E sorok írója másfél hónapot töltött a köln-aacheni Hitler-Jugend-kerület néhány táborában. A hatalmas ifjúsági szervezet vendégeként az ott folyó nevelésről gyűjtött benyomásokat és megfigyeléseket mondja el az alábbiakban:
Az egész országra kiterjedő és széles alapokra épített H-J. szervezet a volt osztrák kerületekkel együtt 32 kerületre oszlik. Taglétszáma a leánymozgalom tagjaival majdnem 9 millió. A köln-aacheni körzetben 1938 nyarán 33 sátortábor várta a 10 naponként cserélődő és a tábori életre vágyó fiatal tömegeket. A tábor részvételi díja 5 márka, s a részvétel nem kötelező.
A parancsnok azzal fogadja és üdvözli a fiúkat, hogy nem kényelmes üdülésre és tétlen szórakozásra jöttek a táborba, össze kell fogniok a haza javára a barátsági bajtársiasság és szociális egyenlőség szellemében, mert az ifjúság feladata lesz a Vezér által megteremtett Nagynémetország megtartása és örök időkig terjedő felvirágoztatása. Azután megkezdődik a nyüzsgő tábori élet, altáborok szerint a vezetőkkel. Hamarosan elfoglalja mindenki a helyét az újonnan jöttekből kinevezett sátorparancsnokok ellenőrzésével. A nagyobb táborokba a villanyvilágítás és a hangszóró berendezés is be van vezetve, mégis gyakran előfordul, hogy egy-egy táborozó csoport egészen átalakítja a tábor műszaki berendezését. A német ifjúság technikai tájékozottsága a miénknél jóval nagyobb, gépkezeléshez, motor- és autóvezetéshez igen sokan értenek. A motorkerékpáros leány sem ritkaság.
A táborok vezetősége csupa fiatalember. A hazai állapotok után sokat csodálkoztam ezen s ekkor kaptam azt a nagyon egyszerű magyarázatot, hogy az ifjúság mellé az ifjúság való, hiszen korban és lélekben, életlátás és temperamentum, fizikum és szellem tekintetében még oly közel állnak egymáshoz. A fiatal vezetőkben még van kedv és rugalmasság, lendület és képzelő erő, töretlen a vállalkozás, a kezdeményezés kedve s a kiválasztott élet vagy politikai eszmény fanatikus és hűséges harcosai tudnak lenni.
A tábor tagjai a személyes érintkezésben teljes egyenlőségre és testvériességre törekszenek, a kis 10 és ½ éves gyermek nyugodtan, bizalommal tegezi 25 éves tanárjelölt vezetőjét és sátorbeli apró pajtásaival együtt bájos szemtelenséggel mászik a nyakára. De szolgálat, vagy kötelességteljesítés közben, ahol felelősségvállaló helytállás és komolyság, engedelmesség és fegyelem kell, ott igen mély tekintélytisztelettel áll szemben minden Hitler-ifjú.
A tábori őrszolgálatban való részvétel kitüntetés és megszégyenítő büntetés a belőle való kizárás. Lábhoz tett gerellyel áll két-két gyerek a táborkapu előtt, arcán a feladat komolyságával s a ki-be járó elöljáróknak keményen tiszteleg. Éjjel zseblámpával járnak, a közeledőt megállítják, a jelszót kérdik s ha erőszakosan, vagy meggondolatlanul tovább halad az illető, minden valószínűség szerint érintkezésbe kerül a gerely vashegyével. Egyébként az őrség többi tagja is a közelben van és a telefonösszeköttetés is állandó a parancsnoksággal. Általában a tábori nevelés célja és iránya nyilvánvaló terméke és eszköze a német nemzeti szocialista világnézetnek és államberendezésnek. A vezérelv megvalósítását látjuk itt is az egész vonalon. Teljes felelősségű és jogú vezetők mögött öntudatos vezetettek vannak.
Ennek a nevelésnek nagy jelentőségét a nálunk oly hihetetlenül és fájdalmasan hiányzó eszmei nevelésben látom, amit Szabó Dezső könyörgő, követelő és mélylátású feljajdulásában így fejezett ki: „Öntudatot, öntudatot, öntudatot a magyar népnek, Miniszterelnök úr!” Hát itt adnak öntudatot! Tényekkel és számokkal beszélnek a múltról és a jelenről. Elmondják, hogy élt a németség a világháború után: fejetlen káoszban, sok millió munkanélkülivel, ellenségeinek kiszolgáltatottan, kommunizmussal, nemzetközi zsidó elemekkel és jelszavakkal terhelten, nyakig adósságban, fejetlenül. És mi van ma? Egyszerűbb, ha úgy mondom, mindenben ennek a fordítottja. A nemzet és az egyén életének célja van és minden a Vezér alkotása, az ő személyiségével diadalra jutott nemzeti gondolat valósággá válása.
