Felpétzi Győry Jenő: A soproni zsidókapu

Leírás

„Bizonyságul, hogy nem „merően költött” dolgokat írok, csattanjon a regényvég muta­tóba mindjárt a legelején. A történet aztán ráér szövődni.

A beszegezett városkapu, amelyről a regényben szó lesz, tiszteletreméltó szülővá­rosom: S o p r o n, a „civitas fidelissima” régi várfalában sötétlett.

A magyar halál esztendejében, „Mo­hács” idején, 1526-ban, Sopron város ható­sága és polgársága közös egyetértéssel ezen a kapun kergették ki a városból a zsidókat.

Kikergették őket, hogy gyökeresen ve­gyék elejét a rontásnak, annak az erkölcsi ragálynak, mellyel a kiűzöttek a lakosság lelkét és a város békéjét-boldogulását ve­szélyeztették.

Eltávozásuk után nyomban beszegezték a várfalnak ezt a történelmi nevezetességű kijáratát, amivel azt jelképezték, hogy ezek­nek a kellemetlen idegeneknek a városba soha többé ne legyen visszatérésük.

Évszázadokon keresztül meredezett ez a beszegezett városkapu kinyitatlanul, söté­ten, fenyegetően, a polgárság folytonos tiltakozásaként a zsidók visszaszivárgási kí­sérletei ellen.

Én még láttam ezt a becsukott kaput gyermekkoromban. Tudok arról is, hogy a zsidók mindent elkövettek e rájuk nézve szégyenletes emlék megsemmisítésére.

A Szent Mihályról címzett parochiális templom lábánál, apró, egymással összenőtt parasztházak csomójába lejtősödött bele egy érdekes utca, mely még a XX. század kezde­tén változatlan ősiségében állott fenn.

Elég hosszú kanyargós, helyenkint si­kátorszerűen szűk zsákutca volt ez. „Pon­cikterek” — soproni babtenyésztő gazdapol­gárok, mint ma mondanánk „kisgazdák” ­többnyire fuvarosok laktak benne.

Úgy hívták, hogy: „Wieden.”

Nevét onnan kapta, hogy a templom­dombról esős időben ide lezúduló víztömeg ellen a lakosság úgy védekezett, és a szekér­közlekedés lehetőségét úgy biztosította, hogy az úttesten véges—végig nyírfavesszőkből és rőzsékből kötött gúzsokat rakott egymás mellé. A szekerek ezeken a gúzsokon közle­kedtek, így játszva ki a kerékfogó, agyagos, ­tapadós sarat.

Az ilyen gúzsos padozatnak német ne­ve: „Wiedeboden.” Ennek rövidítése: „Wie­den.”

Az egymás hegyire-hátára épített há­zikók kettős sora lefutott egészen a Kőmí­vesrétig — Maurerwiese — mely a város alatt, a Fertő felé terült el. Az utca utolsó házai közvetlenül a „külső” várfalra támasz­kodtak.

Itt sötétlett az a bizonyos városkapu, melynek neve: „Judentor.” A soproni zsidó­kapu.”