Posted on Hozzászólás most!

Koós Kálmán: A feudális átoksor

Megjelent: Cél, 1965. évfolyam.
Megjelent: Cél, 1965. évfolyam.

Minden emigrációs széthúzás és elközömbösödés ellenére még mindig számos magyar van, aki a jónak és nemesnek ígérkező megmozdulásokra felfigyel és hajlandó azoknak erkölcsi és anyagi segítséget nyújtani.

Amikor Wass Albert író meghirdette az Amerikai Magyar Szépmíves Céh megalakulását azzal a fontos nemzeti céllal, hogy idegen nyelvű könyvek kiadásával is ismertesse a magyar problémákat és igazságokat külföld előtt, az emigráns magyarok szép számmal csatlakoztak ehhez a megmozduláshoz.

A Szépmíves Céh múlt évi illetmény kötetei az idén jelentek meg. Az első volt Zathureczky: Transylvania című tanulmánya angol nyelven. Kitűnő, jól megírt munka, bár hiányoltuk, hogy a Jorga-féle történelemhamisítással, — ami egyik fő érvük a románoknak, — nem foglalkozik bővebben és kissé vékonykának találtuk a 60 oldalt, de gondoltuk, hogy egy érdektelen amerikai hamarább kézbe vesz egy ilyen kis munkát, mint egy vaskosabb kötetet.

Azután megkaptuk a következő kötetet: Wass Albert Átoksori Kísértetek című regényét magyar és angol nyelven. Amikor az ember elolvasta ezt a könyvet, elfogta a keserűség.

Mielőtt keserűségünk okaira rátérnénk, meg kell említenünk az elég szép számmal előforduló apróbb tévedéseket, amelyek felett az átlag olvasó valószínűleg átsiklik, de amelyek nem emelik a téma amúgy is gyenge lábon álló hitelességét.

Mindjárt a könyv elején szembe tűnik a gróf úr fogalomzavara a jobbágyság körül. Ezt írja: „Száz évvel (az angol nyelvű kiadásban már kétszáz évvel), ezelőtt a jobbágyok még teljes függőségben éltek. A földesúr parancsára végezték a mezei munkát, s ezzel szemben jólétükért (!) a földesúr volt felelős. A munka minősége nem érdekelte őket, akár termett a föld, akár nem, a földesúr kötelessége volt, hogy gondoskodjék jobbágyairól.” Akikről az író beszél, azok nem jobbágyok voltak, hanem majorsági cselédek. Jobbágy a kézműves és a telkes paraszt volt, viszont azokról nem a földesúr gondoskodott, hanem azok gondoskodtak a földesúrról. Kilencedet fizettek a terményükből, az úribér rendezés után évi 1 forint háztelek bért és hetente robot munkát. Az egész telkes jobbágy igával egy napot, kézierővel két napot. Erdélyben még rosszabb volt a helyzet az Urbarium után is. Ott igával hetente 3 nap, kézi erővel 4 nap robot járt. Hogy milyen volt a cselédség „jóléte”, arról most inkább ne beszéljünk. A földesúr amúgy sem a jólétéért volt felelős, hanem a konvenció megtartásáért. Amíg ugyanis a jobbágyság II. József pátenséig földhöz kötött paraszt volt, addig a majorsági cseléd szabad parasztnak számított, aki szerződéssel állt a földesúr szolgálatába, a jobbágy a régi világ kisgazdája volt, aki maga művelte földjét földesúri parancs nélkül.

Az aratóünnep Wass szerint furcsa vad szertartás. Én nem találtam sem furcsának sem vadnak, hanem egy szép néphagyománynak.

Az aratásért és cséplésért nem 10 % járt a terményből. Magáért az aratásért kellett 10 %-ot fizetni, a cséplésért külön 3 ½ % járt a behordásért pedig külön ½ %. Ha mindhárom munkát egy banda végezte el, akkor összesen 14 %-ot kaptak.

Rengeteg cséplést láttam életemben, de úgy sohasem, ahogyan az író megjeleníti, amikor a grófkisasszony „eteti” a gépet. Egyik oldalán egy lány vágja a kévekötést, a másik oldalról egy másik lány tolja a megoldott kévét az etető kezébe. Próbálja ezt valaki lerajzolni s meglátja, hogy milyen fizikai képtelenség.

