Posted on Hozzászólás most!

Szálasi Ferenc és a magyar vértanúk és hősi halottak szentmiséje Salzburgban az egyetemi kápolnában

Megjelent: Út és Cél, 1971. évfolyam

Nemzeti vértanúink halálának huszonötödik évfordulóján a tisztelet és szeretet érzésével emlékezett meg a salzburgi magyarság nevében ft. Mihályfy János, salzburgi magyar r. kat. lelkész akkor, amikor az elmúlt 25 év folyamán akadtak magyar emigrációs papok, akik erre nem voltak hajlandók. Részletesen és megrázóan vázolta azokat a kommunista és szabadkőműves vezetőegyéniségeket, akikért viszont elmondták a gyászmisét.

A gyászmisén részt vett a tiroli testvérek kíséretében Henney Árpád vezetőtestvér is.

Hőseink és vértanúink Szálasi Ferenc nemzetvezetővel az élükön a magyarság jövőjét munkáló tetteikkel, kitartó nemzethűségükkel példát mutató áldozatvállalásukkal minden Nemzetéhez hűséges, igaz magyar eszményképeivé emelkedtek. Könyörögve kérte az ájtatos gyülekezet a magyarok Istenét, váltsa valóra Hőseink és Vértanúink életáldozattal megpecsételt óhaját, jutalmazza meg Nemzetünk minden tagját boldog jövendővel a szabad Nagy-Magyarországban.

Az alábbiakban részletesen közöljük a ft. lelkész megrázó és mélyhatást kiváltó beszédét:

A civilizált népek egyik jellemzője, hogy emlékeznek. Emlékeznek héroszaikra, emlékeznek halottaikra. Amely nép még nem jutott el szellemi fejlődése során az emlékezésig, annak még nincs történelme.

Mi magyarok már az ázsiai őshazából magunkkal hoztuk a regéket és a regősöket: már ők emlékeztek és emlékeztettek népünk hőseire és halottaikra.

Újabb történelmünk ilyen emlékezőnapjai voltak: az aradi vértanuk ünnepe, — az első világháború után, — a május utolsó vasárnapján megült hősök napja.

E második világháború után új világ szakadt ránk. Beteljesedett rajtunk a zsoltárok panasza: 78. Zsoltár:

Isten, pogányok jöttek öröködbe,
Szentséges templomod megfertőztették,
Pannóniát romhalommá tették,
Az égi madaraknak,
Szentjeid húsát mezei vadaknak.
Vérüket kiontották mint vizek áradását
Köröskörül Nagy-Budapest körül,
S nem akadtak, kik sírjukat megássák.
Szomszédaink előtt gyalázat tárgya lettünk
Nevetség és csúfság vagyunk
Minden népek előtt, kik laknak körülöttünk

73. Zsoltár:

Nem látjuk immár jeleit hitünknek,
Nincs többé prófétánk nekünk,
Nincs köztünk senki, aki megmondhatná
Még meddig szenvedünk!

De nemcsak ez teljesedett be rajtunk, hanem az Arany János által a «WALESI BÁRDOK»-ban megénekelt tragédia is, amikor letipró ellenségünk azt kívánja tőlünk, hogy őt dicsőítsük, elnyomását felszabadításnak magasztaljuk, — saját hőseinket gyalázzuk, kínzóinknak emlékművet állítsunk. — De Edward királyt Walesben néma csend fogadta, nem akadt, aki az elnyomó zsarnokot dicsőítse:

— « Edward király, angol, király léptet fakó lován:
Körötte csend, amerre ment és néma tartomány.»

S amikor kikényszeríti, hogy dicsőítsék öt a tartomány regösei, akkor szemébe vágja a harmadik:

— Elhullt csatában a derék, —
no halld meg, Eduar:
neved, ki diccsel ejtené,
nem él oly welszi bárd!
Emléke sír a lanton még, —
no halld meg, Eduárd:
átok fejedre minden dal, —
melyet zeng welszi bárd!»

