Leírás
„Leventék!
A német ifjúság (Hitler Jugend = Hitler-ifjak) vezetősége megengedte, hogy a mostani háborúról szóló, a német ifjúság számára írt háborús füzeteket a leventék részére magyar nyelven kiadhassuk.
Olvassátok a kemény harcban álló katonák hősi tetteit s tanuljatok azoktól, akiknek a Haza a legértékesebb a világon s akik a Hazáért életüket is áldozzák.
Legyetek Ti is ilyen hűséges, kötelességtudó honvédek, ha egyszer majd szólít a Haza.
SZEBB JÖVŐT!
Egy rajnamenti kis német város kapui előtt, nagy kert közepén állott egy ház, amelyben Butenbrecht János lakott Jörg nevezetű egyetlen fiával és öreg házvezetőnőjével, Máriával. Mária akkor jött a házhoz, amikor Jörg édesanyja meghalt. Akkortájt Jörg meg csak hároméves fiúcska volt és Butenbrecht János, a műépítész, legszívesebben eladta volna a házat is, meg a kertet is. Mert úgy érezte, nem tudna tovább élni ott, hol minden a feleségére és a vele boldog házasságban eltöltött tíz évre emlékeztette.
Ámde az idő minden sebet begyógyít és az élet folyt tovább a maga megszokott medrében. A megözvegyült Butenbrecht egyetlen öröme s szemefénye a kis Jörg volt, akiből a múló évek pompás kiállású, szép szőke fickót neveltek.
Az iskolában „álmodozó”-nak nevezték el. Hát. ő valóban többet álmodozott a kelleténél, talán azért, mert édesanyját oly korán elvesztette és mert az öreg Mária nem értett hozzá eléggé, miképpen nyerje meg a szívét ennek a csendes fiúcskának. Édesapja sokat utazott és gyakran még vasárnap is volt üzleti elfoglaltsága.
Így aztán a kis Jörg teljesen magára maradt. Az iskolában hol jól ment neki a sora, hol meg rosszul. Némelykor azon csodálkoztak a tanítói, hogy egyes tantárgyakból, így a németből és a természetrajzból mily kitűnő osztályzata van, némelykor meg azon, hogy ismét egyes tantárgyakat végképpen elhanyagol a gyerek.
Iskolatársai közül igazán jó barátja nem volt egy sem. Ha ezek a fickók civakodtak vagy játszottak, ő mindig félreállott s szótlanul tűrte, ha emiatt őt megszidták, vagy játékrontónak csúfolták.
— Gyáva! — vágta egyszer a szeme közé egy Hein nevezetű fiúcska. Jörg azonban csak sötéten ránézett, ökölbe szorította a kezeit s talán egy kicsit el is sápadt, de még ekkor is néma maradt.
Miközben a fiúk a rajnaparti mezőn, közvetlenül az ő kertjük alatt, futballoztak s nyargalásztak, Jörg csak ült csendesen egy öreg diófa árnyékában és hol a folyón, hol meg a párás messzeségben derengő hegyek vonulatain legeltette szemeit.
A folyón gőzösök jártak nagy méltósággal fel s alá s körülöttük a fürge csónakok százai nyüzsögtek. Közbül egy-egy uszály is elvonult a víz sodrára bízva, farán, a kormányrúdnál a hajóssal, aki szüntelenül pipázott és köpködött óriási nyugalommal. A fedélzeten asszonyok ültek s horgoltak, gyerekek harmonikáztak s kutyák játszottak s ezt az álomba ringató nagy békességet legfeljebb az háborgatta meg, ha egyik vagy másik hajón elbődült a gőzkürt.
Aztán leáldozott a nap. A folyóra s a hegyekre ráborult a sötétség s az öreg Mária kiáltása felhangzott a házból:
— Vacsorázni!…
És a kis Jörg ilyenkor felállt, nagyot nyújtózott s megindult engedelmesen a ház felé.
Így ment ez sokáig.”
Értékelések
Még nincsenek értékelések.