Leírás
„1. Krisztus a tudomány színe előtt.
Kinek tartják az emberek az Emberfiát?
(Máté 16, 13)
SZÁNDÉKOM A TUDOMÁNY SZÍNE ELŐTT igazolni a Krisztusról való katolikus igazságot.
Mikor ennek a vállalkozásnak vezérhangjaként ajkamra tolul Szent Márk evangéliumának lapidáris eleje: «Jézus Krisztus, az Isten Fia evangéliumának kezdete», majd úgy járok, mint Villanóvai Szent Tamás. Amikor egy alkalommal megkezdte nagybőjti szentbeszédeit ezekkel a szavakkal: a mi Urunk Jézus Krisztus kínszenvedése, gyökeret vert a lába, megmerevedett a keresztformára kiterjesztett karja, és így maradt órákon keresztül.
Hatalmába kerítette és fogvatartotta az Üdvözítő kínszenvedésének nagysága és ereje. Így borul rám a Krisztus-kérdés nagysága és súlya.
A hívő számára ugyanis Jézus Krisztus mindannak a foglalata, amiből él és aminek él; feléje fordul minden vágya és ínsége, hozzája tapad lelkének minden mozdulása; neki szól minden hite és reménye, minden bizalma és odaadása. De mit tud ehhez hozzáadni a tudomány? Sőt nem érzi-e profanálásnak, ha a tudomány beletolakodik legbensejébe, legegyénibb és legédesebb életébe?
I.
Krisztus ma.
S ha kinézek a magam ablakán, és látom ott, nem mondom a közömbösöket, a hitetleneket és káromlókat — pedig a Krisztus-hordozónak ezekhez is van küldetése — hanem a keresőket, a sírókat és éheseket, a fáradtakat és tanácstalanokat: mind ott tolonganak ők is Krisztus körül; a gyöngék nála keresnek erőt, az erősek várják áldását erőkifejtéseikre. Mind bizonyságot tesznek, hogy a régi vér, a keresztény vér nem vált vízzé bennük; abból a nemzedékből valók, mely fölött nem hiába hangzott el a karácsonyéj éneke és nem hiába cikáztak el a pünkösdi tűznyelvek villámai. De mindezeken segítve van-e tudománnyal?
Krisztus-kereső nemzedék ez; nincs kétség benne. De milyen a lelkülete?
A nagy háború alatt, de főként utána kis ideig úgy látszott, hogy történeti arányú hatalmas áramlás indul meg Krisztus felé, sőt az Egyház felé. Ez a nekitavaszodás titkon tovább hajtja rügyeit, gyűjti nedveit és szövi életszálait. De történelmi termőereje apadóban van; az első nekizsendülésnek reménnyel terhes márciusi párázata elszállt, és előtűnik belőle a ma emberének — értem elsősorban az európai embert — arculata, s szinte megijedünk tőle. Hisz nem a jövő várományosának gyermekarca ez, hanem a halálra-váltnak facies hippocratica-ja, melynek könnyű leolvasni kimeredő alapvonásait.
Erről az arcról lerí a katasztrofális gazdasági, társadalmi és politikai gond. Titokzatos homályból, félelmetes hirtelenséggel reászakadt egy gazdasági válság, mely a termelésnek és értékesítésnek százados gyakorlatát alapjaiban megingatja, és tanácstalanul hagyja a legzseniálisabb nemzetgazdászt is; s így a megélhetés gondja, réme ott kopogtat minden országnak és minden háznak kapuján. A 15. században megindult társadalmi atomizálódás folyamata nyilván a végéhez közeledik. De senki sem látja a módját, hogyan lehetne megteremteni a közösségnek és áldozatosságnak azt a szellemét és erőkészletét, mely nélkül ép a gazdaságnak világpiacot és az emberiség együttműködését követelő élete és a mai technikának a legmesszebb menő együttműködésre és egyéni felelősségre alapított üzeme végzetesen megakad. Nacionalizmus és osztálynemzetköziség egyfelől, az osztályoknak, a legkisebb közületeknek és népecskéknek vad függetlenségi igénye és ezzel szemben az állameszme abszolútságának új formákban való jelentkezése másfelől, követelőén sürget új politikai elhelyezkedést, és ennek senki sem látja kielégítő módját. A Keletnek fölébredése, a színes népeknek magukraeszmélése pedig új történeti konstellációk ostromgépeivel döngeti a kultúra mostani hordozóinak, az európai népeknek létbástyáit.”
Értékelések
Még nincsenek értékelések.