Épp ilyen hősiesen hárította el magától a babiloni fogságba hurcolt zsidóság elnyomóik, deportálóik felszólítását a 136-ik Zsoltában:

— «…akik minket elhurcoltak,
hallani vágytak énekünk,
és gyötrőink örömdalt követeltek:
— « Sion dalaiból daloljatok nekünk!»
Az Úr dalát dalolnunk hogy lehetne
idegen földön számkivetve?!
     Babilon vizei mellett ültünk
     és siralommal Siont emlegettük.
     Citeráinkat ama földön
     fűzfákra függesztettük.»

Sem a Babilonba hurcolt zsidóktól, sem a welesi bárdoktól nem akarunk gyávábbak lenni, s az ő fényes példájukat akarjuk ma követni, amikor siratjuk a számkivetés folyóinak partján elveszett hazánkat, amikor felidézzük lelkünkben a meggyilkoltak szent emléket:

— «Levágva népünk ezrei,
halomba, mint kereszt, —
hogy sírva tallóz, aki él.
Vörös rém, te tetted ezt!!!

Ah lágyan kél az esti szél
a Kárpátok ölén: szüzek siralma, — özvegyek
panasza nyög belé!»

Igen, emlékezzünk halottainkra:

«Arcok ragyognak: csillagaim!
Fényük az öröm, — árnyuk a kín!
Ragyogtasd őket, hű szerelem,
fogyatkozásuk sose legyen!»

(Ratko József.)

Az ősi szokásaiban meg nem rontott magyar falvak népe nehezen szakadt el halottaitól. Nemcsak a temetőbe kísérte ki őket, hanem ravataluknál virrasztotta át az éjszakát, ott siratta el őket s ott nézett utoljára két napon át hideg arcukba. Amikor mi felidézzük a bolsevizmus elleni harcunk vértanúinak és áldozatainak emlékét, akkor elsősorban mi is ilyen halottnézést, ilyen halottvirrasztást, ilyen halottsiratást, ilyen halottbúcsúztatást akarunk végezni. Bele akarunk nézni kihűlt, fehér, merev arcukba, hogy életünk végéig se felejtsük el őket. Mennyi halott: katonák, politikusok, civilek, férfiak, nők, felnőttek és gyermekek tízezrével, százezrével, milliónyian. Igen: gyermekek is. A sor végén a budapesti szabadságharc kis 14-17 éves fiú- és leány-harcosai fekszenek, kik az orosz tankok ellen harcoltak szinte eszeveszetten. Mind-mind a bolsevizmus áldozatai. Ilyen szörnyeteg még nem pusztított a föld színén. Ehhez képest Attila hadjáratai, — Dzsingisz kán és Mohamed szultán tömegmészárlásai, Hitler világgá panaszolt genocídiumai elenyésző számok voltak.

E holtak élén ott fekszik a ravatalon Szálasi Ferenc, az elrágalmazott, a bepiszkolt utolsó magyar államfő. Hazament, hogy gyönggyé váljon a szenvedés ölén s hogy díszként ragyogjon rajta a szégyen. Privát beszélgetések közben többször mondogattam: Egy hibát követett el: miért ment haza meghalni? Mentette volna az életét! S utólag mégis meg kell magamat cáfolnom: amit tett, az nem volt hiba. Mert az eszméknek elsősorban nem az idő érlelése kell. Az eszméknek pecsét kell. Az eszméknek igazolás kell. Szálasi elment s a börtön, az akasztófa, a vértanúság gyötrelmei közt eszménnyé vált, kínjaival tette fel sokat gúnyolt eszméire a pecsétet. Ellenfelei csak fecsegni tudtak, csak nyálazni tudták e tanokat, — ő meghalt értük. Ez az áldozat, ez a hősi halál igazolta a hungarizmus eszméit.

