Egy berlini magyar olvasónk, a német nemzeti szocializmus kiváló fiatal ismerője írja nekünk ezeket a sorokat, a hitlerista nevelés egyik olyan műhelyéről, ahova külföldi publicista még nem igen jutott be:

Mikor Hitlerek Németországban a hatalmat átvették, a győzelem mámora sem feledtette el velük, hogy mekkora tömegekkel állnak szemben, amelyeket más ideológiák, más tanok neveltek. Éppen a munkások, az igen magas képzettségű szociáldemokrata és kommunista munkások helyezkedtek várakozó álláspontra. Látni akarták, hogy a párt mit valósít meg a szépen hangzó programból. A horogkeresztes párt tudta, hogy kit milyen kategóriába kell sorolnia. Tévedés azt hinni, például, hogy a hivatalnoki kar 100 százalékban nemzeti szocialistává vált volna a hatalom átvételekor. Hitler tisztán látta a helyzetet, minden megtorló intézkedést eleve kiküszöbölt és felszólította a hivatalnoki kart, hogy vegyen részt a nemzet óriási feladatainak megoldásában, nem mint nemzeti szocialista, hanem mint „becsületes német”. Hitler e magatartásának hatását a legutóbbi hónapokban mérhettük le pontosan. A német nép ma kivétel nélkül követi a nemzeti szocialista mozgalom vezérét, mert úgy érzi, hogy szavát és ígéretét eddig betartotta vele szemben. K. K. B.: A horogkereszt új nevelőiskolái: a rendi várak részletei…

Egy rákosszentmihályi villa három nőlakója emlékezik a magyar fajvédelem legnagyobb úttörőjéről

Istóczy Győző, a magyar fajvédelem és antiszemitizmus múlt századi úttörőjének, a korát fél századdal megelőző nagy magyar elmének három leánya ma is él. Rákosszentmihályon laknak, a világtól visszavonultan, szerény anyagi viszonyok között. Saját szorgalmukból, saját erejükből felépített villácskájukban. Édesapjuktól a híres néven kívül egyebet nem örököltek. Bizony, ez is inkább terhükre, kárukra volt a liberalizmus korszakában. Hiszen a zsidóság az olyan igazán nagy és komoly ellenfelekkel szemben, mint Istóczy, soha nem tud megbocsátani vagy feledni. A három nővér, a sok megpróbáltatás után, nem szívesen fogad látogatókat, Bosnyák Zoltánon, a kitűnő tudóson kívül, soha újságíróknak nem beszéltek még édesapjukról. A legidősebb nővér, özvegy Brády Lajosné maga nyitja ki nekünk a vasrácsos kiskaput, riadtan tekint ránk szikár, csontos arcával. Ahogy belépünk a szobába és helyet foglalunk az asztal mellett, öreges, de ma is méltóságteljes tartásából azonnal megérezzük az egykori nagyasszonyt. Hunyad megye egyik leggazdagabb nagybirtokosának özvegye. Férje az összeomláskor meghalt, birtokát elvették. Ide menekült. Vele jött húga, Hegyi Sándorné, aki ugyancsak Hunyad megyében Brádon volt tanítónő, magukhoz vették harmadik nővérüket, Istóczy Herminát, s itt telepedtek meg. Hegyi Sándorné állást kapott az egyik állami iskolában. Istóczy Hermina betegen fekszik a másik szobában, vele nem találkoztunk. K. J.: Istóczy Győző tragédiájáról beszélnek lányai részletei…

Nagyméltóságú Miniszterelnök Úr!

A Nagyméltóságod részéről ismételten tapasztalt kitüntető szívesség folytán kötelességemnek tartom, hogy a román hatóság alatt élő magyarság helyzetét feltárjam.

Mivel e kérdés éppoly kényes, mint amilyen nagy horderejű, úgy vélem: legcélszerűbb, ha véleményemet szépítés és kertelés nélkül elmondom. A konklúzió miatt kénytelen vagyok az előzményekkel is legalább vázlatosan foglalkozni. Ezért is szíves elnézését kérem, hogy hosszú és nem kellemes levéllel igény- bevegyem idejét:

I.

A román kormány az 1944. augusztus 25- i események alkalmával hivatalosan a demokratikus elvek mellett foglalt állást, ezen elveknek megfelelően meghirdette az állampolgárok egyenjogúságát is, ugyanakkor azonban – ellentétben a kijelentésekkel – olyan általános támadást indított a magyarság ellen, mely népünket megsemmisítéssel fenyegette. A magyar kisebbség sorsa román fennhatóság alatt soha nem volt rózsás, sőt egyre súlyosbodott, de kisebbségi életének ez volt a legsötétebb szakasza. A magyarság ekkori sérelmeinek egy részét néhányan 1944 őszén Nagyméltóságod elé terjesztettük, ezért azokra itt csak utalok: Márton Áron erdélyi püspök 1946. január 28-i levele Groza miniszterelnökhöz részletei…

Szentséges Atya! Tisztelendő Atyák!

Románia katolikus főpásztorainak nevében szólok.

Az előttem szólott Tisztelendő Atyák a jelentés pontjaihoz már különböző oldalról megjegyzéseket fűztek. Talán ugyanazt ismétlem, de más oldalról.

I. Mi mindeddig a nyugati katolikus közösségeket az Egyház hite várainak tekintettük. A második Vatikáni Zsinat okmányai még növelték ezt a bizalmunkat. Ezért azt reméltük, hogy a cluny-i megújuláshoz hasonló valamilyen szellemi újjáalakulás születik meg. Bizonyos idő óta azonban a kereszténységnek ebből a várából az egyenetlenkedésnek és a nyugtalanságnak a híre érkezett el hozzánk, ami minket aggodalommal és fájdalommal tölt el. Márton Áron Erdély magyar püspökének felszólalása a II. Vatikáni Zsinaton részletei…

Szentírás lett itt Nyugaton a csekkönyv,
Szakállas Marxok írtak Bibliát,
De Sináj hegyén csipkebokor gyúlt ki
S szólította az embernek fiát:

Össze kell törni mind e kőtáblákat,
Át kell írni az öreg Bibliát,
Különbet írt, mint Máté az apostol
Vérével annyi sok magyar diák. Marschalkó Lajos: Új Bibliát! részletei…

(Az alábbi cikket felejthetetlen emlékű Marschalkó Lajos írta 1944. októberének 10. évfordulója alkalmából. Az írás, az akkor még csak VII. évfolyamában járó Hídfő 1954. októberi számának első oldalán jelent meg. Alig pár évvel később a magyar történelem rosszemlékű alakja Rákosi Mátyás igazolta Marschalkó állításának igazát, midőn átnézvén a partizán szövetség 40 ezer főnyi jelentkező listáját a következőket mondotta: Ha ennyi hősi partizán lett volna Magyarországon, akkor nem lett volna szükségünk a nagy Szovjetunió segítségére…)

Tíz éve lesz, hogy a budapesti rádióban elhangzott a kiáltvány: Magyarország leteszi a fegyvert a bolsevikiek előtt. Tíz perccel a rádiószózat után egy sápadt arcú fiatalember jelent meg a Hotel Wienben, a német tábori csendőrség állomásán. „A déli főkerület vezetője vagyok! Adjanak fegyvert és mi kinyírjuk őket.” 1944. október 15-ének egynegyed két órája volt. Marschalkó Lajos: Tíz éve történt részletei…

— Jó és érdekes ez a lap — hallottuk sok fiatal testvér szájából a kritikát az 56-os eseményeket követő hónapokban — csak az a baj, hogy „fasiszta”.

Senki sem haragudhat meg érte, ha egy régi példára utalunk. Egyik nagy francia tudós egyszer elkezdte írni „Az emberi butaság története” című könyvét és el is jutott a 20-ik fóliánsig. Akkor aztán abbahagyta az egészet, mert rájött, hogy a témát 200 kötetben sem tudná kimeríteni. Egy magyar publicista pedig hatalmas — legalább 600 oldalas — könyvet írt arról, hogy az emberiséget hiedelmek kormányozzák. Hiedelem az, hogy a középkor „sötét” volt, hogy a demokrácia a „legemberibb” életforma, hogy a vallás „népbutítás” és persze sötét hiedelem, vagy az emberi butaság történetének egyik fejezete az is, hogy a fasizmus valami rémületes és szörnyű munkásnyúzás volt.

Azok a fiatal magyar testvéreink, akik a szovjet kobra bűvölő szemét még mindig nem tudták elfelejteni s akik idekint minden rosszra azt mondják, hogy „fasizmus”, sohasem olvasták Mussolini műveit. Marschalkó Lajos: Nem vagyunk “fasiszták” részletei…

Az Egyesült államok új elnökének Kennedynek, mindenesetre vannak az európai és a kultúrember számára szimpatikus tulajdonságai. Hős katona volt, kiművelt emberfő, 43 éves fiatalember, akinek volt bátorsága megmondani, hogy Eisenhower és az amerikai öreg csáklyások politikája csaknem a csődbe vitte Amerikát.

Ha más előnye nem is lesz a demokrata győzelemnek, de annyi bizonyosan lesz, hogy Kennedy elmozdítja a holtpontról a világpolitikát, amely beleragadt John Forster Dulles és egy tehetetlen katonapolitikus, Eisenhower pepecseléseinek, határozatlanságának mocsarába.

