Posted on Hozzászólás most!

Dr. Zakar András: Az indoeurópai elmélet által okozott rombolások

Megjelent: Nincs adat.
Megjelent: Nincs adat.

Magyarországról és a magyarokról sok írás és könyv jelent már meg, de nem annyi, amennyi szükséges volna a szerte a világon kószáló és hol itt, hol ott felbukkanó tévedések, rágalmak és hazugságok kiigazítására, illetve megcáfolására. Most csupán egy kísérletet teszünk ahhoz a munkához, mely erre vállalkozna és több szerző munkájára vár.

A magyar történelem rendkívül ősi és gazdag, ezért azután természetesen nagy a lehetőség és inger annak megtámadására. Azt is hangsúlyozni kell, hogy a cáfolatokat csak tárgyilagos olvasók fogadják el, ezek számára akarunk most néhány állítást bemutatni, legalább főbb vonásokban.

Irán és Turán két testvér volt. Tehát egy időben éltek, egyaránt történeti személyek. Osztoznak abban a sorsban is, a-mellyel felruházta őket a perzsa ősmonda. Irán minden tudásnak és jóságnak forrása, Turán pedig a tudatlanság, durvaság, műveletlenség jelképe. Most lassan ahhoz a ponthoz érkezik el az emberiség, amikor fordulóban van a róluk való vélekedés. Mintegy százharminc éve előkerültek égetett agyagtáblák, amelyeken ékírásos szövegek olyan eseményekről tudósítottak, melyekről eddig az ószövetségi Szentírásból értesültünk. A tudósok nagy része nem akart hinni a szemének és csak fokozatosan és kényszeredetten ismerte el, hogy ezt a fajta ékírást, a szumírt, nem indoeurópai, hanem turáni népek találták fel. Ezzel az írással olyan szövegeket jegyeztek le, amelyek sok évszázaddal ezelőtt már kinyilatkoztatott isteni tudósításokként ismert részleteket tartalmaztak. Tehát a Tigris és az Eufrátesz közötti folyamközben élő szumírok is ismertek és kaptak isteni kinyilatkoztatásokat már Ábrahám előtt. Az eddigi álláspontokat meg kellett változtatni. Turán is a tudománynak és a hit forrásának, őrzőjének bizonyult.

Erre azonban bőségesen voltak jelek már előbb is. Csak eddig eléggé fel nem tárt titkos erők mesterkedése volt az a hiedelem, hogy azok a népek, melyeknek tudósai minden igyekezetükkel és sok más tényt elmellőzve, magukról azt állították, hogy iráni eredetű a nyelvük és származásuk, műveltebbek, szorgalmasabbak, békésebbek, mint a turániak, akik inkább pusztákon éltek és bejárták a földkerekség legtávolabbi vidékeit is. Pedig az állatok megszelídítése, a lovak és teherhordók felszerszámozása stb. sokféle ipar megteremtését, a seregek megszervezése, vonulása, a tájékozódás stb. sok szervezőképességet, földrajzi ismeretet követelt, érdekes tény, amire már Körösi Csoma Sándor magyar utazó is figyelmeztetett, hogy a szanszkrit nyelv nemcsak az indoeurópai nyelvek bölcsője lehet, hanem igen sok vonatkozásban a magyar, tehát turáni nyelv alapelemeit is felmutatja nyelvszerkezeti vonatkozásban. De ezt az indoeurópai nyelvészek figyelmen kívül hagyták. A szumír szövegemlékek most már kényszerítették őket álláspontjuk helyesbítésére. De figyelmeztette őket más is. Korábban Atillát tartották a világ legvérszomjasabb fejedelmének. Pedig ő a három nagy családot, a hunt, germánt és szlávot akarta egyesíteni Rómával, ahol ő maga is nevelkedett és ahonnan jegyesül kapta Honoriát, akit később megtagadtak tőle. A vérszomjas hadjáratokra inkább lehetett volna példát venni a vandálokról, gótokról, Napóleonról, Hitlerről, Izraelről, a karddal és vérrel folyt mohamedán hódításokról stb., mint a magyarokról, akik a jelen tanulmány szerint inkább befogadták a menekültek millióit, mintsem más szervezett ország ellen indítottak volna háborúkat.

