
Az ember élete az örökkévalóságba torkollik.
Isten kezéből indul és oda fut vissza az Idő végtelen lánca: percek, órák, napok, évek; rá emberi életek kapcsolódnak. Lassan, de szakadatlan folytonossággal húzódik előre az idő-szőnyeg a rajta álló hét milliárd emberrel; s míg mögöttünk Isten termőföldje: édesanyák méhe egyre termi az új emberéleteket, messze előttünk, ahová mindenek szemei irányozódnak, az Idő belefolyik egy hatalmas kitárt kapun át az örökkévalóságba. Pillanatról-pillanatra embertömegek tűnnek el a kapuban: felszívja őket a Végtelen. S míg a hátramaradottak, maguk is egyre közeledve, könnyeket ontanak, úgy siratják azokat, akik már hazaértek, a kapu sarkában fáklyát tartva álló katolikus Egyház ajkán minden újabb érkező beléptekor felhangzik az ősi ének: Venite exsultemus Domino! Jubilemus Deo, salutari nostro! Jöjjetek, örvendezzünk az Úrban! Ujjongva örüljünk Istennek, aki a mi üdvösségünk!
Tóth Tihamér püspök belépett az örökkévalóság kapuján. dr. Koszterszitz József: Elnémult a rádiós apostol részletei…















