Posted on Hozzászólás most!

Nimrod Attila: 1945. április 28.

Megjelent: Út és Cél, 1970. évfolyam

Ez a nap nem süllyedhet el a tegnapok között!

Huszonöt év pergett le az örökkévalóság homokóráján, hogy a második világháború talmudista koalíciója: a nyugati liberál-kapitalizmus által finanszírozott marxista bolsevizmus kioltotta Benito Mussolininek életét és a Dongo község határában eldördült sortűz egyszermind pontot tett egy dicsőséges korszak után, amelyben a Szép, a Jó és az Igaz eszményei egyengették az Új Európa felé vezető utat.

Ki volt Benito Mussolini az olasz nép számára, aki kirántotta nemzetét a bolsevizmus hínárjából, felelevenítette a klasszikus Róma dicsőségét és megteremtette a világ legelső hivatásrendi államát?

Ki volt Benito Mussolini a magyarok számára, aki nemcsak élő szóval szállt síkra a Hazánkat megcsonkított trianoni igazságtalanság ellen, de erélyes diplomáciai munkája lehetővé tette, hogy az 1920-ban elorzott országrészeink egyrésze ismét magyar legyen?

Ki volt Benito Mussolini Európa és a Világ számára, akinek példája mágnetikus vonzást gyakorolt csaknem valamennyi kultúrnemzet felé, aki még Európa határain túl is képes volt megmutatni a liberálkapitalizmus és a kommunizmus közötti — egyedüli járható HARMADIK UTAT? Akinek Róma felé menetelő fekete ingesei a keresztény világ minden részében újabb és újabb csoportokat — zöld-, kék-, barna-, ezüst- és aranyingeseket ösztönöztek újabb és újabb menetelésekbe?

Ki volt Mussolini, az EMBER?

*

1883-ban született Predappio városban. A helybeli kovács fia volt, tehát a népből származott és ezt sohasem felejtette el, még hatalma tetőpontján sem. Mint akkoriban a legtöbb idealista ifjú, ő is abban a hitben nőtt fel, hogy a szocialista eszmében megoldást talál minden politikai, társadalmi és gazdasági problémára. A távolról szemlélődő szerep nem volt számára kielégítő. Teljes szívvel és teljes lélekkel vetette magát a politikai élet viharába a század elején. A benne szunnyadó szervezői és vezetői képesség és az Eszme iránti totális odaadása hamar felszínre vetették. Húsz éves korában már több ízben börtönt szenvedett, számottevő politikai harcos volt.

A nép iránti rajongása azonban izzó hazaszeretettel párosult. 1915-ben mutatta meg ennek legragyogóbb példáját, amikor Olaszország részvételét támogatta az első világháborúban, önként katonának esküdött, s kevéssel később frontszolgálatra jelentkezett. Ez a lépése a nemzetközi szocialisták táborából való kiközösítésére vezetett. A nagy szocialista harcos ekkor találkozott a nacionalizmussal, amit egyre jobban magáévá tett — anélkül, hogy szocialista elveit föladta volna.

Frontszolgálata alatt súlyosan megsebesült, olyannyira, hogy további katonai szolgálatra alkalmatlan lett. El kellett hagynia a hadsereget is, ám idealizmusa legyőzte a semmittevést. Újra a politika küzdőterére lépett. Felismerte a keleti bolsevizmus veszélyét, de továbbra is érezte a szociális igazságtalanságokat. Felhívással fordult mindazon honfitársaihoz, akik Hozzá hasonlóan, hazájukat és népüket egyaránt szerették. Harcot hirdetett a romlott demokrácia megtisztításáért, a nemzetközi bolsevizmus erős és forradalmi ellenpólusának megteremtéséért, egy új Olaszországnak új rendszer jegyében való megszervezéséért.

Ezt az új rendszert FASCIZMUS-nak nevezte. Ennek jelképe volt az XXX ókori Róma lictorai által használt vesszőnyaláb, amely az összetartás szükségességét, az egységben rejlő erőt szimbolizálta.

A fascisták — ahogyan Mussolini követőit nevezték — valóban összefogtak, hogy felvilágosítsák és megszervezzék a nemzetet. Kemény sziklaként maradtak a háború utáni Olaszország politikai viharában. Megmentették Olaszországot a bolsevista káosztól és egyszersmind Európát egy Szovjet-Olaszországtól. Mussolini nélkül Európa már a húszas éveikben bolsevizálódott volna…

Az akkori kormányzat bárgyú tehetetlensége és ugyanakkor a vörösök által kezdeményezett általános sztrájk tisztán mutatta a helyzetet. A kormányzat nem volt képes ez országot kontrollálni és a kommunizmus veszélyei egyre nagyobbra nőttek. Mussolini válaszul több ezer fekete inges fascista élén Rómába menetelt. A király magához hívatta és új kormány alakítására kérte.

Első kormánya több különböző politikai elemből összetevődött koalíció volt, mégis megkezdte és eredményesen végezte az ország újjáépítését. A nagy gazdasági deficiteket rövidesen hasznok váltották fel; a degenerációból büszke olasz önérzet, nemzeti öntudat lett és a hajdani kovács fiának erélyes vezetése alatt az olasz nemzet a fascizmus jegyében egy emberként haladt előre.

1924-ben választási reformokat fogalmazott, majd kiíratta a választásokat, amely alapján az olasz nép totális bizalmával ajándékozta meg: elsöprő többséggel miniszterelnökké választották. Az olasz történelemben azelőtt sohasem fordult elő, hogy a nép ennyire támogatott volna egyetlen embert.

