Posted on Hozzászólás most!

Galánffy János dr.: A zsidókérdés

Megjelent: A Cél, 1937. évf.
Megjelent: A Cél, 1937. évf.

Galánffy János dr. felsőházi tagnak

1937. évi június hó 25-én, az országgyűlés felsőházában mondott beszéde:

„Nagyméltóságú Elnök Úr! Mélyen t. Felsőház! Rámnézve fokozottabb mértékben áll az a feszélyezettség, amelyet Koós felsőházi tag úr ő méltósága itt kifejezett, mert hiszen az idő azóta is előhaladt és ezzel egyenes arányban természetesen a mélyen t. Felsőház türelme is meglehetősen megfogyatkozott. Ha mégis engedelmet kérek arra, hogy mint ennek a költségvetési vitának az utolsó szónoka, egy kérdéssel foglalkozzam, teszem ezt azért, mert én ezt a kérdést olyan fontosnak, talán azt mondhatnám, Magyarország sorsára nézve valósággal sorsdöntőnek tartom, hogy lelkiismeretben kötelességemnek érzem, hogy ezt a kérdést egy kissé bővebben megvilágítsam, mint ahogyan az a vita eddigi folyamán történt. Ez a kérdés az úgynevezett zsidókérdés.

A miniszterelnök úr szegedi beszédében úgy jelölte meg ennek a kérdésnek lényegét, hogy Magyarországon túl sok a zsidó és még ezek is számarányukon felül foglalják el a gazdasági pozíciókat.

Hogy ez a megállapítás mennyire igaz, azt néhány statisztikai adattal leszek bátor itt alátámasztani, amely statisztikai adatokat Bosnyák Zoltánnak most nemrég megjelent „Magyarország elzsidósodása” című könyvéből vettem. Ezek szerint a statisztikai adatok szerint Magyarországon kívül csak három olyan állam van, ahol a zsidók száma százalékos arányszám szerint a mi országunkénál nagyobb. Ilyenek Lengyelország, ahol 2,845.000 zsidó van, 9% arányban, Litvánia, ahol 150.000 zsidó van 6.5%-os arányban és Románia, ahol 998.000 zsidó van 5.5%-os arányban. Míg nálunk Magyarországon a zsidóság létszáma kerekszámban 450.000, százalékarányban pedig 5%. Ezekben az előbb említett államokban azonban a zsidóság túlnyomó nagy többsége a legalsóbb néprétegek köze tartozik, míg nálunk azokban a társadalmi osztályokban van elhelyezkedve, amelyek az ország sorsának irányítását a kezükben tartják, emellett pedig az előbb említett államokban a zsidóság nemzeti kisebbségnek van nyilvánítva, míg nálunk a hivatalos felfogás még az, hogy a zsidók magyarok, csak éppen zsidó vallásúak.

Ha nézzük a zsidóság térfoglalását a földbirtokokban, illetőleg mezőgazdaságunkban, akkor azt látjuk, hogy az 1930. évi adatok szerint, amelyek azóta valamit változtak, Magyarországon 1517 — ezer holdon felüli — birtokos van, ebből 120 a zsidó, százalékarányban 7.9%, 200—1000 hold közötti birtokos van 6524, ebből a zsidó 910, itt tehát az arány már 13.9%. A 100—200 hold közötti birtokosok száma 10.740, ezek közül a zsidó 613, százalékarányban 5.7%. A többi kategóriákban mindig kevesbedik a számuk, mert hiszen tudvalevő, hogy azokban a kategóriákban, ahol a kisbirtokok vannak, a zsidóság egyáltalában nem szerepel, mert az olyan földbirtokokkal, amelyek személyes munkásságot igényelnek, nem szeret a zsidóság foglalkozni.

Ami már most a földbérlők számát illeti, itt rosszabbak az állapotok, mert 1000 holdon felüli földbérlő van Magyarországon 725, ebből zsidó 269, tehát több mint 37%, 200 és 1000 hold között a bérlők száma 2704, ebből zsidó 879, tehát 32.5%, az alsóbb kategóriában azután itt is kevesebb a zsidó.

