Kiss Sándor: Zsidó fajiság – magyar fajiság

Leírás

„Ha a zsidó és magyar faj érvényesülési harcának kilátásait akarjuk vizsgálni, meg kell állapítanunk a két nép fajiságát. Minthogy fajfogalom kétféle van, antropológiai és szociális, aszerint van kétféle fajiság is. De minden eset­ben a fajiság azon testi és lelki jegyek foglalata, melyek az illető népet jellemzik más fajokkal szem­ben. Tiszta antropológiai fajisága csak ősnépnek van; ellenben szociális fajisága minden kultúrnépnek. Az antropológiai fajiság túlnyomólag testi jellemvonáso­kat foglal magában, a szociális fajiság meg éppen lelkieket. A tiszta antropológiai fajiságú ősnép arány­lag egyszerű társadalmi viszonyok közt él, kevés vér­keveredésen ment még át, s így a hozzátartozó faj­vérek sok testi sajátságban megegyeznek. Pszichikai jellemvonásaik még egyszerűek és gyéren vannak, mert történeti múlt nélkül, intézmények híján és pri­mitív szociális berendezkedés mellett nem lehetett alkalom lelki sajátságok kifejlődésére és sokasodására. Ilyen antropológiai fajisága van mondjuk a hotten­tottáknak, vagy az eszkimóknak. Minél több viszon­tagságon esett át egy népfaj, minél gazdagabb szo­ciális intézményekben, annál inkább fejlődik át antro­pológiai fajisága szociális fajisággá. A fajjellemző testi vonások meggyérülnek, a lelki vonások megszapo­rodnak. A történeti válságok során ugyanis többször nyílik alkalom különböző fajú néptöredékek felszívá­sára, emiatt az eredetileg egységes antropológiai jel­leg elmosódik és felaprózódik egymástól eltérő típu­sok és variánsok sokaságára. Ámde ugyancsak a hosszú történeti múlt megsokszorozza a faj tapasz­talásait, szaporítja az intézményeket és az intenzív szerveződés kötelékeivel fűzi össze a faj egyéneit. Ez a folyamat egyrészről szaporítja a közös viszontag­ságokon átesett, azonos élményekkel gazdagodott fajvérek lelki tulajdonságait; másrészt a folytonos érint­kezés hosszú ideje lehetővé teszi az egyező lelki jellemvonások elterjedését és állandósulását. Azonos viszontagságok, azonos intézmények, egyforma neve­lés és társadalmi kényszer hatása alatt a népfaj egyé­neinek lelkialkata mindjobban egyenlősül, ezt az egyen­lősült lelkialkatot hagyomány és szoktatás századokon keresztül származtatja tovább nemzedékről nemzedékre, mígnem többé-kevésbé öröklékennyé válik. Ez a lelki jellemvonásokban gazdag, s részben öröklékeny fajiság a szociális fajt jellemzi, annak az egyéneit akkor is összekapcsolja egy faji közösségbe, ha beolvadás, vagy vérkeveredés útján jutottak a faj kötelékébe. Az egységes szociális fajiságú népben, mini amilyen a magyar is, sokféle antropológiai típus egyénei feltalálhatók, ezek az ezeréves mint vérkeveredéseire utalnak vissza: de a fajvérek mégis meg­lepően egyeznek pszichikai tulajdonságaikban, és más népfaj egyéneivel szemben feltűnően egyező lelki­ apparátussal viselik a létharcot. A modern társada­lom keretében szinte kizárólag pszichikai készségek­kel viseltetik a fajok érvényesülési harca, azért a faji­ságok vizsgálatánál nekünk is arra kell a fősúlyt fek­tetnünk. Az alábbiakban a zsidó faj szociális fajiságát fogjuk vizsgálni a magyar faj szociális fajiságával szemben.”