Posted on Hozzászólás most!

Vízöntő: Technológia

Vízöntő: A XX. század pestise
Vízöntő: A XX. század pestise

Lapunk hasábjain a technológiai vívmányok élet- és eszmeformáló vonatkozásaira mindeddig ritkán mutattunk rá. Az idealista világnézet valahogyan viszolyog az élet merő praktikus-materiális jelenségeivel való foglalkozástól. Úgy véli, hogy ezeket a kétségtelenül fontos dolgokat a szakemberek kezébe kell utalni, akik a nemzet szolgálatába állítják tudásukat, de ugyanakkor gondosan ügyel arra, hogy e vívmányok ne rontsák meg a világnézeti alapokat. Más szóval a tudomány haladását, gyakorlati alkalmazását központi ellenőrzés alatt tartja a világnézeti kereteken belül. Persze, ez a hivatott állami ellenőrzés úgy tűnhet sokaknak, hogy a szabadságot korlátozzuk. De hogy ez az ú. n. szabadság hova vitt, látni fogjak az alábbiakban.

Noha igyekszünk lépést tartani a korral, mégis valahogyan el-elmaradunk a praktikus, materialista államok mögött. Ez volt a kép nagyjából mindig is, amikor a kultúrába jobban belekötött Európa lemaradt a praktikus Anglia mögött és maga Anglia is a még praktikusabb Amerika mögött. Európa tudósai lefektették az elméleti alapokat, a praktikus alkalmazás lehetőségei valahogyan másod-, vagy harmadrendű feladatnak tűntek előttük.

Sőt, általában a világ népeit jellemzi ez a praktikustól való iszonyodás. Így a klasszikus görögök ismerték a gőzerőt (Heron labdája), a kínaiak puskaport, de sohasem jutott eszükbe, hogy mindezt gyakorlati célra alkalmazzak. Valamilyen egészséges ösztön, vagy talán ősi tudatalatti ismeret tartotta őket vissza attól, ami nekünk oly helyénvalónak, logikusnak látszik.

Talán valóban úgy van, ahogy azt Plato megálmodta: az Aquarius csillagkép kozmikus befolyására kellett várni az emberiségnek. Ez a befolyás kb. 200 évvel ezelőtt kezdődött el s ez irányítja azóta az emberi elmét és akaratot az Átalakuló Világ káoszába. Ebben az aquariusi korban a Természet és az Anyag megváltoztatása, megerőszakolása egyúttal a szellemi fejlődést is előmozdítani látszik. Aquarius az újnak, a forradalminak, a káosznak jegye, de egyúttal a régi szétrombolásán keresztül új, magasabb értékeket teremt.

Tudjuk, hogy a II. Világháború idején nemcsak Hitler, hanem sokkal kevésbé idealista amerikaiak is vonakodtak az atomerőnek háborús célokra való alkalmazásától. A történelem e nagy gaztettének elkövetésére a kultúrán kívül álló és idegen zsidóság vette rá az USÁ-t. Vízöntő: Technológia részletei…

Posted on Hozzászólás most!

Tudós-Takács János: Megújulás a feladatunk vagy pusztulás a sorsunk?

Tudós-Takács János válogatott írásai
Tudós-Takács János válogatott írásai

2001-ben, Drezda borzalmai, Hirosima és Nagaszaki tragédiája után ötvenhat évvel, a számítógépek és az internet korában, amikor minden korábbinál inkább úgy érezzük, hogy az ember nem a gépek ura, hanem áldozata, vagy jobbik esetben rabszolgája, különösen időszerűnek tűnik Oswald Spengler víziója az ember és a gép viszonyáról. Ám az igazi zseninek éppen az az egyik ismérve, hogy az időszerű felismeréseken túl egyetemes érvényű, minden kornak üzenetet hordozó igazságokat is képes kimondani. Ilyen kivételes gondolkodó Spengler is. Ezért több szempontból is érdemes 1931-ben papírra vetett gondolatait 2001-ben újragondolni.

