Posted on Hozzászólás most!

Ifj. Mattyasovszky L. Kornél: Istóczytól Szálasiig

Megjelent: 1939.

A nemzeti gondolat, amely a törzsi magyarság uralkodó nemzeti eszménye volt, Dózsa György tüzes trónján vált első ízben a történelem hamujává. Magyarország történelme attól az időtől kezdve az európai hatalmi kérdések, a szláv és germán imperializmusok ütköző pontjában, a magyar sorsharc keserves útja volt.

Legújabb kori történelmünk a népi és faji — nevezhetjük népnemzeti — gondolat első kiemelkedő harcosa Istóczy Győző volt, aki a múlt század nyolcvanas és kilencvenes éveiben huszonhat tagú parlamenti párttal hirdette a zsidóság és az abszolutizmus bűneit és aki elsőnek bontotta ki egész Európában a faji szocializmus azóta új Európát formáló zászlaját.

Istóczy Győzőt és hatalmas pártját a szervezett nemzetközi zsidó tőke a maga hatalmi eszközeivel: sajtóval, szabadkőműves páholyaival, gazdasági érdekhálózatával megsemmisítette. Emléke és művei azonban fennmaradtak és munkái útmutatóul szolgálnak három nemzedéknek a faji és nemzeti gondolatért vívott harcokban. A kilencszázas évek elején tudatosan követték gondolatait, különösen annak szociális tartalmát, és kétségtelenül megállapítható, hogy az Alföldön egykor olya nagyhírű paraszt-szocialista párt, az Áchim András-féle párt is Istóczy Győző népi politikájának volt a hirdetője. Áchim Andrásnak, a nagy dinamikájú parasztvezérnek a követője volt Nagyatádi Szabó István is, aki már a világháború előtt és a nagy háború alatt is népi politikát követett és élénk szerepet játszott a nemzeti ébredés korában is, mígnem az idők folyamán a feudális, liberális politikai körök ezt a nagy tudású és szerény parasztembert félre nem vezették.

A világháború, amely talán az egész világon legkészületlenebbül és az eseményekkel szemben a legértetlenebbül a magyarságot találta, elvágta a lehetőségét a nagy belső átalakulásnak. A magyar középosztály, a kispolgárság és a parasztság milliói négy kemény telet töltöttek a világ minden részén. Ezért tudott győzedelmeskedni a húsz esztendővel ezelőtt olyan váratlan és drámai gyorsasággal kirobbanó őszirózsás forradalom, a marxista élcsapatok és a zsidó radikalizmus közbeékelődésével.

A gyalázatos emlékű proletárdiktatúra után, a nemzeti hadsereg megszervezésével egyidőben feléledtek azok a nagy nemzeti és faji célok is, az akkori idők harcosaiban, amelyeket az úgynevezett liberális aranykor és azt követőleg a világháború száműzött a magyar politikai élet eszmevilágából. Ez a korszak az úgynevezett nemzeti ébredés korszaka volt. Ennek a korszaknak legkiemelkedőbb harcosai néhai Gömbös Gyula és néhai Prohászka Ottokár püspök voltak. De fel sem lehetne sorolni mindazoknak a nevét, akik akkor a nemzeti ébredés, a faji és szociális gondolat harcosai voltak és akiknek lankadatlan munkája hívta életre az oly nagy szerepet játszó MOVE-t, az ÉME-t, a fajvédő pártot, az újjáalakított és új eszmékkel is gyarapított keresztényszocialista pártot és egész sereg olyan társadalmi egyesületet, amelyek mind a faji megváltás nemes igéivel indultak harcba.

A jobboldal felszámolása a Bethlen-rendszer alatt tűzzel-vassal megtörtént. Néhai Gömbös Gyula miniszterelnök, egy, a Payr Hugó interpellációjára adott válaszára nyíltan megmondotta, hogy azért lépett be Bethlen István pártjába és kormányába, mert az a 1926-os választásokon pártját erőszakosan megsemmisítették és mert a fajvédő célokat a hatalom birtokában hamarabb látta megvalósíthatónak, miután azokról sohasem mondott le. Gömbös Gyula azonban életének utolsó éveiben már elkésett nagy missziójának teljesítéséről. Az idők gyorsabb tempót kívántak.

1932-ben, amikor Németországban a horogkeresztes mozgalom már politikailag beérkezettnek számított, a régi fajvédő és ébredő idők hűséges harcosai megindították a magyar nemzetiszocialista horogkeresztes pártot. Egyidőben két párt is jelentkezett: a Szász Béla dr. vezetése alatt álló nemzetiszocialista párt, amely néhány fővárosi intellektuel nívós önképzőköre volt csupán, és a Böszörményi Zoltán által megindított mozgalom, amely viszont a magyar falvak legszegényebb, legelesettebb és politikailag számba sem vehető tömegeit kezdte megszervezni. A két párt elégedetlenéi azután új pártot alakítottak, amelynek parlamenti képviselőjéül megnyerték Meskó Zoltánt — akkor kormánypárti képviselőt — az agrár érdekek régi és ismert harcosát. Meskó Zoltán nagyon nehéz feladatra vállalkozott. A zsidó sajtó kifigurázta és nevetségessé tette ezt a jóhiszemű magyar nemzetiszocialistát. Meskó Zoltán napilapot alapított „Nemzet Szava” — címmel; egyik gyűlést a másik után tartotta, a még ma is aktívan dolgozó harcosokat nyert meg munkatársaiul, mint Árvay István dr., Pálffy Fidél gróf, Eitner Sándor, Jandl Lajos dr., Biharváry Gusztáv, Dücső Jánosné, Svaszta Gyula dr., Oláh Ernő dr., N. Schultz József, Roósz József, Sárdy-Stréhn Károly, Zakariás Árpád dr., debreceni, zalai, tolnai, veszprémi, pest-megyei, fejér-megyei nyilasokat, akiknek segítségével azóta hatalmas népmozgalommá fejlesztették azt a nyilaskeresztes mozgalmat, amely az Istóczy Győzők, a Gömbös Gyulák, a Wolf Károlyok, Prohászka Ottokárok, Haller Istvánok, Budaváry Lászlók, Héjjas Ivánok, Prónay Pálok fajvédő mozgalmainak és azok nemzeti eszményeinek voltak eredményes továbbvivői.

