1945. ÁPRILIS 30: BERLIN ÉS EURÓPA ELESTE ÉVFORDULÓJÁRA
Amikor Berlin körül már majdnem bezárult a gyűrű és a Harmadik Birodalom feladott minden reményt, felbomlottak a német Elit Hadosztályok, civilek és katonák menekültek az agyonbombázott városból,a francia önkéntesek egy kis csoportja kapcsolatot teremtett a Führer-bunkerrel. Puaud tábornok parancsnoksága alá tartoztak.
Ők voltak az utolsó ellenállók a Führer „barlangja” körül. Kapualjtól-kapualjig harcoltak a rommá lőtt házak között előretörő T34-esek ellen. A francia SS volt az egyetlen egység, amely az utolsó napokban még területet vett vissza az ellenségtől. Hátukban a bunker, előttük a Vörös-hadsereg, az összeomlás végső óráiban e párszáz francia fiatal jelentette a végső védővonalat.
Nemzetiszocialista hittel, vagy antibolsevista meggyőződésből csatlakoztak a német hadsereghez. Többen az LVF, Jacques Doriot PPF szervezete, vagy Joseph Darnand militarista csoportján keresztül kerültek a Waffen SS-be. Mások a hadifogságot cserélték fel a büszke egyenruhával, vagy hazájukban vonultak be a francia SS felállításakor.
A Frankfurt és Nürnberg közötti wildfleckeni kiképzőtáborban tették le az esküt 1944. november 12-én: „Esküszöm mint bátor katona, hogy a bolsevizmus elleni harcban hűséges leszek Adolf Hitlerhez, a Waffen SS legfőbb parancsnokához.” Esküjük különbözött a „túlságosan német” tradicionális SS eskütől. Az eskütétel után Jean Mayol de Lupe, a hadosztály tábori papja mondott misét. A 69 éves pap XII. Pius kegyeiben állott, korábban Salonikában, a Rifen és Szíriában teljesített szolgálatot. Petain marsallnak is bizalmi embere volt. 1946-ban Versaillesben 20 évi kényszermunkára ítélték.
A Charlemagne hadosztály nevet viselő francia Waffen SS eredeti állománya 7000 fő volt, ebből 5000 elesett, megsebesült vagy fogságba került a Pomeraniaban történt bevetés során.
1945. április 24-én 800 fő állt készenlétben Neusterlitzben, amikor Krückenberg beosztott tábornok parancskiadásra magához rendelte a francia tisztéket. „Kameraden, 0 óra 30 perckor távirat érkezett a Führertől. Így hangzik: „A Charlemagne Divíziót Berlinbe vezénylem. Minden rendelkezésre álló szállítóeszköz felhasználandó. Aláírás: Adolf Hitler.” Berlin hamarosan teljesen körül lesz zárva. A legnagyobb sietségre van szükség. Labourdette, Fantin, Michel és Rostand századparancsnokok embereiket rendeljék egybe és közöljék mi a kívánalom velük szemben. Az önként jelentkezők Berlinbe jönnek, a többi a nehézfegyverzett alakulatnál marad. Megkíséreljük Oranienburgot megközelíteni az orosz páncélosok beérkezése előtt. Végeztem.” Berlinbe menni egyet jelentett a halállal. 300 férfi jelentkezett, hogy Berlin romjain vívja meg utolsó csatáját.
Nyolc katonai teherautón indultak SS indulókat énekelve. Fürstenbergtől délre két teherkocsi eltévesztette az útirányt. Végezetül 200 fő érte el a fővárost gyalogszerrel. 160 meghalt Berlin védelmében. A 40 életben maradott majd mindegyike ma Franciaországban él. Vannak köztük parasztok, egy festő, egy banktisztviselő, egy szakács, egy főhivatalnok, egy kereskedő, stb. Némelyikük nyugdíjat kap Németországtól. A hősöket Franciaországban árulónak bélyegezték, mivel „becstelen” háborúban vettek részt. De helytállásuk a rommá lőtt város káoszában, a szétrombolt Európa közepette, felejthetetlen marad örökre. Az alábbiakban az ő sorsukról és tetteikről közlünk beszámolót.
