Henney Árpád testvér, a Hungarista Mozgalom vezetője 1965. szeptember 18-tól 26.-ig tartott utazása során ellátogatott több német és belga városba. Különböző helyeken fontos megbeszéléseket folytatott, előadásokat tartott. Tanácsaival és utasításaival segítette a hungarista szórványokat, de nagy hatást keltett nem hungarista magyarok között is. Ezekben a napokban néhány jelentős döntés történt, mozgalmunk soronlevő feladataira vonatkozóan.
A megtartott értekezletek közül az antwerpeni és brüsszeli szórvány közös rendezésében lefolyt 1965. szeptember 18.-i antwerpeni összejövetelt választottuk jelen beszámolónk anyagául.
Igen szép teremben, nagy számú hallgatóság jött össze, noha a meghívások viszonylag szűkebb körben történtek. Az antwerpenieken kívül, sőt náluk is nagyobb számban jelentek meg Brüsszelben élők. Jelen volt néhány testvér, kik Németországból jöttek át.
Henney testvér előadásának vázlatos tartalma:
Beszéde bevezetőjében azokról szólt, akik kétségbe vonják a Hungarista Mozgalom létjogosultságát. Ezek között vannak, akik indokolni is próbálják álláspontjaikat többek között azzal, hogy noha 1944 októberében átvettük a hatalmat, a hungarizmust megvalósítani mégsem tudtuk. Akik így nyilatkoznak, elfelejtik azt, hogy akkor hazánk területén igen súlyos háború folyt, melybe nem mi vittük bele nemzetünket s mely nem a mi hibánkból veszett el, viszont a fegyveres helytállás minden erőnket lekötötte. Az ország személyi és anyagi javainak az előrenyomuló orosz csapatok elől való nyugatra telepítése és a háború szerencsétlen vége politikánk érvényesítését lehetetlenné tette. Nemzetünk tragikus sorsa és ezen belül mozgalmunk átmeneti csatavesztése nem jelenti azt, hogy ideológiánk, valamint politikai célkitűzéseink ne lettek volna, vagy ne lennének helyesek. Ellenkezőleg. Szálasi Ferenc 1935.-ben meghirdetett hungarizmusáért milliós tömegekkel 10 éven át harcalt, majd meghalt érte és nemzetünkért. Nekünk, az életben maradottaknak jutott az a feladat, hogy megvalósítsuk azt. Szélesebb alapokra helyezve a kérdést: a magyarságnak egyetlen feladata pontosan a hungarista Magyarország felépítése!
Ennek az állításnak igazsága nyilvánvaló lesz, ha elmúlt történelmünkre visszatekintünk. A történelem azt mutatja, hogy a Hungarista Mozgalomra szükség van és volt, Szálasi Ferencnek történelmi szükségszerűségből el kellett jönnie.
Állítjuk, hogy a magyar történelemnek nincs még vége. Lesznek még fejezetei, győzelmes fejezeteket azonban a magyarság csak a hungarizmus útján talál majd.
A következőkben Henney vezetőtestvér nagy vonalakban vázolta az Osztrák-Magyar Monarchia viszonyait, az arisztokrácia helyzetét, mint akik a magyarságot az országon belül vezették, külföld felé pedig képviselték. Feladataikat sem itt, sem ott nem látták el kellőképpen és nem az összmagyarság érdekeit tartották szem előtt. Kevés kivétellel nem voltak méltó képviselői a magyar nemzetnek, noha igen sok előnyt élveztek a nemzet áldozata és verejtéke révén.
Az arisztokratáktól vezetett rendszer belső gyengeségének bizonyítéka volt, hogy az 1918. októberi, őszirózsás, u.n. „patkányforradalom” elseperte őket.
Az uralomra került új réteg a proletariátus volt. Az első pillanattól kezdve az is csődöt mondott, mert képviselői nem magyarok voltak. A népbiztosok közül az egyetlen Garbai volt keresztény. Nem a magyar munkásság, hanem marxista vezetői bizonyították be, hogy az ország vezetésére alkalmatlanok.
Ezidőre esik a nemzeti hadsereg megalakulása Szegeden. Célja nemcsak a proletárdiktatúra megdöntése volt, hanem négyszáz év után végre szabad, nemzeti Magyarországot akart.
