Dr. Zoltvány Irén: Erotika és irodalom

550 Ft

Szerző: Dr. Zoltvány Irén
Cím: Erotika és irodalom
Megjelent: 1924.
Kiadás helye: Budapest
Oldalszám: 105
Fájlok:

  • PDF – szöveges, OCR-es karakterfelismeréssel
  • ePub

Tartalom:

BEVEZETÉS.
I. Az erotika fogalmának, elhatárolása.
II. Erotika a görög és római költészetben.
III. Erotika az olasz és francia költészetben.
IV. Erotika az angol és német költészetben.
V. Erotika a magyar költészetben 1882-ig.
VI. Realizmus és naturalizmus. Ez utóbbi kifejlődése.
VII. Zola mint az újabb irodalom erotikájának fő képviselője.
VIII. Zola naturalista regényköltészetének bírálata.
     Újabb francia erotikus drámaírók és lírikusok.
IX. Erotika az újabb magyar költészetben.
X. Ady Endre és iskolája. A nyugatosok.
XI. Művészet és morál.
XII. Erotika és a szépirodalom

Leírás

„ABBAN a nagy fölfordultságban, melyet a világháború lezajlásával az emberiség életében tapasztalunk, s ama nagy rombolásban, aminőnek mását — talán a népvándorlás korát kivéve — a világ még sohasem látott, egyéb tényezőkön kívül jelentékeny része volt az irodalomnak, másutt is, nálunk is.

Ami még alig egy félszázadja úgyszólván mindenki előtt becses, értékes, sőt szent dolog volt, mindazt elkezdte őrleni, mint a hatalmas sudarú fenyőfát a temérdek apró, ú. n. betűzőszú, a szellemi élet betűszúja: lelkiismeretlen írók hírlapi s egyéb publicisztikai hadjárata, a morál elveivel szembehelyezkedő szépirodalom s általában az erkölcstelen irányú könyvtermelés, mellyel lassanként kiölték a nemzetek lelkéből az éltető eszményi erőket. Beteljesedett annak igazsága, hogy a betű öl. Ezt a lélekölő szellemet a betűkön keresztül az avatatlan, kritikátlan olvasóközönség tömege nem vette észre, sőt nálunk a közelebb múlt korszak szabadelvű eszméitől telített értelmiség osztálya is alig látott benne veszedelmet.

Ez a veszedelem immár teljes mértékben ránk szakadt. Anyagi oldaláról mindenki érzi, pedig nemcsak anyagi, közgazdasági válság van, hanem ennél sokkal mélyebbre ható: erkölcsi válság. Az emberiség lelke forog veszedelemben. A kereszt erkölcsi világrendjének hadat izent egy kalmárszellemű tábor s egy materialista alapon nyugvó új világrend, melynek eszközei közt ott van a vakoló kanál is, de azért nem épít, hanem csak rombolni tud.

E rombolómunkának egyik legfőbb fegyvere az irodalom lett, mégpedig az irodalomnak nemcsak tudományos és gyakorlati ágai, hanem költői ága, a szépirodalom is. A századunk elején már nagyon elhatalmasodott destruktív irány vezérkara ugyanis, mely határozottan kitűzött s rafinált módon megállapított és szívós következetességgel végrehajtott program szerint igazi irodalompolitikát űzve, kiadta a jelszót országunk ezeréves alapjainak robbantgatására, elejétől fogva világosan fölismerte a szépirodalomnak nagy jelentőségét. Tudta jól, hogy bizonyos kérdéseket tudományos mód helyett sokkal könnyebben és kiterjedtebb körben lehet versekkel, novellákkal, regényekkel és drámákkal megoldani s győzelemre juttatni. Tisztában volt azzal is, hogy a keresztény társadalom legfőbb pilléreit: a tiszta erkölcsöt, a házasság szentségi jellegét, magyar fajiságunk ősi hagyományait bajos dolog s nem ajánlatos egyenesen támadni, ellenben szépen hangzó versekbe öltöztetve, színes prózába takargatva még a szabadszerelmet is sikeresen lehet hirdetni s az ilyen írói termékeket a keresztény családok otthonába is bizonyos előre kieszelt furfanggal könnyen be lehet csempészni.

