Leírás
„A Rothschildok.
Már Heine is „Európa legnagyobb bankárainak” nevezte a Rothschildokat, akik immáron több mint száz esztendeje tartják kezükben az ó-világ pénzügyi életének jóformán összes szálait. És tényleg még ma sem közelíti meg Európa egyetlen pénzdinasztiája sem gazdagság dolgában a Rothschildokat. Az ő nevükben még ma is ott cseng a milliók és milliók hatalmának félelmetes ereje és az egykori frankfurti ghetto késő ivadékai még ma is a legnagyobb földi gazdagság fogalmát szimbolizálják a nagy vagyonoknak csodálattal adózó emberiség szemében.
Legendás sikereik — hiszen az ő ősük bölcsőjében sem ringtak milliók — annál bámulatosabbak, mert alig száz esztendővel ezelőtt még a hatalmas pénzdinasztia megalapítója, az öreg Maier Amschel is Frankfurt városának zsidó-utcájában szegény kis ügynök módjára, legföljebb is csak álmodozhatott azokról a milliókról, amelyet majdan gyermekei fognak megszerezni. Ő még mint egyszeri kis ügynök kezdte pályafutását és fiai már mint multimilliomosok, unokái pedig mint milliárdosok emlékezhettek meg azokról a nagy pénzügyi harcokról, amelyeket megvívtak. Három emberöltő elég volt ahhoz, hogy a ghettobeli családból Európának új nagyhatalmassága, a legnagyobb pénznagyhatalmassága lehessen. És mert ezzé tudott lenni, ezért valóságos világesemény jelentősége van a Rothschild-ház megszületésének, amely fejlődésével, növekedésével, hatalmával és befolyásával Európa kialakulására és sorsára, sőt az egész politikai és társadalmi világra is kihatott. A jelentéktelen kezdetből alig néhány évtized alatt a legszédítőbb, azelőtt még csak sohasem is sejtett magaslatra emelkedett e pénznagyhatalom — a Rothschild-ház — uralma.
E nagyhatalmú pénz-dinasztia historikusa — amikor a Rothschildok életének regényéhez az adatokat keresi, — hiába kutatna régi állami levéltárakban porral belepett, pókhálós pergamentek és molyette ősi írások között és a mindentudó heraldika is legföljebb ha száz esztendővel kalauzolná visszafelé a múltba. Mert a Rothschild-dinasztiának családfája bizony nem nyúlik vissza a középkorba, — legalább is nincsenek róla hitelesített okmányok, — az ő őseik közül egyik sem viselt hősi hadjáratot, — legföljebb csak a nemzetközi tőzsde porondján, — és egyetlen ősatyjukról sem jegyezte föl a krónika, hogy részt vett volna valamelyik keresztes hadjáratban, amely a szentföldet akarta visszahódítani a pogányságtól. A Rothschildok nevét nem találjuk följegyezve kacskaringós rajzú, míniummal kifestett iniciálás ősi krónikákban, aminőket írástudó kolostori barátok pingálgattak évszázadokkal ezelőtt és nemesi címerüket is hiába keresnők a régi lovagkor színpompás nemesi címerkönyveiben. Az ő ősi lovagi váruk nem néz alá, mint valami sólyomfészek, meredek sziklaszálról, sem a Rajna, sem a Duna vizébe, amelyek mentén őseik le-lecsaptak volna a békésen tovavonuló kereskedőkre, hogy kifosszák őket, amikor áruikkal megrakott szekereikkel, a frankfurti, vagy a kölni országos vásárokra igyekeztek.
A Rothschild-ház ősei, akikről már írott nyomok maradtak reánk, maguk is békés kereskedők voltak. A mai dinasztia megalapítója kétséget kizárólag a majnamenti Frankfurtnak, a szabad hanza- és kereskedő-városnak szűk, elzárt zsidó-utcájából indult útnak az élet harcaiba, hogy győzelmeit ivadékainak diadala tetőzze be. Az elnyomatás idejében, amelynek járma alatt az akkori zsidóság nyögött, ez a gyors eszű, nyugodt temperamentumú frankfurti zsidó nem csüggedt el soha, harcolt az előítélettel és harcolt a családja boldogulásáért, hogy kiemelkedjék a sorból és megalapozza, gránitnál is szilárdabban, házának jövőjét. „Munka”, ez volt az ő lovagi jelszava és a feleségéért, gyermekeiért munkálkodott, dolgozott arcának verítékében, kora hajnaltól késő estig, amikor zörgő láncokkal zárták el azt a szűk utcát, amelyben hitsorsosaival együtt lakott. Az elnyomatást és az üldöztetést is szó nélkül tűrte, mert ő is a tűrők, vagy még helyesebben: a megtűrtek közé tartozott Frankfurt szabad kereskedő- és hanza-városában.
A Rothschild-család nemesi levele és bárói diplomája, — mert az elösmerésben később mégis csak részük volt, — még csak százesztendős múltra is alig tekinthet vissza. De e száz esztendő története nemcsak egy bankház, egy pénz-dinasztia története, hanem magának egész Európának állampénzügyi históriája, vagy még helyesebben: története az elmúlt száz esztendő államadósságainak és államkölcsöneinek. A föld kerekségének jóformán minden művelt állama szerepel e históriában, hol kisebb, hol nagyobb tételekkel, hol fontosabb, hol meg kevésbé fontos adatokkal. Mert az elmúlt száz esztendőben melyik államnak nem volt szüksége nagyobb tőkére, állami célokra, azaz állami szükségletek fedezésére és melyik állam nem szorult ez ügyben a Rothschildokra? Ha nem is teljesen magára a Rothschild-vagyonra, hanem az ő közvetítésükre, az ő pénzügyi nagy, szinte abszolút hatalmukra.
Ezekkel az államkölcsönökkel érték el azt a szerepüket és jelentőségüket, amely olyan nagy pénzügyi hatalommá avatta őket. Már ekkor kezdték őket a fölöttébb jellegzetes „kozmikus bankház” epitheton ornansával illetni és Börne, a Rothschildokra célozva, éles, maró humorával ezt írja: „Az európai egyensúlyt ma a zsidók tartják fönn; ők ma ennek, holnap annak a nagyhatalomnak adnak pénzt, sorjában valamennyinek és így gondoskodnak az általános békéről”.
Németországnak és Ausztriának meg Magyarországnak főnemessége is szorosabb üzleti összeköttetésben állott a Rothschildok frankfurti és bécsi bankházával és abban a listában, amelyben a frankfurti zsidó-utca szülötteinek adósai szerepelnek, főurak és fejedelmek, hatalmas negatív vagyonokat mutat föl a számoszlop. (…)”
Értékelések
Még nincsenek értékelések.