A római katolikus liturgiában hagyományosan mindenkiért imádkoznak a nagypénteki egyetemes könyörgések keretében a Szenvedéstörténet Szent János-féle olvasatának (Jn 18-19) eléneklése után. A kör belülről indulva egyre tágul egyfajta dinamizmust kifejezve: így tárul ki Jézus szentséges Szíve és nyílik meg az Egyházból kiindulva az egész emberiségre. A könyörgések sorrendje a következő:
1. a katolikus Anyaszentegyházért;
2. a pápáért;
3. a klérusért és az egész szent népért (az összes püspökért, áldozópapért, szerpapért, alszerpapért, gyertyavivőért, ördögűzőért, felolvasóért, kapusért; hitvallókért, szüzekért, özvegyekért és Istennek összes szent népéért);
4. a dicső apostoli királyunkért (a Magyar Szent Korona országaiban, amennyiben a trón betöltött);
5. a hitjelöltekért;
6. ima Isten irgalmáért a szükségben szenvedőknek (hogy Isten minden tévelytől tisztítsa meg a világot, hárítsa el az éhséget, nyissa föl a börtönöket, oldja föl a bilincseket, engedjen az utazóknak hazatérést, a betegeknek fölgyógyulást, a hajózóknak az üdvösség kikötőjébe jutást);
7. ima a szakadárokért és eretnekekért;
8. ima a talmudista (álnok) zsidókért;
9. ima a pogányokért.
Minden ima az Oremus… (Könyörögjünk) fölszólítással kezdődik a nép felé, majd térdhajtással egybekötött könyörgésre szólítás következik: Felctamus genua. (Hajtsatok térdet.) Ezután csendben térdel a nép a pappal. Kis idő múltán elhangzik a Levate (Álljatok föl!) felszólítás. Ezután hangosan zárja a könyörgést a pap, amire a nép Amen-t felel.
A zsidók esetében elmarad a térdelésre való felszólítás, hiszen a zsidók térdelve gúnyolták Jézus Krisztust a megfeszítése előtt. A pap rögtön mondja a könyörgés zárását.
A sokat vitatott „perfidis” (álnok, hűtlen) kitétel azokra a zsidókra vonatkozik, akik nem ismerték föl Jézus Krisztusban a megismert Messiást, illetve akik a farizeuspártot illetve annak utódaiként a talmudista rabbikat követik. Szent János apostol is ebben a teológiai értelemben használja a „zsidók” kifejezést, hisz ő maga is vérségileg zsidó volt, de vallásilag már keresztény. Az adventi időszak mozaizmusa, judaizmusa nem azonos a hűtlen zsidók talmudista-rabbinikus judaizmusával. Ez utóbbi az előbbinek ördögi plagizációja.
Az alábbi volt legalább másfél ezer éven át a zsidókért való nagypénteki könyörgés szövege, amely lényegileg megegyezhetett az azt megelőző ókeresztény kor vonatkozó imádságával:
Orémus et pro pérfidis Judaéis: ut Deus et Dóminus noster áuferat velámen de córdibus eórum; ut et ipsi agnóscant Jesum Christum Dóminum nostrum.
Omnípotens sempitérne Deus, qui étiam Judáicam perfídiam a tua misericórdia non repéllis: exáudi preces nostras, quas pro illíus pópuli obcaecatióne deférimus; ut, ágnita veritátis tuae luce, quae Christus est, a suis ténebris eruántur. Per eúndem Dóminum nostrum Jesum Christum, Filium tuum: Qui tecum vívit et regnat in unitáte Spíritus Sancti Deus per ómnia saecula saeculórum.
R: Amen.
Imádkozzunk az álnok zsidókért is, hogy a mi Urunk, Istenünk eltávolítván a leplet szíveikről, ők is megismerjék a mi Urunkat, Jézus Krisztust.
Örökké mindenható Úristen, ki a hűtlen zsidóktól sem tagadod meg irgalmadat, hallgasd meg könyörgéseinket, melyeket e nép vakságának elhárításáért neked fölajánlunk, hogy megismervén igazságodnak világát, aki maga Krisztus, kibontakozzék a sötétségből. Ugyanazon a mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten, mindörökkön örökké.
A nép válasza: Ámen!
1955-ben már a „polkorrektség” és a megfeleléskényszer miatt, Tiszteletreméltó XII. Piusz pápa bevezette a térdelésre való fölszólítást.
1960-ban Boldog XXIII. János kivette a „perfidis” jelzőt, a félreérthetőségre hivatkozva. Ez alapvetően nem „emocionális” jelző, hogy „utáljuk” őket, hanem létállapot kifejezője. A „megátalkodott” zsidókért imádkozunk, nem azokért, akik elfogadták már Jézus Krisztust. Azaz ez elsősorban nem vérségi, etnikai, hanem hitbeli értelemben vett „zsidóság”-ra vonatkozik. Az más kérdés, hogy a zsidó vallásnak jellegzetessége a többi néptől való elkülönült, nemzeti jellege. Ez a kivétel is a „polkorrektség” érdekében történt, hisz bármit félre lehet érteni és magyarázni.