Mi ehelyütt ennek a romboló irodalomnak ágai közül csupán az utóbb említettet, a költői irodalmat vesszük figyelembe, mégpedig kitűzött tárgyunkhoz képest az erotika és szépirodalom viszonyának kérdéseit tárgyalva. Ezt megelőzően mintegy alapvetésül világirodalmi szemlét is nyújtunk, melyben áttekintjük a nevezetesebb költői alkotásokat, de pusztán az erotika szempontjából. Ez bizonyára eleve és szükségképpen némi egyoldalúságot von maga után. Mint az a botanikus, aki kitűzött föladatául a virágoknál csak porzóit és bibeszárait vizsgálja, szirmaik és egyéb alkotórészeik figyelembevétele nélkül: mi is akként járunk el; mert mi még elsőrendű műalkotásokban is a lírikusoknál nem a költői hevület mélységét s az érzéstartalom művészi kifejezésmódját tekintjük; epikai és drámai művekben sem nézzük a jellemzés erejét, az esemény érdekességét, a cselekvény megragadó voltát vagy egyéb kiválóságait s nem arra törekszünk, hogy minden oldalról méltatva a szóba kerülő műveket, megállapítsuk esztétikai értéküket, hanem egyedül csak azt vesszük figyelembe: nincsenek-e valamely műalkotásban oly elemek és sajátságok, melyeknél fogva szerzője, ha még oly tehetséges és nagy alak is, erotikus írónak jellegezhető.

Látni fogjuk egyébként, hogy az erotikum nagyon viszonylagos fogalmat szokott jelölni s hogy többféle fokozat érthető rajta. Már itt is előrebocsátjuk, amit később bővebben fogunk tárgyalni, hogy egyáltalán nem a kiválasztott tárgy (pl. a házasságtörés témája) határozza meg valamely mű erotikus jellemét, hanem csakis a tárgy földolgozásának és kifejezésének módja. Van akárhány költő, aki műveiben teljesen kifogástalan szellemű, még csak nem is keresi az élet rút oldalait, csupán itt-ott elvétve akad nála egy-egy érzékies kép, egy-egy kissé bántóan színezett leíró részlet. Egy másik gyakran nyúl ugyan kényesebb témákhoz is, de a nemi élet körében mutatkozó rútat az igazsághoz hűen rútnak tüntetve föl, nem sérti erkölcsi érzékünket. Természetes, hogy az ilyen költőket nem sorozhatjuk az erotikusak közé. Viszont vannak költők, akik az életnek egyenesen szexuális oldalát szeretik kedvteléssel föltárni s mentői merészebb és újszerűbb «meglátásokkal» akarják meglepni az olvasót; vannak, akik a hús és vér poézisét, az érzékiség szabadságát nyíltan hirdetik s a testi gyönyörökben egész szabadon tetszelegnek; akik a cédaságot s a feslettséget, az érzéki vágyak kielégítését, az elcsábítást vonzó alakban és szép színekkel rajzolják; a házasságtörést mentegetni vagy éppen igazolni törekszenek; akik a szabadszerelem védelmére szofizmákat gyártanak; akik minden áron érdekesek akarván lenni, a rendes családi élet örömei, bajai és küzdelmei helyett a léhaságot, a könnyelmű és bűnös asszonyt, a kicsapongó férfit, az izgalmakkal járó tiltott viszonyt rokonszenves módon és alakban állítják elénk, sőt igazolják őket, a nemi ingereknek kitett emberi természet gyarlóságát és a körülmények, a környezet kényszerítő hatását hangoztatva, úgyhogy hőseiknek (lucus a non lucendo) bűnei alig esnek beszámíthatóan rovásukra. Ha mégis megbűnhődnek valahogy, ez nem erkölcsi mivoltuk szükségszerű következménye, hanem legfölebb csak szerencsétlenség, balsors; a közrejátszó véletlen nem is akar az erkölcsi világrendet helyreállító s elburkolt szükségszerűség színében föltűnni, hanem csupán a vak végzet szerepét játssza, mellyel szemben az ember tehetetlen, akaratnélküli bábalak. Így azután költői igazságszolgáltatás hiányában ily művek alattomban megkedveltetik a bűnt. Vannak oly költők is, kiknél egyenesen a vétek apotheozise található. Ezek már teljesen materialista világnézetből kifolyóan az emberben lelkes lény helyett csupán ösztöni életet élő barmot látnak. Az előbbiek és ezen utóbbiak közt nyilvánvalóan igen nagy a különbség.

Mi itt csak a szoros értelemben vett erotikumot tartjuk szem előtt, azt értve rajta, hogy a lírikus költő erkölcstelen fölfogással s leplezetlen nyíltsággal föltárja érzékiségét és élményeinek a nemi életre vonatkozó mozzanatait, az elbeszélő- és drámaíró pedig észrevehető célzattal az ember nemtelen hajlamainak és aljas ösztöneinek iparkodik hízelegni.

