Dr. Ferenczi Zoltán: Az okság elve és a végtelen

Leírás

„A lét minden árnyalatában az okság elve uralkodik. Csak elégséges logikai alapozással, megokolással fogad el az elme valamit igaznak. Az ítéletek igaz voltának kutatásában eljut az elme olyan ítéletekhez, amelyek már nem kívánnak megokolást. Ezek az alapelvek önmagukban nyilvánulnak igaznak: önmagukban megokoltak. Ilyen megokolást nem kívánó, önmagában indokolt logikai alapelv több is van. Azaz a merőben észlétű valók birodalmában az okság elve – a miért van így -, miért igaz – kérdés több önálló, önmagában megokolt igazsághoz is elvezethet. A valós lét területén az okság elve a következő kérdésre követel feleletet: miért van ez a való? Itt is két eset lehetséges: 1. Az illető való önmagában igazolt, indokolt, vagyis mint létteljesség önmagában van létjogosultsága, szükségképen létezik, és lehetetlen, hogy ne létezzék. 2. Az illető való nem bírja önmagában létalapját, mástól van, tehát van tőle különböző létoka. A valós lét területén tehát az okság elve a következőképpen fejezhető ki: Minden való vagy magamagát indokolja mint létteljesség, azaz nem lett mástól, vagy pedig hiányos létű, azaz mástól lett.”