Jellemző ellentét, hogy míg a 200 holdtól 1000 holdig terjedő területen a zsidó földbirtokosok arányszáma — mint az előbb említettem — 13.9%, addig a gazdasági cselédek között már a zsidók számaránya csak 0.14%, a gazdasági munkások között pláne csak 0.09%, ellenben már a gazdasági tisztviselők között 18.7% zsidó.

Ha már most azt nézzük, hogy terület szerint hogyan áll a dolog, s mennyi magyarországi föld van zsidó kézben, akkor azt fogjuk látni, hogy a 100 holdon felüli szabadforgalmú birtokok területe Magyarországon összesen 4,169.753 hold, ebből a zsidóké 468.281 katasztrális hold, tehát 11.4 százalék. Ez azt jelenti, hogy miután a zsidóság számaránya Magyarországon öt százalék, a zsidóság percentuális számarányának körülbelül kétszeresében földtulajdonos.

Iparból él Magyarországon 1,900.000 ember, ebből zsidó kerekszámban 144.000 ember, tehát a lakosságnak 7.5 százaléka és minthogy a zsidók száma Magyarországon 450.000, iparból pedig 144.000 zsidó él, ennélfogva a zsidók összlétszámának 33 százaléka iparból él.

Érdekes, hogy míg keresztény önálló iparos van kerekszámban 630.000 és segédszemély ugyancsak kerekszámban 1,200.000, addig zsidó önálló iparos van 62.000, s a segédszemélyzet már kevesebb: 54.617. A keresztények között tehát kétszerannyi segédszemélyzet van, mint önálló iparos, — és ez rendjén is van így —, a zsidóknál ellenben sokkal több az önálló iparos, mint a segédszemélyzet. Ebből tehát az következik, hogy a zsidó önálló iparosok sok keresztény személyzetet tartanak. Az országos átlagnál azután természetesen rosszabb a helyzet a törvényhatósági városokban, ahol némelyikben önálló zsidó iparos háromszor annyi van, mint zsidó személyzeti alkalmazott.

Ami a zsidóknak a nagyiparban való részesedését illeti, a húsznál több segédszemélyzetet foglalkoztató iparvállalatok száma Magyarországon 783. Ebből zsidó 361, vagyis 46.1 százalék. Ebben a számban természetesen nincsenek benne az iparral foglalkozó jogi személyek, a részvénytársaságok, pedig éppen ezek a legtöbb munkást és segédszemélyzetet foglalkoztató gazdasági vállalatok és egészen bizonyos, hogy ezek túlnyomó részben zsidó részvényesek kezében vannak.

Magyarországon van húsz nagyipari részvénytársaság, amelyek igazgatósági és felügyelő bizottsági tagjainak száma 336. Ebből zsidó 235, vagyis 70 százalék. Ahogyan ez a könyv tartalmazza, vezérigazgatója pedig valamennyi ilyen nagyvállalatnak zsidó.

Ami a zsidóknak a kereskedelemben való részesedését illeti, Magyarországon kereskedelemből kerekszámban 420.000 ember, ebből zsidó 180.000 ember, tehát 45 százalék. Minthogy a zsidóság száma kerekszámban 450.000, a zsidóságnak tehát 40 százaléka helyezkedik el kereskedelmi pályán.

Itt nem akarom most kimutatni, hogy ebből mennyi az önálló kereskedő, tisztviselő, segédszemélyzet és együtt, de ha itt is a húsznál több személyt foglalkoztató kereskedelmi üzleteket nézzük, azt kell megállapítanunk, hogy az egyéni tulajdonban levő közép- és nagykereskedelmi üzletek 78 százaléka zsidó. Ha pedig a részvénytársasági formában működő legnagyobb kereskedelmi vállalatokat néznők, amelyekre nézve statisztika nincsen, egészen bizonyosan arra kellene rájönnünk, hogy itt az állapotok még rosszabbak.

