Posted on Hozzászólás most!

Még mindig kísért a tiszaeszlári vád…



Magyar Élet. 1944.04.01.
Magyar Élet. 1944.04.01.


Marschalkó Lajos könyve a nyolcvanas évek legnagyobb zsidó-bűnperéről

„Megöltek egy kis libapásztort,
Égre kiált a régi vád, —
úgy ölték meg Solymosi Esztert,
mint egy tokos, pihés libát.

(Erdélyi.)

Ma, 1944 április 1-én 62 éve terjedt híre annak, hogy Tiszaeszláron kegyetlen rituális gyilkosságot követett el az ottani zsidóság a 14 éves Solymosi Eszter ellen. Megindult a nagy tiszaeszlári per, amelynél nagyobb és izgalmasabb esemény azóta sem fordult elő a magyar bűnügyi krónikában. A tiszaeszlári esetnek már egész irodalma van s a vád és a nagy per felelevenítését ismét aktuálissá teszi a kitűnő írónak és publicistának, Marschalkó Lajosnak most megjelent könyve, amelynek címe:

Tiszaeszlár

Marschalkó Lajos már évtizedek óta a jobboldali keresztény nemzeti gondolat meg nem rettenő harcosa. Bátor kiállásait írásaiban, elmefuttatásaiban a keresztény jobboldali társadalom őszinte örömmel olvasta, a zsidóság pedig félve dugta össze a fejét egy-egy merész leleplezése, vagy jobboldali síkraszállása nyomán.

De mi is volt tulajdonképpen az a tiszaeszlári eset, amelyről Marschalkó Lajos azt írja könyvében, hogy „öt évtizeden át nem volt ajánlatos róla írni vagy beszélni? Végeredményben nem volt más — írja Marschalkó — mint közönséges bűncselekmény. Szolgálatadó asszonya elküldött a boltba egy kis cselédlányt, hogy hozzon két krajcár ára festéket. Mikor visszafelé jött, az eszlári zsinagóga előtt vezetett el az útja. A zsidótemplom közelében még beszéltek vele, attól kezdve azonban nem találkozott Solymosi Eszterrel többé senki. — Hova lett Solymosi Eszter? Hova tűnt el annak a zsinagógának közelségéből, amelyben ezekben az órákban sakterválasztásra készültek a tiszaeszlári zsidók? — Hova lett Eszter? Mit csináltak vele azok a kaftános, rókaprémes, fehérharisnyás idegenek, akik az oroszországi pogromok tüzes fergetege elől két-három éve menekültek Magyarországra a kárpáti határon át?”

A súlyos kérdésre talán feleletet adhatott volna a magyar igazságszolgáltatás és a megindult bűnügyi vizsgálat, — Írja Marschalkó Lajos — ha a gyanúba került eszlári sakterek, barbár, galíciai zsidók védelmére össze nem fog az egész úgynevezett „magyar zsidóság”. Megkezdődött a tiszaeszlári per és néhány év múlva a lovagias magyar döbbenten tapasztalta, hogy az új honpolgárokkal ősi, törzsi szövetségre lépett a világ zsidósága. Tiszaeszlár gyanús metszőivel egynek vallotta magát a párisi, londoni Rothschild, a berlini intellektuel, az amerikai humanista és a tiszaeszlári ügyből így lett világbotrány, a Dreyfuss-pernél is nagyobb szenzáció. A tiszaeszlári saktereket forma szerint felmentette a bíróság, mert ez a liberális állam érdeke volt. Azonban abban a pillanatban, amikor a nyíregyházi törvényszék kimondta az ítéletet, félévszázadra eldőlt a magyar sors. — Magyarország, amely alig másfél évtizeddel azelőtt emancipálta a zsidókat, legyőzötten és megalázottan ott feküdt a hóditó idegen fajta lábai előtt.