Hallatlanul fontos és a nevelésükben középponti helyen áll a világnézeti képzés. Ez adja meg a táborok mindenütt megtalálható és a helyi körülmények felett álló egységes jellegét. Szerintük nem mindegy az és nem magánügy, hogy a jövő várományosa hogyan lát, hogyan érzékeli lelkében a világ ezernyi történésének, a nemzet életének számtalan benyomását, eseményét, nem mindegy, hogy milyen helyet foglal el Európában, a szuronyok hegyéig élesített világnézeti harcokban. Tudatosan oltják be a fiatal, szomjas lelkékbe a nemzeti szocialista birodalom egységének, nagyságának és erejének gondolatát. Mint ahogy az athéni ifjú kétezer-egynéhány évvel ezelőtt a magas kultúra és művészet sok-sok termékét látta maga előtt, költők, filozófusok, halhatatlan alkotások, s a harmonikus szépségek olyannyira gazdag birodalmában, úgy itt a német ifjúság a beáramló környezetből minden érzékén át az egységre törekvést, a fegyelmet, a tömegerőt, az egy célra való, egyakaratú mozdulást s az építőmunkának mindenek fölött való tiszteletét látja. Környezetében minden ember tagja valamilyen közületnek, nap-nap után látja az S. A. és S. S. szervezetek kivonulásait, az N. S. D. A. P. helyi szervezetei mindenütt megtalálhatók, zenekaros, dobpergéses tömegfelvonulások és parádés alkalmak bőviben vannak. Nem csoda hát, ha már a természeténél fogva fegyelmet kívánó, közösségbe vágyó és vezetésre váró nép fiatalsága teljesen olyanná lesz, amilyenné ilyen viszonyok között lennie kell.
Öntudatot azonban nem lehet csak a mások munkáját szemléltető módszerekkel és csak külső formákkal adni. Belülről, az egyéniség legmélyebb talajából kell annak sarjadnia, hogy életrevaló és cselekvést, gondolkodást megszabó erővé válhasson. A közösségi öntudatra nevelés mellett tehát jellemző vonása ennek a tábori nevelésnek az öntudatosságra, jobban mondva: az önérzetességre és az önállóságra való nevelés.
Baldur von Schirach, a birodalom ifjúsági vezére így foglalja össze „Hitler-Jugend Idee und Gestalt” c. könyvében célkitűzéseiket:
„Nem idealista álmodozókat akarunk nevelni, hanem embereket, akik belső lelkesedésük erejével szabnak irányt a kemény életnek, embereket, akiknek vérében van a szocializmus alaptörvénye: a sors által sújtott bajtársakat ne alamizsnaadással, hanem bajtársias érzéssel segítsük meg.”
Ebben a pár sorban benne van a gyakorlati nevelésre vonatkozó elvi állásfoglalás. És valóban a közösség érdekében erőssé, edzetté, fegyelmezetté, kitartóvá, harcos szelleművé, fájdalmakat, fáradságot-állóvá és hazáját mindenek fölé helyező fiatal harcossá képzik át a táborok ifjúságát. Tudatosan készülnek az elkövetkező nagy összecsapásra és megvannak arról győződve, hogy a nagy leszámolás rövidesen el is következik. Ezért az ifjúságot abban a szellemben vezetik, amelyet egy táborparancsnok barátom a következőkben ecsetelt: Nekünk még lesz háborúnk, de ebbe a háborúba úgy indulunk el, hogy vagy győzünk, vagy Németország eltűnik Európa térképéről, vagy megnyerünk, vagy elvesztünk mindent. Ezzel a tudattal nevelnek a táborok.
Első és legfontosabb sportjuk az ökölvívás, olyan sport ez, amelyik a legerősebben fejleszti a legkiválóbb harci erényeket. Már a 10 éves gyerekek is ügyesen boxolnak; orrvérzést, törött kart, dagadt arcot láttam, de ütés miatt síró gyereket nem. Ma a sport és a testnevelés az első és legfontosabb tantárgy a német iskolákban. Érdekes harcos játékuk a dárdacsata. Egyszerű, ügyességre és bátorságra nevelő játék. Másfél méter hosszú nádbotokkal játsszák. Ezeket mint lándzsákat dobálja egymás ellen a két párt, igyekezvén az ellenfelet eltalálni. Nagy figyelem és mozgékonyság kell hozzá, hogy az egyszerre 5—6 felől repülő kopják elől kitérhessen az ember.
Mint csapatszellemet fejlesztő játékot, a futballt és kézilabdát is kedvelik. Sok gondot fordítanak az ifjúság úszni tudására, a közép és hosszú táv, illetve a kitartó futásra. Gyakorolják a kézigránátdobást nyeles fakézigránáttal. Olyan táborokban, ahol hely és alkalom van rá, céllövészettel is foglalkoznak, úgyszintén, ha a helyi viszonyok engedik, 5 méter magas ugródeszkáról különféle vízbeugrásokat is gyakoroltatnak. Különleges német találmány a szabad stílusú birkózás egy neme: az a vesztes, akinek a küzdelemben a térden felüli bármilyen testrésze előbb érinti a földet.