Meg kellett halnia, mert nem volt sem a párisi, sem a londoni, sem a new yorki nagypáholyok embere, — nem volt szabadkőműves bizalmi, megbízott ágens. Sőt ellenkezőleg: mélyen hívő, hitét praktizáló katolikus keresztény volt. Már ez önmagában elég volt arra, hogy akasztófára küldjék őt azok a nyugati páholyok, amelyek a Patrona Hungariae tanra — Trianonnal feleltek, melyek a szabadkőműves Benest és kommunista Csehországát tették meg nyugati bálványuknak. Közvetlen környezetében élt magyaroktól és itt a mattseei és salzburgi osztrák papoktól tudom, hogy Szálasi mily buzgón járt szentmisére, mily példásan végezte el szentgyónásait, mily férfias hittel járult a szentáldozáshoz. Az ő száján a hit és a vallás nem üres politikai kortes-szólam volt, hanem átélt és praktizált valóság. Börtönében halála pillanatáig társalgott lelkiatyjával. Legyetek hozzá ebben méltóak, és legyetek hozzá abban is méltóak, hogy önzetlenül szolgáljátok a hungarumot: a magyar hazát, a magyar népet, — a magyar kultúrát, — a magyar jövőt. Szálasi lelki, jellembeli nagyságát az ő kopott felöltőjével lehet igazán lemérni. Ha igaz mindaz, amit puritán önzetlenségéről hallottam, akkor leemelt kalappal és megilletődött tisztelettel kell megállni emléke előtt. Kövessétek példáját. Mutassátok meg, hogy önzetlenül is lehet a nemzetet, a hazát, a népet szolgálni. S amikor megvesztegetéssel, pénzzel csinálják a világpolitikát, amikor bolsevizmus ellen is eszmei harc helyett csak pénzeszsákokat állítanak, amikor még a levegővel is a korrupció miazmáit és baktériumait leheljük be itt nyugaton, — akkor ti Szálasi Ferenc példáját kövessétek, aki eszményeit nem árulta pénzért, de azoknak hatalomra jutásából sem csinált magának anyagi előnyöket. Ellenségeinek meg azt üzenem, hogy ne keverjék össze a pártban sürgő-forgó egyének emberi hibáival a hungarizmus tiszta eszméit. A Jézusi eszméket sem lehet megvetni azért, mert a kereszténység 2 ezer éve alatt annyi hitvány keresztény nő és férfi, pap és szerzetes, apáca és püspök, pápa és kardinális kompromittálta azokat privát életének szennyesével.

1.

Szálasi hívő ember volt, engedelmes fia egyházának, hitét vallását aktive gyakorolta, szentgyónásában lelkét rendszeresen tisztogatta, a szentáldozásban Krisztusát hittel magához vette, — akasztófájához pap kísérte, utolsó órájára hittel készült: semmi okunk sincs rá, hogy azt a gyászmisét megtagadjuk tőle, mely kijár minden rk. hívőnek, aki bűnbánattal megy ki ebből a világból.

2.

Minden civilizált államban szokás, hogy az elhunyt államfő halálozási évfordulóján gyászmisét mondanak érte. Ezt megkapta Ferenc József is, megkapta Károly király is. Semmi okunk sincs arra, hogy ezt a jogot elvitassuk Szálasi Ferenctől, aki a nemzet szabályszerűen, alkotmányosan megválasztott államfője volt.

3.

Ferenc József még «Isten kegyelméből uralkodó» királynak vallotta magát, a parlamentáris jogokat követelő mozgalmat véres terrorral nyomta el, — de a kiegyezés után nagystílűén el tudott nézni az aradi vértanúk kultusza és azok évenkénti gyászistentisztelete felett. Úr volt, — gentleman, — gavallér. A yaltai, potsdami és nürnbergi demokraták, illetőleg azok szürke kis eszmetársai se nem urak, — se nem gentleman-ek — se nem gavallérok, mert minden demokráciás jelszavuk és elveik ellenére sem akarnak belenyugodni abba, hogy politikai ellenfeleiket legalább a sírjukban hagyják békében pihenni. Az ilyen kötekedők kritikája azonban magában hordja saját ítéletét.

4.