Spengler — a technikát az élet taktikájának fogva fel — grandiózus ívet rajzol meg, így ábrázolva az utat, amin a technika a ragadozó állatok zsákmányszerző módszereitől az ember tudatos szerszámkészítésén és a beszéd által lehetővé vált csoportos vállalkozáson át a XX. század gépkultúrájáig eljutott. Fejlődés ez feltétlenül — de Spengler mégis mentes marad a XIX. és XX. század olyannyira divatos darwinista evolúciós elméletétől. „Nem evolúcióval jött létre az ember, hanem ugrásszerűen. Úgy jött létre, mint a villámcsapás, hirtelen” — írja. Darwin elméletét határozottan elutasítva de Vries mutációs felfogásához csatlakozik. A zseni éleslátásával és intellektuális bátorságával rá mer mutatni, hogy csak a teljesen kialakult szerv az, ami előnyös egy élő számára, a fejlődésben lévő haszontalan teher lenne. Ezzel a megállapításával, amelyet egyébként az élőlények világában egyedülálló emberi kézzel kapcsolatban tesz, teljes mértékben megingatja a „természetes kiválogatódás” szinte dogmaként kezelt alapját. Az ember állati származása ellen azzal is érvel — teljes joggal —, hogy „az ember lelkileg nem rokona a majomnak, hiszen a majommal ellentétben — ragadozó.”

A marxista népbutításon nevelkedett generáció különösen értékelni tudja a spengleri megállapítást: „A technika nem érthető meg a szerszám fogalmából, kizárólag a szerszám oldaláról. A technika célja ugyanis nem a gépek gyártása, hanem azok felhasználása.” Revelációt jelent ez a felismerés azok számára, akik negyven éven át lépten-nyomon azt hallották a pártszemináriumokon, sőt az egyetemek előadótermeiben is, hogy a termelőeszközök fejlettségi foka az egyedüli meghatározója az emberi történelemnek.

A materialista (sőt mindennemű) determinizmussal szembefordulva világosan kimondja, hogy az emberi élet technikája kezdettől fogva magasabb rendű az állat technikájánál, és ezt a magasabbrendűséget az adja, hogy míg az állati technika (a túlélés taktikája) „nem tanulékony, fejlődésre képtelen, ösztönös, kizárólag konkrét és személytelen”, az emberi élet technikája „felszabadul a faj kényszere alól”: az embernek szabad akarata van, és ennek következtében szabadon dönti el, hogy milyen eszközöket használ, illetve eszközeit hogyan használja céljai elérése érdekében. Az ember és az állat között tehát nem fokozati, hanem lényeges különbség van. Ezt az igazságot bátorság volt kimondani egy olyan korban, amikor ezt a lényeges különbséget három irányból is elmosni igyekeztek: a darwinisták az ember állatvilágból való származtatásával, a marxisták az ember pusztán gazdasági lénnyé való redukálásával, Freud és követői pedig azzal, hogy minden emberi tett motívumát a szexuális késztetésre (libidóra) igyekeztek visszavezetni. Tudós-Takács János: Megújulás a feladatunk vagy pusztulás a sorsunk? részletei…

Posted on Hozzászólás most!

Karácsonyi imádság!

Hídfő, 1966. december
Hídfő, 1966. december

Uram Jézus! Aki ma születtél és a betlehemi jászolbölcsőből sugároztad fényedet a világra, e karácsony éjszakáján nem tudunk vezércikket írni, csak imádságot hozzád. Uram, aki az isteni szabadságot hoztad e földre! Királyi gyermek és gyermekek királya, tekints le ránk hű magyarjaidra és a földre, ahol nincs már jászolbölcső sem, mert — nem születik gyermek. A mi Krisztusunkat anyaméhbe veszti a külső és belső idegen hatalom. Magyar hazánkban nincs már szükség Heródes poroszlóira. Heródes népe ott a népegészségügyi minisztérium rendeletei útján irtja, pusztítja a meg-nem-született magyar kisdedeket is.

Szent hitünk értelmében „bűnös nép” könyörög hozzád a karácsony éjben. Mert valóban „bűnös” a Te magyari választott néped, amely kénytelen magtalanságba menekülni a nyomor és a terror elől. A szó bibliai értelmében „bűnös” nép az, melynek az egész világon legkisebb a születési arányszáma, amelyben — ismét csak az egész világon — a legtöbben követik el az öngyilkosság leghalálosabb bűnét.

Uram! De Te tudod, hogy mégsem bűnös ez a magyarság. Hiszen a magyar anyák szültek, mint a nádi farkas az ozmán uralom alatt, minden elnyomatásban, minden halálban. A magyar férfiak nem lettek öngyilkosok, hanem odavetették testüket, vérüket minden elnyomónak, hogy hősi halállal védjék odvaikat, kunyhóikat és családjaikat, ha idegen vész szakadt a nemzetre.

