Dövényi Nagy Lajos: Párbaj a tengeren

300 Ft

Szerző: Dövényi Nagy Lajos
Cím: Párbaj a tengeren
Alcím: A Bismarck és Hood csatája
Sorozatcím: Új Élet Regénytár VI. évf. 32. szám (230. füzet)
Kiadás éve: 1941.
Kiadás helye: Budapest
Kiadó: Központi Sajtóvállalat
Oldalszám: 34

OLVASS BELE!

Fájlok:

  • PDF – képes, OCR-es karakterfelismeréssel

Tartalom:

ELSŐ FEJEZET
Egy admirális és egy kadett

MÁSODIK FEJEZET
Tűz a tengeren

HARMADIK FEJEZET
A Bismarck egyedül marad

NEGYEDIK FEJEZET
Hősök

ÖTÖDIK FEJEZET
Utolsó üzenet

Leírás

“ELSŐ FEJEZET

Egy admirális és egy kadett

1.

A tenger enyhén hullámzik, hideg szél fúj és a fellegek sebesen kergetőznek az égen. Rongyaik alól néha előbukkan az idegen égtáj idegen csillaga, vagy a hold keskeny sarlója.

Csend van Csend, mert a fül megszokta már s nem is veszi észre a gépek dohogását s azt az egyforma remegést, amely a mélyből indulva rázza az egész hajótestet, mint gigászi szívverés, s nem hallja az orrfodor egyforma zúgását se. Idegen zaj semmi sincs. A sötétben álmosító a szolgálat is, bár sohase lehet tudni: milyen meglepetés bukkan elő az enyhe ködből és az éjszakából.

— Te, Fritz…

— Mi az?

— Benézek a rádiósokhoz …

— Nem bánom.

A keskeny acélnyílástól elfordul az egyik ügyeletes tiszt és arcán végigömlik a villamoslámpa gyenge fénye.

Szinte kamaszos még ez az arc; vékony, s az állán finom pihe, kabátján a kadetti stráf vadonatúj. Wilhelm Seelig akkor hajózott be a Bismarckra, mikor a páncélos elindult Bergenből, hogy végigkalandozza az óceánt és vadásszék az angol karavánokra. A bajtársak csak úgy szólították bizalmasan: „to kölök“, s ha ránéznek, apai fény van a szemükben.

A vaspadló kong a léptei alatt. Mosolyog és hunyorít Ludwig Müller hadnagy felé.

— Hátha Berlinből hallok egy kis muzsikát… Mindjárt visszajövök.

A hadnagy bólint.

Hadd menjen a gyerek… Három hete, hogy nem láttak egyebet a víznél, az égnél s egyszer annál a conwoynál, amit széjjelzavartak és kilőttek belőle négy hajót. Hadd menjen… Idő kell, míg az ember megszokja ezt az acélbörtönt, a hajópalánkok őrjítően egyforma, a kozmikus erők baromi fáradhatatlanságával való hintálását, a nedves végtelenséget, az emelkedő és süllyedő hullámokat s a magányosságot. Mert hiába vannak ezerháromszázan a fedélzeten, mégis mindenki úgy érzi egy idő múlva, hogy halálosan egyedül él, nem tartozik senkihez s az unalom befonja nyúlós, szürke hínárjával. A tespedés idegbomlasztó mérge ellen csak a szolgálat az orvosság. A kegyetlen szolgálat, amit Lütjens admirális megkíván.

Wilhelm Seelig kadett gyors léptei kopognak a páncélpadozaton, aztán elhalnak.

A hadnagy egyedül, marad, s szeme belemered a sötétségbe, a zúgó éjszakába, amelynek fekete függönye mögött a végzet guggol és tán feléjük nyújtja karmos kezét.

A gépek dolgoznak, az orrhullám sustorog, a hajó hintál.

A hálóhelyeken a legénység alszik, vagy virraszt az ágyútornyokban, a lőhelyeken, amelyeknek acéldombjai ott púposodnak a homályban, s áll az árbócfülkékben, ahová a szolgálat rendelte. Mindenki azt teszi, amit a szolgálat egyedül érvényes szavai mondanak. Az ő számukra nincs más parancs, az emberi törvények összes kötelékei lehulltak róluk, mikor a földről a hajó ingó acéltestére léptek.”

(Visited 38 times, 1 visits today)

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Dövényi Nagy Lajos: Párbaj a tengeren” értékelése elsőként

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Érdekelhetnek még…