A nemzet jóváhagyásával a fascisták komolyan munkához láttak. Nacionális téren az olasz visszaszerezte tekintélyét személye és nemzete iránt. Szociális téren a munkás elismert és megbecsült tagja lett a társadalomnak — a régi szocialista álom valósággá érett a fascizmusban. Valódi szociális igazság uralkodott az országban és kezdetét vette a fejlődés. Az újjáépítés legragyogóbb példája a lecsapolt Pontini mocsarak helyén épült virágzó falvakban és városokban mutatkozott, a modern és hygénikus lakásokban, az országot behálózó új autóutakban, az újonnan épült korházakban, iskolákban és egyéb intézményekben. Mindez a Risorgimento (feltámadás, újjászületés) szellemében történt.

A demokráciának se képessége, se akaratereje nem volt ilyen akciók indításához, ellenben anyagi és erkölcsi süllyedésben, depresszióban hagyta a világot; a bolsevizmus életterét Keleten tíz millió áldozat vére festette vörösre; a fascista Olaszország nemzeti szocialista német szövetségesével együtt haladt előre és megmutatta, hogyan kell győznie az újnak és erősnek a dekadens és a gyenge felett…

A következő éveket a Duce a fascista rendszer tökéletesítésére szentelte. Újabb reformokkal fejlesztette népének életszínvonalát. Sikerei Olaszország tekintélyét növelték az egész világon. Segítségével a spanyol nacionalisták — Franco tábornok vezetése alatt —megmentették Ibériát a bolsevista sorstól. 1937-ben Anti-Komintern szerződést kötött Hitler Adolffal, amely Európa megvédését szolgálta a bolsevizmus egyre jobban fenyegető veszélyével szemben. Most, 33 évvel később, nyugodtan elmondhatjuk, hogy a történelem frappánsan igazolta e szerződés bölcsességét és szükségességét.

1940-ben német szövetségese oldalán a fascista Olaszország belépett a második világháborúba, részt vett a bolsevizmus elleni keresztes hadjáratban.

1943-ban a Szövetségesek elfoglalták Szicíliát. Kevéssel később az olasz nép gyáva és hazaáruló elemei lemondásra kényszerítették és rabul ejtették Mussolinit. A gyönge jellemű Badoglio került hatalomra, aminek következtében Olaszország kettévágva és valódi vezetőjétől megfosztva feladta harcát az előrenyomuló ellenséges csapatok előtt. A Ducét börtönből börtönbe hurcolták, végül a Gran Sasso hegy csúcsára került, ahonnan bravúros vállalkozással német ejtőernyősök szabadítottak meg, Skorzeny Ottó SS százados vezetése alatt, akit Hitler Adolf személyesen bízott meg e feladattal.

Mussolini ezután visszatért Olaszországba, s az ország északi részében új fascista kormányt alakított, ezúttal köztársasági államformával és azzal a szent elhatározással, hogy megvédi hazáját. A szövetségesek jól felszerelt és nagyszámú haderői, a hazaáruló Badoglio segítségével mind kisebb és kisebb területre kényszerítették az észak-olaszországi fascista köztársaságot, végülis az állam teljesen elsöpörtetett. Mussolini és környezete nem maradhattak Milánóban. Autókaravánnal megindultak észak felé. Dongo nevű községnél vörös terroristák tartóztatták fel a karavánt és a csoport olasz tagjait hidegvérrel legyilkolták. A Ducét és titkárnőjét, Clara Petaccit elhurcolták és később Petacci kisasszonyt Mussolini szemei előtt ölték meg. A Ducét szintén agyonlőtték, miután gyilkosait arra figyelmeztette hogy egyenesen lőjjenek.

Holttesteiket Milánóba szállították és a piactéren fejjel lefelé fölakasztották a mészárosok horgaira. A hisztérikus bolsevista banda céllövészetet rendezett a holttestekre. Órákig folyt ez a tipikusan demokratikus szórakozás, csak olykor szakadt meg rövid időre, amikor újabb szállítmányok érkeztek — újabb elfogott fascisták holttestei — s a vérszomjas, destruktív, gyilkos orgia folyt tovább…

A történelmet csak kevés nagy ember csinálja. Mussolini ezek közé tartozott… Ő volt az első ember, aki a szocializmust sikeresen kapcsolta össze a nacionalizmussal és az Általa kreált hivatásrendi államszervezetnél újabbat, jobbat, szebbet és igazságosabbat mindeddig még senki nem mutatott.

Minden ébredő nemzetnek meg vannak a saját mártyrjai. Talán nem követünk el kegyeletsértést, ha Mussolini sorsát összehasonlítjuk a magyar Nemzetvezető mártyrhalálával és megállapítjuk, hogy Mussolini sorsa tragikusabb volt, mint Szálasié: — Amíg Szálasi Ferenc kivégzésénél ugyanaz az idegen fajú csőcselék bíztatta a hóhért, mint amelyik kétezer év előtti Nagy Elődjénél, Jézus Krisztusnál kiáltotta a «feszítsd meg!»-et; addig Mussolinit a saját népének söpredéke ölte meg. Nem jár messze az igazságtól Claude Farrére, a Francia Akadémia tagja, s a jelenkori francia irodalom büszkesége, amikor könyvének 214. oldalán a következőket írja:

«Benito Mussolini az olasz történelemben azonnal Julius Cézár után következik. Mindaz a jó, amit Mussolini Itáliának tett, MINDENEK ellenére FELMÉRHETETLEN. Mussolinit elárulták, meggyilkolták és meggyalázták oly aljas módon, hogy ahhoz képest az orosz cári família kiirtása jelentéktelenné válik. Bosszút álltak rajta az olaszok, akiknek ő túlságosan NAGY volt, mint vezető s akinek az érdemei is túlságosan nagyok voltak… Kétezer évvel ezelőtt ugyanezen okból gyilkolták meg Julius Cézárt is…»

(Visited 47 times, 1 visits today)
Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..