Leírás
„ELŐSZÓ
A jó pap pásztora híveinek, s ebben a szóban benne van már a gondoskodó szeretet is. Tessedik Sámuel, akiről ez a könyv szól, ilyen jó pásztor volt: a rábízott lelkek üdvösségének munkálásán kívül vállára vette földi életük minden gondját. Példát mutatott az embereknek, nemcsak abban, hogy alázatos hívő volt, de abban is, hogy miként kell sáfárkodni önmaguk fenntartásóm. Tettekkel oktatott, s évtizedeken keresztül minden viszontagság, csalódás, szenvedés közölt egy pillanatra se tévesztette szeme elöl kitűzött célját: hívei jólétének emelését és a nép boldogítását.
Tessedik Sámuel csodát cselekedett.
Dús tenyészetet fakasztott a puszta fényévén, a komor és kopár sziket termésre kényszerítette és zöld ligeteket varázsolt oda, ahol azelőtt egy-egy árva fa lombjai porosodtak csak és megtanította híveit nemcsak imádkozni, de dolgozni is.
Ember volt, aki önként vállalt hivatását a legegyszerűbb munkahelyen is betöltötte; hős, aki akkor se csüggedett el, mikor mindenki egyedül hagyta, mindenki ellene fordult, s a tudatlanság vakjait követve lerombolni igyekezett mindazt, amit ő évtizedek szorgalmával, lelkesedésével és hitével épített.
Szerette az embert és a természetet, a lelket, a gyenge facsemetét egyformán, s álma az volt, hogy az emberből Isten boldog teremtménye legyen, akit öntözött mezők, megjavított szikesek, szép, hasznos állatok, új növények, dús fák szolgáljanak.
A szolgálat és jócselekedet parancsát örökölte, s magával hozta az apai házból, ahol csak világító példát látott. Albertiben, az akkor még aprócska pestmegyei faluban, ahol atyja evangélikus lelkész volt, született 1742-ben. Őt is a papi pályára szánták, s miután Pozsonyban iskoláit elvégezte, külföldi útra indult. Nyitott szemmel járt mindenütt a nyugati országokban, ahol akkor már a fejlett mezőgazdálkodás csodáit láthatta. A föld érdekelte ott is elsősorban. A magyarázat egyszerű: otthon, az alberti parókián a kertből zsenge gyermekkorában kihasítottak neki egy darabkát, amelyen kertészkednie kellett. A növények és facsemeték között nőtt fel maga is, megtanulta szeretni a természetet.
Látja a németországi öntözőműveket, a dús réteket, s eszébe jutnak az itthoni pusztaságok. Végig járja a kertészeteket, gyümölcsösöket, s fájdalom szorítja össze szívét: milyen messze vagyunk még mindettől! Ott fogamzik meg benne az elhatározás, hogy ahová sorsa rendeli, igyekszik megváltoztatni és megszépíteni az emberek életét.
Mikor hazatér, nem találja meg mindjárt helyét. Először nevelőskodik Pozsonyban, hét esztendőt tölt el ott, majd udvari prédikátor lesz a Sréter-uradalomban, a nógrádmegyei Surányban. Ezt az időt se tölti el tétlenül. Műveli magát, sokat olvas, — négy nyelven beszél, — s mikor 1767-ben másodlelkészül Szarvasra hívják, kész munkatervvel foglalja el helyét a parókián. Egy esztendővel később Bécsből Szarvasra hozatja az első két font lucernamagot s azt a parókia kertjében elveti. Mindenki csodálkozik, megnézi az ismeretlen új növényt, de a következő esztendőkben a példa nyomán s a Tessedik Sámueltől kapott magvakból már a szarvasi gazdák is termelik a takarmányt, sőt magját drágán adják el távoli vidékekre.
Rövid idő múlva Pozsonyból és más gyümölcstermő vidékekről a legkülönbözőbb csemetéket hozatja meg s ülteti el a lelkészi kertben. Mikor Szarvasra érkezett, az elhanyagolt, szegényes külsejű faluban mindössze egyetlen árva akácfát talált. Legelső gondolata a fásítás volt, s ugyancsak a parókia kertjében tenyészteni kezdte az akácot, tölgyet, juhart meg eperfát. (…)”
Értékelések
Még nincsenek értékelések.