Magáról az Átoksorról a szerző elmondja, hogy összesen nyolc házból áll a város végén. Aztán látjuk a lakók felsorolását. Az első két ház üres. A harmadikban lakik a félbolond költő Kolarik. A negyedik lakója Bernát asztalos. Az ötödik üres, mert lakóját bezárták lopás miatt. A hatodikban a részeges, züllött Dobi lakik, a hetedikben Borza az öreg kosárfonó, a nyolcadikban egy vak koldus, míg végül az utolsóban egy rossz asszony. Hát azért kilencig számolni tudni illenék még akkor is, ha valaki Amerikában egyetemi tanár lett!

A megsértett báró Tannenberg, amikor elmegy, ezt mondja: „Hallani fog a segédeimről”. Nos, becsületügyben nem segédek jártak el, hanem megbízottak. Ezek jelentkeztek a másik félnél és kértek elégtételt. Segédek már csak a párbajban voltak, azokról hallani viszont nem volt szükséges.

Az író szerint 1940 nyara előtt pár hónappal tért vissza a Felvidék, pedig az 1938 őszén történt.

A regény hőse 1941 áprilisában Erdélybe megy, meglátogatni szerelme családját és pár nap múlva az apa közli vele, hogy Magyarország belépett a német-orosz háborúba, melyben Románia már hónapok óta részt vett. Valójában a német-orosz háború 1941 július 22-én tört ki.

Wass a könyvében két helyen is tagadja, hogy Magyarország háborúban volt Amerikával, holott a magyar kormány 1941 december 12-én hadat üzent az USA-nak, az amerikai kormány pedig 1942 június 5-én írta alá a hazánk elleni hadüzenetet.

Jánost a fekete egyenruhás SS katonák végzik ki a háza előtt. Nem voltam a német hadsereg egyenruháinak szakértője, de annyit tudok, hogy a fekete egyenruhát a páncolosok viselték, az SS-nem jelvény volt a ruhájukon.

1946-ban az oroszok amerikai nyomásra megengedik a szabad választást. Ez a választás 1945 november 4-én volt.

A kommunizmus módszereivel népünk nem tizennyolcban ismerkedett meg, mint Wass írja, hanem 1919-ben.

Nem tudom mit tanít a professzor úr a floridai egyetemen, csak nem történelmet?!

Mindezek a tárgyi tévedések eltörpülnek a regénynek néha az ocsmányságig fajuló célzatossága mellett.

A második világháborút követő szörnyű magyar tragédia igen sok embert mélyen megrázott. Wass Albert is írt ekkor egy regényt Ember az országút szélén címmel, amelyben őszinte lélekkel mutatott rá a megszűnt magyarországi rendszer hibáira. De az összeomlás régen volt, húsz évvel ezelőtt. Wass tovább írta regényeit, amelyekben egyre erősebben jelentkezett feudalista szelleme. S nem mulasztotta el az alkalmat sohasem, hogy sanda oldalvágást tegyen a zöld ingesek felé. De ami ezekben a regényeiben csak háttér, kísérőzene, az az Átoksori Kísértetekben főtéma. Leplezetlen, nyílt dicsérete a volt magyarországi feudalizmusnak és elátkozása mindenféle szocializmusnak — kivéve a keresztény szocializmust, mert úgy látszik, ahhoz már nem volt mersze a gróf úrnak, hogy az Egyházzal is kikezdjen, pedig az átoksori karikatúrák közé milyen jól beillett volna valami megkergült pap, aki az Egyház vagyonának felosztásán munkálkodik.

Wass valami fantasztikus közgazdasági zsenialitással azt írja, hogy a mezőgazdálkodás éppen olyan mesterség mint mondjuk az órajavítás és lám senki sem mondja, hogy azért vannak szociális bajok, mert nincs mindenkinek órajavító műhelye. Hogy egy művelt ember 1965-ben egy ilyen égbekiáltó ostobaságot leír, az csak a legsúlyosabb bizonyíték a könyv képtelen célzatossága; a feudalizmus dicsérete mellett. Természetesen egy arisztokratának is jogában áll a maga vélt igazsága mellett szót emelni még akkor is, ha ezzel olyan nevetségessé válik, mint könyvének egyik alakja Perlenbach Artúr báró. De ha már ilyen lehetetlen feladatra vállalkozik, akkor legalább az értelmesség határát súroló érvekkel jöjjön elő.