1933 őszén Meskó Zoltán és társai úgy látták, hogy bár a magyar nép százezrei szívesen követik a nyilaskeresztes zászlót, mégsem tudnak országos jelentőségű pártot alakítani a megfelelő anyagi eszközök híján. Festetics Sándor gróf belépett ekkor a pártba. Belépését követőleg eleven élet indult meg a nyilaskeresztes mozgalomban. Kitartó munkájának honorálásaképpen a párt, Festetics Sándor grófot egyik vezéréül választotta s így alakult meg a hármas vezérség. Ennek a vezérségnek Meskó Zoltán, Pálffy Fidél gróf és Festetics Sándor gróf voltak a tagjai.

Akármilyen kiváló eredményesen dolgozó harcosok voltak azonban a vezérek és munkatársaik, egyikük sem volt igazi vezéregyéniség, hiányzott egyéniségükből a szuggesztív erő és — mi tagadás — egymásra, egymás sikerére éppoly féltékenyek voltak, mint amennyire bosszantotta őket a vélt sikertelenség is. A nyilaskeresztes párt első ízben 1934 tavaszán szakadt ketté. Festetics magáénak vallhatta a debrecenieket és néhány dunántúli szervezetet, míg Meskó Zoltán Pálffy Fidélt és a zalai nyilasokat mondhatta pártja oszlopainak, azonkívül Duna-Tiszaköz-i szervezeteit.

1935 tavasza azután újabb változást hozott. A belpolitikai helyzet egyáltalán nem volt nyugodtnak mondható, mert magában az Egységes-pártban komoly ellentétek voltak Gömbös Gyula és Bethlen hívei között. Amikor Ugron Gábor egy pártértekezleten nyíltan megfenyegette Gömböst, már készen állott a terv a Ház feloszlatására és az új választások kiírására. Gömbös saját pártjával akart kormányozni. A legerősebb nyilaspárt akkor Festetics Sándoré volt, aki a Tiszántúlon erős támaszt talált a már 1933 óta szervezkedő Nemzetiszocialista Magyar Dolgozók Pártjában, a Svaszta, Schultz, Schuster, Szentpály-féle pártban, amely 1934 őszén csatlakozott hozzá.

Azonban minden szervezkedés ellenére is készületlenül találta a nyilaspártokat a választás. A közös ideálokért folytatott harc, — ha nem is sodorta egy táborba a versengő pártokat — mindenesetre megegyezésre késztette a vezetőket. Választási megegyezést kötöttek Meskó és Festetics. A pártok 18 egyéni és két lajstromos kerületben indultak, kevés pénzzel, de nagy-nagy lelkesedéssel és sok kerületben komoly kilátásokkal. Még emlékezünk Pálffy Fidél és Erdős János pótválasztására, Eitner, Árvay, Dücsőné, Jandl, Biharváry Gusztáv, Zakariás, Meskó Zoltán, Oláh Ernő stb. kemény választási harcára, amelyben csak azért maradtak alul, mert Sztranyavszky és Eckhardt választási paktumának egyik pontja az volt, nem beengedni a nyilasokat!

Példátlan terror és az ellenfelek tengernyi pénze sem tudta azonban megakadályozni százezernyi becsületes magyar nyílt hitvallását a nemzetiszocialista gondolat mellett.

A nyilasmozgalom két mandátumot vallhatott sajátjának. A pártok vezetői egymást okolták a vélt sikertelenségért, és ennek következtében Meskót elhagyta Pálffy és a zalaiak.

1936-ban már több nyilaspárt dolgozott országszerte. A régi Festetics-féle párt, amelyhez többek között Meskó Zoltán is tartozott, továbbá a debreceni régi szervezet Svaszta Gyulával.

A Pálffy Fidél vezetése alatt működő párt, amelyhez a zalaiak is tartoztak.

A Balogh István-féle párt, amelyik Balogh személyes híveiből állott, és amely a Festeticspárt vezetése miatt elégedetlen s a saját vezetésében jobban bízó Balogh alakulata volt.

1937-ben indult el sikeres útjára a Nemzeti Front Salló János vezetése alatt, s ugyanebben az esztendőben alakította meg vitéz Endre László a Fajvédő Szocialista Pártot.

(Visited 117 times, 1 visits today)
Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..