Onisifor Ghibu (a továbbiakban: O.G.), a nagyszebeni metropolita iskolaügyi főnöke Bukarestben, 1915-ben kiadott könyve („A magyarországi és erdélyi iskola- és vallási- élet szervezete”) bevezetésében ezt írja a magyarokról: „Egy turáni nép, semmiféle múlt nélkül, semmiféle történelem nélkül jött keletről Európa közepére, ahol sok nép elpusztult és megkapta azt a lehetőséget, hogy uralkodjék más fajok felett…” – Ez a pár szó meglehetős lebecsüléssel szól a magyarokról és a turániak idejétmúlt alsóbbrendűségének hitére utal. Ezzel ugyanakkor elárulja, hogy nem sok tárgyilagosságot várhatunk tőle. Néhány sorral tovább azonban azt olvashatjuk: „Magyarországnak olyan politikai és kulturális intézményei vannak, melyek a legfejlettebbek, mint másutt Európában, Romániát is beleértve.” Ez a meg-állapítás viszont meglepetésként tárgyilagosságra mutat. Két ilyen különböző alapvető megállapítás- azonban nagy óvatosságra int: a szerző a hangulat embere, de javára szolgál, hogy ami a szakmája, az iskolaügy, abban győz a tárgyilagossága.

A nemzetközi komplex kutatások legújabb eredménye ezzel kapcsolatban megállapította, hogy a magyarság eredete visszanyúlik a Kaukázus déli oldaláig, ahová a szumírok ősi országa felhúzódott, Ez a tájék fémekben, bánya- és kohóemlékekben rendkívül gazdag. A területet évezredekkel azelőtt a szabírok lakták. A délről feltörő asszírok kegyetlen támadásai az itt lakókat észak felé szorították. A szűk völgyeken keresztül ezért átvonultak Urartu (a későbbi Örményország) földjén és sok nélkülözés és küzdelem után kijutottak az északi síkságra, ami akkor a Hun-Szabír föld nevet viselte. Itt találkoztak hun -avar rokonaikkal, akikkel a később Kazáriának elnevezett országot szervezték meg. Ennek katonai ereje a több százezres magyar sereg volt. Mikor a befogadott talmudista zsidók 800 körül államcsínnyel hatalomra kerültek, a magyar sereg tovább haladt a Kárpát – medence felé és itt alapította meg ezeréves országát. Pozsony mellett a Duna partján történt meg az egyesült frank és szláv erők ütközete a magyarokkal (9o7), melyben a magyarok Árpád vezetésével döntő győzelmet arattak. Bebizonyosodott, hogy ők voltak a Kárpát-medence egyetlen szervezett nagyhatalma. Maga az állam megszervezése az itt talált gyér lakossággal (kisszámú horvát és ószlovén, és nem oláh, szerb, tót és ruszin meg német, akik mind későbbi, önként érkezett betelepített vendégmunkás volt) békés szövetségben még előbb, a pusztaszeri országgyűlésen történt meg. Itt ejtették szerét az ország alkotmányának. Ez a tanácskozás szerves folytatása volt a Kazáriából elindult magyar és szövetséges törzsek szervezetének, melyben megszabták a honfoglalásra induló sereg rendjét, ez volt az etelközi vérszerződés.

Mikor 1000-ben Szent István lett a magyarok királya, a nép örömmel elfogadta a keresztény hitet, amivel már régóta megismerkedett. Szent István szervezte meg a Magyarországi római katolikus egyházat, melyet tíz püspökségre osztott és tíz – tíz falunak egy – egy templomot építtetett. II. Szilveszter pápa koronát küldött neki és elismerte a magyar királyok egyházszervezési jogát.

Magyarországtól délre, a Balkán – félsziget hegyes-völgyes tájain ekkor különféle pásztornépek éltek a római birodalom politikai hatalma alatt. A déli Kárpátok előtti síkságon folyik keresztül nyugat – keleti irányban a Duna. Ennek jobbpartján trák, albán, görög, latin, makedón nyomokat magán viselő nyelvet beszélő vlach (magyarul oláh) pásztorok éltek. Hogy milyen nemzetiségű eredetet kell vallani róluk, még ma sem világos.

1781-ben három lelkes oláh: Nicu Klein, Petru Maior és Sinkai György megszerkeszti „Az oláhok könyörgő iratá”-t (Supp-lex Libellus Romanorum). Ebben inkább nagy lelkesedéssel és kevés tudományos érvvel azt bizonygatják, hogy az oláhok a rómaiak leszármazottjai. Ennek a feltevésnek alapján azután azt kérték Mária Teréziától, hogy az ő nevük továbbra ne legyen oláh, hanem román. Hogy a Magyar Kancelláriától a császárnő kikérte-e a véleményt, nincsen bizonyíték. Az erdélyi országgyűlés elvetette a kérelmet, Bolla Márton, a tudós piarista, megcáfolta a tudománytalan állítást. Mégis nagy propagandával ezután ezt az elnevezést kezdték használni, és teljesen megtévesztették a hiszékeny külföldi közvéleményt.

