Leírás
ELSŐ FEJEZET
Adagio
Ez a napja is úgy kezdődött, — mint évek óta már, — a többiek: jött és nem ígért semmit.
Hét óra volt, amikor kitárta ablakát és bebocsátotta szobájába a reggel mézszínű fényét, óvakodó-lassan hajtva széjjel a nagy fatáblákat, mintha attól félne: valaki idegen férfi leskelődik odakint és csak arra vár, hogy meglophassa ágyának titkait.
Ilyenkor, fejében az álom csöpp részegségével, szájában mandulaízzel egy percig boldognak és könnyűnek érezte mindig magát. Még nem kerítette hatalmába az élet, félig az öntudatlanság határán lebegett, a nyers eszmélet valóságaitól olyan messze, hogy szinte azt hitte sokszor: repülni is tudna tán, karjával evezve a levegőben, akár a madarak. Most is derűsen nyújtózkodott és dudorászott egy kósza dallamot, nem is figyelt rá, micsodát.
De ez kevés ideig tartott.
Aztán megragadták a dolgok, a környezet s ő, fejét csöndesen lehajtva, átadta magát életének, mint ártatlanul elítélt rabot a porkolábnak. Járt s konyhában, kitöltötte a reggelizőcsészébe a kávét, vajat és mézet kent a kalácsdarabokra, megjelent a szobalány mögött takarítás közben, az intézővel beszélt a szántásról és a vetőmagpácolásról, számadások fölött ült s komoly levelet írt egy gépgyárnak a traktor ügyében.
Ez történt, semmi más.
Talán csak annyi még, hogy ebéd után, mikor Gézához hajolt és megcsókolta a homlokát, a férfi felnyúlt a székről, beleborzolt a hajába s tekintetében egy ki nem mondott kérdést látott. Vagy biztatást talán, — ezt nem tudta egészen pontosan. Aztán kiment a parkba, a komor, vén mocsári tölgyek alá, ahol úgy szeretett üldögélni. Egészen hátul, a vad bozót közt, a korhadó padon kuporgott és akkor…
Most próbálta lassan összerakni magában, apró részletekből az egészet.
Igen, a felhők vonulásával kezdődött. Eleintén tiszta volt az ég, olyan tiszta és derűs, akár a csecsemők szeme hajnali álom után.
Értékelések
Még nincsenek értékelések.