Kedves Gróf Úr! Hárommillió földéhes paraszt volt Magyarországon és talán egyetlen munkanélküli órássegéd sem. Órásműhelyt lehet megnyitni, becsukni, elvinni egyik városból a másikba, vagy egyik utcából a másikba, míg a föld mozdulatlan, sem nem csökkenthető, sem nem növelhető. A föld az ország teste, maga a Haza s a magyarság ezer éven át ennek a földnek, ennek a testnek a megtartásáért ontotta vérét, nem pedig órásboltokért, vagy pékműhelyekért. Az óra luxus cikk, nagyon jó ha van, de meg tudunk élni nélküle, ha úgy hozza a sors, hogy például a dicső vörös katonák elzabrálják tőlünk. Tehát megélünk órásbolt nélkül is. De a föld adja a mindennapi kenyerünket, a föld az alapja minden gazdálkodásnak. Almit Ön mond, az tipikusan a zsidó szellemiségnek, vagy ha úgy tetszik az amerikai materializmusnak a kifejezése, amelynek a Haza nem fontos és nem megélhetését keresi, hanem a meggazdagodás eszközét, s ecélból teljesen mindegy neki, hogy órásboltiból gazdagszik-e meg vagy földbirtokból. Még jó, hogy az amerikai Hawkins szájába adta ezeket a szavakat.

A XX. századi magyar feudalizmust úgy próbálja feltűntetni a múlt megszépítő tükrén keresztül, mint valami jóságos patriárkális viszonyt a földesúr és cselédjei között. Egyszerű életű, de megelégedett parasztok a bölcs, művelt, jóságos arisztokraták körül. Mintha csak Kállay Miklós emlékiratait olvasná az ember! Hogy milyen volt ez a patriárkális viszony, arra vonatkozólag elég elolvasni a Viharsarok című könyvet vagy Illyés Puszták Népé-t. A két világháború közötti időszak szellemi életének legnagyobbjai harcoltak a feudalizmus ellen, egy igazi átfogó földreformért. Egy egész nemzedék lelke volt tele a megújulás vágyával, az elkorhadt rendszer átépítésének szándékával — cselekedni, amíg nem késő. S ennek a tragikus sorsú nemzedéknek az emigrációban élő tagjai asztalára most Wass Albert letesz egy könyvet és szemükbe vágja, hogy bolondság volt mindaz, amit akartak. Ha akadtak is Klór Zoltán-féle parvenü zsidó bárók és Tannenberg-szerű arrogáns porosz bárók, a magyar arisztokraták családjai, a nemzet történelmében gyökereztek és a nemzet minden baját-gondját a szívükön viselték. Tehát addig volt jó világ Magyarországon, amíg ők voltak az urak. Messzire menne most az feszegetni, hogy ezek a történelmi gyökerek hány főúri családnál nyúlnak Caraffa vagy Haynau koráig vissza. De ettől eltekintve is az egész magyar történelem egy véres kiáltó vád a főúri rend ellen — tisztelet a kivételeknek. Mohácstól Trianonig nemzeti életünk egy roppant tragédia a főurak égisze alatt. S ezt az igazságot még Thomas Hawkins sem fogja megcáfolni.

Ebben a szép, jóságos, patriárkális világban az igazi kártevők a különböző szocialisták. A közbeszédben ugyan szocialistáknak a marxistákat nevezik, de Wass nem tesz semmi megkülönböztetést az elnevezésben. Neki mindenki szocialista, aki ezt a derűs feudális világot meg akarta változtatni.