Az összeomlás óta lepergett idő még politikailag is Szálasit igazolta, nem pedig azokat a nyugati politikusokat, akik őt háborús bűnösnek bélyegezték és kiszolgáltattak halálra. A háború utáni politikai irodalom nem Szálasit leplezte le, nem Szálasira bizonyította rá Kelet-Európa, Kína, Korea, Indokina — elárulását, — az atombomba titkainak szovjet kézre játszását, — a legyőzött, kizsigerelt, halálra gázolt bolsevizmus újra felerősítését és világveszedelemmé fejlesztését. Nem Szálasi a felelös azért, hogy a tömeggyilkos Stalint ültették Nürnbergben és a kelet-európai népbíróságokon bírói székbe, — nem Szálasi felelős Tito tömegmészárlásaiért, nem Szálasi kezéhez tapadnak a jugoszláviai és oroszországi megsemmisítő táborok szörnyűségei, — nem Szálasi rendelte el a balti népek kiirtását, — nem Szálasi gyilkoltatta le az Oroszországban és csatlós államokban eltüntetett százezer és százezer hadifoglyot és deportáltat. Szálasinak nagy bűnül rótták fel, hogy az 1919 óta elrabolt ezeréves magyar határok revízióját hirdette, — de bíráinak szabad volt a 2 ezer éve nem létező Izrael restaurációját hirdetni és megvalósítani. Szálasinak meg kellett halnia, bár azt hirdette, hogy az ezeréves határokon belül békés kannacionalizmusban éljen a nagy magyar haza minden fia, — de politikai ellenfeleinek még azért sem lett bántódásuk, hogy egymillió arab őslakost elűztek ősei földjéről és fantáziát elállító nyomorba döntöttek. Hát akkor miért Szálasi a rossz és miért az ő vádlói a jók, akik mind e szörnyűségeket elkövették?

Mondjuk ki nyíltan: Szálasinak az volt a nagy politikai bűne, ami McCarthy szenátoré, — ami Mac Arthur tábornoké, — ami Chiang Kai Sek generálisé, — ami Singh Man Re államelnöké, — ami Franco generalissimusé, s ez a bűn az, hogy antibolsevisták voltak megalkuvás nélkül. Ha McCarthy vagy Mac Arthur, Chiang Kai Sek, vagy Singh Man Re történetesen Budapestnél harcoltak volna a bolsevista hadsereg ellen, őket is felakasztották volna háborús bűnösként Roosewelt és Truman. Ezt az antibolsevizmust nem tudták Szálasinak megbocsátani azok, akiknek világtervében első pontként szerepel a bolsevizmus diadalra juttatása: a Morganok, — a Morganthauak, — a Baruchok, — a Kaganovitsok, — a Slanskik, — a Kun Bélák, — a Szamuelik, — a Pauker Annák, a Rákosi Mátyások meg a többiek, — akik átlopták az atomtitkokat, akiknek fő gondja volt az elmúlt 25 év alatt a bolsevizmusból világhatalmat csinálni, — akik az UNO-ból bolsevista világközpontot csináltak, akik a koreai és a vietnami frontokon saját vezérlő tábornokaikat és saját katonáikat árulták el azzal, hogy a minisztériumok legtitkosabb hadijelentéseit sorra átlátszották az ellenségnek, — akik sajtójukban agyonhallgatják a bolsevizmus szörnytetteit és még ma is csak a nácik és nyilasok bűnein tudnak háborogni: ezek Szálasi vádlói. Mi tehát emelt fővel mondunk Szálasiért szentmisét, ha az ezeknek az ellenfeleknek nem is tetszik. Hogy ki a megbélyegzett, az mindig attól függ, hogy kinek a kezében van a bélyegző. Nos, ezeknek a világokat eláruló gengsztereknek kezében nem ismerjük el a bélyegző jogát.

Szálasi Ferenc, a Krisztus keresztje alatt álló légionárius utódai máris temelletted tanúskodnak, — a jobb érzésű latrok is rájöttek már, hogy a «hamis disznót vágták le», — hogy tégedet és veled együtt százezreket ártatlanul taszítottak mint gyilkos bírák a latrok közé, — a gondolkodni nem tudó tömeg is veri már a mellét s ha egy mindent elpusztító istenítéletes, sziklákat repesztő, — eget elsötétítő, sírokat megnyitó, templomkárpitokat hasogató, földrengéses nagypénteki iszonyat véget nem vet a világnak, akkor az eljövendő politikai és történelmi húsvét téged igazol!

*

Az argentinai magyarság is megemlékezett hőseinkről, vértanúinkról éppúgy, mint amikor még felejthetetlen emlékű papjuk Páter Virág Venánc még nehéz betegen is elvégezte ezt a szentmisét. Miként az argentinai Hungarista Mozgalom Nemzeti Vértanúk Emlékbizottsága is, még az egész világon sok helyen emlékeztek meg testvéreink a hősök emlékéről.

(Visited 209 times, 1 visits today)
Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .