A napokban jártam Magyaróváron. Ketten ültünk egy vasúti kocsi fülkéjében. Jön a jegyvizsgáló. Útitársam más vonatról szállt át ide, útmegszakítása volt és így valamit rá kellett fizetnie. Semmi vita; semmi hiba. Nagy kegyesen leereszkedik; odanyom egy pénzdarabot a jegyvizsgáló markába. Az a mód, ahogyan ezt tette, nemcsak a jegyvizsgálónak, de nekem is az arcomba szöktette a vért. Miközben barátunk atyai jóindulattal a hangjában felszólítja, a jegyvizsgálót arra; hogy vegyen magának egy szivart. — Igen testvérem egy szivart — az „alkalmazott nyelt egyet, zsebre tette a pénzdarabot és tova akart tűnni. Nem megy ám könnyen, mert az utas „úriember” s nem lehet udvariatlan vele szemben a „MÁV alkalmazott“. Az utas kérdez, kérdez; majd viszontválaszol és ismét kérdez; míg csak meg nem indul a beszélgetés. Utasunk „külpolitikai elgondolásait“ mondja el nagyon oktató hangon és szinte kiköveteli az elismerést a hanghordozásával.
Kikövetelné a helyeslést, hogy „mi magyarok gyengék vagyunk és a kisantant szerződés érvénybe fog lépni; ha…“ stb. Olaszországról, Németországról, Lengyelországról egy szót se; csak a kisantant szerződés és Anglia világhatalma. Nem állhattam szó nélkül. Semmi mást nem csináltam, mint én is megmondottam a véleményein csak úgy, mint ő. A különbség csak az volt, hogy nekem más volt a véleményem, de mert ez más volt, ez az enyém volt, figyelmeztetett barátunk arra, hogy tiszteljem az ő véleményét, mert mivelhogy ő is tiszteli; nos igen ő is tiszteletben tartaná az én véleményem; ha az ő véleményével azonos lenne. Minthogy azonban nem volt azonos, igen csúnya ábrázatot vágott és elhallgatott. A jegyvizsgáló, mint fültanú, semmit sem szólt, csak felcsillant a szeme és távozott. A szeme beszélt! Eleget mondott. — Én pedig elgondolkoztam, mennyire zsidós lett, mennyire nyárspolgár az én tisztelt útitársam.
Nyárspolgár.
Micsoda földterhe.
Elvnélküli ember. És mégis van elve.
Elve: saját kényelméről gondoskodni, azt mindenki mástól kikövetelni, de saját kényelmén, saját nézetén; a saját szabadságán túl mindent ehet a fene.
Szabadság annyit jelent a nyárspolgár gondolatvilágában, hogy másnak is megvan ugyanúgy a joga és szabadsága, semmivel se törődni csak önmagával. Sohase azt keresi, azokat a szálakat ápolja, amelyek összehozzák őt valaki mással, hanem mindig azon van, hogy az összekötő kapcsokat elnyirkálja, amennyire teheti és „függetlenítse magát“ embertársaitól.
Célja: a saját énje. Ő: a nyárspolgár a világ közepe és körülötte fordul meg a világ. Sohase az együttműködést, holott éppen a technika századában vannak egymásra utalva az emberek, sokkal inkább, mint valaha. Ő azonban: nyárspolgár inkább kimélyíteni igyekszik a szakadékot az egymástól eltérő foglalkozásúak között, ki akarja irtani a vérségileg együvé tartozók között az együvé tartozás érzetét s különbséget, úgy tesz, hogy mennyire sikerül az egyiknek vagy másiknak függetleníteni magát a másiktól; valamint, hogy mennyire sikerül a „polgári jólétet” biztosítania. Tehát ki az „ügyesebb”. Ki tudja és ki nem tudja függetleníteni magát. Mindenkor az anyagiakon keresztül ítéli meg az életet s lenézi azokat, akik anyagiakban szűkölködnek, tekintet nélkül arra, hogy lelkiekben és szellemiekben kiváló, avagy kevésbé kiváló. A nyárspolgár nem tartja szükségesnek törődni a holnappal s ha netalán a „Holnap” annyira előretolakodna a maga rémképeivel, melyek szerint nem lenne biztosítva a nyárspolgári semmittevés és gondtalanság az utódoknak, akkor legfeljebb arról gondoskodik az igen tisztelt polgártárs, hogy kevesebb utód legyen és ha netalántán még egy gyerek felnevelése is veszélyeztetné a gondtalan és nyugalmas nyárspolgári elértet, akkor… akkor legfeljebb nem kell egy gyerek se; mert hiszen neki a nyárspolgárnak „nem érdeke”, hogy az ő halála után mi lesz; avagy ki lesz. Túlesik a látókörén; látókörét pedig bővíteni a nyárspolgár számára megerőltető munka.