S kik hát ezek a szocialisták, beléértve a nemzetiszocialistákat is? Beteg, eltorzult lelkek, szellemi nyavalyában szenvedő alakok, tele félelemmel és gyűlölettel, akik állítólag meg akarják javítani a világot, de csak elrontani tudják, őrült tökfilkók, akik attól félnek, hogy a tökkirályok kiütik őket az élet sorából. Ennek megfelelően a szocializmus a gyengék és gyávák menedékhelye, akik félnek a szabad gazdasági versenytől, nem tudnak a maguk lábán megállani s ezért tömörülnek a tökfilkó szocialista vezérek köré.

Mindez még viccnek is rossz, hát még Justice for Hungary-nek ingyen tálalva amerikai olvasók elé! Vagy tessék elképzelni Földnélküli Jánost, amint gazdasági versenyre lép Fuxstein báróval, vagy Nincstelen Józsefet, amint gazdasági harcot vív a multimilliomos Fischer Lipót kapitalistával.

A háború előtt egyik dunántúli püspökség birtokának egy részét bérbe adták. Sok kis paraszt jelentkezett, akik szerettek volna 10-20 hold földet bérelni. Nem kaptak egyet sem, mert egy gazdag zsidó bérlő hajlandó volt bérbe venni az egészet egy darabban, s ugyan ki az ördög fog bajlódni egy csomó paraszttal, amikor az egész bérleti ügyet el lehet intézni egy emberrel? A magyar paraszt megsegítése? Ki törődik ilyennel? Éljen a liberalizmus! A parasztnak csak ígéret jár, főképp amikor háborúba kell menni.

A főúri hitbizományok, megvédve az elidegenítéstől, talán, a szabad gazdasági verseny mintaképei voltak?

Teljesen hamis az a beállítás, hogy a mezőgazdasági cselédség azokból a parasztokból alakult ki, akik 1848 után földet kaptak ugyan, de vagy lusták vagy élhetetlenek voltak azt megművelni, ezért eladták és beálltak cselédnek. A szabadságot felcserélték a függőséggel.

A tény az, hogy a jobbágyfelszabadításkor csak a telkes jobbágy kapta meg az Urbárium után parasztfölddé fejlődő jobbágy telkét mint saját birtokát. Az arány pedig közvetlenül a jobbágy felszabadítás előtt az, hogy 619.527 telkes jobbágyra 911.754 föld telén zsellér jut. (1846) A bérlő paraszt megtarthatta bérletét mint sajátját, de a váltságdíjat saját magának kellett megfizetnie. A cseléd paraszt semmit nem kapott. A nagybirtokok, a hitbizományok árnyékaiban a kis parasztgazdaságok nem tudtak fejlődni, az örökösödés révén az amúgy is kis birtokok még jobban elaprózódtak. Ezek voltak az okai a parasztság általános elszegényesedésének nem pedig a paraszt lustasága vagy élhetetlensége. A közép és kisbirtokos nemesség zöme, liberális, korban éppúgy elszegényedett, mint a birtokos parasztság nagy része, hasonló okoknál fogva.

A súlyos vádak mellett Wass azonban patriárkálisan jóságosnak akar látszani. Megengedi, hogy amiként a szörnyű világrothadásnak nem az arisztokraták vagy a zsidó bankárok az okai, úgy a félbolond, különböző színű ingeket viselő szocialista próféták sem. Az igazi férgek az átoksori emberek, akik rombolnak, pusztítanak s a világot pokollá változtatják. A kommunisták rémuralmát és barbárságait nincs szándékunkban mentegetni, ismeri azt minden magyar, s mi zöldingesek harcoltunk a legjobban ellenük, s ha ártatlan emberek szenvedtek tőlük elképzelhető, hogy mit szenvedtek a kezük közé került zöldingesek.

A hungaristákra szórt szennyet azonban Wass Alberttől nemi vagyunk hajlandók magunkra venni, sem magyar sem angol nyelvű kiadásban.

Wass ideája az átoksorral az, hogy minden város szélén van egy Átoksor, ahol lezüllött, munkakerülő csavargó söpredék nép él, aztán amikor valami zavarodás történik a társadalomban, ezek mint a patkányok, ocsmány lelkük minden gonosz indulatát kiélik embertársaik kínzásában, rablásban és gyilkosságban.