Csupán az a kérdés, hogy a fiatal Kennedy dinamizmusa, intelligenciája milyen irányba fog hatni: ko-egzisztencia és neo-roseveltizmus, vagy új eszmék, új ideálok, amelyek segítségével világháború nélkül is meg lehet semmisíteni a bolsevizmust?! Marschalkó Lajos: Kennedy és a világhódítók részletei…

A századforduló előtti magyar parlamenti életnek legszégyenteljesebb kiszólása volt ez a pár szó, amely a szociális jogait követelő magyar munkásságot akarta megbélyegezni. A két jelző pedig legfeljebb csak azokat illette, akik Galíciából átszivárogva a munkásmozgalmak, szakszervezetek élén igyekeztek elhelyezkedni, vezérkedni, négy-öt villát keresni a magyar munkásság bőrén. A marxizmus idegenvérű és lelkű magyarországi muftijai, mikor nemzetköziséget prédikáltak, a haza fogalmának lerombolását hirdették, képtelenek voltak észrevenni, hogy a magyar munkás mindig a legnemzetibb elem, a leghazafiasabb réteg volt.

A világraszóló bizonyságtétel az 1956-os forradalom idején következett el. A munkás vetette oda véres testét a betörő szovjet páncélosok elé, a munkás védte utoljára — mint 1945-ben is — Csepelt, a munkásasszonyok rendezték meg a csodálatosan megrázó gyászlobogós, gyertyás tüntetést. Marschalkó Lajos: “Hazátlan bitangok” részletei…

1945. február 9-én meghalt a város. A magyar Szent Hegyet, ahol egykor az Árpád-királyok trónoltak, amelyet csellel hódítottak meg az ozmánok: Budavárát elfoglalták Sztálin katonái.

A Várhegy birtoklása sokszor nem is magyar, hanem európai kérdés volt. 1686. szeptember 2-án — élükön Petneházy magyar hajdúival — Lotharingiai Károly Európa-hadserege vívta vissza az ozmántól Budát. S utána 1945-ig — jól rosszal — de mégis újra Európa s annak leghűbb nemzete a magyarság sugározta szét onnan a keresztény hitet, a kultúrát, a népi összetartozandóság dunavölgyi tradícióját. A magyarság lobogtatta onnan a szabadság fáklyáit a Kárpát-medence népei felé. S mikor az 1848-49-es szabadságharc tűzviharában újra idegen kézre került a Szent Hegy, Görgey vezetése alatt a Dunavölgy népei, honvéd-mundérba öltözve verték ki onnan Hentzi ezredeit. És bizonyosan volt valami szimbolikus jelentősége annak, hogy a Várat védő olasz és horvát ezredek katonái puskájuk agyát nyújtották a rohamlétrákon előretörő honvédek felé, úgy segítve fel őket a bástya-ormokra. Marschalkó Lajos: A halhatatlan város részletei…

A felszabadulás utáni kormányforma kérdése

Külföldi köröknek lekötelezett magyar emigrációs csoportok „programjaiban” sűrűn olvasható az a követelés, hogy csak „demokratikus irányzatok” indulhassanak az ország felszabadulását követő szabad választásokon. „Demokratikus” buzgalmukat egy cseppet sem látszik zavarni az a kérdés, hogy vajon mennyiben lennének szabadok az olyan „szabad” választások, amelyeken csak „demokratikusnak” elismert pártok és irányzatok vehetnének részt. Az a probléma sem okoz nekik gondot, hogy megfelel-e majd a fennen hirdetett demokratikus elveknek és a nemzet többségi akaratának egy olyan választási módszer, amely a választások kimenetelét már eleve korlátozásoknak veti alá. Arra a döntő kérdésre, hogy kik vagy mely intézmények osztogatnák majd a „demokratikus” jelzőt és szabadalmat, tehát kiktől vagy mely intézményektől függne az egyes pártok „demokratikus” jellegének elismertetése s ezzel indulásának lehetősége, ezeknek a „programoknak” egyike sem ad választ. Lúdvári: Demokrácia vagy áldemokrácia? részletei…

Tizenkét évi emigrációs élet után jól esik olvasgatni a szabadságharc menekültjeinek szellemi termékeit, kiadványait, itt-ott megjelent cikkeit, verseit. Olyan szellemi felüdülés ez nekünk, régebbi menekülteknek, mint 1946. decemberében, amikor a müncheni Simmern Schulé-ban az első magyar kőnyomatos megjelent az emigrációban: a „Magyar Vándor”.