Tíz évszázadon át mindig megmaradt e nép számára valami, aminek Uram Te vagy a jelképe és örök fényességének szent hordozója: maradt az üszkök, a romok felett a Remény, hogy jő kor „mely után, buzgó reménység epedez százezrek ajakán”. Kelet véres fegyverei és Nyugat lelkisége ezt a reménységet lopták ki a jövendő magyar anyák szívéből. Ez a reménység, az újhodás, jobbulás lehetősége halt ki azoknak a férfiaknak szívéből, akik golyóval, vagy nyakukra akasztott kötéllel vetnek véget az életnek s akik azt hiszik, hogy magyar földön meghalt az élet értelme is. 33,9 öngyilkos és 1,3 ezrelékre süllyedt születési arányszám égbe sírnak és jászolbölcsöd elé járulnak 1966 magyar karácsonyán.

Aki lelátsz az égből, csonka, kis árva Hazánkra, aki látod a megszálló hadosztályok fegyverein a vörös csillagokat, a luxus hotelekben kéjelgő amerikai üzleteseket, a huszonegy év előtti ostrom és a szabadságharcosok sírjait, a Prímás börtönét, vagy kényszermenedékét — hidd el Urunk — hogy a magyarság soha nem nyerheti vissza életkedvét, nemzetet éltető reménységét, amíg idegen szurony és idegen üzlet őrzi vagy erősítgeti börtönrácsait. S addig nem bűnös ez a magyar nemzet. Csak nagyon, de nagyon szerencsétlen. Karácsonyi imádság! részletei…

Posted on Hozzászólás most!

Méhely Lajos: A zsidó rituális gyilkosságokról

Megjelent: A Cél, 1935. évfolyam
Megjelent: A Cél, 1935. évfolyam

Csöndes falusi magányomban éppen a Cél utolsó revíziójával foglalkoztam, amikor baráti kézből megkaptam annak az útszéli zsidó újságnak az aug. 30.-iki számát, mely már hosszabb idő óta azzal iparkodik a félművelt emberek figyelmét magára vonni, hogy engem személyemben, emberi méltóságomban s tudományos és társadalmi tekintélyemben a legarcátlanabb módon inzultál.

Az inzultus forrására való tekintettel teljesen fölösleges volna erre a piszkolódásra reagálni, mert szinte égbekiáltó bűn, ha én egy immár hosszú múltra visszapillantó, mindig a haza és nemzet érdekeit szolgáló s világszerte megbecsült munkásságom közepette ilyen, részben aljas, részben hülye támadásokra ügyet vetek. Azonban mégsem szabad mellettük szó nélkül elmennem, mert az egész nemzetnek, sőt az egész emberiségnek főbenjáró érdeke, hogy végre tisztán lásson abban a borzalmas kérdésben, amelyben a zsidók a legnagyobb álnoksággal s a legbrutálisabb eszközökkel törekszenek a nemzsidó népeket a felvilágosítástól elzárni s a teljes tudatlanság sötétségében megtartani.

A Cél olvasóinak már elmondtam, hogy az az alantjáró ponyvatermék, illetőleg a benne névtelenül köpködő tintakukac milyen gonosz célzatossággal iparkodott engem abba a látszatba belesodorni, mintha én az ú. n. „vérváddal” akarnék a zsidók ellen izgatni. Amikor ezt határozottan kikértem magamnak, akkor megint újabb és újabb vádak és förmedvények zúdultak reám, világos bizonyítékául annak, hogy itt tervszerű hajsza, valóságos embervadászat folyik ellenem, aminek nyilván az célja, hogy engem — ha lehet — megfélemlítsenek s visszariasszanak attól, hogy a rituális gyilkosságokról kilátásba helyezett tanulmányomat megírjam és közzétegyem.

Ez ugyanis a zsidóknak régi és sokszor bevált taktikája, amelyről nagyon jellemző tapasztalatokat mond el pl. Ottokar Stauf, aki mikor meghirdette, hogy „Der Ritualmord” című könyvét ki fogja nyomatni, akkor a bécsi zsidó lapok rögtön az államügyész után kiabáltak s a „Wiener Morgenzeitung” című cionista újság nem átallotta ezt a régi osztrák nemest azzal meggyanúsítani, hogy még rituális gyilkosságot is képes elkövetni, csak hogy állítása igazságát bebizonyítsa.[1]