Annakidején a Galilei-ügyben az illetékes római tanügyi kongregáció megtiltotta, hogy Galilei olyasmit tételként tanítson, amit nem tud bizonyítani. Egyébként szabadon taníthatott a pápai egyetemeken is. Egy tudományos tételének a visszavonására sem kényszerítették. Ezzel az egyház nagy szolgálatot tett a tudományok fejlődésének. Sok tudós erre a döntésre kapott lendületet, hogy Galilei elméletének tudományos alapjait keresse és csak mintegy 5o év múlva találta meg ezeket Newton. Nagy kár származott – főként Magyarországra – abból, hogy ebben a „román”- elnevezés kérdésben a Szentszék illetékesei nem nyilatkoztak hasonlóképpen, pedig ez is volt és ma is van olyan politikai jelentőségű is, mint a Galilei-kérdés, amellett, hogy mindkettő alapjában véve tudományos kérdés is. Az egész világon sokan azt hitték, hogy a Szentszék is azért fogadta el az oláhok számára a „román” elnevezést, mert tudományos vizsgálattal meggyőződött annak megalapozott voltáról. Pedig nem így történt. Érdemes volna kivizsgálni, hogy ez miért történt így; hiszen a Szentszék elsősorban a hit kérdésében illetékes, ez pedig tudományos kérdés. Az idevágó szentszéki iratok sokat elárulnának, milyen eszközökkel érték el az oláhok ezt a világméretű megtévesztést, aminek hatálytalanítása nemzetközi tudományos követelmény. Nagyon megokolt, hogy az erdélyi magyar szóhasználat kitart az eredeti elnevezés (oláh vagy rumin) mellett. A névcsere egyébként is teljesen megtévesztő és kétértelmű: ezzel el akarják feledtetni azokat a tényeket, amiket a történelem a kóbor oláhok garázdálkodásáról feljegyzett.

Erdélyben az országrész felelős vezetői 1437-ben kimondották, hogy a közhatalmat a magyar, székely és a szász nemzet együtt gyakorolja az ősi hagyományok szellemében (unió trium nationum). Ez volt a honfoglalás óta szervesen Magyarországhoz tartozó Erdély alkotmányának korszerű alapja. Az oláhok olyan kis számban voltak és a török felnyomulás elől menekültek, befogadottak voltak, majd később vendégmunkások, hogy nem is i-gényelhették és nem is igényelték a hatalomban való részesedésüket még a mi „demokratikus” alapunkon sem. Hiszen még ma sem igénylik ezt a fejlettebb nyugati államokba befogadott vendégmunkások sem. A jogfejlődésben nemcsak ezen a ponton kristályosodott ki az alkotmány. Az erdélyi Tordán tartott országgyűlés mondotta ki a világon először, elkerülve a véres vallásháborúkat, a vallásszabadságot 1568-ban (4 recepta religio): a katolikus, kálvinista, lutheránus és unitárius vallás törvény előtti személyes jogegyenlőségét. Mint látni fogjuk, ezek a kristályosodási pontok a fejlődés nagy eredményei voltak és a nemzet egészséges jogérzékét bizonyították, s nem lettek a továbbfejlődés gátjai. A görögkeleti szertartású oláhok számára később megnyílt az út a Rómával való egységre is, szabad akaratuknak megfelelően, és nem a magyarok voltak azok, akik ezt elvették tőlük 1948-ban, mikor megfosztották a görögkatolikusokat a nyilvános működés jogától Romániában.

Erdélyben különösen nagy gonddal őrizték az értékes ősi hagyományokat, a magyar nyelvet, a népművészetet, a népdalokat, az ősi rovásírást és a székely népnek a magyarral rokon hun néptől való származás tudatát. De a magyar népben is fellendült a kedv múltjának egyre alaposabb és nagyobb lendülettel való kutatására. A föld egyre-másra tárta fel a megcáfolhatatlan történeti emlékeket. Torma Zsófia erdélyi régésznő Tordos környékén talált több ezer megmunkált kő- és agyagtábla –gyűjteménye alapján (mely többek között a kolozsvári múzeumba került megőrzésre) már a múlt században kimutatta, hogy Európa legősibb régészeti emlékei ennek a földrésznek nem indoeurópai, hanem kelet-ázsiai műveltségi alapját igazolják. Legújabban N. Vlassa oláh régész Kolozsvárott és Tatárlakán négy agyagtáblát talált, melyek beleillettek a Torma-féle gyűjteménybe. Külföldi tudósok továbbmenően azt is megállapították, hogy az írás nagy rokonságot mutat a Tordos-Vincsa műveltség képjeleivel. Meglepő volt az a felfedezés is, hogy a táblák carbonvizsgálata azt mutatta, hogyha az abszolút kronológia szerinti kormeghatározás nem is lehet egészen pontos, a relatív időmeghatározás szerint a Vlassa-féle táblákon található képírás jelek legalább l000 évvel korábbiak a Dzsemdet – Naszr-i szumír képjeleknél. Titov szovjet régész szerint tehát a sumír írásbeliség a negyedik évezredig, az erdélyi és balkáni írásbeliségig nyúlik vissza. Így tulajdonképpen nem is Trójáig, hanem az azelőtti Égei-tengeri (krétai) műveltségig nyúlik vissza. (Bővebben lsd. René Labat: A szumír és akkád ékjelekről. 1976. Zakar András fordítása francia eredetiből.)