* * *
A francia egység közeledett Berlin felé. Az utakon menekülőik áradatán kellett keresztül hatolniok. Civilek, félig felbomlott katonai alakulatok igyekeztek az amerikai vonalak felé. A Charlemagne hadosztály utolsó egységei behajtottak a már majdnem bezárult csapdába, ahol kezdetét vette a Harmadik Birodalom utolsó apokaliptikus csatája. Hauptsturmführer Henry Fenet parancsnoksága alatt néztek szembe a halállal. Friesacknál egy rendőrszázaddal találkoztak. Ártatlanul fújták a „Heidi, Heido, Heida” kezdetű dalt afeletti örömükben, hogy kimenekültek Berlinből. A francia SS-ek rágyújtottak indulójukra: „Wir stecken die alte Welt in Band” (Lángba borítjuk a régi világot).
Az őket irányító Kückenberg jól ismerte Berlin környékét, így mellékutakon sikeresen elkerülték a menekülök káoszát. Délelőtt 10 óra körül a Hitler-Jugendnek egy kerékpáros osztagával találkoztak. Ezek a 15 év körüli fiúk páncéltörő gránátokat erősítettek kerékpárvázukra. A franciákkal és még néhány kisebb csoporttal, ők voltak Hitler főhadiszállásának utolsó védői. Dél felé a gépkocsik elérték Wüstenhagent. Itt már bent voltak az orosz előőrsök. Bokortól-bokorig kúszva haladtak előre. „Senki se tüzeljen! — rendelte el Fenet. „Ha ők nem vesznek tudomást rólunk, mi se róluk.”
A konvoj egy hídhoz ért. „Megállapítani használható-e” — adta ki a parancsot Obersturmführer Labourdette. A híd ép volt. Tankakadályok álltak rajta. El kellett távolítani őket a gépkocsik útjából. Amikor a Fenet által kijelölt elhárító csoport megközelítette a hidat, az hatalmas robbanással a levegőbe röpült. Az egyik katona, Poto, ösztönszerűleg egy gépkocsi alá vetette magát. Még látta, amint társai a csatornába zuhannak. Két páncéltörő gránátja begyújtott és kirepült hüvelyéből.
Mindössze egy súlyos sebesülés, történt, a többiek kisebb sérülésekkel megúszták. A katonák a detonációtól süketen percekig bámulták a harquardti híd roncsait. Le kellett rakniok a teherautókat s gyalog folytatták útjukat Berlin felé. Még 20 km-t kellett megtenniök. Fenet emberei átkeltek a híd maradványain. Három katonát találtak a túloldalon, akik elsápadva meredtek a német egyenruhákra: „Bocsánatot kérünk. Oroszoknak néztük az egységet, azért robbantottuk fel a hidat.” — A külső kerületekben a lakosság félelemben várta a fejleményeket és nagyobb ínségben volt mintsem a franciák gondolták.
A Charlemagne katonák elcsigázva cipelték fegyvereiket: géppuskákat, géppisztolyokat, páncéltörőket, aknavetőket. Harci indulókat énekeltek. Vegyes érzelmeket váltottak ki a német lakosság körében. Sokakból lelkesedést. Asszonyok kávéval kínálták őket. Mások ellenségesen szemlélték a menetoszlopot. Egy ifjú zsebkését előhúzva kiabálta: „Itt a Führer által beígért csodafegyver!” Berlinhez közeledve egyre inkább az ellenséges érzület került előtérbe. Egy ponton Krückenberg le akarta állítani az éneket. A katonák visszautasították. Ha abbahagyják az éneklést, összeesnek a fáradtságtól. Másrészt be akarták bizonyítani a németeknek, hogy nem minden francia gyáva, ahogy az 1940-es vereség után vélték. Itt volt az alkalom, hogy megmutassák: 1918-cal nem tűntek el véglegesen a francia katonai erények.
Nem minden francia vitte magával a biztos halál gondolatát Berlinbe. Mégis valami megfoghatatlan csoda történt. A pusztulásnak ebben az infernójában egyetlen egy sem maradt le közülük célbaérkezésükig.
„Berlin központja felé egyre nagyobb mérvű lett a rombolás” — emlékezik Pierre Maritet egykori őrmester. „Mintha téglaporból lett volna a levegő, az égett fa vastag illata keveredett a füsttel. Ez volt Berlin szaga, amely halálunkig velünk marad. Előttünk vörös volt a horizont. Éjjel mintha Északi Fényt láttunk volna. Sokezer égő ház világította be az égboltot.”
Este 10-kor az egység elérte Berlin szélét. Krückenberg a stadion melletti Olympiai Faluba ment. Itt volt elszállásolva a légierő maradványa. Csokoládét szerzett katonáinak, magának egy gépkocsit. Fenet emberei a szomszédos Hasenheideben pihentek le. Krückenberg ellenőrző körútra indult. Berlint febr. 1-én erődnek deklarálták, de az Adolf Hitler tértől a Brandenburgi Kapuig egyetlen járőrrel sem találkozott. Már alig volt ellenőrzés.
A Kancellária romokban hevert. A bunker bejáratánál talált őrszemekre. Rajtuk keresztül lépett összeköttetésbe Krebs tábornokkal. Hitler egy másik, 50m távolságban fekvő bunkerben tartózkodott. Krebs volt az utolsó napokban a Führer legelszántabb, leghűségesebb híve. Őt követve ment jelentéstételre, Burgdorf tábornok társaságában. Fenetet a városházára szállították lábsebesüléssel.
Felderítő őrsök jelentették, hogy az oroszok elérték a Hermann teret egy km-rel a franciák mögött. A front teljesen összeomlott, már csak a Charlemagne által tartott szakasz állt. Valahonnan egy Hundertschaft (század) Hitler-Jugend érkezett. Unterscharführer Bicou, egy 18 éves Languedoc-beli önkéntes vette át parancsnokságukat és jelölte ki harci álláspontjaikat. Halált megvető bátorsággal törtek a T34-esek ellen. Negyed órán belül már négy szovjet tank lángolt a Berliner-strassén. Egy összekötő tiszt érkezett és elrendelte a visszavonulást. A harci alakulatot a bekerítés veszélye fenyegette. A lángok mögött láthatókká váltak a közeledő oroszok. Fenet elrendelte a folyamatos visszavonulást. Időről-időre valamelyik francia önkéntes visszamaradt a romok között páncéltörő gránátokkal a T34-esek fogadására. Ez a túlélés reménye nélküli helytállás szinte sporttá vált a katonák között. Számolták sikereiket, amelyeket küldöncök jelentettek Krückenberg generálisnak. Számos ellenséges páncélost semmisítettek meg, Grenadier Aubin egyet, Unterscharführer Vaulot kettőt, Oberscharführer Appollot egyet, Unterscharführer Bicou egyet, stb…
A Charlemagne 14 szovjet tankot lőtt ki ezen a napon. „Biztosítva van a lovagkeresztem” — mondotta Valot. A Vaskereszt kitüntetés automatikusan járt 7 páncélos megsemmisítése után. A franciák valósággal versengtek egymással. Jönnek az oroszok! — kiabálta valaki. Volkssturm és Hitler-Jugend csapatok menekültek. Obersturmführer Dourx megállította és újra az oroszok ellen indította őket. Egy német Királytigris húzott mellé. Teteje kinyílt és egy óriás termetű SS tiszt lépett ki belőle. „Miért nem kaptad meg még a Vaskeresztet?” — kérdezte. „Hauptsturmführer, nem tudom.” A tiszt levette saját EK I érdemérmét, Dourx zubbonyára tűzte, majd visszaszállt a páncélosba.
Így ért véget a neuköllni csata, elkeseredett küzdelemben a győztes hadigépezet ellen. Ez volt az utolsó összecsapás, amelyben az ellenség vereséget szenvedett. Fenet emberei a Hermann tér szomszédságába vonultak vissza. Az oroszok beértek és barikádot építettek. Henningcourt vette át a sebesült Michel egységének parancsnokságát és a Hitler-Jugend tengerészkülönítménye és a Volkssturm támogatásával megtámadta és kivetette az oroszokat állásaikból. Páncéltörő gránátokkal fölszerelt német lányok is harcoltak mellette.
Végezetül a Charlemagne katonákat a város központjába rendelték. Hajnalban Fenet a földalatti villamos Központi állomásánál két norvég tiszttel találkozott. Térkép fölé hajolva gyertyafénynél próbálták meghatározni az orosz álláspontokat. Átszaladtak az úton. Egyikük belépett egy telefonfülkébe és a telefonkönyvből azokat a számokat tárcsázta, ahol az oroszokat sejtették. Különös, de a vonalak és telefonközpontok épségben maradtak. Időnként német választ kapott, néha azonban orosz volt a vonal túlsó végén. Ilyesforma kedélyes szóváltásai lehettek: „Ah, hát ott vagy ruszki disznó!” — „Várj, míg odaérünk, fasiszta bitang!” — „Berlin még nem a tiétek, piszkos bolsevik!” — „Összetaposunk a lánctalpasokkal, náci gyilkos!”…
Valaki hiányzott: Obersturmführer Labourdette. Úgy mondják a földalatti egyik alagútjában érte utol a halál. 24éves volt, a 3-as számú önkéntes.
