Dobszay Károly: Bumeráng

Leírás

„Álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer úgy elhíresülök, hogy egy otthoni neves folyóiratunk két egymásután következő számában is szükségesnek látja foglalkozni személyemmel. Ezt a kitüntetett figyelmet annak köszönhetem, hogy bele mertem szólni a magukat hovatovább már „szent teheneknek“ képzelő kizárólagos szakértők dolgába, a Püski Kiadó által tavaly karácsonyra megjelentetett Sértő Kálmán kötettel kapcsolatban.

Írásom, melynek lényege, hogy a Püski kiadás nem más, mint a szerkesztő Medvigy Endre szubjektív szelektálásának köszönhetően világra hozott torzszülött, de semmiképpen sem a valódi, teljes és hiteles Sértő Kálmán életművét bemutató összeállítás. Kritikám eredetileg a Magyarok Vasárnapja részére készült és ott is jelent meg ez év február végén és március elején két folytatásban. Később a Magyar Rezervátum kiadásában, fényképekkel és versekkel illusztrálva, brossúra formájában is terjesztve lett, majd legutóbb a Hunnia májusi száma közölte egy rövidített változatát.

Ennyit az előzményekről.

A Havi Magyar Fórum júliusi számában Czegő Zoltán veszi szemügyre párhuzamosan a Püski Kiadó Sértő-válogatását és a kötet hiányosságait, ferdítéseit felvető kritikámat. Írása, bár nem fukarkodik a neves kiadó dicséretével és a címemre szóló elmarasztalásokkal – főleg a stílusommal kapcsolatban – végig a tárgyilagosság határain belül marad, sőt – talán akaratán kívül – megállapításaival csak alátámasztja álláspontom helyességét.

Aztán végre megszólal Medvigy Endre nép-nemzeti, harmadikutas irodalomtörténész elvtárs-úr is, hogy merészségemért kellően megleckéztessen.

A Havi Magyar Fórum augusztusi számában „Sértő Kálmán és a magyar igazság védelmében, a nyilas áfium ellen“ cím alatt öt teljes oldalon szedi darabokra „rágalmaimat“. Írása – ahogy azt egy komoly irodalomtörténésztől elvárhatjuk – tudományosan megalapozott, nyelvezetében pallérozott, tárgyilagossága vitán felül áll, a stílusa pedig egyszerűen felülmúlhatatlan.

Eddig úgy tudtam, hogy Klár Zoltán, a szépemlékű szerkesztő úr, Sértő Kálmán egyik korai „pártfogója“ még a hatvanas évek végén elhalálozott New York-ban. Hiányát azóta is éreztük. De most feltámadott! Legalábbis a szelleme. Mert olyan kulturált nyilasellenes kirohanásokat és leleplezéseket, amilyen Medvigy Endre írása is, utoljára „Az Ember“ című, liberálisok között csak irodalmi gyöngyszemnek nevezett egykori „humánus“ orgánumban olvashattunk. A kitűnő irodalomtörténész Sértővel kapcsolatos kutatásai során valószínűleg a kelleténél hosszabb ideig ragadt le Klár Zoltán korábbi remekművénél, a Társadalmunk című „liberális pletykalapnál“, és ennek tudható be, hogy teljesen azonosulni tudott a „Nagy Előd“ szellemiségével.

Bár személyemmel, életútammal és világnézeti meggyőződésemmel kapcsolatban felbecsülhetetlen értékű kutatásokat végzett, s azok eredményeit önzetlenül az olvasókkal is megosztotta, Medvigy úr személyeskedő sziporkázásaira természetesen nem óhajtok kitérni, de módfelett kíváncsi volnék, hogy ezt a stílust Czegő Zoltán vajon melyik kategóriába sorolja?

Mielőtt a Püski Kiadó Sértő-válogatásával kapcsolatos „rágalmaimat“ közelebbről is megvizsgálnánk, szükségesnek látok tisztázni néhány dolgot, amelyek nem tartoztak közvetlenül a vita tárgyához, de – hogy tisztán lásson az olvasó – elengedhetetlen a velük való foglalkozás.”