kiegyenlítése lett volna, semmiféle jogosultsággal sem bírt a ‘Székelyföldön, hol nem volt nagybirtok, sőt középbirtok is csak elvétve, hanem éppen ellenkezőleg jelentős mérvben fennállott az évszázados vagyonközösség. Mégis elkövették azt a nagy hibát, hogy ezeket a vagyonközösségeket melyek éppen a kisemberek tulajdonát képezték, kisajátították az állam javára. Ez az intézkedés lerombolta a nép lelkében az igazság érzetét s a tulajdonjog tiszteletét és megfosztotta e népet legfőbb jövedelmi forrásától, ami kikerülhetetlenül a székelység pauperizálására vezet, ez pedig melegágya a bolsevizmusnak.

4. A többségben katolikus székely nép erősen ragaszkodik egyházához és ennek intézményeihez. A Székelyföld iskolarendszere — különösen a katolikus vidékeken — az egyházi vezetés alatt álló hitvallásos iskola volt, természetesen magyar tannyelvvel. Az az elkeseredett kultúrharc, melyet a Székelyföldön Anghelescu szerencsétlen iskolapolitikája megindított, — mely külön fejezetet érdemelne — állandó izgatottságot és a központi hatalommal szemben határozott ellenérzést provokált.

5. Az egy tömegben élő székely népnek a múltban kevés kapcsolata volt a románokkal, kiket közelebbről nem is ismert. Az impériumváltozás bekövetkeztével az erdélyi románság legértékesebb elemei elfoglalták a kiemelkedő pozíciókat a központi hivatalokban és a saját román-lakta megyéikben. A Székelyföldre csupán a románság másodrendű elemei jutottak s a székely nép ezeknek jelleme és viselkedése alapján alkotott magának képet a románokról, mely kép természetszerűleg nem lehetett éppen előnyös és hízelgő.

6. A román politikai pártok a választások alkalmával rávetették magukat a Székelyföldre is, hogy ott szavazatokat nyerjenek. Nem lévén azonban közvetlen kapcsolatuk a székely néppel s nem ismervén annak nyelvét Sem, a Magyar Párt ellen folytatott választási harcaikban azokat az elemeket voltak kénytelenek fölhasználni, amelyek e célra éppen kaphatók voltak. Természetes, hogy ezek csupán másodrendű elemek voltak s egyáltalában nem váltak díszére azoknak a román pártoknak, melyek őket igénybe vették. E választási harcokban, melyek a Magyar Párt vezetőemberei ellen folytak, — magyar papok, tanítók, ügyvédek, volt köztisztviselők stb. ellen — ezek az elemek hatósági támogatással valóságos felforgató propagandát fejtettek ki s nyíltan izgatták a népet a papság, az egyház, a vallás és főként „az urak“ ellen. Az eredmény az volt, hogy pl. a tiszta katolikus Csíkban, ahol nyoma sincsen az ipari munkásságnak, a legutolsó választások alkalmával a Magyar Párt 25.000 szavazatával szemben a kormánypártnak is és a kommunistáknak is sikerült külön-külön 1200—1200 szavazatot elnyerniük. Ez a bűnös módszer — a Magyar Párt ellen bolsevista frázisokkal és bolsevista elemek segélyével folytatott propaganda — bebizonyítottam a kormány közegeinek és jelöltjeinek támogatásával folyt úgy az 1928. évi képviselőválasztások alkalmával, mint tavaly is a közigazgatási választások alkalmával Háromszéken és Udvarhelyen, amint ezt a szenátus szószékéről is nyíltan szóvá tettem.

Folytathatnám még az okok felsorolását. Az elmondottak azonban talán elégségesek annak igazolására, hogy az elkövetett hibák folytán a székelységet valóságosan prédául dobták oda a felforgató törekvések számára s nem csoda, ha a rendkívül figyelmes szovjet-propaganda igyekszik céltudatosan és tervszerűen kiaknázni azt az elégedetlenségei és azt a keserű lelkiállapotot, mely ezen a vidéken uralkodik.

Mélységes aggodalommal eltelve népünk sorsa és jövője iránt, fájó szívvel látjuk, miként bontakozik ki és erősbödik napról-napra a felforgató propaganda, mely elidegeníti ezt a nemes népet mindattól, ami eddig szent volt a számára és miként vétkeznek a saját népük és államuk ellen is egyes román vezetőemberek, kik megelégedetten dörzsölik a kezüket, midőn itt és amott már konkrét eredményeit láthatják e felforgató izgatásoknak.

(Visited 48 times, 1 visits today)
Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..