De a jelzett könyv mindezek ellenére is megjelent s az én tanulmányom is meg fog jelenni, akár tetszik a zsidók társadalmának, akár nem; nem azért, hogy a zsidók ellen izgassak, mert ezt bámulatos tökéletességgel elvégzik ők maguk s én, mint sok száz zsidó egyetemi hallgatóm bizonyíthatja, sohasem tettem, hanem azért, hogy eleget tegyek az igazság követelményének és honfitársaimmal beláttassam, mennyire elérkezett az ideje, hogy végre kinyíljon a szemük. Egyelőre azonban még egy kis türelmet kell kérnem, mert az idevágó rengeteg és soknyelvű irodalom áttanulmányozása nem könnyű feladat. Azonban addig sem hagyhatom magamon száradni a legújabb förmedvény mocskos vádjait. Méhely Lajos: A zsidó rituális gyilkosságokról részletei…

Posted on Hozzászólás most!

Zivuska Andor: Bűnös-e Marietta?

Debreczeni Ujság 1932. július 17.
Debreczeni Ujság 1932. július 17.

(Marschalkó Lajos regénye)

A „Nyíl” című füzetregény vállalat regény sorozatában most hagyta el a sajtót Marschalkó Lajosnak; a fiatal írógeneráció kitűnő képességű tagjának „Bűnös-e Marietta?” c. kis regénye. A mintegy félévvel ezelőtt kiadott: „Arany koporsó” c.. regénye után érthető meleg érdeklődéssel nyúlt a kritikus, a szerző új regénye után és az utolsó sorok elolvasása után azzal az érzéssel tette le, hogy egy finom tollal megírt, mesterien bonyolított, bőven patakzó fantáziából eredő történetet olvasott, amelynek a sorain, — bár a történet nem meríti le gyökereit mély lélektani bonyodalmakba, nem viharzik át nagy szenvedélyek hullámtorlaszán, — de mindenütt visszaragyogja a született író félreismerhetetlen tálentumának a fémjelzését!… Azok közé az írások közé tartozik Marschalkó írása, amelyen megindul az ember; olvas egy sort… két sort… tíz sort… — száz sort…. és akkor észrevétlenül megfogja valaki a kezét és viszi, viszi — el nem ereszti többet — addig, míg az utolsó sorig el nem jutott, mert hatalmában van az írónak az érdekelni tudás nagy adománya és ennek a magnetikus hatóköréből nem tud kiszabadulni az olvasó. Úgy tudom: sok, sok ezer példányban dobta a piacra a vállalat a „Nyíl” legújabb kisregényét és biztos is vagyok benne, hogy már is sokan, nagyon sokan olvasták el a finom tollal megírt kis történetet, amely a „Nyíl”-ban jelent meg s amely minden aprólékos kitérő nélkül úgy száll a frappáns kifejlet felé, mint egy biztos kézzel elröppenő nyílvessző. Zivuska Andor: Bűnös-e Marietta? részletei…

Posted on Hozzászólás most!

A Bessenyei körben elismeréssel fogadták Farkas László Pók c. regényének bemutatását

Nyírvidék, 1940. február 09.
Nyírvidék, 1940. február 09.

Hétfőn a szokásos irodalmi délutánon a Bessenyei Kör irodalmi szakosztálya helyi szerzőnek, Farkas László ref. vallástanár, írónak „A pók” című regényét mutatták be. A regény ismertetése előtt Belohorszky Ferenc dr. elnök felolvasta méltató értekezését. Rámutatott, hogy a magyar élet értelmisége jóformán teljesen, a falu felé fordult. Kétségtelen, hogy ez az érdeklődés bizonyos vonatkozásban káros is volt, mert avatatlan kézzel nyúltak a falu életéhez olyanok, akik ezt az életformát nem ismerték eléggé. Nem láttunk mást, csak bűnt, pusztulást, romlást, s ez már önmagában véve is csak csökkenthette erőinket kifelé, befelé egyaránt. Szerencsére sakkal többen voltak, akik komoly elmélyüléssel kutatták a falu életét, lelkiségét mozgató erőket és hatalmas munkával láttak neki a magyar ugar művelésének. Komoly tanulmányok, vaskos kötetek fordították tekintetünket a magyarság legértékesebb rétege felé. Nem volt nehéz a költészetnek ezen a területen sem újat teremtenie. Eddig nem nézték a magyar falu életét a költők, regényírók maga egészében. Belohorszky sorra vette Eötvöstől Kodolányiig a falu problémáival foglalkozó magyar alkotásokat és megjelölte szerepüket, körülhatárolta jelentőségüket. Majd Farkas László „A Pók” c. regényét vizsgálva, megállapította, hogy ez a regény a magyar falu életét jellegzetes vívódásával mutatja be. Farkas László a falu beállításával és szemléletével szintetikus képre. Beleilleszkedik az élet teljességébe és azt nem kívülről szemléli, hanem legbelsejéből. Hogy megkötöttsége mellett is — hisz így is az elkobzás veszélye fenyegette művét — nyílt és leplezetlen őszinteséggel tárta fel a falu égető kérdéseit, mély nyomot hagyhat a lelkekben. Tendenciát kereshetnek a regényben, de ma az élet maga is telve van tendenciákkal, méginkább a falu élete s ezért nem csoda, ha az író is tendenciózus lesz. A Bessenyei körben elismeréssel fogadták Farkas László Pók c. regényének bemutatását részletei…