Amit mindjárt megállapíthatunk az az, hogy az író e témát erősen félresikerítette. A felsorolt átoksoriak közül mindössze kettő, Kolarik és Dobi tűnik fel a társadalmi és politikai káoszban, de a kettő közül is inkább csak Dobi testesíti meg a szerző vádját. A többi átoksori az enumeráció után alig bukkan elő. Bernát, a tisztaság apostola pedig egyenesen szimpatikus ember, aki bogaras ugyan, de igen tisztességes, s a kommunisták végzik ki, mert bosszút állt családja gyilkosain. A város nyilas réme Nagy Ferkó ellenben nem az Átoksorról jött elő, hanem a református pap fia. Az Átoksor így egy érdekesen hangzó kifejezés marad, de tartalom csak annyi van benne mint üres zsákban a levegő.

A német megszállástól az orosz megszállásig terjedő időszak ábrázolása olyan hamis, mintha nem egy Magyarországon élt szerző írta volna, hanem valami hollywoodi zsidó.

Először is a németek nem március elején szállták meg az országot, hanem 19-én, tehát a hó második felében. A zsidókat nem a Gestapo szedte össze, hanem a magyar karhatalmi szervek és olyan atrocitások, amilyeneket a szerző leír, zsidók legyilkolása, lakásaik kirablása abban az időben elképzelhetetlen lett volna. Éppúgy a mesék birodalmaiba tartozik az is, hogy törvényt hoztak a zsidó vagyon szétosztására. Minden zsidó vagyon a valóságban egy kormánybiztos ellenőrzése alatt állott és nem volt sem közpréda, sem a szegények között nem került kiosztásra.

Nem sokkal a német megszállás után már zöldinges fiatal emberek veszik hatalmukba Kerendet, akik majdnem mind az Átosksorról jöttek. Ostoba és felelőtlen állítás, mert az Imrédy kormány, majd a Sztójay kormány idejében, sehol a hungaristák és egyéb zöldingesek szóhoz nem juttattak és semmiféle szerepet nem vállaltak. Baky államtitkár meg megpróbálta majdnem úgy üldözni őket mint Keresztes-Fischer tette. Az Átoksorról pedig nem jöhettek volna egyébként sem, hiszen a könyv eleijén felsorolta lakóit, s Kolarik kivételével, egyik sem volt sem nyilas sem fiatal.

Kolarik a könyv elején még az egyik leggyalázatosabb alak. Rosszabb a tetűnél. Olyan mint az állatorvosi iskolák falán a lókép, amelyéken minden elképzelhető hiba és betegség együtt van. A hasonlat a Magyar Anekdota Kincs-ből van átvéve némi módosítással. Deák Ferenc mondotta ezt Eötvös A falu jegyzője című regényéről, hogy ahogyan nincs olyan beteg ló, úgy nincs olyan beteg vármegye sem. De hát ne keressük az eredetiséget egy hasonlatban, amikor az egész könyv hollywoodi giccs. Kolarik amúgy is csak addig olyan ocsmány, visszataszító alak, amíg nemzetiszocialista. Mikor kommunista polgármester lesz a városban, mindjárt szimpatikussá válik az amerikai Hawkins előtt, s Wass úgy szerepelteti a félbolond költőt, hogy az olvasó előtt is azzá legyen. Lenézi barbár kommunista társait, a még barbárabb orosz katonákat, s végül ő is börtönbe kerül.

A másik zöldinges szenny alak Nagy Ferenc. Már a németek megszállása előtt titkos összejöveteleket tartott az Átoksor egyik üres házában a „szocialistákkal” s készül, a nagy időre, amely 1944-ben elkövetkezett. Titkos összejövetelek titkos helyen! Mintha a Nyilaskeresztes Párt nem törvényes párt lett volna, hanem valami földalatti mozgalom. Mintha nem lettek volna az országban mindenfelé pártszervezetei és helyiségei.

A németeket nem zavarja, hogy Nagy Feri apját a Gestapo mint ellenállót összeverve elszállítja, azért megteszik Nagy Ferit az „általuk beültetett” kormányba tagnak. Mert Nagy Feri is erkölcsileg olyan züllött, hogy munkát vállal a németek számára, mialatt azok apját összeverik és börtönbe zárják. Addig, amíg a szerző képzelt alakokkal képzeletbeli eseményeket játszat, addig regényt ír, amikor azonban erről az alakról azt állítja, hogy a Szálasi kormány tagja lett, akkor már történelemhamisítást követ el, ami ugyan nagyszerűen beleillik ebibe a giccsbe, de írói tekintélyét semmi esetre sem fogja növelni.