Különbséget kell még tenni az erotika és pornográfia közt. Tágabb értelemben vett erotikus részletek, a szexuális élet némely mozzanatának leírásával, a bibliában is találhatók, melyben még a természetellenes szerelem perverz megnyilvánulásai is érintve vannak. Egy író Shakespeare műveiből összeállította a trágár mondásokat. Ez a gyűjtemény egyhuzamban olvasva valósággal elrettentő, de az egyes mondások a maguk helyére beillesztve, annyira kiegészítik a megfelelő szöveget, hogy ritka esetben teszik a trágárság hatását, különösen olyan művelt olvasóra nézve, aki ismeri a Shakespeare-korabeli színházi viszonyokat. A szoros értelemben vett erotika, mint említettük, mindig szándékosan az ember nemtelen ösztöneit ingerli, még oly esetben is, mikor a pikantéria gáláns fátyolával némileg elburkolja az író ebbeli célzatát és nyílt trágárság helyett lappangó cinizmussal s látszatra finoman fejezi ki az érzékies mozzanatokat.

Sokkal tovább megy a pornográfia. Ez mindig teljesen nyíltan, gyakran rajz és képek kíséretében, szembeszökő célzattal sérti a szemérem érzetét s egyenesen ingerli a fantáziát kicsapongó képzetekre s a legaljasabb ösztön mozgalmasságát idézi elő. Erotikum és pornográfia között egyébként olykor nehéz a határvonalat meghúzni. Például Boccaccio rosszhiszemű kivonatban pornográf íróvá vedlik, pedig valójában, mint látni fogjuk, nem mondható annak. Mivel a pornográfia, magyarán nevezve, a szennyirodalom, különösen az éretlen ifjúságra nézve fölötte romboló hatású, azért minden művelt államban szigorú büntetések várakoznak a pornográf könyvek íróira, kiadóira és terjesztőire. Mi itt a rendszerint minden művészi elem híjával levő pornográfia mellőzésével csak az erotikus irodalommal foglalkozunk.

Volkelt, a neves esztétikus, aki katholikus-ellenes érzületét többször nyíltan is kifejezi s aki éppen nem mondható elfogult moralistának, egyik művében (l. a repert. i. m. 103—4. l.) így nyilatkozik: «Csak a teljes vakság vonhatja kétségbe, hogy mai kulturális életünk erotikus dolgokban a legközelebb múlt évtizedekkel összehasonlítva, valósággal elrettentő fokozódását mutatja a romlottságnak és elfajultságnak. S ami különösen sajnálatos, az ennek az erotikus méregnek napjainkban a művészet terén való fölötte veszedelmes fölburjánzása. A művészetnek némely ága, főleg a színház számára termelő művészetek, manapság igazi erotikus járványt mutatnak, annyira, hogy a drámai műágak szolgálatában álló művészek találékonyságuk, leleményük erejét a végsőkig megfeszítik, csakhogy a közönségbe mindig új meg új s egyre maróbb erotikus méreganyagot oltsanak bele és idegeit mindinkább ingerlő fogásokkal izgassák.»

Payot is ezt mondja: «A mai irodalom nagyrészt a nemi szerelem dicsőítése. Ha regényíróink, költőink nagy részének hinni akarunk, a legmagasabb, legnemesebb cél, melyet az emberi élet számára kitűzhetünk, oly ösztön kielégítése, mely közös az állatokéval». (Az akarat nevelése, ford. Weszely Ödön, Bp. 1905., 210. l.)

A magunk irodalmára, az újabb magyar költészet termékeinek nagy részére gondolva, hasonló egybefoglaló ítéletet mondhatunk. Nálunk is az utóbbi évtizedekben — mint alább látni fogjuk — rendkívül nagy mértékben elharapódzott költőinknél egyrészt az erkölcsiségnek a Nietzsche-féle bölcselet értelmében vett vitalisztikus fölfogásmódja, mely az életet mint életet s ennek teljes kiélvezését hirdeti a legfőbb jónak, másrészt a költészet újszerű s hatásos kifejezésbeli eszközeinek segítségével igen széles körben terjedt el s régebben nem ismert nagy fokban fejlődött ki az erotika, nem is legenyhébb formájában.

A költészetbeli erotika fejlődését előzően történeti nyomon végig kísérjük a legrégibb időktől napjainkig s megismerkedve az e körbe tartozó irodalmi jelenségekkel, végül etikai és esztétikai alapon megállapítjuk azokat az elveket, amelyek e kérdésekben irányadók lehetnek.”

(Visited 183 times, 1 visits today)