Majd a proletárdiktatúra bukásának körülményeit ismertette teljes alapossággal. Az elmondottakból kitűnt, hogy a diktatúrát nem a nemzeti hadsereg, még kevésbé a bevonuló románok buktatták meg, amint azt ma sokan képzelik, vagy hiszik, hanem összeomlott az önmagában. Ugyanis Böhm írógépügynök, honvédelmi miniszter „elvtárs” nem vette számításba, hogy ő, a hatodik vörös hadosztály számára, — akiknek a benyomuló románokat kellett volna visszavernie, — nem tekintély és nem is összetartó erő. A Tiszántúlról származó katonák egyszerűen szétszéledtek otthonaikba…
Az első proletárdiktatúra után egy újabb, a harmadik vezetőréteg, a gentry került felszínre. A nemzeti hadsereg jóvoltából fővezér, majd államfő Horthy is ennek az osztálynak volt tagja. Henney vtv. részletesen felvázolta ennek a rétegnek erényeit és hibáit, hibái folytán vezetésre alkalmatlanságát. A szegedi gondolatot hirdető, de annak jó és szép elgondolásait megvalósítani nem tudó gentry vezetőréteg a csőd szélére vitte az országot. A szegedi gondolat fő alkateleme az antibolsevizmus volt. Másik jelszava a keresztény Magyarország. Ez a meghatározás nem fedte a fogalmat, mert a cél nemzeti Magyarország megteremtése volt, földbirtok és szociális reformokkal. Ezzel indultak Szegedről és hová jutottak?
A „keresztény” Magyarországot az jellemezte, hogy még Horthy közvetlen környezetében is hemzsegtek a zsidók. Az egyetemi numerus clausus átmeneti és vérszegény volt. Gúnynév lett a „keresztény curzus”. Földbirtokreform helyett Nagyatádi Szabó lett miniszter, majd szégyenében öngyilkos. S megoldatlan maradt minden szociális kérdés. A munkásság helyzete alig javult, sőt a társadalmi megoszlás katasztrofálissá nőtt. A földreform ellen pld. Horthy azzal „érvelt”, hogy a csonka Magyarországnak 9 millió lakosa és 9 millió hold földje van, „tehát” nem lehet földreformot csinálni… Ilyen politikának igazán csak feltétel nélküli kapituláció lehetett a sorsa. A világon Horthy volt a legelső antibolsevista államfő. Ebből az antibolsevizmusból 1944 október 15-re a bolsevizmus előtt való teljes meghajlás maradt.
*
Nem véletlen, nem indokolatlan, hanem szükségszerűség volt a Hungarista Mozgalom megjelenése 1935.-ben.
*
A háború összeomlása és a szovjet megszállás után az ország vezetésében a parasztság jutott szóhoz a Kisgazda Párt által képviselve. Csődbe jutott ez is az ország élén (de már korábban is, amikor Gaál Gaszton helyét Eckhardt Tibor, a lakkcipős kisgazda foglalta el a párt élén, hogy utána is hasonlók következzenek.) A szovjet hatalommal együttműködve különben sem lehetett volna tenni valamit, amire büszkén emlékezhetnének vissza.
Magyarországon tehát gyors egymásutánban négy társadalmi réteg, — vagy ha úgy tetszik osztály, — mondott csődöt, amikor megkísérelte a politikai hatalmat egyedül gyakorolni. Másképpen nem is történhetett: egyetlen társadalmi réteg sem alkalmas arra, hogy egyedül ő testesítse meg a nemzetet, az országot. Mindenfajta osztályharc csak gyengíti a nemzetet, összefogásra van szükség: és ez a hungarizmus.
A mindenkori magyarságot szervesen alkotó társadalmi rétegek: a nemzettartó paraszt, a nemzetépítő munkás, a nemzetvezető értelmiség, a nemzetvédő katona és a magyar család lelkét képező magyar asszony. Ezek mellett társadalmi réteg súlyával jelenik meg a magyar ifjúság, a nemzet jövője.
A magyar társadalmat összetevő erőkként ezek ismerhetők és ismerendők el. Ezek összefogása az egyetlen reális és méltó lehetőség a magyar nemzet vezetésére és képviseletére. Ma még nyilvánvalóbb ez, mint valaha: ezért időszerű a hungarizmus. Hiszen, a kommunizmus sem váltotta fel életképes politikai rendszerrel az előtte csődöt mondott négy társadalmi réteg uralmát, sőt, nemzetellenes kormányzatával, — s ezen belül nem utolsósorban az úgynevezett abortusz rendelettel, — a nemzet teljes kipusztulásához vezetne, ha uralmon maradna. A különböző társadalmi rétegeknek a nemzet élén bekövetkezett, vágy várható csődje valamint a fenyegető kommunista veszély miatt kellett egy olyan magyar politikai irányzat, amely a múlt értékeinek tiszteletében, világosan megmutatja a jövő útját.
