Ritka szép szót mondott a katolikus papokról a belga szociáldemokraták vezére, Vandervelde. „Én, úgymond, személyesen is számos papot ismerek s a meggyőződésben különbség, mely tőlük elválaszt, sohasem fog abban akadályozni, hogy tisztelettel ne hajoljak meg erkölcsi és értelmi értékük előtt. Akiket pedig személyesen nem ismerek, azokról sincs okom feltételezni, hogy ne volna köztük is éppen annyi becsületes ember, mint akár az orvosok vagy jogászok között. Sőt hajlandó vagyok feltenni, hogy már maga az életmód, melyre ők magukat kötelezték, bizonyos értelemben az ő javukra dönt. A papok a mi legveszedelmesebb ellenségeink, sokkal veszedelmesebbek, mint azok az élvezet- és haszonkereső burzsoák, akiknek a vallás csak eszköz hatalmi pozíciójuk megtartására; a papok eszméi a mieinknek egyenes ellentéte és szociális működésük tönkreteszi a szociáldemokratákét. Ezért támadjuk is őket következetesen és támadni fogjuk szakadatlanul, de kijelentem, hogy arra legkevesebb jogunk sincsen, hogy a papokat sértegessük vagy gyalázzuk.” Ugye, ez a hang egészen más, mint a magyar szociáldemokráciáé? És ugye, mi lehet az oka, hogy a nyugati szociáldemokrácia nyugatiasabb hangja mellett a magyar oly feltűnően barbár, durva és ízléstelen? Ki tudná megmondani? Mi csak sejtjük az okot. S ez az ok sejtésünk szerint abban volna kereshető, hogy a belga szociáldemokraták vezérei – belgák, a magyar szociáldemokraták vezérei pedig – nem magyarok.