Egyébként minden szektor kap valami mentséget barbárságaira, csak a zöldingesek nem. A zsidó kegyetlen, mert bosszút akar állni s mindegy neki, hogy kit, csak rúghasson és üthessen. Az orosz katona ugyan megerőszakolja a nőket, de máskülönben humánus tud lenni, s mikor látja, hogy öreg embernek kell nehéz gerendát cipelnie, odaugrik és csinálja helyette, még élelemmel is megkínálja. A vörösök csak azt csinálják, amire az oroszok vagy a zsidók kényszerítik őket, a román csendőrök egyike is igyekszik emberséges lenni, dehát parancs az parancs. Csak a zöldingesek számára nincs írói kegyelem. Az mind félbolond vagy züllött átoksori csavargó!

Mire jó hát ez a könyv? A zsidóknak legfeljebb részletes tetszését fogja megnyerni, mert van néhány kijelentés a könyvben a zsidókra vonatkozólag, amiket, akár igazak akár nem, a zsidók nem fognak az írónak elfelejteni. Az igazi szociális lelkű magyarokat a könyv rémmeséivel nem lehet félrevezetni. Ha az amerikai közönség félrevezetésére írta, akkor minek adta ki magyar nyelven, s adta olyanok kezébe, akik szabad könyvpiacon bizonyára nem vették volna meg, de megkapták mint illetmény kötetet előre befizetett pénzükért, amelyet egyetemes magyar célra szántak, s nem a feudalizmus védelmére.

Wass egy cikkeiben azzal védekezik a könyvét ért támadásokkal szemben, hogy neki úgy kellett a könyvet megírnia, hogy azt egy amerikai hajlandó legyen elolvasni és nem dobja félre az első oldalak után. Ezért vannak hát barbár nemzetiszocialisták, gyáva német katonák a könyvben, s hogy teljes legyen az ideológiai zűrzavar, azért keveri össze a marxistákat a nemzetiszocialistákkal!

Csak hát az igazi írónak, aki amellett nemzete céljait is szolgálni akarja, nem az a feladata, hogy félrevezetett tömegízlést kiszolgáljon, hanem hogy az igazságot megírja. De úgy látszik Wass Albert erre a feladatra nem alkalmas. Könyve többet árt a magyarságnak, mint amennyi hasznot ő az Átoksor ideájával elérni remélhet az amerikai olvasó közönség sorai között. Mert minden átoksori gyülevész nép kegyetlenségein, német és orosz megszállás barbárságain, a román uralom embertelenségein túl kicsendül a magyarság elitéltetése a bűneiért. Mert a magyarság nem szállt síkra az egyetemes emberi jogokért, amikor a zsidókról volt szó. A rombolás belülről jött a nemzet erkölcsi fundamentuma megszűnt, külső erők ezért igázhatták le az országot. Mert ugyebár a német, az orosz, a román meg a többi náció, az mind tiszta erkölcsű, igazságos, gáláns nép, csak a magyar olyan becstelen, hogy megérdemli a sorsát, s másképp nem is történhetett volna, mint ahogyan történt!

Nos igen tisztelt Gróf Úr! Ha önnek ilyen megszégyenítő és lealázó véleménye van a zöldingesekről, akkor miért vette igénybe a szívességüket például Kőszegen, ahol a zöldingesek helyezték el Önt szép számú családjával együtt irodahelységek számára kijelölt iskolaépületben? Hol van itt a főúri büszkeség és öntudat? Ha ilyen mocskos embereknek tartom őket, akkor le sem köpöm őket, nem hogy a szívességüket és segítségüket igényibe vegyem!

A kerendi átoksorról jött Dobi-féle alakok sok kárt tettek a társadalomiban. De a feudális Átoksorról jött könyvek sem használnak sem a magyarságnak, sem az emigrációnak.

(Visited 103 times, 1 visits today)
Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .