Posted on 2 hozzászólás

Soós Tihamér: A magyar fajvédelem úttörői

Megjelent: Nincs adat.
Megjelent: Nincs adat.

A liberális világ vezetői nagyon értettek ahhoz,  hogy miképpen kell igazi magyar értékeket félremagyarázni, elhallgattatni és ha kell, az élet süllyesztőjében alábuktatni. Így jártak el az első fajvédőkkel szemben is. Ezek a magyar tehetségek még a kezdet kezdetén felismerték a minden felől tornyosuló viharfelhőket és még idejében fel is hívták azokra a közfigyelmet. Főként a növekvő zsidóveszedelemre figyelmeztették a nemzetet. Éppen ezért is kellett eltűnniök annak idején. A liberalizmus nem tűrt meg fajvédőt; közelebbről magyar fajvédőt. Ellenben megtűrte, sőt tenyésztette, emelte, vitte előre a zsidó faj védelmezőit.      Ez ellen foglaltak állást, ez ellen küzdöttek a szó és írás fegyvereivel a magyar fajvédelem úttörői.

De ki tudott felőlük:

Alig néhány éve, hogy emlékükhöz méltó módon, szorgalmas magyar fajvédők felfedték létezésüket, ismertették egy-egy cikk, vagy tanulmány keretében életüket s munkásságokat. Természetesen csak igen szerényen. Nagyobb munka nem jelenhetett meg. Ilyenre a liberális élet nem teremtett kiadót. A talaj sem volt fogékony. A liberális szellem megülte az egész országot. Ez irányította, ez szabta meg a magyarság útját.

El kellett tehát jönnie egy olyan nemzeti, népi és szociális kornak, amelyben végre mégis csak szóhoz jut a magyar fajvédelem. Most már végre talán ott tartunk, — bár még csak az elején — hogy lehet magyar fajvédelemről beszélni. Rövid időn belül egymás után jelennek meg az ezzel a kérdéssel foglalkozó munkák. A régi fajvédőktől vetett mag kikelt és íme most hozza gyümölcsét.

Bosnyák Zoltán munkássága is beszédes bizonyítéka állításunknak. Eleinte tőle is csak cikkek, tanulmányok kerülhettek közkézre. Míg most egymásután jelennek meg testes munkái. E tényben is az idők jelét kell látnunk. A magyar fajvédelem kezd pozitív formát ölteni. Szerző munkája is ezt a célt szolgálja. E művében örök emléket állít szándékosan elfeledett olyan magyar férfiaknak, akik már akkor küzdöttek fajtájukért, amikor még sehol a világon nem ismerték fel a „kiválasztott nép” terjeszkedésében rejlő veszedelmet.

Tizenkét életrajzot illetőleg nevet találunk Bosnyák Zoltán könyvében. A magyar fajvédelem kiemelkedő első harcosainak életét, küzdelmét és munkásságát. Szerző ugyan nem a szó megszokott értelmében vett életrajzot közöl, hanem inkább eszmék harcáról fest képet. Ennek során rámutat arra a politikai, világnézeti, kulturális, és gazdasági állapotra, amely az ismertetett fajvédők korát jellemzik. Foglalkozik a liberális Magyarországon végbement politikai, szellemi és gazdasági válságokkal, amelyek lehetővé tették a „diadalmas faj” előretörését és amelyek tulajdonképpen megteremtették az addigi ismeretlen küzdőteret, a magyar fajvédők harcainak színterét. Szerző elsősorban tehát korrajzot ad, hogy abból vonja le azokat a tanulságokat, amelyek a fajvédelem úttörőit megmozgatták. Noha kerüli a kor napi politikáját, mégsem zárkózhat el előle, mert a szereplők többé-kevésbé politikusok is voltak és mint ilyenek éppen a politika porondján viaskodtak a magyar fajért. De itt sem gyűlölet vezette őket, hanem a szellemi okfejtés, a történelmi előretekintés, eszmei meglátás és mindenekelőtt a magyar vér féltése a nemzeti, aggodalom.

A felsorakoztatott fajvédők munkásságának ismertetése, a magyar fajvédelem történetének is fogható fel. Szerző sok és megbízható kútforrás alapján történeti korrajzot nyújt, amiből az a tanulság, hogy a kor kiváló fajvédőinek kezébe, tulajdonképpen a magyarság önvédelmi harca szolgáltatta a fegyvert. További tanulság — amely európai vonatkozású — hogy a tudatos antiszemitizmus eszméje itt született, itt öltött testet, e helyütt nőtt fel. Nem a divat hatása szülte, hanem a szükségszerűség.

Szerző a XIX. század elzsidósodó Magyarországát nagy vonásokban tárgyilagosan, hideg számadatok idézésével mondanivalóinak mintegy hátteréül adja. Teszi ezt világos, gondolkodtató módon, hogy annál szembetűnőbb és érthetőbb legyen a fajvédők föllépése.

Törvényes intézkedéseket, rendeleteket idéz a zsidó elem terjeszkedését illetőleg. Megemlíti az Andrásy—Eötvös kormány egyenjogúsítása programját, amely eleinte bár csak erkölcsi sikert jelentett, de később meghozta gazdasági kamatát is. Az uzsoratörvény eltörlése, a korlátlan iparűzés megengedése pedig lehetővé tette a zsidóság gyors vagyoni föllendülését. A megalakult zsidó pénzintézetek s vállalatok már akkor is nagyon értették annak a módját, hogy miképpen kell a gazdasági életet, a politikával egybefűzni és abból sápot húzni. Meghívták a képviselőket és volt minisztereket igazgatóságaikba! Így vágták zsebre a magyar politikai élet irányítóit. Így szőtték, fonták benső és széttéphetetlen kapcsolataikat saját céljaik és a magyar élet között. Ennek veszélyes voltát fölismerve léptek fel az első fajvédők. Vegyük őket sorjában.

Istóczy Győző az első antiszemita vezér. Ő alapítja, meg az első antiszemita egyesületet. Fellépése az 1875. április 8-án elmondott parlamenti beszédével számítható. Istóczy már akkor is a zsidóságot külön fajnak mondja. Tudományos képzettsége kitűnő szeme, alapos felkészültsége olyan képet rajzol a zsidóságról, hogy azzal valóban fölrázza a nemzetet. A zsidók haragját pedig magára zúdítja. Tudják, sejtik, hogy Istóczyban veszélyes ellenfelet kaptak. Ezért törnek rá. És ott támadják, ahol érik. De Istóczy gránitkeményen állja a harcot. Sőt még acélosabban küzd. Elsőnek ajánlja a zsidóságnak elkülönítését és Európából való eltávolítását. Hány évtizednek kellett elmúlnia addig, amíg általánossá vált a zsidókitelepítés kívánsága, mint a zsidókérdés egyetlen és gyökeres megoldási módja. Istóczy harminc évig küzdött fajtánkért. Eleinte megértették, utóbb elfeledték. Igazi magyar sors!

Ónody Géza megindulásakor liberális szemléletű képviselő, csak saját tapasztalatai után — Istóczyhoz hasonlóan — fordul a zsidóság ellen. Vérbeli antiszemita azonban csak a tiszaeszlári gyilkosság után lesz. Részt vesz az „Antiszemita párt” megalakításában. Tollal, szóval küzd a zsidóság ellen. Bosnyák Zoltán itt ismerteti az „Antiszemita Káté” egy részét (1884-ből). Idézzünk mi is belőle. Pl. „Mit kell minden magyar embernek hinnie és tudnia?”

Tudnia és hinnie kell:

Először, hogy Magyarországon van zsidókérdés; másodszor, hogy ennek megoldása elodázhatatlan; harmadszor, hogy a megoldás csak törvényszerű eszközökkel érhető el; negyedszer, hogy az elzsidósodott kormánytól semmi jót sem várhatunk; ötödször, hogy nem hazafi, aki zsidókkal tart; hatodszor, hogy nálunk nincs üdvösség, csak az antiszemitizmusban.”

A hazai antiszemita mozgalomnak érdekes alakja volt Simonyi Iván. Önálló egyéniséggel és a kor szellemétől független világnézettel. Mély szocializmus hatja át. A földet és népet a nemzeti lét alapjául tekinti. Mindkettőt tehát védelembe veszi. Bosnyák Zoltán kutatásai nyomán Simonyi Iván fölfogása a mai népi, nemzeti és szociális eszme hírnöke. Korát félévszázaddal előzte meg. Az antiszemitizmusnak eleinte lelkes katonája, de később már egyik vezérlő alakja.

Hozzá hasonlóan látta a magyar nép és nemzet súlyos helyzetét Vadnay Andor, Istóczy híres védőügyvédje, Kecskemét antiszemita képviselője és a későbbi csongrádi főispán. Felszólal a zsidó-keresztény házasság engedélyezése ellen. Kárhoztatja a rabbiknak a főrendiházba való bevonulását. Alkotmányos úton keres olyan megoldást, amely a magyar nemzet létét biztosítja. Szerinte a nagy forradalom jelszavaival csak dobálóznak és közben zsidó érdekeket szolgálnak.