Ami a pénz- és hitelügyet illeti, tudvalevőleg a bankok tartják kezükben az egész magyar gazdasági életet. Nálunk tíz nagybank érdekköréhez 300 vállalat tartozik, a négy nagybankban az igazgatóság 222 vállalat felett rendelkezik. Ebben a négy nagybankban az igazgatóság tagjainak több mint 50%-a zsidó, a vezérigazgatók, egy kivétellel zsidók, az ügyvezetőségben levő zsidók száma pedig 75—80%.

Érdekes lenne most már megállapítani azt, hogy a nemzeti jövedelemből milyen arányban részesedik a zsidó lakosság. Sajnos, e tekintetben statisztikaanyag nem áll rendelkezésre, így tehát itt csak közvetett módszerekkel, becslésekkel lehet megközelítő eredményhez jutni. E tekintetben figyelemreméltó a kereskedelemügyi miniszter úr ő nagyméltóságának a közigazgatási tanfolyam megnyitó ünnepélyén tett az a megállapítása, hogy Magyarország lakossága 20%-ának az évi átlagos jövedelme több, mint 80%-ot kitevő nagy többségé. Hogy a nagyobb jövedelmű 20%-ban a zsidóság óriási nagy többséget alkot, az a felsorolt statisztikai adatokra való tekintettel nem lehet kétséges.

De figyelemreméltó szempontot nyújt ebben a tekintetben a főváros adóhivatalának nemrégen megjelent összeállítása a legnagyobb vagyonú és a legtöbb jövedelmi adót fizetőkről, amelynek a végeredményei a következők: 1 millió pengőn felüli vagyont vallottak be Budapesten összesen 126-an, ebből zsidó 105, tehát 83.2%, — ebben nincsenek benne természetesen a földbirtokosok. 100.000 pengőn felüli jövedelmet vallottak be összesen 121-en, ebből zsidó 102, tehát 84%, 30.000-től 100.000 pengőig terjedő jövedelmet vallottak be összesen 201-en, ebből zsidó 172, vagyis 85%; 30.000 pengőn felüli házbérjövedelmet vallottak be összesen 279-en, ebből zsidó 245, tehát 81%. A földbirtokosok közül pedig Budapesten 30.000 pengőn felüli jövedelmet vallottak be összesen 92-en, ebből zsidó 33, tehát 36%. Minthogy tehát a zsidók számaránya a fővárosban kerek számban 20%, nyilvánvaló, hogy a legnagyobb vagyonban és a legnagyobb jövedelemben a földbirtok nélkül való részesedésük a fővárosban létszámuknak több mint a négyszerese.

Ami magát az egész nemzeti jövedelmet illeti, itt kétféle számítás is van. Egy közgazdasági írónk csak 2300 millió pengőre teszi a nemzeti jövedelmet és az ő 1934. évi számítása szerint ebből körülbelül 650 millió pengő, tehát az egész nemzeti jövedelem 28.26 százaléka a zsidóké s miután a zsidók arányszáma, amint hallottuk, 5%, e számítás szerint tehát a zsidók a nemzeti jövedelemből létszámuk hatszoros arányában részesednek. Egy másik közgazdasági író, Matolcsy Mátyás, 4800 millió pengőre teszi az évi átlagos nemzeti jövedelmet.

Megvallom, én ezt az adatot nem így tudtam, hanem csak 4636 millióról tudtam. Nem tudom, melyik adat a helyes, de nem is olyan óriási nagy a különbség. A megejtett számítások szerint, amelyeket ennek az általam ismertetett könyvnek a szerzője teljesített, ennek a 24%-a, vagyis 1112 millió a zsidóságé és így, miután a zsidó lakosság száma 450.000, az egy zsidóra jutó átlagos jövedelem Magyarországon 2500 pengő, a 8,240.000-et tevő keresztény lakosságra pedig esik az évi jövedelemből a maradvány, vagyis 3524 millió, tehát egy-egy magyar emberre 430 pengő, vagyis egy zsidónak átlagban hatszor annyi jövedelme van, mint egy magyar embernek. Ha ezek a számítások nem is teljesen pontosak, annyi kétségtelen, hogy a nemzeti jövedelemből a zsidóságra sokkal, de sokkal több esik és jut, mint a magyarságra.

Most még a helyzet illusztrálása szempontjából fel kívánom említeni az orvosokra, ügyvédekre és újságírókra vonatkozó statisztikai adatokat. Az 1930. évben az orvosok száma Magyarországon 4653 volt, ebből 2154 volt zsidó, vagyis 46.3%. A gyógyszerészek száma volt összesen 1168, ebből zsidó 250, tehát itt a százalékszám 21.4. Az állatorvosok száma volt összesen 693, ebből zsidó 285, tehát itt a százalék 41.2. Az ügyvédeknek, mint a gazdasági élettel a legerősebb összeköttetésben álló szellemi foglalkozású egyéneknek száma volt még 1920-ban 4556, ebből zsidó volt 2306, tehát 50.6 volt a zsidók számaránya. Az 1930. évi statisztika szerint pedig összesen 5473 ügyvéd volt Magyarországon, ebből zsidó 2691, vagyis 49.2%. Azóta valószínűleg hanyatlott a százalékarány, de Budapesten és néhány nagyvárosban, mint pl. Győrött, Miskolcon és Debrecenben még most is többségben vannak.

Arra nézve nincsen statisztika, hogy milyen arányt foglalnak el a pénzintézetek és a nagyvállalatok jogtanácsosai és ügyészei között a zsidók, de arra való tekintettel, hogy a nagybankok és a nagyvállalatok túlnyomó részben zsidó kézen vannak, egészen bizonyos, hogy a zsidó ügyvédeknek ezekben a foglalkozásokban való részesedése is túlnyomóan nagy.

Ami pedig az újságírókat illeti, az 1930. évben az újságírók közül egész Magyarországon 31.6 volt a zsidó. Ez a százalékarány azonban nem mutatja az igazi helyzetet, mert tudvalevőleg a hírlapok legnagyobb számban és legnagyobb előfizetői táborral Budapesten jelennek meg, ha tehát a sajtó elzsidósodását és a zsidó szellemnek a sajtóra és ezen át a publikumra való befolyását akarjuk látni, akkor a budapesti sajtó állapotát kell szemügyre vennünk. Sziklay János dr. és Szász Menyhért „A Magyar Sajtó Évkönyve” című munkája szerint, amelyre Bosnyák Zoltán is hivatkozik, húsz úgynevezett baloldali és liberális baloldali újságnál a szerkesztők, kiadók és belső munkatársak összes száma 418, ebből zsidó 306, az arány tehát 73%. Hét jobboldali keresztény újságnál pedig ugyanezeknek a száma összesen 170 és még ebből is 11 zsidó.

Van tehát Budapesten szerkesztő, kiadó és belső munkatárs összesen 588, ebből zsidó 311, vagyis 54 százalék. Azt nem akarom itt felsorolni, hogy mely hírlapok azok, amelyeknek szerkesztői jóformán teljesen zsidók, vannak olyanok, amelyeknél a százalék 80-at, sőt olyan is, amelynél a százalék a 90-et is meghaladja. Ehhez még csak azt lehetne hozzáfűzni, hogy a magyarországi nagy könyvkiadó vállalatoknak 50 százaléka, sőt azonfelül is zsidó kezében van.

Mélyen tisztelt Felsőház! Ezekhez a statisztikai adatokhoz igazán nem sok magyarázat kell. Ezek olyan inferiórisnak tüntetik fel a magyarság helyzetét, szemben a zsidóságéval, ami alapos megfontolást igényel és egyenesen elrettentő. Azt hiszem, hogy magának a zsidóságnak is, legalább a józanabb, az előrelátóbb részének el kell ismernie, hogy ez az állapot így tarthatatlan.

