Az európai fehér népek, faji eredetüket tekintve, hat nagy csoportra oszlanak. Az úgynevezett északi faj főleg Svédországban, Norvégiában, Dániában, Hollandiában, Észak-Németországban, Észak-Angliában és Finnországban van elterjedve. A Földközi-tengeri, mediterrán faj viszont Spanyolországban, Portugáliában, Dél- és közép-Franciaországban. A dinári faj a Balkán-országokban, Horvátországban, Stájerországban, Tirolban és részben Magyarországon. Az alpesi, vagy keleti faj, széles övben, egész Közép-Európát benépesíti. A balti (vagy kelet-balti) Oroszországban, Poroszország északkeleti részén, Finnországban és Magyarországon. A kaukázusi-mongol, előázsiai-turáni fajt, Magyarországon, az úgynevezett törökös magyarság képviseli.
Az európai népek ezeknek a fajoknak többé-kevésbé tiszta, vagy kevert elemeit egyesítik magukban. Ripley, a nagy angol fajbiológus azt mondja, hogy nincs egyetlen zuga Európának, amelynek népe, már a történelemelőtti múltban, ne keveredett volna más, tőle többé-kevésbé különböző fajokkal. Minden történeti nép többé-kevésbé heterogén összetételű! A fajkérdéssel foglalkozó európai irodalomban van egy tudományos irányzat, amely azt hangoztatja, hogy az egymással közel rokon fajok keveredése sokkal előnyösebb, a nagy szellemek, az emberi zsenik kitermelése szempontjából, mint a zártabb, tisztább fajú népesség. Különösen ismertek ebben a vonatkozásban Fritz Giesennek a német nyelvterületre vonatkozó vizsgálatai. Hasonló kísérlet F. Baur népföldrajzi térképe Németországról, amely a német szellemi nagyságok születési helyeit tünteti fel a XV.-ik század óta. Ilyen munkálatokat, illetve kutatásokat végzett Ellis Angliára vonatkozólag. Kretschmer híres munkájában szintén a rokon fajok keresztezési területeit találja tehetségekben leggazdagabbnak.
A fajvédelem és a keresztény faji gondolat ellenfelei azt állítják, hogy, a zsidóság maga is erősen kevert nép s a szó tulajdonképpeni értelmében fajnak nem is nevezhető. Ezzel szemben az igazság az, hogy a zsidóság belső története a legklasszikusabb példája a vallási parancsokkal irányított, illetve szentesített fajvédelemnek. Sigmund Festnek, a német-zsidó fajbiológusnak nagy munkája /Stammeskunde der Juden/ ugyanezt szemlélteti, illetve bizonyítja.
A keresztény fajvédő törekvésekkel szemben, azoknak a történelmi tényekkel ellenkező példáira hivatkozva, az Amerikai Egyesült Államok példáját szokták idézni. Mert, mint mondják, sehol jobban nem igazolódott a liberalizmusnak, a faji ellentéteket kiegyenlítő demokráciának az a tanítása, hogy a polgári, politikai szabadság és a jogokban való egyenlőség a legbiztosabb eszköze a faji ellentétek kiegyenlítésének, feltarthatatlan elmosódásának. Ahol ez a szabadság, ez a demokrácia uralmon van, ennek légkörében a faji, nemzetiségi különbségek előbb-utóbb kiegyenlítődnek, illetve elmosódnak, íme, — szokták mondani, — Amerikában ezért nem ismerik a nemzetiségi kérdéseket, az ezekből támadó békétlenséget és ellenségeskedést. Ott, ugyanezért, nem játszanak semmi szerepet a faji előítéletek, elfogultságok.
Ezzel a beállítással szemben joggal azt lehet mondani, hogy Amerika klinikai telepe a belső faji ellentétek, elfogultságok sokszor szélsőséges harcainak. Különösen áll ez Dél-Amerikára, ahol az ottani köztársaságokat és diktatúrákat mindennél emésztőbb erővel rázzák ezek a sokszor csak a mélyben lappangó, máskor viszont annál brutálisabb nyíltsággal kiütköző dulakodásai a faji gyűlölködésnek, különösen az állami, a kormányhatalom megszerzése, birtoklása körül. Mexikótól kezdve le a Tűzföldig az egész roppant déli világrész egyetlen küzdőtere ezeknek a belső harcoknak. Az egymás közt elvegyült spanyol, néger, maláji és indián ősöknek utódai, sokszor egészen elfajult példányokban, éreztetik a fajkérdés jelenlétét, sokoldalú, komplikált, szinte megoldhatatlan problémáit …
Afrikában viszont a francia, angol, belga és hollandi gyarmatok színes népei, a legkülönbözőbb néger törzsek milliós és milliós roppant tömegei lázadoznak a fehér gyarmat-birtokosok kizárólagos uralma ellen, a Szovjet mindenütt jelenlevő ügynökeitől, Moszkvában, Prágában fölnevelt színes kommunista apostolaitól felizgatva, vagy az arab-mohamedán önkéntes föleszmélés álmaitól felgyújtva, a népi, nemzeti uralom kizárólagosságát s ennek biztosítéka gyanánt mindjárt a független kormányhatalom birtokát is maguknak vitatva. Mindennek betetőzésére az ázsiai és afrikai két roppant kontinens közös érdekeit állítják oda az európai kizsákmányolok önkény uralma ellen…