Ezen a ponton az eredmények megerősítést kaptak egy másik nagy történelmi esemény révén.

Gombos Albin, kiváló magyar történész háromkötetes munkájában összegyűjtötte a magyar történelem külföldi forrásait „Catalogus Fontium Históriae Hungaricae” címen (1937). Ebben több címszó alatt ismerteti azokat a krónikákat[1], melyek szerint Trója bukása után 12. 000 ember elhajózott Itáliába és megalapította Rómát, mások tizenkétezren szintén hajókkal a Fekete-tengeren át felhajóztak a Dunán és (kb. Dömös táján) megalapították Sicambriát.

A rómaiak alatt valóban fennállt a sicamber légió és ennek szálláshelyéről ma is kerülnek elő „Sicamber” jelzetű téglák. Ezzel kapcsolatban a „Pilis szerelmese”, Németh Péter összeállította a kérdés történeti bizonyítékait és okmányait. Ez a pilisi központ a dákok, rómaiak, hunok, avarok és a magyarok megerősített központja volt a (pilisi Buda). A Duna egyébként a szumírok előtt is ismeretes volt. Vlassa által megtalált egyik agyagtábla egy korabeli vitorlás-evezőshajót ábrázol. Ilyenekkel jártak az akkori kereskedők a Duna-Tisza-Maros vonalán Erdélybe az ott kibányászott aranyért és a Tokaj hegységben fejtett rendkívül nagy keménységű obszidián kőzetért, melyből szerszámaikat készítették (Schedel A.) A Fekete-tengertől Sumér felé a kialakított leleményes út a Csurog-patakon felfelé vezetett az Eufrátesz forrásvidékéhez. Innen egy rövid szárazföldi út után az árukat könnyen tudták le- és felfelé szállítani az Eufráteszen. Az átrakodás közben nagyszerű lehetőség adódott a szükséges kohászati, kovács- és lakatosmunkák elvégzésére, és a fémtárgyak, szerszámok, fegyverek, ezüst-aranyműves tárgyak kifejlesztésére, amit az egész Sumérban talált pompás leletek igazolnak. De talán nem járunk messze a valóságtól, ha Trója, Mükéné és Knosszosz csodálatos gazdagságát és művészetét a sumír-erdélyi világkereskedelemnek és művészi ízlésének is tulajdonítjuk.

Ha ezek után a magyar kutató, Tóth Zsigmond alapján párhuzamot talál az erdélyi magyar rovásírás és az etruszk írás között, azt természetesnek mondhatjuk. (Divine Antiquities, London, 1976.) Az indoeurópai tudósok eddigi sok próbálkozása ebben a vonatkozásban eddig nem járt eredménnyel.

Téves elképzeléseikhez görcsösen ragaszkodva, arra nem is mertek gondolni, hogy az etruszk nyelv kulcsát a turániaknál keressék. Pedig természetes volt, hogy azt az írást és nyelvet, melyen Trója ostroma idején egymást jól megértették, azután sem felejtették el. Magyarországon a péceli (bádeni) műveltség köréből sok ember alakú edény került elő. Trója II. – V. rétegében is nagy számban találtak hasonló kiképzésű edényeket … Valószínű, hogy a trójai kultúrával állott kapcsolatban az a népcsoport, amely hazánkba jutott a rézkor végén, és ezeket a nagyszerű alkotásokat létrehozta” (Kalicz Nándor) Az pedig közismert, hogy a szumír nyelv és írás az ókori közel – keleten igen széles körben terjedt el. A magyarban pl. 60 % az alapjelek hasonlósági aránya.

[1] Ezek: Aventinus: Annales Boiorum, Bécsi Képes Krónika, Velencei Krónika, Viterbói Gottfried: Memoria saecolorum, Speculum regum, Vita S. Remigii, Hinkmar. Ezeken felül: Kézai Simon; a törökből visszafordított Magyar Krónika; Migne; Patr. Lat. 125. 113o. oldal.

(Visited 55 times, 1 visits today)
Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..