Ennek az egész nehéz kérdésnek megoldásába szerény véleményem szerint belejátszanak fajbiológiái és gazdasági szempontok is. A fajbiológiai tudomány álláspontja szerint a zsidóság és a magyarság külön fajta. A zsidóság Palesztina őslakosságát tevő előázsiai, vagy armenoid fajhoz tartozó hettitáknak oda bevándorolt szemita fajtával való keveredéssel alakult ki, amelyhez kis mértékben más fajelemek is járultak, de amelynek nagyobb keveredését a zsidóság fajbiológiai érzékkel megáldott vezetői erős, szigorú törvényekkel, szigorú beltenyésztéssel megakadályozták s a maga őseredetiségében megtartották a zsidó fajtát, megtartják és minden más fajtától elválasztják a mai nap is. A magyarság pedig a finnugor és türk fajta összevegyüléséből előállt külön faj, amely ugyan történelmi vándorlása és itteni ezeréves élete folyamán sok mindenféle, ránézve sokszor kártékony vérbeütést is szenvedett, de fajtabéli tulajdonságait — különösen középnemesi és alsórendű rétegeiben — nagy mértékben megőrizte mind a mai napig. Ennek a két fajtának egymással semmi vérbeli közössége nincs.

Ennek a felfogásnak tehát tulajdonképpen az lenne a következménye, hogy a zsidóságot mint külön fajtát nemzeti kisebbségnek nyilvánítsák úgy, mint az Európa sok államában van, ami nemcsak magának a magyarságnak, de a zsidóságnak érdekeit is szolgálná, mert ezzel tiszta helyzet teremtődnék, a zsidóság mimikri-szerű állapota megszűnnék és különálló fajként való elismerése faji értékét és faji önérzetét csak emelné. E szerint a felfogás szerint azonban az állam lényegéről és az állam rendeltetéséről szóló tannak is meg kell változnia. Ez a tan úgy fogja fel az államot, mint valami meghatározott területen élő külön fajtájú, tehát vérségileg összekapcsolt népösszességet, amelynek, mint szervezetnek, rendeltetése a maga faji értékének kifejlesztése, faji ideáljainak megvalósítása és az egyetemes emberi tökéletességnek speciális faji formában való előmozdítása.

A lényeg tehát a fajban, a vérben, a közös tradíciókban van. Az államnak ilyen módon való felfogásából ez a tan azt következteti, hogy az állampolgári jogok, vagyis az állam vezetésében a közhatalom irányításában és kezelésében való részesedés csak azokat illeti, akik az államot alkotó fajhoz vérségileg és tradíciójuknál fogva hozzátartoznak, — s természetesen azok is, akik betelepedés folytán az ős foglaló réteggel, vagy lakossággal vérkeveredésbe jutottak —, mindenki más pedig csak vendég, aki az állam védelmében részesül és gazdaságilag, amennyiben az állampolgárok gazdasági boldogulását nem akadályozza, tevékenykedhetik, de az állam vezetésében, az államhatalom irányításában és kezelésében részt nem vehet. Ezt természetesen nem úgy adom elő, mint a magam véleményét, csak mint egy fennálló tant.