Megdöbbentő vallomás rituális gyilkosságról beszél

Bár a bizonyítékok tömkelege szolgáltatta a vádat Tiszaeszlár zsidói ellen, mégis felmentették a vádlottakat. Marschalkó Lajos szóról-szóra közli „Tiszaeszlár” című könyvében egy bizonyos Scharf Móric nevű zsidó gyereknek a vallomását, amely kegyetlen fényt vet a kis Eszter eltűnésére. A vallomás a következőképen hangzott:

„Solymosi Eszter szombaton délben 12 órakor édesapám hívására, amikor az ó-faluból jött haza, bejött házunkba. Apám azzal hívta, hogy a gyertyatartót vegye le az asztalról. Solymosi Eszternek, amikor apámmal a házunkba bejött, kopottas, fehéres kendő volt a nyakán, fehéres forma vizitke és valami kékes szoknya volt rajta. Hogy Solymosi Eszter volt, onnan tudom, mert apám Eszternek szólította. Solymosi Eszter a gyertyatartókat levette az asztalról és atyusom meghagyása folytán feltette a sifoma. Midőn a leány a székről leszállótt, akkorra a templomból egy koldus zsidót be küldtek a leányért. A koldus zsidó megfogta a leány kezét és kicsalta magával a templomba. Ott a templom pitvarában a magas, barna koldus zsidó a leányt megragadta és földre terítette. Ekkor kezdett a leány jajgatni és ordítani, de ekkor hirtelen a már ott volt téglási és tarcali metszők a leányt a földön elnyomták és a Tiszalökről jött, jelenlegi tiszaeszlári metsző, — Schwarcz Salamon — megmetszette a leány nyakát és vörös cseréptányérba eresztette a vérét, s midőn a tányér telefolyt vérrel, a vért fazékba öntötték. E jelenetnél már nem voltam bent a templomban, hanem kívül a templom ajtaja kulcslyukán néztem. A leányt előbb egy ingre vetkőztették s úgy metszette meg a metsző. — Midőn a leány már nem mozdult, a nyakát ronggyal bekötötték, úgy ismét felöltöztették.”

A zsidófiú ezt a vallomását, melyet a vizsgálóbíró előtt tett, fenntartotta a tárgyalás folyamán is, hiába faggatták órákon keresztül az akkori jól megfizetett liberális ügyvédek. A vádlottakat mégis felmentették…

Nem egyedülálló Solymosi Eszter esete

Marschalkó Lajos könyvében számtalan esetet sorol fel azokról a kegyetlen zsidó rituális gyilkosságokról, amelyeket hosszú évszázadokon keresztül, hol nyíltan, hol titkolva követtek el hasonlóképpen. Mert mire kellett a zsidóságnak a

keresztény vér húsvét idején — veti fel a kérdést Marschalkó? — Pászkába. Ez erre az egyenes felelet és a való tényállás. Josephus Flavius zsidó történettudós és Apion alexandriai író — írja Marschalkó Lajos, — egyaránt állítják, hogy a vérvád nem mese és nem babona. Akták ezrei tanúskodnak szerte a világban azokról a kegyetlen gyilkosságokról, amelyeket a zsidók követtek el a keresztények ellen.

„Bajorországban 1286-ban egy zsidó asszony bevallotta, hogy egy keresztény gyermeket ellopott és azt a zsidóknak eladta. — Ezek a gyermek vérét tűszúrásokkal lecsapolták és rituális célokra felhasználták. Jellemző eset fordult elő tömkelegével Magyarországon is. Csak egyet említünk fel a sok közül. Egy Dőry Frigyes nevű nemes ifjút, aki Thurzó grófnőnél mint apród szolgált, a legközelebbi zsidó házba behúzták, száját betömték, fojtogatták. Mikor pedig meghalt, vérét edénybe szedték és más városokban lakó zsidóknak is küldtek belőle. A bűntett bebizonyult, Zápolya István nádor rendeletére a piac közelében nagy máglyát állítottak fel és az összes bűnösöket tűzre hányták. A többi zsidót halálbüntetés terhe mellett örök időkre kitiltották a városból. Trientben is történt hasonló kegyetlen gyilkosság. A gyilkosok között szerepelt Vitale, akinek neve a leviták anagrammája. Vitale tehát a legelőkelőbb főrangú zsidó nemzetségből származott. Kihallgatásakor azt mondta, hogy „a zsidóknak szükségük van a keresztény gyermek vérére, mert azzal húsvétkor kenyeret készítenek.”

A zsidóság ilyen irányú manipulációiról rántja le a leplet Marschalkó Lajos „Tiszaeszlár” című kitűnő tollal megirt könyve, melynek igen komoly sikere van a könyvpiacon.

(Magyar Élet, 1944.04.01.)

(Visited 93 times, 1 visits today)
Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .