Dr. Mihályfi Ákos: Elmélkedés az utolsó ítéletről

100 Ft

Szerző: Dr. Mihályfi Ákos
Cím: Elmélkedés az utolsó ítéletről
Sorozatcím: Keresztény Kiskönyvtár – II. sorozat – A hitigazságok könyvei – 5. füzet
Kiadás éve: 1916.
Kiadás helye: Budapest
Oldalszám: 12
Fájlok:

  • PDF – szöveges, OCR-es karakterfelismeréssel
  • Epub

Tartalom:

 

Leírás

Az utolsó ítélet.

A lélektől elhagyott testet betesszük a sírgödörbe, ott elporhad, széthányódik, tán egy-két század múlva fölássák a temetőt, hogy egy új városnak rakják le alapjait, szétszórják a csontokat, új meg új sírok keletkeznek a régiek fölött. De végre — mikor, nem tudja senki, mert amint Jézus Krisztus világosan megmondotta, ezt a napot még az angyalok sem tudják, csak a mennyei Atya — mondom végre, tán százezer esztendők után, de végre mégis eljön a jelen világ vége, a nagy nap, mely az isteni Gondviselés jelen művének lesz befejező jelenete, mintegy utolsó felvonása. Nagyszerű, felséges, isteni volt a kezdet, az első felvonás: Isten szavára jött létre a föld, gyúltak ki az égen a nap, hold, a csillagok; Isten szavára éledt meg a föld, hajtott füvet, virágot, bokrot, hozott létre rétet, csalitot, erdőt; Isten szavára jött élet a vizekbe, a rétekre, erdőkbe; a csúszó-mászó, lótó-futó, repkedő állatok az ő szavára népesítettek be mindent: épp így lesz a jelen világ utolsó fölvonása is. Az Ő szavára kialszik a nap, elsötétül a hold s az ég boltjáról lehullanak a csillagok. Maga Jézus Krisztus mondja, ez lesz az utolsó ítéletnek a kezdete. Ebben a rémes katasztrófában a földön élő emberek is mind meghalnak — el van ugyanis rendelve Isten által, hogy minden ember meghaljon, — de csak azért, hogy rögtön a halál után a többi halottakkal föltámadjanak. Mert, amint Jézus Krisztus tanítja, elküldi e napon angyalait, hogy életre szólítsák a holtakat. Minő jelenet leszen ez: mikor egyrészt a nap és a hold elsötétülnek, a csillagok lehullanak, a földön, mint szélvihar, a halál lehelete megöl mindent; majd fölhangzik az angyalok, harsonája, megnyílnak a sírok, megnyílik a föld s mindenfelől emberek milliói és milliói jönnek elő. Langy tavaszi eső után nem tör elő oly gazdagon a rét pázsitja, mint most az angyalok életre hívó szózatára lépnek ki a föld porából megelevenedve az emberek: aki csak valaha e földön élt, Ádámtól kezdve százezer éveken át az utolsó napig, mind-mind föl fog támadni.”

(Visited 43 times, 1 visits today)

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Dr. Mihályfi Ákos: Elmélkedés az utolsó ítéletről” értékelése elsőként

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..