Leírás
„PROHÁSZKA OTTOKÁR.
Prohászka Ottokár a XX. századeleji magyarság egyik legragyogóbb alakja. Pályájának kezdete a múlt század végére esik, működésének ereje és jelentősége azonban egészen a mi századunkban bontakozik ki. Tehetségének eredetisége és fénye úgyszólván egyszerre, tüneményszerűen villan fel. Szinte alig kapunk magyarázatot attól a mély és rejtett úttól, amely a nyitrai szülői háztól a kalocsai gimnáziumon át a római Collegium-Oermanico-Hungaricum tanulmányainak hét évébe, innen az esztergomi papnevelő intézet lelki igazgatójának első könyvéig vezetett, amely A diadalmas világnézet címe alatt egyszerre készen és győzedelmesen hozta meg Prohászka Ottokár nevét és irányát.
Mindenképpen új volt ez az irány, formában csakúgy, mint szellemben. Formában azért, mert megteremtett egy szokatlanul friss és páratlanul gazdag költői nyelvet, mely nemcsak a megszokott theológiai nyelvnek átcserélése, hanem a modern magyar irodalmi nyelvnek első megjelenése volt. Szellemben pedig azért, mert nálunk első visszahatása, kifejlődésének tényében pedig diadala lett a vallásfilozófiai idealizmus s vele a katholikus gondolat renaissance-nak.
Ez a kettős, nagy, történeti hatás sugárzik ki abból a gazdag összetételű életből, mely Prohászka Ottokárban filozófus, theológus, író és szónok tudott lenni s melynek történeti hitelesítői munkái: A diadalmas világnézet, Isten és a világ, Föld és ég, A keresztény bűnbánat és bűnbocsánat, Dominus Jesus, Elmélkedések az Evangéliumról, Magasságok jelé, Világosság a sötétségben, A háború lelke, Kultúra és terror, Elbeszélések és útirajzok, mindenekfölött pedig legnagyobb alkotása, az öntudatra ébredt magyar katholikus lelkiség.
Filozófiai rendszere szemben áll az intellektualizmussal s teljesen voluntarisztikus jellegű. Prohászka Ottokár filozófiája a keresztény pragmatizmust hirdeti, mely az akaratban és a cselekvésben látja és keresi az élet súlypontját s amazok elsőségét hirdeti az ismeret értékével szemben, amelyet fontosnak ismer ugyan el, de mindig csak a tettre való ráképesítés szempontjából. Az ismeret célja a tett, a cselekvés.
Ez a filozófiája magyarázza meg theológiáját is, amely míg történeti vonatkozásban kultúr-theológiai területre mutat, belső elgondolásában erősen lélektani irányú, és a hitigazságok bensőséges átélését sürgeti.
Prohászka Ottokár filozófiája és theológiája — minden eredetisége mellett is — kritikai összefoglalása kora szellemi irányainak. A modern gondolkodás, érzület és kifejezésmód nagy kezdeményezői és átalakítói Nietzschétől Bergsonig mind benne vannak világszemlélete történeti elemeiben, kritikailag feloldva, megtisztítva, a katholicizmushoz átalakította úgy, hogy Prohászka Ottokár gondolkodásának eme harmonikus összetételében a katholikus gondolatnak minden új jelenséget magába felszívó, magához áthasonító, mindig diadalmas korszerűsége és örök frissessége jut kifejezésre.
Voluntarisztikus életszemléletén alapul legnagyobb művészete: szónoklata is. Prohászka Ottokár ma nemcsak Magyarországnak, hanem Európának is egyik legragyogóbb egyházi szónoka. A szónoklat egyházi területe számára felfedezte a modern lelket, amelynek világnézeti nagy válságait a modern világ vezető szellemeinek munkáiból ismerte meg. Problémája is a modern kultúrának ez „a nyugtalan, vergődő intelligenciá“-ja lett. Prohászka Ottokárban minden tulajdonság megvolt, amellyel még tudta magának szerezni ennek a művelt, de fáradt értelmiségnek először az érdeklődését, majd pedig a bizalmát: nagy részvét értelmi kultúrájának hajótöréseivel szemben; nagyszerű műveltség, melyben egymásra talált szónok és közönség; páratlan művészi érzék mind a formában, mind a nyelvben, mellyel a közönség irodalmi kultúrája kielégülést kapott; mindenekfölött pedig szónoki erejének vonzó, szinte misztikus hevülete, amelyben nehéz elemezni, mi a lenyűgözőbb: a lélek apostoli vihara-e, vagy a lángész hatalmas ténye. A tőle megteremtett Konferencia-beszédek szerencsés időszerűsége és találó alkata még jobban fokozta e tulajdonságok megnyilvánulásának és hatásának lehetőségeit. Így teremtett nemcsak közönséget, hanem új szónoki iskolát is.
Prohászka Ottokár megújította az egyházi szónoklatnak úgyszólván minden elemét. A külső formában uralkodóvá tette a költői elgondolást, általában a művészi fokú stílus-erőt. A beszédek elvontságát a ráhatásnak, szinte a sugallásnak személyességével enyhítette meg s melegítette föl. A filozófiai felszerelés és átélés állandó kapcsolataival egyrészt új színt és alapot adott a beszédeknek, másrészt pedig termékeny bőségét teremtette meg a beszéd-témák lehetőségének. A tárgy-bővítés egyúttal visszahatással volt a szónoki beszéd módszerének lélektanibbá finomuló átalakítására s alkalmul szolgált arra, hogy a katholicizmus igazságai az új idők módján is éreztessék erejük és képességük örök tartalmát. Prohászka Ottokár ezen a ponton lett a legnagyobb. Itt vált: a tudós, a költő, a művész, a szónok lenyűgöző szinthézisévé. Nem is mérhető hozzá senki, sem a francia Touchet, sem a német Faulhaber, kiváló szónoki kortársai.
Prohászka Ottokár legnagyobb ereje azonban mégis egyénisége. Sikerének, hatásának ez a szinte elemezhetetlen gyökere. Mikor beszél, akkor ő maga sem veszi észre, hogy nem fényes páthoszát, sem ragyogó dialektikáját, hanem egyéniségének ízét élvezi mindenki. Ezt a fenséges harmóniát, amelyből ma legkevesebb van ezen a világon. Magyarságunk összetört értékeinek idején lehet-e nemesebb és fölemelőbb öröm számunkra, mint az ő homlokára, erre a fénylő gondolat-földre feltekinteni, ahol nem tört össze semmi abból, amit a történelem kereszténynek és magyarnak hitt és hirdetett…”
Értékelések
Még nincsenek értékelések.