Verhovay Gyula a „néptribün”, újságíró és képviselő pezsgő vérmérséklettel, mély rajongással szolgálta faját. Oly szenvedéllyel — és tehetséggel — vetette bele magát a magyar igazságért folyó harcba, hogy a kormány is félt tőle. Ezért nemcsak a zsidóság támadta, hanem még a kormány is üldözte. Még pedig sikerrel. Verhovay végül is feladta a harcot. Visszavonult.

Bár nem magyar származású, de mégis magyarrá lett fajvédő a hervadhatatlan érdemeket szerzett Egán Ede, akinek munkásságát Bartha Miklós örökítette meg megdöbbentő erejű könyvében (Kazárföldön). Bartha a zsidóveszély mellett látja az egyéb veszedelmeket is. Így a felbujtogatott és vérszemet kapott nemzetiségek mozgolódásait. Ezen felül az udvari kamarilla titkos és elnyomó törekvéseit. Aggodalommal néz tehát a jövőbe és szenvedéllyel áll ki a küzdőtérre. Verhovayhoz hasonlóan lobogó vérmérséklettel rohan fajának segítségére! Bár őt sem a gyűlölet és türelmetlenség vágya fűti.

Vele ellentétes vérmérsékletű Szemere Miklós. A honvédelmi nevelésnek mai hangsúlyozásakor érdemes feléje tekinteni. Már évtizedekkel ezelőtt sürgette az ifjúság katonai nevelésének megszervezését. Mélyen bele látott a magyar sorskérdések sokaságába. Tisztán látta a judaizmusban rejlő idegen szellemet, aminek terjeszkedését veszedelmesnek tartotta. Ezért is teremtette meg ismert bőkezűségével „A Cél” anyagi alapjait. Ebben a folyóiratban írja (1912. júl.-ban) tömören: „őseink karddal szerezték a hont és csak azzal lehet fenntartani. Ezt szem elől téveszteni nemcsak halálos vétek és bűn, de mi több, öngyilkos könnyelműség és fatális ostobaság. Vitézeket kell nevelni és erényes honleányokat, akkor bár csak egy millió magyar lenne, megáll az is.”

A Cél-ban terjesztette a faji gondolat eszméjét Kiss Sándor. Az 1918-as években lett ismertté. Írásai, tudatosították tulajdonképpen szélesebb körben a zsidókérdés lényegét. Vagyis azt, hogy „két fajilag ellenétes csoportnak, a zsidóságnak és a magyarságnak a létét érintő kérdésről, az elsőbbségért vívott élet-halál küzdelméről van szó.” A megoldást egyrészt a faji öntudatra és faji önérzetre való nevelésben látja, másrészt pedig a zsidó szellemi terror leküzdésében. Bátorhangú, sok tekintetben teljesen új utakon járó írásai végre odajuttatták, ahová a liberális kor fajvédői juthattak: a bíróság elé. Kiss Sándor azóta elhallgatott. A magyar fajvédők tábora egy értékes, bátor és nagyszerű harcossal megfogyatkozott.

De nem hallgatott el Dáner Béla, a világháborús tüzértiszt. Mind fölfelé, mind lefelé hadakozott magyar fajtájáért. Elő szóval és a betű hatalmán át szolgálta a magyar fajvédelem nehéz ügyét. Még pedig oly hatással, hogy még merényletet is követtek el ellene. Midőn egy kúriai döntvény felekezetnek minősítette a zsidóságot, terjedelmes beadványban tiltakozott a Kúriának eme döntvénye ellen. Pedig államügyész volt akkor. Beadványa miatt szembekerült feletteseivel. Igazából azonban még sem engedett. De felfogása mellett korai haláláig hűen kitartott. E mellett küzdött a nemzetiségek aknamunkája ellen is. Hiszen Brassóban volt alkalma személyesen tapasztalnia az oláh irredenta. Gyújtogatását.

Fajvédő volt Gálócsy Árpád is, de nem olyan értelemben, mint társai. Ő is magyar testvéreit féltette, de elsősorban a vörös mételytől, a marxizmustól és annak rokonától a szociáldemokráciától.

Az összeomlást követő ellenforradalmi időben a végső leszámolás elmaradt. Sőt a vörösök szálláscsinálóit újra befogadták a parlamentbe. Ennek veszélyét hangoztatva nem győzte eléggé aggodalmait terjeszteni. Közérdekű Levelek címen írt füzeteiben főként a munkássághoz szólt. Hiszen ezt a társadalmi réteget fenyegette elsősorban a vörös bacilus. Amit a magyar vezetőosztály nem tudott, vagy elfelejtett megvalósítani, azt Gálócsy Árpád egymaga akarta véghez vinni vagyis, a magyar munkásságot a marxista szellemi szédelgés hatása alól kivonni. Szándéka nem vált valóra, de határozott eredményeket ért el mégis. Mint fajtáját féltő ember a zsidókérdésben is meg volt határozott álláspontja. Azt tartotta a zsidóságról, hogy az olyan mérgező test a magyarság körében, amelyet mihamarabb el kell távolítani.

A magyar fajvédelem úttörőinek sorát Bosnyák Zoltán Méhely Lajossal fejezi be. Felőle már többet tudunk. Hatása tehát feltétlenül nagyobb volt minden más fajvédőnél, ami érthető is. Fajvédő munkássága az utolsó huszonöt évre esik. Szinte szemünk előtt folyt és folyik még ma is. Méhely Lajos tulajdonképpen a magyar fajvédelemnek tudományos értelemben vett megalapozója. Ő adott annak mélyebb értelmet, határozott tartalmat és messzeható erőt. Méhelynek köszönhető, hogy visszanyertük fajtánkba vetett hitünket. Sőt egyáltalán azt, hogy újból magyar fajról beszélhetünk. A liberális szellem mindenáron el akarta hitetni azt, hogy magyar fajta nincs. Méhely azonban nem szűnt meg hirdetni, hogy fajtánk igen is él és létezik. Méghozzá nagy százalékban. Méhely feltárta fajtánk eredetét, lényegét, sorsát és végzetét. De megmutatta a jövő járható útját is. Szerinte a magyar feltámadást egyedül a faji alapra helyezkedett magyarság biztosíthatja. Nemzetünket egy újabb ezred év számára csak a magyarság és vele a felvirágzó faji eszme mentheti meg. Kijelölte a magyar fajkutatás irányát. Követelte egy fajkutató intézet felállítását, amelyben a magyar fajkutatást tudományos módszerekkel kívánta szolgálni Méhely ezzel a fellépésével megelőzte mindazokat a külföldi nemzeteket, amelyek ma már első helyre teszik a fajvédelmet. De csak Méhely előzte meg a külföldet. Tervei, javaslatai még itthon megoldatlanok.

A zsidókérdésnek is Méhely munkássága és álláspontja ad tulajdonképpen világos tárgyilagos, azaz tudományos értelmet és tartalmat. Benne kell látnunk a magyar fajvédelem igazán elhivatott vezérét. Annyit, oly mélyértelműen és olyan rendszerezett tudományossággal senki sem dolgozott a magyar fajvédelemért, mint ő. Múlt s jelen munkássága, tudományos eredményei, tekintélye, izzó magyarsága olyan szempontok, amelyek alapján a legtermészetesebben benne kell látnunk a magyar fajvédelem vezérét. Éppen ezért sürgős tennivalónak véljük, hogy javaslatait — bár már késetten, de még mindig nem későn — mihamarabb valósítsuk meg. Ha ez megtörténik akkor fajtánk rövid időn belül új arculattal, megújult lélekkel, igazi faji öntudattal és magyar önérzettel nézhet a bíztató jövő, egy újabb ezredév alkotó munkássága elé.

Bosnyák Zoltán könyvét azzal az érzéssel tesszük le, hogy — a bevezetőben hangoztatott — célját elérte. Valóban felkelti az olvasó figyelmét a magyar fajvédelem első harcosaira. Sőt még többet is elér. Az a meggyőződésünk, hogy cselekvő fajvédelemre ösztönöz. Könyvének tartalma cselekvésre buzdít. Éppen ebben látom élvezetes, mindvégig lebilincselő művének erejét: indít, irányít, látókört bővít, nevel. Most, amikor a magyarság megújhodás előtt áll, az az érzésünk, hogy minden művelt magyarnak el kellene olvasnia könyvpiacunk egyik legaktuálisabb könyvét: „A magyar fajvédelem úttörői”-t. Bőségesen meríthet belőle szempontokat új magyar világnézetének kialakításához, mint a jelenleg legszükségesebb és legsürgősebb magyar tennivalóhoz.

(Visited 108 times, 1 visits today)

2 thoughts on “Soós Tihamér: A magyar fajvédelem úttörői

  1. Köszönöm ezeket az oldalakat, nagyon értékes.Most a bankszámlámmal van egy kis probléma.Ugyan pénz az van rajta, de most nem tudok utalni, csak pár nap múlva ha rendbe jön.
    Jó egészséget kívánok . Tisztelettel: Jenei Mihály

    1. Köszönjük, igyekszünk a legsokrétűbb témaköröket felölelni.

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..