Posted on Hozzászólás most!

Bágyoni Váró Andor: A pók az első zsidókutató regényünk

Nyírvidék, 1944. június 03.
Nyírvidék, 1944. június 03.

Farkas László nyíregyházi ref. vallástanár, regényíróról egy oldalas cikket írt a Magyarság

Bágyoni Váró Andor: A pók az első zsidókutató regényünk

Farkas László nyíregyházi ref. vallástanár, több mélyreható és nagy érdeklődéssel fogadott regény írója országos figyelem és méltatás terébe került a megtisztult új magyar szellem győzelmes kibontakozása óta. A Magyarság c. fővárosi lapban Bágyoni Váró Andor, a kiváló esztétikus egyoldalas cikkben foglalkozik „az első magyar zsidókutató regény”, Farkas László: A pók c. művének, a mai időkben fokozott jelentőséget nyert regényének méltatásával. A jeles újságíró-esztétikus több részletet közöl A pók-ból, s e közléseket a következő rendkívül érdekes adatok közlésével vezeti be:

Farkas László református pap. A pók címmel 1936-ban regényt írt. Tudomásom szerint ez volt az első komoly és irodalminak nevezhető írás, amely regény formájában dolgozta fel a zsidókérdést. (Talán csak elődje volt a Kazárföldön.)

A református pap regényét röviddel a mű befejezése után felhozta Budapestre. Mint kezdő író úgyszólván teljesen tájékozatlan volt az akkor főként zsidó, vagy zsidószellemű kiadó-őserdőben és ezért — egyébként helyes és egészséges ösztönnel — nem könyvkiadóvállalathoz vitte kéziratát, hanem a Függetlenség szerkesztőségébe. Farkas László kéziratával Hubay Kálmánhoz, a lap akkori főszerkesztőjéhez került, aki testvéri szeretettel és érdeklődéssel fogadta az új írót. Hubayt különösen akkor kezdte érdekelni a regény, amikor a pap-író elmondta, hogy a regény témája a magyarországi zsidókérdés. A szerző könyvében a falusi zsidó szatócsok, a kisvárosi zsidó ügyvédek és a vegyesházasságok nemzetrontó hatását vetíti az olvasó elé. A regény nagyon tetszett Hubaynak és főmunkatársának is, akit a könyv kiadásának támogatásával bízott meg.

De hiábavaló volt minden igyekezet és támogatás: ebben az időben nem akadt könyvkiadó, aki A pókot kinyomatta volna. Vagy nyolc könyvkiadó nem akarta, egy tisztességes pedig — nem merte. Bágyoni Váró Andor: A pók az első zsidókutató regényünk részletei…

Posted on Hozzászólás most!

Milotay István: Olaszliszka

Milotay István: A függetlenség árnyékában
Milotay István: A függetlenség árnyékában