Természetesen nem vitatható, hogy a bukott rendszerek és csődöt mondott társadalmi rétegek számára fel lehet hozni mentségeket. A négyszáz éves Habsburg elnyomás, az azt követő háborúvesztés. Az Osztrák-Magyar Monarchia széthullása nem volt természetellenes, mert ő volt Európa igazi beteg embere, mint ahogyan ma is az lenne. Tragédia azonban, hogy téridegen sarlatánok egyidejűleg szétverték a Kárpát-medence egységét is, amit pedig nem is ember teremtett.
Amit a győzők tettek, azért közvetlenül nem lehet felelőssé tenni sem a főnemességet, sem a munkásságot, sem a gentryt, sem a parasztságot. A békediktátumot tudatlanság, komiszság hozta létre. A magyarság viszont felkészületlenül állt ezekkel szemben és olcsó irredentizmusban hirdette a hazavesztés feletti fájdalmát.
De mert a nemzetben meg volt az élniakarás, jöttek új irányzatok, így a Hungarista Mozgalom, amely a legtöbbet aztán magához is vonzotta. Parlamenti pártja a Nyilaskeresztes Párt, az ország legnagyobb ellenzéki pártjává vált és 1942-ben 1 milliónál több tagot számlált. Nem kétséges, hogy szerves fejlődés során hatalomra jutott volna és megvalósította volna a hungarista Magyarországot. Sajnos, a hatalomátvétel nem szerves fejlődés eredményeképpen következett be, hanem szerencsétlen helyzet nyomására.
1944. október 15.-én át kellett venni a hatalmat, mert az a lépés jelentette az egyetlen reményt, hogy az ország teljes megszállását megakadályozzuk. Ezt még ellenséges források is megállapítják: (Macartney angol történész) „Németbérencség”-ről szó sem volt. Soha nem gurultak a márkák. Az egyetlen német segítség, amit igénybe vettünk: ők szállták meg a várat és mondatták le Horthyt, miután beolvastatta a rádióba a feltétel nélküli kapitulációt. Ennek értelmében a magyar csapatoknak hátba kellett volna támadnia az addig szövetséges német csapatokat, míg a csendőrséget testületileg szovjet kézre kellett volna juttatni…
A magyar történelem négy kormányzója közül egyediül Horthy volt silánynak mondható. Hunyadi nem tette le a fegyvert, Szilágyi is megállta a helyét, Kossuth is. Csak az utolsónak volt kapituláció pályája végén. Annak, aki azzal indult, hogy harcolni fogunk a bolsevizmus ellen. Ő nem harcolt, pedig ez volt az első lehetősége és ezt követelte a magyarság becsülete is, hiszen éppen Horthy kötötte a nemzetet a németekhez.
Budapest ötvenkét napig állt ellen húsz szovjet hadosztálynak. Képzeljük el, hogy a Kárpátok vonulatán meddig lehetett volna ellenállnunk! Csakhogy akkor már nem volt birtokunkban a Kárpátok vonulata. Ezért és így jutottunk el ide az emigrációba.
Ám állandóan figyelemmel kísérjük az otthonról érkező híreket, s tudjuk, hogy több százezer, sőt milliónál több hungarista és általában a magyarság zöme hiszi és vallja az igazságot: igazunk volt, csak elkéstünk. De hiszi és vallja azt is, hogy a nemzet életéért vívott harcnak még nincs vége. Mi, emigrációban élő hungaristák mindent megteszünk, ami módunkban áll, mert ez történelmi kötelességünk. Ezt kérjük az emigrációtól is, ha hungarista, ha nem: nemzetünk érdekében, mindent meg kell tenniök, mert a nemzet létéről van szó!
A nagysikerű beszéd után kérdések, hozzászólások következtek.
Majd Csendes testvér (Hamburg) német nyelven köszöntötte az értekezleten megjelent külföldi vendégeket. Ezután hosszan fejtegette a jövő hungarista Magyarországot illető elképzelését. Így a mezőgazdaságról szólva a folyamszabályozás, öntözési rendszer, valamint a műtrágya gyártás kérdését emelte ki. Hangoztatta, a parasztság földhöz való joga törvénybeiktatásának szükségszerűségét. Szép szavakat mondott az összefogás jelentőségéről. Konkréten beszélt több, a rendőrség és a katona-politikai igazgatás problémakörébe tartozó esetről. Beszélt a kisiparosok és a nemzeti kisebbségek helyzetéről, valamint az új magyar alkotmánnyal szemben támasztandó igényekről.