Április 27-e volt, az orosz nyomás fokozódott. Krückenberg a Belle-Alliance térre rendelte Henri Fenet erőit a Hitler-bunker védelmére. Hitlert 20 méteres betonfal vette körül. A franciák számára vigasztalást jelentett, hogy közelebb kerültek a Führerhez. Kívülük alig maradt már harcképes egység. — A hazafiak egy kis csoportja az oroszok és Hitler között — meg Frieda, egy fiatal német leány…
1945. április 29-én közel 200 francia SS még fanatikus védelmi harcban állt a Hitler-bunker körül, amikor az oroszok reggel felé áttörték a vonalat. Pierre Delamarre egy romház pincéjébe húzódott, ahol egy rémült asszonyt talált két lányával. A fiatalabb, 18 év körüli, pisztolyt fogott a katonára. Delamarre mosolygott és egy vitamincukrot nyújtott neki. A leány figyelmesen megnézte a fiút s bocsánatkérőn szólt: „Azt hittem, orosz. Nem akarok élve kezükbe kerülni.” Frieda azt hitte — és joggal — hogy az oroszok lemészárolnak minden berlinit. „Gyere velem — hívta a katona — mi ellenük harcolunk.” Frieda követte a fiatal francia SS-t. Együtt kuporogtak a fedezékekben, míg csak fel nem használták összes páncéltörő gránátjukat. Néha csak méterekre rejtőztek az előrehatoló oroszoktól. Utoljára a Führer-bunkertól 200 méterre látták őket. Egy ajtónyílásba húzódtak és átölelték egymást. Senki sem tudja mi lett a sorsuk.
Hauptsturmführer Fenet a vonal összeomlása előtt hagyta el álláspontját. A harcosoknak alig maradt lőszere. Sorsot vetettek ki lője ki a következő T34-est.
Obersturmführer Rostingot, a 3. század parancsnokát élve temette el egy robbanás. Kiszabadította magát és Albert Brunottal együtt, a háború utolsó napján kiérdemelte a Vaskeresztet.
A franciák mióta Berlinbe érkeztek nem tudtak mosakodni. Élelemhez, italhoz alig jutottak. Legtöbbjük elesett, a fiatal tisztek: Labourdette, La Maignan, Billot, Protapopov és mások. Fenet, Lazace, Bertaut, Franz, Boulmier, Weber megsebesült. Csak a súlyos sebesülteket szállították segélyhelyre. Egyesek, így a háromszor sebesült Olivier mindig visszatért a frontvonalba. A csata után megállapították, hogy a franciák 60 orosz páncélost semmisítettek meg. Az SS archívumban megtalálható, hogy az utolsó háborús kitüntetéseket franciák kapták, köztük Fenet és Appollot.
Maxime Demenoux három társával egy üzletház földszintjét foglalta el. Az oroszoknak sikerült két kézigránátot vágni a helyiségbe. Társai meghaltak. Demenoux 50 repeszt kapott a lábába. Kórházba került. Munkaszolgálatosnak adta ki magát. Hazatelepítése után a Suresnes Foch kórházban ápolták. Ma Argentínában él.
Marcel Bacot eszméletét vesztette egy robbanáskor. Mikor felébredt, ágyban feküdt, meztelenül, egy ápolónő mellett, aki megmagyarázta: több esélye van az életben maradásra, ha asszony van az oldalán. Gyalog és autóstoppal, amerikai gépkocsikon érték el a francia határt. Itt elvált az asszonytól. Hadifogolynak adta ki magát, de egy rokona leleplezte. 20 évet kapott, 1952-ben szabadlábra helyezték. Csatlakozott családjához. Ma Észak-Franciaországban el.
Amikor Bacot elhagyta Berlint, bajtársai az utolsó német egységekkel együtt a Hitler-bunker körül harcoltak. A Nordland SS hadosztály felbomlott. Időnként a franciák és oroszok olyan közel kerültek egymáshoz, hogy hallhatták egymás szavát. „Adjátok meg magatokat, nincs esélyetek” — kiabálta egy orosz Georges L.-nek. „Össze ne sz… a nadrágod” — szólt vissza L. az ő nyelvén. „Te francia vagy, mit keresel itt, ez nem a te ügyed.” L. nem válaszolt, lassan visszavonult. Esetenként orosz katonanők próbálták a franciákat megadásra bírni cigarettát ajánlva.
Haugtsturmführer Fenet nehezen adta fel. Új védelmi vonalat állapított meg. Mellette egy légierő egység még harcolt. Parancsnoka elhatározta a megadást és a francia SS parancsnoknak is ezt javasolta. Fenet ragaszkodott hozzá, hogy a Führer-bunkerben tartózkodó feljebbvalójától kapjon utasítást a fegyverletételre. De onnan már nem jött parancs többé.
Fenet társai kitartottak parancsnokuk mellett. Egy csatornába húzódtak. Mikor később Fenet kitekintett egy ciszterna tetején, csak gépkocsikat és oroszokat látott. A fegyverek elhallgattak. Visszatért és a csatorna-rendszerben folytatták útjukat. Egy beomlott szakasznál elő kellett jönniök. Felfedezték őket és fogságba estek — Fenet, Dourx, Coutourier és Albert Brunot. Egy orosz páncélos katona észrevette Brunot zubbonyán a hét tank megsemmisítésére utaló jelzést és fejbe lőtte. Ő volt a Berlini Csata utolsó hősi halottja.
A Charlemagne hadosztálynak a Führer-bunkert védő 200 katonájából 40 maradt életben. Csaknem mindegyiküket elítélték és bebörtönözték. Közülük 35 ma Franciaországban él.
(Megjelent a „NATIONAL SOCIALIST REPORT” 1976. októberi számában.)
* * *
A II. Világháborúban Európa ifjúságának színe virága ezt írta fegyverére: „Becsületem a Hűség!” Hűség — Európához, amelynek megtartásáért hol a Pireneusokban, hol Nándorfehérvárnál, hol Sztálingrádnál hullatták vérüket Európa nemzeteinek legjobbjai. — Hűség ahhoz az Európához, amely a Római Impérium kövein épült, amelynek története ott kezdődött Romában, Kr. u. 800 karácsonyán, amikor III. Leó pápa Nagy Károly fejére tette a császári koronát és befejeződött 1145 évvel később, amikor a berlini Kancellária udvarán a Birodalom Vezérének testét elemésztették a rögtönzött máglya lángjai. Európa utolsó nagy erőfeszítése volt ez. Minden nemzet legszentebb neveit írta elit csapatai zászlajára. A magyar sereg virága a Hunyadi Páncélos és a Szent László Hadosztály. A franciák legjobbjai a Charlemagne SS Divízió kötelékében harcoltak.
* * *
CHARLEMAGNE — Nagy Károly — a keresztény Európa első imperátora. Életéről számos korabeli írás maradt ránk. Köztük talán legbeszédesebb a frank Einhard „Vita Caroli” és a ’Dadogó’ Notker saint galli barát „De Carlo Magnó” c. munkája.
Charlemagne Kr. u. 742-ben született. Kis Pepin, a frank Meroving dinasztiát követő első Caroling király idősebb fia. Apjának 768-ban bekövetkezett halála után öccsével, Carlomannal uralkodott. Carloman utód nélkül halt meg 771-ben. Ezt követően Charlemagne egyesítette a frank birodalmat. Székhelye Aachen volt. 774-ben legyezte Desiderius longobárd királyt, hosszú küzdelemben (772-804) megtörte a szászokat, harcolt a bretonok a dánok ellen, s élete vége felé kapcsolatba került a Pannóniában élő avar-magyarokkal is. Udvarában kora legnagyobb elméit gyűjtötte össze (Alcuin, pisai Péter, aquileai Paulinus, Einhard), rendezte a törvényhozást, a bíráskodást, számos monostort és iskolát alapított, jelentős közmunkákat végeztetett, nevéhez fűződik többek között az aacheni katedrális, a thermálfürdők, a császári palota, a mainzi nagy Rajna-híd konstrukciója. Birodalmával a modern Európa alapjait vetette meg.