Az olaszliszaki csodarabbi, mikor a falu jegyzője a csendőrökkel házkutatást akart tartani nála, azt kérdezte híveitől nagy csodálkozással — ki ez az úr? A rabbi nyolc esztendeje lakik a zempléni kis községben, éppen a községháza tőszomszédságában, de a jegyzőt még soha nem látta, születése óta magyar állampolgár is, de soha még hitsorsosain kívül egy teremtett magyar lélekkel szóba nem állt. Ott él a magyar falu kellős közepén nyolc esztendő óta, de sem ő maga, sem hívei tudomást nem vesznek arról a világról, amelyet a magyar falu élete jelent. Évek, évtizedek múlhatnak, sem a lelki, sem az eszmei közösség, sem a politikai érdekazonosság, sem a kulturális vagy gazdasági egymásrautaltság motívumai nem indíttatják rá sem a rabbit, sem udvarát és népét, hogy a falubeliekkel közelebbi viszonylatokba kerüljenek. Úgy él, magas fapalánkkal körülkerített házában, mint a Dalai Lámát a Himaláya ezerméteres hegyláncai, járhatatlan útjai, vad pásztornépei, őserdei, Istentől-embertől nem járt pusztaságai, nem rekesztik olyan messzeségbe a való világtól, mint amilyen hideg, titokzatos és járhatatlan távolságban él az olaszliszkai rabbi a magyar valóságos élettől.

Sötét, sápadt, megközelíthetetlen alakja körül a csodatevés nimbuszával, megtelepszik a kis zsuptetős faluban. Jön, senki sem tudja honnan. Egy ismeretlen, homályos, árnyakkal, évezredes hagyományokkal, fanatizmussal, babonával telített világból, a faji elzárkózottság véres, bosszút és átkot lihegő törvényeivel körülbástyázott múltból s jön úgy, hogy ennek a világnak, ennek a múltnak, ennek a fajnak minden törvényét, minden betűjét és minden célját magával hozza és érvényesíti ott, ahol megtelepszik. Maga, udvara és hívei, akárhogy szaporodjanak az idők folyamán, — pedig szaporodnak valami csodálatos kísérteties hamarsággal — a környezettel, a faluval szemben soha ki nem lépnek a zárkózottság, a különvalóság magányából, amely nekik elég s amelybe más halandó soha be nem hatolhat. Soha, sem panaszukkal, sem pörükkel, sem kérésükkel, sem igényükkel a környező idegen világot magukhoz közelebb nem engedik. A kétméteres palánk a rabbi háza körül csak nyomorult semmitmondó szimbólum azokhoz a jogi, erkölcsi, faji és gazdasági előítéletekhez képest, amelyek őket egymás közt összetartják s mindenki mástól elválasztják. Milotay István: Olaszliszka részletei…

Posted on Hozzászólás most!

Még mindig kísért a tiszaeszlári vád…



Magyar Élet. 1944.04.01.
Magyar Élet. 1944.04.01.


Marschalkó Lajos könyve a nyolcvanas évek legnagyobb zsidó-bűnperéről

„Megöltek egy kis libapásztort,
Égre kiált a régi vád, —
úgy ölték meg Solymosi Esztert,
mint egy tokos, pihés libát.

(Erdélyi.)

Ma, 1944 április 1-én 62 éve terjedt híre annak, hogy Tiszaeszláron kegyetlen rituális gyilkosságot követett el az ottani zsidóság a 14 éves Solymosi Eszter ellen. Megindult a nagy tiszaeszlári per, amelynél nagyobb és izgalmasabb esemény azóta sem fordult elő a magyar bűnügyi krónikában. A tiszaeszlári esetnek már egész irodalma van s a vád és a nagy per felelevenítését ismét aktuálissá teszi a kitűnő írónak és publicistának, Marschalkó Lajosnak most megjelent könyve, amelynek címe:

Tiszaeszlár

Marschalkó Lajos már évtizedek óta a jobboldali keresztény nemzeti gondolat meg nem rettenő harcosa. Bátor kiállásait írásaiban, elmefuttatásaiban a keresztény jobboldali társadalom őszinte örömmel olvasta, a zsidóság pedig félve dugta össze a fejét egy-egy merész leleplezése, vagy jobboldali síkraszállása nyomán. Még mindig kísért a tiszaeszlári vád… részletei…

Posted on Hozzászólás most!

Vízöntő: A pápa halálára

Út és Cél, 1978. szeptember

Ha egyszer a történelem jellemezni fogja az elhunyt VI. Pál pápát, talán így foglalja majd egy mondatba véleményét: A modern haladás gyűjtőneve alá foglalt spirituális hanyatlás minden tünetét magán hordta s a korra annyira jellemző tömeg-mágikus megigézettség ellen sem egyéni képessége, sem időszakos tisztánlátása nem volt elegendő ahhoz, hogy Szent Péter hajóját viharállóvá építse át.

VI. Pál nem tudott ellenállni a Nagy Kísértenek, miként Mestere: a követ kenyérré akarta átváltoztatni. Ezért szövetkezett a szocialistákkal, a kommunistákkal, a világboldogítókkal, az Emberi Jogok bolondjaival.

