Leírás
„Prolog.
Szín: férfiszoba, háttérben a tengerre nyíló tárt terraszajtó.
TÉVELYGŐ:
(Az Ave Mária kintről hangzó végső hangjaira figyelve.)
— Uram! Ha vagy s látsz mindeneket,
Tudod, hogy én, a félig elveszett,
Hit s tagadás közt mint keresem,
Bár hasztalan, mert nem értem el,
Mi az igazság?
— Minden, ahogy van, borús, sötét,
Zűrzavaros, rút, káosz a lét.
— Óh, hát mutasd meg, mi a valóság,
Vajh van-e összhang, van-e igazság
Valahol túl az időn, a téren,
Gondolsz-e ránk, óh, vagy-e Te Isten?
Szólj!
— Mert a világban ha széttekintek,
S látom e sok-sok, kitől sem értett
Gaz álnokságot, — hogy a jó s igaz
Mily sorsűzött, míg a hitvány, a gaz,
Mint sors kegyencé él boldogan, —
Fellázad bennem, — tán átkomra van, —
Lelkem igazságszeretete,
S önérzetesen kiáltja be
A végtelenbe,
Uram, miért?!…
— Miért, miért, óh, tárd ki előttem,
S hiszek, hiszek, ha egyszer megértem
E sok keserv s kín józan okát,
De míg nem, addig hit s tagadás
Közt leng a lelkem kételkedőn.
(A földből kiemelkedő kilépő)
SZELLEM:
Megmutatom a szellemvilágot,
Amit az átlag sohasem látott.
TÉVELYGŐ:
(A szellemet visszaintve.)
Kevés, kevés! Én többet kívánok!
— Az ősidőktől kezdve örökre
Vágyom belátni múltba, jövőbe,
Látni mi történt, vagy mi célba megy
Könny, kín, keserv közt e túlmeredek
Úton az ember, — Feleletet!
Feleletet? mert belevessek
E zűrzavarba!”
Értékelések
Még nincsenek értékelések.