Leírás
„ELŐSZÓ.
A katholikus egyház, midőn előbb a flórenczi, később a trienti zsinaton megállapítá a tisztitóhelyről szóló hitágazat igazságát, szándékosan titokzatos homályban hagyott sok oly kérdést, melyek a kiengesztelődés helyére vonatkoznak, melyen a választottak majdnem mindnyájan átmennek haláluk után. Így az egyes részletekre — s azon szenvedések természetére vonatkozólag, melyek által e szegény lelkek megtisztíttatnak — a vitatkozásra igen tág terük nyílik az egyháztanítóknak és a hittudósoknak. De az iskolabölcselők tanítása mellett Istennek szentegyházában van egy gazdag bánya, melyből e kérdésekre vonatkozólag sok anyagot kiaknázhatunk; ezt a forrást képezik: a szentek kinyilatkoztatásai s a tisztítóhelybeli lelkekkel való természetfeletti beszélgetéseik; ezen kincset akartam kibányászni. Hosszas betegségem által — mely halálosnak látszott -— visszatartatván rendes teendőim végzésétől, gondolataim természetesen e sötét partok felé fordultak — azt gondolván — hogy nemsokára én is kikötök ott; önmagam okulására majdnem mindent elolvastam, amit a szentek tanítanak a tisztítóhelyről; ezek által megrendültem, de egyszersmind meg is vigasztalódtam: megrettentem az igazság szigorától, megvigasztalódtam az irgalmasság fényétől. Tehát nem olyan hely a tisztítóhely, mint az a másik hely, a melyről írva van: Quia in inferno nulla erit redemptio. Itt az irgalom és igazság találkoznak s testvéri egyetértésben kezet fognak. E munka javamra szolgált; azt mondták, hogy javukra lesz másoknak is. Miután Istennek jósága meggyógyított, hogy néhány napig még szolgáljak neki e földön, ő iránta való hálám adóját akartam leróni ezen jegyzeteim nyilvánosságra bocsátása által. Ha igénytelen munkám képes volna némely lelkeket fellelkesíteni arra, hogy hívebben szolgáljanak a mi Urunknak s nagyobb gonddal kerüljék a bűnt, azt hiszem, bőven meg lesz fizetve fáradságom. Ez az, amit kérek a szeplőtlen Szűztől, midőn felajánlom neki e szerény lapokat, melyeket a foglyok kiváltásáról nevezett Miasszonyunk ünnepén (1874. szept. 24.) kezdettem írni. Mária, aki egykor nyilvánosan kijelentette, hogy ő a mórok által letartóztatott keresztény foglyoknak oltalmazója s kiváltója, sokkal inkább oltalmazója és szabadítója ezen szegény lelkeknek, kik egy időre egy sokkal keservesebb fogságba estek. Oh! vajha megáldaná törekvésemet s azokba, kik művemet olvasni fogják, az Isten igazságától való szent rettegést öntené; vajha eltérítené őket a bűntől s reá bírná őket, hogy imádkozzanak sokat a tisztítóhelybeli lelkek kiszabadulásáért; mert mi hamar elfeledjük őket, nagyon könnyedén elhitetjük magunkkal, hogy ők már teljesen eleget tettek Isten szigorú igazságának, kit ők megsértettek s ki haláluk után mindent lefizettet velök az utolsó fillérig, usque ad novissimum quadrantem; lefizetteti az adósságot, melyet könnyelműségük, töredelmetlenségük s langyosságuk által vele szemben csináltak.
Bevallom, hogy nem tökéletes, hogy hézagos e munka; de nekem nem is az írás a hivatásom, hanem a hitszónoklás. Jegyzeteimet, melyeket betegségem alatt készítettem, sokkal későbbi időben rendeztem apostoli élethivatásom munkái közt, legtöbbször éjjel, az álmot elvonva magamtól, máskor meg a hajón, midőn Cochinchina nagy folyóit hosszában áthajózva egyik helyről a másikra utaztam. Háromezer mérföldnyi távolságban Francziaországtól, távol minden könyvtártól, nem idézhettem mindig pontosan. Meg kellett elégednem régebben készített jegyzeteimmel s visszaemlékezéseimmel, melyek az olvasott dolgokból emlékezetemben megmaradtak.
Ha valami csekélyebb hiba becsúszott e munkába, a kedves olvasó legyen kegyes az előbbiek alapján azt elnézni. Hogy magamat arra elhatároztam, hogy művemet nyomtatásban közkézre bocsássam, ez — barátaimnak jóindulatú kérései s annak biztatása folytán történt, kit Isten főnökömül s atyámul adott nekem.
Azon reményben vagyok, hogy Isten meg fogja áldani az én engedelmességemet.
Biên-Hoa (Cochinchine), 1879. augusztus.”
Értékelések
Még nincsenek értékelések.