Azóta több száz emigráns-magyar kiadványunk látott napvilágot magyar nyelven. Tiszavirág élettel vagy évtizedes rendszeres megjelenéssel, kőnyomatosan vagy nyomtatott formában és a politikai élet minden, színárnyalatában. Megjelentek könyveink is, az egyensúly-regények mellett értékes szépirodalmi munkák, verseskötetek, politikai és egyéb tanulmányok, röpiratok, körlevelek. Nem pihent a magyar toll, az alkotásvágy, a szervező erő. Tizenkét év alatt, nem pihent a magyar szellemi élet a különböző világrészek egyikén sem. Viharsarki: Totalitás vagy demokrácia? részletei…

A nyugati világ tehetetlenségben, tanácstalanságban, céltalanságban és sorozatos visszavonulásokban megnyilvánuló politikai válsága kezdi felrázni és mozgósítani azokat a szellemeket, akikben még van tárgyilagosság, elfogulatlanság és bátorság arra, hogy a hanyatlás okát az 1945-ben a bolsevizmussal szövetségbeli győzedelmeskedett nyugati demokratikus rendszerben is keressék. A nyugat válságának, megcsömörlöttségének és önmagával való meghasonlásának persze számos egymással kölcsönhatásban álló oka van. A legfontosabbak és legmélyebbek, az elsődlegesek a tudat, az életfelfogás és világnézet alaprétegeibe nyúlnak le és — mint már annyiszor a világtörténelem során — újból nyilvánvalóvá tették, hogy a gazdasági fölény, a viszonylag magas életszínvonal és a fejlettebb technika nem minden esetben szavatolja a történelmi harcban való fenn- és felülmaradást. Az anyagi eszközök és lehetőségek egykönnyen csütörtököt mondanak, ha hiányzik mögülük a lélek, a saját ügyben és életszemléleti értékekben való hit és megvédésükre való eltökéltség. Nem lehetetlen, hogy a nyugati válság gyökere éppen a történelmi fejlődés során elért példátlan hatalomnak, műveltségnek és anyagi jólétnek azon csúcspontjában keresendő, amelyen a szellemi, erkölcsi és társadalmi differenciálódás önmaga ellen fordul, öngyilkos, mindent felbomlasztó folyamattá válik, ha nem sikerül egy egyetemes megújulásból új erőt, új hitet és lendületet meríteni. Ö. A.: Szabadság és demokrácia részletei…

Magyarországról és a magyarokról sok írás és könyv jelent már meg, de nem annyi, amennyi szükséges volna a szerte a világon kószáló és hol itt, hol ott felbukkanó tévedések, rágalmak és hazugságok kiigazítására, illetve megcáfolására. Most csupán egy kísérletet teszünk ahhoz a munkához, mely erre vállalkozna és több szerző munkájára vár.

A magyar történelem rendkívül ősi és gazdag, ezért azután természetesen nagy a lehetőség és inger annak megtámadására. Azt is hangsúlyozni kell, hogy a cáfolatokat csak tárgyilagos olvasók fogadják el, ezek számára akarunk most néhány állítást bemutatni, legalább főbb vonásokban.

Irán és Turán két testvér volt. Tehát egy időben éltek, egyaránt történeti személyek. Osztoznak abban a sorsban is, a-mellyel felruházta őket a perzsa ősmonda. Irán minden tudásnak és jóságnak forrása, Turán pedig a tudatlanság, durvaság, műveletlenség jelképe. Dr. Zakar András: Az indoeurópai elmélet által okozott rombolások részletei…

A bagdadi kalifák északra is terjeszkedő hatalmával szemben Bizánc a türk[1] birodalommal keresett szövetséget a VII. század óta. Az araboknak azonban mégis sikerült a Kaukázusban megvetni a lábukat. A kazároknak az ősi Kaukázus – vidéki fővárost el kellett hagyniuk. A kagán (fővezér, később: cár) Itilbe, a Volga partjára helyezte át székhelyét. Közben jelentős esemény történt.

Bulán, kazár előkelőség, 730 körül fölvette a zsidó vallást. Példáját lassanként a többi vezető is követte. Artamanov,[2] „…fölsorakoztatva az áttérés idejére vonatkozó egymásnak ellentmondó adatokat, arra a következtetésre jut, hogy az áttérést a VII-IX. század fordulójára kell rögzítenünk. A források (József király levele, a cambridgei Névtelen és Jehuda Halévy ) közölnek legendákat az áttérés körülményeiről, s ezeknek kielemezhető közös motívuma az, hogy valamennyi Dagesztánra (Kazária ősi centrumára) utal, mint arra a helyre, ahol a konverzió folyamata megkezdődhetett.”[3] Tény, hogy észak felé húzódó zsidó csoportok befogadást kértek a kaganátusba és nemsokára a kagán és udvara, majd több kazár vezető is fölvette a zsidó vallást. Dr. Zakar András: Talmudista államcsíny Kazárországban részletei…