Utoljára hagytam a napi foglalkoztatás délelőtt-délután elmaradhatatlan programpontját, a környékismerettel egybekötött 1—1½ órás menetgyakorlatot, melyet legtöbbször teljes felszereléssel tartanak. Magukkal visznek minden ingóságot, amivel a táborba érkeztek. Általában mindenben táborszerű az életük. Táborszerű a maga eredeti, katonatábori értelmében. A nap ú. n. reggeli tornával kezdődik, mosdással és bőséges reggelivel folytatódik. Az egész híg kávét cukor nélkül isszák, viszont gyümölcsízes-vajas, vagy vajas-mézes kenyér jár hozzá. Könnyű volna összeróni az étkezéshez néhány tömegasztalt, mégsem teszik, nem szoktatnak kényelemre. Ebéd és vacsora „egy-tál étel” szokott lenni, rendesen sűrűre főzött krumplileves konzervhússal. Friss gyümölcsöt egyszer sem láttam a táborokban. Ennek az az oka, hogy a népélelmezés szempontjából másod- és harmadrendű behozatali cikkekről nemzetgazdasági szempontok miatt lemondanak.
Vessünk egy pillantást még az ú. n. érzelmi nevelésre. Hogyan állanak a lelkiekkel, a vallással, a hittel? Nehéz kérdés, nehéz a felelet is reá, mert még számunkra is megoldatlan feladat. Ha csak a jelenlegi felemás, kiegyensúlyozatlan helyzetet véglegesnek nem tekintjük. Mindenesetre az államtotalitás és a lelki függetlenség, illetve a nemzeti szocializmus kultúrpolitikája, meg a történelmi egyházak kialakult világi és egyházhatalmi szervezetei között jelentős elvi ellentétek vannak. Ki ne ismerné — ha hírből is — Alfréd Rosenberg híres, majdnem hírhedt tanait, a laikus tömeg számára elfogadható és tetszetős formába öltöztetett érveléseit s ki ne hallott volna az évek óta folyó egyház-állam háborúságról. A nemzeti szocializmus az emberi lélek szerkezeti sajátsága folytán minden százszázalékos hívőjének vallásává lett.
A Hitler-Jugend fiatal táborparancsnokai a német nemzeti-szocialista vallásnak nemcsak hívői, hanem meggyőződéses igehirdetői is. A fiatalság túlnyomó részének semmi kapcsolata sincs az egyházzal. Kérdés, hogy valaha is teljesül-e vágyálmunk: a tiszta germán szellemből fakadó német nemzeti egyház, most azonban ez a kérdés még sokakat foglalkoztat és nem csekély aggodalmat és fájdalmat okoz a keresztény valláshoz és keresztény egyházhoz hű lelkéknek. A különböző táborok ifjúságát egyszer sem láttam a templomba istentiszteletre vagy misére menni, még kevésbé azt, hogy csoportosan vezették volna oda őket. Szándékosan elvonják ilyesminek még a lehetőségétől is az ifjúságot. A krisztusi szeretet-igék mélységesen magasrendű tanításait komikus és férfiatlan, gyáváknak való bölcselkedésnek tartják. „Szeressétek ellenségeiteket, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, áldjátok azokat, akik titeket háborgatnak” (Lukács: 6. 27-28) krisztusi parancsát egyenesen értelmetlen és az ember számára megvalósíthatatlan, sőt veszedelmes tételnek minősítik. Ezért épp ennek a fordítottjára nevelik az ifjúságot. A vallásos nevelést az ú. n. „Gemütpflege” pótolja: énekórák, tábortüzek, zászló fel- és levonások és hangulatokkal telt, úgynevezett iskolázások. Milyen egy-egy énekóra? Letelepednek körben a fiúk, valaki középre ül egy gitárral vagy más pengető hangszerrel és nemsokára harsog a sok pattogó ütemű, menetelő nóta, az egy tónusú, hasonló színű és azonos érzelmi talajban gyökerező, tudatosan csoportosított sok szép dal. Tárgyuk a bajtársiasság, a haza szolgálatára való szüntelen készség. Az egység, az összetartozás öröme, a kitűzött cél felé való együttmenetelés, a harcokba, csatákbavonulás, komoly, egymást biztató szövegei váltakoznak néha tréfásabb hanggal, de az egész Hitler-Jugend nóta-gyűjteményen állandóan visszatérő szólamként húzódik végig:
„Kameraden, wir marschieren…”
Így nevelődik a német ifjúság a munkatáborokban nagy nemzeti célok szolgálatára és egy különös új, nemzeti életstílus megvalósítására.