Az elit vallásából a Mindenki vallását akarta csinálni. A többséghez szólt s nem a jobbakhoz. Valamilyen furcsa bűvölet alatt a farkasokat ölelte keblére s következésképpen elriasztotta a bárányokat. Az erőszakosokkal fogott össze az erősek ellen. A népek és a társadalom minden rétegét megérteni látszott és ezért le kellett szállnia a legutolsó ember szintjére.

Ezért változtatta meg a 2000 éves szöveget az Úrfelmutatás rituáléjában: …ez az újszövetség vére, mely értetek és SOKAKÉRT kiontatik… Az „embervallás” reformjában ezért helyettesítette az elit-hangzású „sokakért” szót, a demokratikus MINDENKIÉRT, minden emberért szóval.

Ekképpen Krisztus nem csak a követőinek, hanem az ellenségeinek is a Megváltója. Ezzel megszűnt a Pokol értelme és az Utolsó Ítélet szükséges volta s vele együtt mindaz, amiben 2000 éven át hittek apáink. Vízöntő: A pápa halálára részletei…

Posted on Hozzászólás most!

Ernyős Ferenc: Marschalkó a légióban

Hídfő Könyvtár, 1968, januárFáradtak voltunk, mint a megvert kutyák. Mögöttünk nyolc hónapos dzsungelbevetés, kínai határ. Anam, Kosensin… Nevek! Mások szemében esetleg földrajzi fogalmak. Nekünk jó vagy rossz emlékek, vesztes vagy megnyert csatákról, szenvedésekről, halott bajtársakról…

A naptár 1953-at mutatott.

Nyolc hónapi állandó harc után istenuccse kiérdemeltük a tizenöt napos pihenőt Dallatban. Magaslaton fekvő, tipikus távol-keleti kisváros, de éghajlata hasonlít az európaihoz. Ide vezényelték a zászlóaljat.

A 2. idegen ejtőernyős zászlóalj porosan érkezett meg, miután több vörös támadást is kapott az úton, amiről néhány átlőtt vonatablak és vagy 10—12 sebesült bajtársunk tanúskodott. De hogy, hogy nem, megérkeztünk.

A laktanya az eddigiekhez képest valóságos szanatóriumnak tűnt. Érdekessége azonban mégsem volt a helynek, egészen harmadnapig, amikor úgy-ahogy rendbe szedve magunkat, felfedezőútra indultunk, mert az unalom kezdett tűrhetetlen lenni. Így bukkantunk rá a könyvtárra. Ernyős Ferenc: Marschalkó a légióban részletei…

Posted on Hozzászólás most!

Koszter Atya: Isten magános embere

10. Isten magános embere

„ab homine iniquo et doloso erue me!…”

Kedves Testvér!

Sokszor érte rosszakaratú vád a papságot, hogy vizet prédikálnak és maguk bort isznak. Most szóljon egy levél az igazi papról, aki a bort prédikálja, míg maga vizet iszik.

Lobog az áldozat-máglya. Rátette a családi otthont, a feleség és gyermek ideálját, az önmegtagadás ciliciumával övezte ágyékait és elmondta a szentmiséhez öltözködő pap imáját: exstingue in lumbis meis humorem libidinis!… Így indult.

És lett belőle Isten magános embere. Koszter Atya: Isten magános embere részletei…

Posted on Hozzászólás most!

Szivós Donát: Igazi hazaszeretet

Igazi hazaszeretet

A „hazaszeretet” — szóval is úgy vagyunk, mint a „világnézet” szóval: az emberek már unják és nem szívesen hallják, mert annyian visszaéltek már ezzel a szent szóval, — és már annyiszor telekiabálták vele a magyar életet a magyar élet „vásári kikiáltói”, hogy erre is áll a régi mondás: A csillogó aranypénz is megkopik a kufárok kezén a sok használat miatt. A hazaszeretet csillogó aranya is elhalványul, ha e szent fogalommal visszaélők hétköznapisága és hitványsága tapad hozzá.

Rémeket látok? Nem hinném!

Volt egy idő, mikor vendéglőkben, kávéházakban, mulatókban minden szire-szóra felhangzott a magyar imádság, a magyar himnusz. Az igazi, jóérzésű magyar emberek csodálkoztak egy darabig a nemzet imádságának e hitvány profanizálásán, aztán megtorló intézkedéseket követeltek. És nem is kellett sokáig követelődzniök. Hamarosan jött a hivatalos intézkedés, és megszüntette ezt a hazafiasság stanioljáha csomagolt ízléstelenséget.