Ejnye, ejnye! No de már mindegy. Már kimondtam a kellemetlen hangzású szót ’munka’ Megtörtént. És én azonnal bocsánatot kérek minden nyárspolgártól, hogy kimondani merészeltem, miután nem akarom nyugodt emésztését zavarni. A munka említésénél ugyanis a nyárspolgár bár és mert rosszul érzi magát, fölényes nyugalmat mutatva előkelően elsétál, oda, ahol nem kellemetlenkednek halló idegeinek ilyen fölöttébb bagatell szólamokkal.
Egyelőre ennyit a nyárspolgárról, a demokrácia megtestesítőjéről. Most pedig nézz körül magyarom minden társadalmi rétegben még a jól kereső gyári munkás rétegben is. A kisgazdáknál, az iparosoknál; a hivatalnokoknál és általában a középosztályhoz tartozóknál, a felső osztálynál, tehát az úgynevezett proletárság, dzsentri és arisztokrata osztályoknál egyaránt. Ez a nemtörődöm nyárspolgári gondolkozás tette és teszi lehetővé, hogy a cionizmus a maga fanatikus fajvédelmével felülkerekedjék az egyébként dolgozó magyarságon, jelentkezzék a cionizmus akár a maga kapitalisztikus, akár pedig a maga bolsevista formájában.
Nézz körül jó magyarom, aki a fajtádért küzdesz és nem a magad kényelmét nézed. Pécézd ki a nemzet ellenségeit: a nyárspolgárokat személy szerint, olvasd a fejükre s mondjad szemükbe bűneiket, mit fajtájukkal, nemzetükkel szemben elkövettek és elkövetnek. Mondd meg nekik, mert nem tudják, hogy élni nem jogot, hanem kötelességet jelent. Kötelességet a Teremtővel szemben, aki azért adta az életet nekünk, hogy teremtéssel, alkotással, munkával szolgáljunk az életért, ami saját akaratunkon kívül kaptunk. Élni kötelességeket jelent a fajtával szemben, amelyen keresztül az
Életet kaptuk az Alkotótól és amely fajta reánk, az utódokra hagyott eddigi évezredes munkálkodásaival és alkotásainak összességével lehetővé tette, hogy ne kelljen a vadonban gyökereken állat módjára élni.
Figyelmeztesd testvér a nyárspolgárt kötelességére és ne csak mondjad: „alkotó Isten jöjjön el a Te országod!” Azaz alkotó Isten Te magad, csináld meg, hogy nekünk ne kelljen bajlódni az új és boldogabb világ megteremtésével ne csak mondjad, hanem dolgozz, alkoss; küzdj te magad is a boldogabb világ teremtésén és igyekezz a munkában az alkotásban közelebb jutni: a Tökéleteshez; hiszen az írás is mondja: „legyetek tökéletesek, mint a ti mennyei Atyátok tökéletes“. És most jön a nemzetiszocializmus a maga nagy — igazságával: küzdeni azért, hogy minden embernek megadasson a lehetőség is a munkára. Ezért kell eljönnie a magyar nemzetiszocialista munkaállamnak és ezért fog eljönni az az állam, amely a munkát meg fogja védeni és a munka eredményét a nemzetközösség szolgálatába állítani. Azért fajvédő, a dolgozók és alkotók fajának a védője — a nemzetiszocializmus.