Mélyen tisztelt Felsőház! A magyar hivatalos tudomány nem térhet ki az elől a feladat elől, hogy ezekkel a kérdésekkel behatóan foglalkozzék és így tiszta képet teremteni igyekezzék. A legelső kötelesség mindenesetre az lesz, — amit Méhely Lajos már évtizedek óta hiába sürget — hogy fajkutató, fajbiológiai intézet állíttassék fel, amilyen már több külföldi államban van. Ennek feladata lesz a fajták tanulmányozása a magyar fajta vérbeli és élettani különleges sajátságainak megállapítása, azoknak a törvényeknek feltárása, amelyek a faj megtisztítását és nemesítését lehetővé teszik és azoknak az eljárási módozatoknak megállapítása, amelyeknek gyakorlati alkalmazása a magyar faj megerősítését eredményeznék. A fajbiológiai tudomány, mint ezt talán méltóztatnak tudni, az emberek közt külön vércsoportokat állapít meg, egyes vércsoportoknak egymással való keveredése eszerint a tudomány szerint nem engedhető meg, mert ártalmas, más vércsoportok keveredése viszont megengedhető. A tudomány e megállapítása alapján azután meg lehet határozni és meg is van határozva, hogy mely vércsoportok egyedei közt szabad megengedni a házasságot és melyek közt kell azt tilalmazni. Ennélfogva a fajnemesítés szempontjából szükséges a házasság előtti kötelező orvosi vizsgálat statuálása nemcsak azért, mint azt dr. Neuber professzor úr, felsőházi tagtársunk ő méltósága igen érdekes beszédében kifejtette, hogy a venereás és a gonorrheás betegségben, valamint az örökölhető idegbajokban szenvedőknek házassága és ezeknek szaporodása megakadályoztassék, de azért is, hogy olyan házasságok köttessenek, amelyekből testileg és, lelkileg egészséges, értékes, erőteljes fajiságú ivadékok fognak származni. Az egymáshoz nem illő vércsoportok egyedeinek házasságon kívüli nemi érintkezését eszerint a felfogás szerint, amelyet itt ismertettem, szigorú büntetések alá kell helyezni. Ezekkel és ezekhez hasonló más egészségügyi intézkedésekkel meg lehet javítani a magyarság fajképét és meg lehet szüntetni azoknak a szánalomraméltó korcsoknak a világrajövetelét és szaporodását, akikben két, egymáshoz nem illő vérség harcol, akik testi és lelki kiegyensúlyozottság híján ténferegnek ebben a világban s szabad prédái a társadalomellenes felforgató törekvéseknek, terhei elsősorban önmaguknak, de a társadalomnak is.

Eszerint a tan szerint továbbá a gazdasági és kulturális védelem szempontjából foglalkozási kataszter felállítása és általános numerus clausus bevezetése lenne szükséges. Az állami hatalomnak így meg kell határoznia azt, hogy az egyes foglalkozási ágak mennyi embert bírnak meg és az egyes foglalkozási ágakban olyan százalékban részesedhetnek a zsidók, amilyen százalékarányuk van az össznépességhez képest. Ezt még az igazság szempontjából sem lehet kifogásolni, mert egyforma mértékkel mér magyarnak és zsidónak egyaránt.

Hogy az ilyen törvényhozási intézkedések erősen megszorítják az egyén jogát s esetleg egyéni igazságtalanságot is okoznak, az kétségtelen, de olyan kiváló tudósok, akik ennek a kérdésnek vizsgálatára egész éltüket szentelték, állítják azt, hogy a magyarságot a végső pusztulástól csak ilyen intézkedésekkel lehet megmenteni. Ez pedig olyan cél, amely mellett eltörpül az egyéni jog és az egyéni igazság. Hogy helytállanak-e ezek a felfogások, vagy nem, azt nem lehet a laikus embernek eldöntenie. Mindenesetre tudományos vizsgálat tárgyává kell ezeket tenni és a tudomány megállapítása alapján azután a gyakorlati intézkedéseket a politikusoknak, a törvényhozóknak kell megvalósítaniuk.

Mondom, azt „alapos tanulmányozás nélkül” nem lehet eldönteni, hogy helyt állanak-e ezek vagy sem, egy azonban bizonyos, az tudniillik, hogy az emberi faji különbségeket az Isten teremtette, mert a véges ember az eléjeszabott nagy feladatokat csak különleges faji, nemzeti formában képes megvalósítani, jobban mondva megközelíteni. Ezért az embernek tiszteletben kell tartania a faji különbségeket, óvni, ápolni és erősíteni kell a fajiságot, a nemzeti különállást és nem szabad annak megszüntetésére, összezavarására nézve semmit sem tenni, sem pedig másoknak erre irányuló tevékenységét eltűrni, mert ezáltal az Isten rendelése sértetnék meg.