Ó, bár jönne már — nem a hivatalos intézkedés, mert ez itt nem segít, hanem — az igazi magyarok őszinte megvetése, és űzné ki a Haza szent templomából a hazaszeretettel, a hazafisággal kufárkodó álmagyarokat. Mert túlságosan elszaporodtak — különösen manapság — ezek a hitvány kufárok. Szivós Donát: Igazi hazaszeretet részletei…

Posted on Hozzászólás most!

Koszter Atya: Élet kapuját döngetők

Élet kapuját döngetők.

Kedves Gólya!

Nem régen könyvet írtam neked.

Akkor még úgy szólítottalak: Kamaszka! Akkor még a középiskolát járó serdülő fiú százarcú problémáiról magyaráztam, a „viharzóna” tőreiről és a fejlődő élet nagy vezérgondolatairól. A könyvben volt egy fejezet az egyetemi hallgatóról. Ennek a fejezetnek címe volt: „Élet kapuját döngetők”. Amikor olvastad, bizonyára sóhajtottál: hej, csak már ott tartanánk!

Hát látod, ott tartunk már. Óriási jelentőségű esemény történt veled ott valahol az elmúlt június hónapban: letetted az érettségit. Befejezted a „fiú” képzését magadban, hivatalosan beléptél a férfiak közé. Megszerezve az általános műveltséget, alkalmasnak találtattál arra, hogy most már a szakképzést jelentő egyetemen a magad hivatására készülj fel férfiszívvel és felelősséggel.

Az ember előtt a jövőt állandóan sűrű köd takarja. Makacs köd: amint óráról-órára előre hatolsz benne, mindig csak egy-egy lépésnyire tágít, de a következő lépéseket még mindig elburkolja. És az életben törtető számára a problémák és nehézségek nem kiáltanak jó előre, nem közelednek messziről észrevehetően, hogy felkészülhessen fogadásukra, hanem a ködből hirtelen lépnek elő és a szemébe vigyorognak: Itt vagyok, oldj meg! És hirtelen kell odakapni, villámgyorsan megoldást találni. Nehéz ügy. Koszter Atya: Élet kapuját döngetők részletei…

Posted on Hozzászólás most!

Somogyi József: Kultúra és faj

Kultúra és faj

Ha az emberfajok csupán külső, testi sajátságokban különböznének egymástól, a fajiságnak, a fajkérdésnek alig volna nagyobb jelentősége, mint pl. annak, hogy melyik faj miként ruházkodik. Tehát lehetne esetleg arról vitatkoznunk, melyik faj szebb testalkatú, vagy melyiknek a testi adottságai a megfelelőbbek bizonyos körülmények között, de a szellemi alkotásokba kultúra szempontjából a fajok között nem volna különbség. Márpedig az embert elsősorban éppen a szellem, a kultúra jellemzi.

Ha áttekintjük földünk szellemi, kulturális térképét, lehetetlen tagadnunk, hogy a szellemi élet, a kultúra nem ragyog egyformán az emberi nem egész elterjedési területén. Földünk felszínén nemcsak a földrajzi alakulatok mutatnak különböző magasságokat, hanem a szellemi élet is hol égbetörő ormokban csúcsosodik ki, hol pedig mocsaras mélységekben laposodik el. És, ha a szellemi színvonalnak ezt az eloszlását összevetjük a fajok eloszlásának térképével, a fajok és a kultúrszínvonalak között olyan összefüggést találunk, ami aligha írható pusztán a véletlen rovására.

A kultúrának eloszlását nem lehet pusztán a környezettel, a földrajzi, klimatikus, megélhetési viszonyokkal, közlekedési lehetőségekkel se magyaráznunk. Ezeknek is lehet ugyan nagy szerepe a kultúra kifejlődésében, mert pl. a sarkvidékek zord klímája nyilván mérhetetlenül kedvezőtlenebb a kultúra kifejlődésére, mint a Földközi-tenger vidéke. Ámde, ha egyedül a földrajzi adottságok határoznák meg a kultúra fejlődését, akkor földünk szellemi térképének ősidők óta állandóan ugyanolyannak kellene lennie, amint a hegyek, folyók és a tengerpartok eloszlása se változott. Somogyi József: Kultúra és faj részletei…