Egy magát megnevezni nem kívánó testvér, (szolgálaton kívüli őrnagy) igényes színvonalon, évezredek távlatába állította a magyar jelen és a hungarizmus kérdéseit. Figyelemre méltó fejtegetése szerint a honfoglalás jóval előbb történt, mint azt a történelemkönyvek tanítják: még Atlantisz idejében. Ezért tudomány, történelemírás és irodalom terén igen nagy megoldandó nemzeti feladatokat lát, mert tételei elfogadása esetén a hazánkhoz való történelmi jog megdönthetetlen lenne az egész világ szemében. Elsőrangú fontosságúnak tartja a kérdések tisztázását. — Hasonló alapossággal taglalta újabb történelmünket is. Majd mezőgazdasági valamint földbirtok-elosztási kérdéseket tárgyalt és a nemzetiségekről szólt. Hangoztatta nézetét, hogy ingyenélő piócákra a nemzetnek nincs szüksége, s feltehető, hogy ezek az emigrációból nem is fognak hazamenni. A megjelentek nagy derűjére elbeszélte egy Antwerpenben ilyen körök által alakított, majd italos botrány miatt rendőrkézre került „magyar kormány” dicstelen, de hiteles történetét.
Grünstein testvér (Antwerpen) a Cél és általában a mozgalmi sajtó jelentőségéről, jelenlegi helyzetéről, nehézségeiről és igényeiről beszélt. Elismerését fejezte ki a Cél és az ausztráliai Hungarista Tájékoztató szerkesztő munkatörzsének, sajtónk támogatását ígérte a saját nevében és ugyanezt kérte mindenki mástól is, akinek módjában áll.
Ferenczy testvér (Antwerpen) azonos témával kezdte felszólalását. Mint 1956-os menekült, idekint sok újságot ismert meg, köztük a Hungarista Mozgalom sajtóját is. Ezt választotta és ehhez marad hű a jövőben is. A sajtó fegyver, amivel nemzetünkért harcolunk. Valamennyiünknek kötelessége tehát, hogy sajtónk támogatásából kivegye részét. Ezután Ferenczy testvér igen avatottan, — nem csak az észhez, hanem a szívhez is szólóan, — beszélt az emigráns magyar ifjúság jelenlegi állapotáról és a magyar emigráns „vezetőknek” ezzel kapcsolatos felelősségéről. A jövő Magyarországról szólva elsősorban a magyar parasztságnak a kommunista elnyomatás rabszolgaságából való kiemeléséről és arról szólt, hogy a jövő Magyarországa az ezeréves határok közötti Magyarország lesz.
vitéz Kovács testvér (Brüsszel) A Magyar-Turán-Szumir Szövetség nevében üdvözölte a Hungarista Mozgalmat, Henney vtv.-t és a rendezvény többi résztvevőjét.
Többek felkérésére Henney vezetőtestvér szólalt fel újra és a nemzetközi helyzetet jellemezte. A világhelyzet rohamosan romlik, — azok nyelvén szólva, akik félnek a jövőtől. Szerintünk, ha a háború tegnap tört volna ki, az is rosszabb lenne, mint hogyha tegnapelőtt történt volna ez. Kitörése azonban elkerülhetetlen. Az első és a második világháború előtt a helyzet sokkal kevésbé volt mérges, mint manapság. Az Amerikai Egyesült Államok, még önmagukat sem tudják vezetni s még kevésbé a nyugati világot. Nem is oldottak meg egyetlen problémát sem: Kína, Korea, Libanon, Laosz, Kuba… mindenütt elkezdtek valamit és holtvágányra. jutottak. Jelenleg a háború kitörését, azaz helyesebben döntő szakaszaiba mozdítását, elsősorban Kína szorgalmazza és igen jó lehetősége van arra, hogy el is éri célját. A Vietnamban dúló válság már igen előrehaladott stádiumba lépett és egyáltalán nem lenne meglepetés, ha az ezzel kapcsolatos súrlódások hoznák meg a nagy döntéseket. Az biztos, hogy minél később „tör ki” a harmadik világháború, annál borzalmasabb, annál pusztítóbb lesz. De akár, mint valószínű, a vietnami helyzet fejlődik oda, akár más lesz a közvetlen ok: számunkra a történelmi alkalmat hozza hazánk felszabadításához és jövőjének megalapozásához.