Az 1970-ben bevezetett új miserend világosan tükrözi a vallási indifferentizmust, mely azt az eretnekséget sugallja, mintha a zsidókkal fönnállna Isten szövetsége, és az ima azért hangzik el, hogy a (nem létező) „szövetségi hűséget” ápolják. A „megváltás teljessége” kifejezés is teológiailag homályos elkenés, maszatolás. Azt a látszatot kelti, mintha a rabbinikus judaizmus csupán egy „megrekedt” vallás lenne, és azonos lenne az előkészületi időben, Jézus Krisztusig érvényes mozaizmussal:
Oremus et pro Iudaeis, ut ad quos prius locutus est Dominus Deus noster, eis tribuat in sui nominis amore et in sui foederis fidelitate proficere. [Flectamus genua. – Levate.] Omnipotens sempiterne Deus, qui promissiones tuas Abraham et eiusque semini contulisti, Ecclesiae tuae preces clementer exaudi, ut populus acquisitionis prioris ad redemptionis mereatur plenitudinem pervenire. Per Christum Dominum nostrum.
R: Amen.
Imádkozzunk a zsidókért, hogy akikhez előbb szólt a mi Urunk, Istenünk, növekedjenek nevének szeretetében és gondozzák a szövetségi hűséget. [Hajtsatok térdet! – Álljatok föl!] Mindenható örök Isten, ki ígéreteidet Ábrahámnak és az ő leszármazottainak adtad, hallgasd meg Egyházad kérését, hogy amely népet előbb foglaltál le magadnak, eljusson a megváltás teljességére. Krisztus, a mi Urunk által.
A nép válasza: Ámen!
2007-ben XVI. Benedek pápa szélesebb jogokat biztosított a hagyományos rítusú római liturgia bemutatásának. Ennek keretében az 1960-as (térdhajtásos és „perfidis” nélküli) nagypénteki könyörgés ismét szélesebb körben vált használatossá.
A „Rágalmazásellenes Liga” (Anti-Defamation League), a B’nai B’rith exkluzív (kizárólagos) zsidó szabadkőműves páholyhálózat egyik fiókszerve nemzetközi hisztériakampányt kezdett, mivel őket csak az 1970-es változat elégíti ki. Az 1960-as ui. fönntartja az ún. „szuszpenzionalista” (fölfüggesztő) álláspontot, hogy Jézus Krisztus eljövetelével a választott népe Istennek a Katolikus Egyház, és a zsidó vallás már nem Isten választott népének vallása, sőt a mai zsidó vallás nem azonos az előkészületi idő zsidó vallásával. A mozaizmus átment az Újszövetségbe, ahogy a bábból kikel a pillangó, míg a mozaizmussal nem azonos rabbinikus judaizmus csupán külsőleg zsidó (a kikelt és élettelen báb héja). A mai zsidó vallás az igazi Messiás, Jézus tagadásának és a farizeuspártnak szintéziséből alakult ki.
Sajnos a Szentszék a zsidó terrornyomásnak behódolt, azonban a megváltoztatott szöveg is szuszpenzionalista álláspontot képvisel, így hiába hódoltak be a zsidóknak, ez ellen is tiltakozást indított a sátán zsinagógája. Az újabb támadással nyilvánvalóvá vált, hogy nem a megfogalmazással, hanem a tartalommal van a bajuk. Ennek a nyomásnak már nem engedett a Szentszék.
A hagyományos (tridenti) miserítus 2008-tól használatban lévő nagypénteki imádsága az alábbi:
Oremus et pro Iudaeis ut Deus et Dominus noster illuminet corda eorum, ut agnoscant Iesum Christum salvatorem omnium hominum. [Flectamus genua. – Levate.] Omnipotens sempiterne Deus, qui vis ut omnes homines salvi fiant et ad agnitionem veritatis veniant, concede propitius, ut plenitudine gentium in Ecclesiam Tuam intrante omnis Israel salvus fiat. Per Christum Dominum nostrum.
R: Amen.
Imádkozzunk a zsidókért, hogy Urunk és Istenünk szíveiket fölvilágosítsa, hogy Jézus Krisztust, minden ember üdvözítőjét fölismerjék. [Hajtsatok térdet! – Álljunk föl!] Mindenható örök Isten, aki azt akarod, hogy minden ember megváltasson, és az igazság megismerésére eljusson: add meg kegyesen, hogy Egyházad népeinek teljességébe belépvén Izrael egésze megmeneküljön! Krisztus, a mi Urunk által.
A nép válasza: Ámen!