Mint hitbuzgó keresztény ember, készséggel ismerem el és vallom, hogy a faji, a nemzeti eszménél van egy nagyobb, magasztosabb eszme, az istenfiúság, a kereszténység eszméje, amely bennünket, istenhívő keresztényeket egy földöntúli boldog világ egyforma jogú örököseivé avat, de földi vonatkozásban a fajiságnál, a nemzeti eszménél nagyobbat, szebbet és magasztosabbat nem ismerünk. Minden magyar embernek a maga magyar fajisága a legdrágább. Ez az, ami a magyarságot minden más fajtától megkülönbözteti és ez eszközli azt, hogy a mi egész magatartásunk, a mosolyunk, sírásunk, ételünk, italunk, bánatunk, örömünk, vágyaink, az igazságunk, a szeretetünk és gyűlöletünk, szóval az egész életünk más, mint a többi fajtáké és nekünk a magunké a legszebb, a legjobb és a legtartalmasabb. Mi úgy érezzük, hogy ez a magyarság a sok vihar és vész miatt, amelyben ezer éven át élt, még nem tudta mindazt a tehetséget, szépséget és jót, amit az Úristen ebbe a fajtába beleadott, kifejleszteni, hanem még csak ezután fogja ezt cselekedni és ezzel az Isten földi világát egy sajátos magyar értékkel és szépséggel gazdagítani.

Ennek a törekvésnek szolgálatában kell állnunk mindnyájunknak és ezt a törekvést kívánta szolgálni az én igénytelen felszólalásom is, amelynek — mint talán meg méltóztattak állapítani — sem gyűlölet nem volt a vezetője, sem pedig zavarokozás nem volt a célja, hanem semmi egyéb célja nincsen, mint hogy felszínen tartsa ezt a kérdést, amely kérdésnek mind a két félre megfelelő módon való megnyugtató megoldása lenne igazán üdvös és helyes.

Az összes magyar kormányelnökök között a mostani kormányelnök úr volt az első, aki nyíltan megmondotta, hogy zsidókérdés van s megjelölte annak lényegét. Azt kell tehát feltételeznem, hogy gondolkozott is azon, hogyan lesz ez megoldva és talán majd ennek megoldását kormányprogrammá is fogja tenni.

Bizalommal viseltetem a kormányelnök úr és a kormány működése iránt és ettől a bizalomtól indíttatva a költségvetést elfogadom. (Éljenzés, helyeslés és taps.)”

A szerkesztő utóirata.

Minden újságolvasó ember tudja, hogy Galánffy János felsőházi tag urat ezért a beszédért valóságos pergőtűzzel árasztották el a zsidó újságok, ami csak annak a bizonyítéka, hogy ez a megfontolt, nyugodt és tárgyilagos felszólalás nekünk nagyon fájdalmas, de a zsidóság lelkiismeretét megdöbbentő igazságokat szellőztetett.

Kötelességünknek tartottuk, olvasóinknak ezt a hazafias beszédet a felsőház hiteles naplója szerint egész terjedelmében bemutatni, mert a legtöbb újság teljesen elsikkasztotta, vagy csak néhány sorban siklott el rajta s még a magyar újságok is csak éppen hogy megérintették az előadó mázsányi súlyú fejtegetéseit.

A beszédet a zsidó újságok támadásai ellenére is közölnünk kellett, mert az illusztris szónok ellen felhozott gravámenek semmiképp sem döntik meg a felsőházi beszéd belső igazságait.

Az a kifogás, hogy a felsőházi tag úr, mint a debreceni közjegyzői kamara elnöke, a csőcselékuralom helyi képviselőjénél — minden más hatósághoz hasonlóan — csatlakozását jelentette be, belügyminiszterileg megerősített hiteles okmányokkal tisztázódott, ami pedig a szemita vérbeütést illeti, ebben az esetben nemcsak nem nehezményezhető, hanem ellenkezőleg, még súlyosabbá teszi Galánffy János önzetlen hazafiasságból fakadt, férfias felszólalását.

(Méhely Lajos)

(Visited 39 times, 1 visits today)
Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..