Kalász testvér (Oberhausen) szintén felkérésre mondott pár szót, Dálnoki Veres Lajos volt vezérezredesről. Ennek a témának az adott aktualitást, hogy ez az újabban Kéthly Annával, Nagy Ferenccel egy sorban könyöklő emigráns „vezető” a közelmúltban Belgiumban is szerepelt és leszerepelt: a belgiumi magyarság nem volt hajlandó őt az úgynevezett „Szabadságharcos Világszövetség” vezetőjéül megválasztani, — aminek következtében ez a szervezet Belgiumban meg sem alakult. Fővezéri igényeinek indokolásaként elsősorban 1946-os letartóztatására hivatkozik, azért nem érdektelen egy kis visszaemlékezés. Ez a hatósági aktus a közigazgatás 1945-öt követő újra elindítása után, a „fordulat éve” előkészítésének volt része. A kommunisták ebben az időszakban „reakciós összeesküvések” egész sorára hivatkozva tisztogatták, „demokratizálták” az állami apparátust. A legjellegzetesebbek voltak a különböző minisztériumi „összeesküvések”, mint például az, amikor rájöttek, hogy posztót kellene exportálni Angliába, de az angolok a több hajórakományra rúgó árút minőségi kifogások miatt nem vették át, „tehát” az egy csomót hajókázott és a végén Palesztinában került elkótyavetyélésre. Emiatt igen sok letartóztatás történt, majd országos tisztogatások, bélistázások is, csak éppen a tényleg felelősek maradtak meg tisztségeikben. A kommunista krónikások máig is szorgalmasan emlegetik a „reakció” ilyenfajta állítólagos konspirációit, melyek ürügyül szolgáltak a teljes diktatúra bevezetésének meggyorsításaihoz. Ilyen forrásokban és ezen „összeesküvések” egyikeként nyer mindig újra említést Dálnoki Veres Lajosé is. Ez az összeesküvés is azon „bizonyítékok” egyike volt, amire a kommunisták cselekedeteik igazolásául hivatkoznak, bizonyítva, hogy a „reakció” milyen fontos pozíciókat tartott a kezében. Annyiból állt, hogy az egykori kémtábornok és újdonsült emigrációs „vezér” aláírt egy okmányt:
„Földalatti Fővezérség (Fö. Főv.)
1. sz. hadparancs
Jogfolytonosságot helyreállítom
Dálnoki Veres Lajos s.k.
vezérezredes,
Földalatti Fővezér.”
A per hét vádlottja közül mégsem őt, hanem Donáth egykori MÉP-politikust ítélték halálra. De a kommunisták számára fontosabb volt ennél, hogy a vádlottak különböző tisztviselőkből, különösen vidéki, városi tisztviselőkből állott háborúelőtti „Magyar Közösség” titkos szervezet tagjai voltak a Horthy időkben. Állítólag volt egy tagsági névsoruk is erről a MK-ről. A kommunistáknak mindenesetre volt: a később bíróság elé állított „fővezér” és hat alvezér letartóztatásával egy időben országszerte börtönbe zártak párezer aktív adóhivatali könyvelőt, árvaszéki jegyzőt, gázgyári fogalmazót, sportuszodai gondnokot, úszómestert és hasonló embereket, akik az egész „összeesküvésről” semmit sem tudtak… Hogy Dálnoki Veres Lajos felelőssége ebben az ügyben meddig terjed, ezt emigrációs lehetőségekkel nem lehet megállapítani. Nagyon is megállapítható azonban, hogy ilyen ember sem erkölcsileg, sem szellemileg nem alkalmas magyar vezetőnek, nagyon is megállapítható, hogy ilyenfajta viselt dolgokkal a „földalatti fővezér” nem szerzett semmiféle érdemet, sőt igen gyanússá tette önmagát, hogy esetleg szándékosan adta a kommunisták kezébe azt az ütőkártyát, amit bizony a kezükbe adott.
Több hozzászóló és közbeszóló hasonló értelemben egészítette ki az adatokat, többen rámutattak, hogy Dálnoki Veres Lajos a kommunista hadseregben is vezérezredesként szolgált, hogy azok közé tartozott, akik háromszáz hold földet megtarthattak, hogy a háború alatt az angoloknak kémkedett és várta az oroszok bejövetelét.
Az antwerpeni értekezleten Szálasi Ferenc és mártírtársai emlékének egy perces néma felállással adóztunk, majd a Magyar Hiszekegy elmondásával az értekezlet befejezést nyert.
